2013. április 28., vasárnap

Köszönöm, nem vagyok éhes – Huskvarna Mountain


Korai reggel ismét...


Miután tegnap egy kellemes napot töltöttem el az újdonsült barátommal, itt az ideje az újabb versenynek. Nem igazán örültem ennek a hírnek, mert a vasárnap reggelt mással is el tudtam volna tölteni… 

Az év legszebb kilátása
6:50-kor indultunk el itthonról, és végig duzzogva az egész utat, dzsekiben, legmelegebbre állított ülésfűtéssel utaztam. Szerencsére csak utas voltam, de aludni már így sem tudtam. Nem volt szép idő és iszonyatosan hideg volt. A vízszintes kis vonal nem akart eltűnni a számok elől egész úton.

Utánpótlás a Vättern felett
9 órakor már ott is voltunk, nagy nehezen hozzáfogtam a készülődéshez, aztán kimentem egy körre. Nem a kör elején kezdtem, mert a parkolóból menni kellett volna legalább 100 métert a rajtig, így a nagy lejtőnél csatlakoztam be a pályába, és idén nem rontottam el, a letörés után jobbra kanyarodtam, hogy nagy tempóval száguldozhassak a sípálya aljára. Nem is volt semmi probléma, lefelé tudok menni, ahhoz nem kell erő. :D
 
Egy kis humor, amit könnyű benézni
Mikor a visszafordítónál  megindult a pálya kb 2%-os meredekséggel fölfelé, akkor vettem csak észre, hogy az elmúlt hónapok esőzése, illetve a múlt héten még pályán lévő fél méteres hó olvadéka sem segített a könnyen járhatóságon. Tuti nem az erőmmel van a baj. Aztán odaértem a 20%-os emelkedőhöz, mintha betonfalba ütköztem volna. Elkezdtem visszakapcsolni, de elfelejtettem, hogy csak 2 tányérom van és mindkettő túl nagynak bizonyult, hátul pedig a 10 áttétel mellé elkelt volna még legalább egy 42-es lánckerék is. Az nem volt, így maradt a szenvedés. Nem a klasszikus értelembe vett sár volt a pályán, inkább csak iszap szerű ragasztó. Mondhatom hogy nem élveztem. 
Valamiért nem így emlékeztem a pályára, most olyan volt, mintha nem is lett volna lejtő, mindig csak hegynek fel kellett volna menni. Hamar oda is értem a legmagasabb pontra, ami ráadásul a szezon legszebb kilátással bíró helye is. A  sípálya teteje, ahonnan mesés kilátás nyílik Svédország 2. legnagyobb tavára, a Vättern-re. Innen egy kis technikai ügyességet igénylő letörés következett – amin többen elvéreztek – amit gondolkodás nélkül sikerült teljesíteni. Mi mindent köszönhetek annak, hogy még félálomban voltam. Ezt követően jött egy kellemes lejtmenet, megfelelő mennyiségű természetes akadállyal fűszerezve. Már kezdtem örülni végre, de a kanyar után már nem az élvezet várt rám… A vonalvezetés csúnyán az ég felé vezetett. Hosszú és kegyetlen emelkedő, ami a sár miatt még rosszabb volt. Hihetetlen nehezen ment, és ugyan segített a rugózás ami szépen működött, még így is szétrázta a vesémet az a rengeteg gyökér és szikla, amit tuti hogy tavaly óta hordtak ide. Hamarosan elértem a havas részére a pályának, de szerencsére csak a szalagon kívül volt jelen. Nem sok volt vissza a körből, de hogy ne legyen egyszerű továbbra sem, sikerült még pár lendület nélküli sziklamászást bele kombinálni a nyomvonalba. A letörés, ami eddig mindig bajt okozott, most a szokottnál sokkal könnyebben ment, szinte észre sem vettem. Egy kis rövid hurkon kellett átmenni az erdőn kívül, onnan egy árkon keresztül vissza a fák közé. Végre egy szép nagy lejtő, aminek az alján a murvás utat keresztezve szépet lehetett ugrani. Egy sodrós kanyar után ismét emelkedő, innen viszont már a versenyközpontba jutottam. Itt még jól megkeverték egy szikla körül a nyomvezetést… Nem is értem hogyan lehet teljesen használhatatlan ívű kanyarokat kijelölni. A célegyeneshez egy meredek lejtmenet vezetett, 90°-os jobbossal az aljában. Ha új körre akartam menni, akkor jobbra fel a dombon megint (csak tudnám hogy akkor minek kellett lejönni???), és becsatlakoztam a rajt utáni részbe, amit átrajzoltam tavalyhoz képest, tehát mindenképpen hasznos volt a bejárás, mert simán a múlt évi nyomon akartam menni.

Hó az kell április legvégén
Sikerült ezt a teljes kört fejkamerával rögzíteni, amit ha nagyon szeretnél, és kommentben közlöd, akkor fel is töltöm…

A letörés ami annyi bajt okozott már
A nap szépen elment, és kivételesen nem szakadt le az ég… Talán jó döntésnek bizonyult ősz helyett most rendezni a versenyt. Kivártam a rajtot, és gondoltam hogy milyen jó lesz majd végig filmezni a futamot. A főbíró ki akart venni a sorból, mert nem engedélyezett a fejkamera a verseny közben. Mivaaaan??? Kötekszel? Aztán mikor mondta hogy ha nem veszem le, akkor szankciókat fog alkalmazni, akkor közöltem vele, hogy ha ez a legnagyobb szívfájdalma, akkor inkább hazamegyek, legalább nem kenem össze magamat… Na erre megenyhült kicsit és szépen megkért… Hihetetlen, hogy tudnak normálisan is beszélni az emberrel.

Felhergelve, teljes koncentrációval
Ez a kis közjáték kiváló volt arra, hogy a pulzusomat felnyomja a rajt előtt. Egyszerre rajtolt 3 kategória, aminek köszönhetően a 3. sorból kellett nekivágnom a távnak.

Sietnek valahova?
12:35-kor eldörrent a rajtpisztoly, a fejemben megszólalt a FIIIREEEEEEE!!!!!!!!!!!!! és már ki is használtam a legkisebb rést és sikerült pár méter megtétele után az élre állnom. Akárcsak Varbergben, itt is enyém lett a rajt. Persze megint megleptem vele mindenkit, még magamat is, de ígéretemhez híven, amíg bírom, addig 110%-on nyomom neki. Túl sokáig nem tartott a tündöklés, de egy kiszorításból adódó mászás után is még első voltam a kategóriámban. Senki nem tud megállítani… Gondoltam én. Ha megszemélyesítem a fáradságot, akkor mégis van valamik. Nem állt be a lábam, csak egyszerűen a nagy lejtőt követő füves, meredek dombon elfogyott a szufla, kihúzták a dugót a combomból. A domb tetején nem sikerült újra fordulatba hozni a lábamat, és elkezdtek szépen elmenni mellettem. Mire felértünk a sípálya tetejére, már teljesen meg voltam halva, de a nézők bíztatására reagálnom kellett és azt a látszatot kelteni, hogy nincs semmi baj…

Első kör végén
Baj nem is volt, csak éreztem, hogy az a táv, ami 1 km felett van, az már nem nekem való. Persze semmi baj, a pályát ismerem, így csak 1 alkalommal követtem el hibát egy technikás lejtőn, utána megtanultam hogy itt a „balra tarts” van érvényben. Az eleje nagyon elment, de még 2 kör vissza volt. A másodikról jobb nem is beszélni, az a tipikusan éljem túl című fejezetben szerepelt. Az utolsó körre viszont megfordult valami… Sikeresen kapcsoltam, felpörögtek a csülkeim és elkezdtem nagy késsel faragni a hátrányomat. A dombokon tudtam hozni megint, illetve a lejtőket sikerült tempósan venni, nem is beszélve a technikás részeken való szárnyalásomról. A célban meg is jegyezték, hogy menekülőre kellett fogniuk, és bizony már nem volt honnan előszedni tartalékokat.

Kék-pink az új divat
Ez az a sport, ahol nincs HA… Vagy ott vagy és a maximumot adod, vagy ott vagy de minek…  Én a maximumot adtam, de mégis, HA… egy picit előbb rájövök arra hogy verseny van és begyújtom a rakétákat, akkor meglehettek volna… HA nem adom fel fejben az első km után… HA edzettem volna télen… HA nem lettem volna olyan mély gödörbe és Huskvarnába érve a versenyen járt volna az agyam, nem pedig más miatt kesergek…

A felszabadulás pillanata
Számokban így nézett ki a mai futam: 15 km, 53:24-es idővel, 44,7 km/óra max sebesség, 194-es max pulzus és 182 szívverés átlagban percenként és 407 méter szint. 8. helyen zártam, 3 mp-el lemaradva a hetediktől.

Ha én nem is, a Brighthelmet végig villogott
Mindegy… Így alakult, a verseny szlogenje tipikusan az lehetne, hogy Köszönöm, nem vagyok éhes, de ha akarnék, akkor enyém lenne minden és keresztben nyelnélek le titeket, rágás nélkül.
Fáradtan bár de törve nem...

2013. április 27., szombat

Új móka



Egy pici késéssel ugyan, de ismét jelentkezem.

Szépen indult a reggel...
Ez is egy dupla hétvége lesz a végére, igaz nem feltétlen két keréken van mindegyik nap. Április 27-ét írunk, mikor is nagyjából sikerült kipihenni a múlt hétvége kemény versenyeit, és ugyan az időjárás nem kedvezett az edzéseknek, a mai napra szép időnk lett, és akármennyire is utálok korán kelni, most az első márkatalálkozóra időben oda kellett érni Göteborgba.

Gyűlünk...
Orr tanulmány











Második helyszín, teljes létszámmal
Nem rossz buli ez, amikor egyforma autók találkoznak és cruisolnak hosszú km-eken keresztül. Nem is értem, hogy miért zártam ki magamat ezekből a dolgokból eddig. Miután összegyűlt 18-19 jármű, elindultunk libasorban a következő állomás irányába, ami egy gyönyörű kis szigeten lévő kávézó volt. Ide már csatlakoztak a másik gyűjtőpontról érkezők is, összesen 24-en jöttünk össze. 
Jönnek a lassabbak is

Mikor elfogyasztotta mindenki a jól megérdemelt kis hot-dogot és sütijét, megcsodáltuk egymás műanyag karosszériába zárt méneseit, majd ismét útra keltünk és vonultunk Trollhättan utcáin a SAAB múzeumba. 

Sok ló állt egy helyen
A nagy múlttal rendelkező, sajnos már csődbe ment autógyár története és tevékenységei egyszerűen elképesztőek voltak. Nagyon sok hihetetlen dolgot csináltak az évek során, mind a verseny sportban, mind a tanulmány autók terén, vagy a különleges biztonsági megoldásokat tekintően. 

SAAB múzeum előtt

 
SAAB Sonett verseny változat, 1956-ból















SAAB Aero X, 2006-ban az év koncepció autója















Biciklibarát megoldás

Monster 1959-ből, 159 km/órás sebesség,
2 db 3 hengeres 2 ütemű motor,
összesen 138 lóerővel!
Saab EV-I 1985-ből, a napelemek
a kasztni hűtését segítik elő, 285 ló,
270 km/óra max sebesség




Pályaversenyzéssel is foglalkoztak









Metszet
A fő iparág terméke









Érdekes megoldás a Saab 900 Landau

Prototipusok..,











...és amik sorozatban is készültek
SAAB 92 001
Az első SAAB, 1945-ben a repülőgép ipar "hanyatlása" miatt készült, kézi készítésű
karosszéria, a mechanikus alkatrészek más autókból, pl a motor egy 18 lóerős DKW
kétütemű. Elsőkerék hajtás, aerodinamikus forma, a tesztek során 500.000 km-t
tettek meg EZZEL az autóval, és azóta sem javították!
Néhány órát eltöltöttünk az újdonságok tárházában, aztán tovább álltunk és elmentünk a környéken egy kis „rally”-ra. Nagyon élveztem a dolgot.

A rally közben
A közel 50 km-es vonatozás után már elég éhesek lettünk és ezt orvosolva elmentünk egy nagyon hangulatos étterembe. Jó csapatépítő hatása volt ennek az egésznek. Ebéd után még egy program várt ránk, méghozzá egy chopper építő műhely látogatása.

A műhely előtti parkoló...
...teljesen tele volt










Letisztult motorokat épít

C3 gyülekezet :)
Innen konvojban indultunk vissza Göteborg irányába, majd onnan már egyedül haladtam tovább dél felé.

Úton hazafelé
Jó nap volt, jó programmal és jó felkészülés a holnapi versenyre.
No comment...

2013. április 22., hétfő

Harapós vagyok még csak gyenge, Kattegatstouren 2


Nem voltam összeszakadva a tegnapi nap után


A tegnapi napot követően a reggelem csak a „még 5 percet…” mondatból állt. Nem éreztem semmi izomlázat addig, amíg meg nem mozdultam. Hiába, öreg vagyok én már ehhez a terheléshez.

Ettől a tumultustól féltem leginkább
Épp indultam volna ki a pályára, mikor eszembe jutott, hogy a „hosszú lábat” tegnap kimostam, aztán hagytam is. Hajszárító elő és így röpke 20 perces extra itthon tartózkodás után indultam ki a pályára. 10:30-tól 10:55-ig volt edzés, így csak 1 kört tudtam megtenni  a mai pályán.

A nyomvonal nem változott semmit, csak megfordították az irányt. Teljesen más karakterisztikájú pályáról beszélünk így. A normál edzéseinken ezt az irányt szoktuk használni, így jobban ismerem talán, mint a tegnapit, bár néhány 100 kört megtettem már az évek során mindkét irányban.
A nagy szikla a mai napon

Egy kis stílustanulmányt tartottam más kategóriák versenyzőitől, majd haza egyet kajázni, Szeretem, hogy 1 km-re van a pálya a lakástól. :D
Eddigi legjobb rajtom

Ekkor már nem éreztem a lábamat, minden bajom volt, felállni nem tudtam, nem hogy erőből tekerni. Ebéd után feltöltöttem minden készletemet, amit úgy éreztem, hogy szükséges lehet… Nutrixxion gél, koffein gél, XX-Force gél, XX-Force a kulacsba, X-Oxygen, Magnézium, és az elmaradhatatlan zöld Monster…

Így kell ezt csinálni
Fél órával a rajtunk előtt visszaértem a versenyközpontba, ahol elkezdtem magamba tölteni a korábban felsorolt éltető szereket. Beszólítás, a tegnapi eredmény miatt a kategóriánk első sorába állhattam, azaz a 3. sorba. Utálok középre állni, de ha csak ott volt hely, nem tudtam mit tenni. 2 percet csúszott a rajt, meglepően nyugodtam álltam ott az utolsó másodpercekben. A pulzusom alig szökött 125 fölé.

Az előnyöm csak nőtt és nőtt...
Karrierem legjobb rajtját követtem el, nagyon jól megtaláltam a megfelelő áttételt, kellő erővel nyomtam a pedált és hamar sikerült beakasztanom a másik lábamat, majd hirtelen észrevettem egy szűk kis rést magam előtt, ahol tökéletesen elfértem, és hirtelen senkit nem láttam magam előtt. Mire felértem a rajt utáni kis dombról a célegyenesre, már csak mellettem volt egy srác, az első komoly kanyarba már elsőként fordultam és folyamatosan növeltem az előnyömet. Attól féltem egészen a rajt pillanatáig, hogy a szűk első dombon melyik nyomot használjam majd a sűrű mezőnyben…  A problémát megoldottam, engem ért az a megtiszteltetés, hogy elsőként választhattam ívet. Nagyon élveztem a helyzetet, hogy egyre halkulnak mögöttem a zajok és csak a nevemet hallom zengeni végig a pályán… Fél körön keresztül tartott a magabiztos fölény, aztán persze jött a böjtje a kemény kezdésnek. Utolért egy vonat, aztán szépen jöttek a többiek is. A sziklakert nem okozott fejtörést, aztán a tegnapi nap leghosszabb emelkedőjét élvezhettem másik irányba, azaz, a pálya leghosszabb lejtője jött egy isteni ugratóval. :)

Repül a, repül a... Crescent :D
Aztán a nyomvonal legmélyebb részén elérkeztem „A nagy sziklához”. Megugrottam felfelé is. Ezzel persze közelebb kerültem az előttem tanyázókhoz, de a szívós mély sárban kellett volna még egy kis nyomaték, ami hiányzott. Nagyon fel lett szántva ez a domb, mély nyomokkal. A tegnapi naphoz kést pozitív, hogy nem vesztettem pozíciót minden körben, az elején ment el mindenki, onnan pedig csak magamba kellett szállni, hogy a szükséges tempóm meglegyen, de mégse hajtsam túl az új gépet, nehogy hajtókaros legyen. :D

Az akksi elkezdett merülni :P
A továbbiakban elég eseménytelen futam volt, csak küzdöttem az elemekkel. Végre rám kongattak, és az utolsó körben mindent bele adtam, ami csak volt bennem. Jó volt és sikerült az előző körhöz képest 8-10 mp-et faragnom a hátrányomból.

Párbeszéd a következő: -Mi történt? -Semmi. Elfáradtam! :D
A célban mindenki a rajtomat emlegette. Be kell vallanom, hogy ezzel az első fél körrel bekopogtam az ellenfeleknek, és megmutattam, hogy vén róka nem öreg róka. Vagy hogy is mondják?
 
Szenvedés felsőfokon...
És igenis harap még a bácsi, csak annyi történik egész egyszerűen, hogy játszok egy kicsit. Tavaly első futamtól végig vezettem a bajnokságot. Idén adok egy kis esélyt a többieknek, hogy ne legyen annyira unalmas ez az év. Higgyék csak azt nyugodtan, hogy bennem már nincs semmi, de nem kell félni, nem fogják megúszni ilyen egyszerűen…

Agresszív kismalac...
A bicikli jól vizsgázott, azt hiszem hogy virágzó kapcsolat lehet még ebből a végére. Összetettben a 4. helyre jöttem fel annak ellenére, hogy ma is csak az 5. pozíciót tudhatom magaménak… Egyetlen mp-el ugyan, de én kerültem a 4. helyre.

Az utolsó méterek
A futam számokban pedig így fest. Ma 4 kört kellett teljesíteni, ami 19 km-t jelent. 38,9 km/órás max sebesség, 38:59-es versenyidő, 188-as átlag és 196-os max pulzus. Edzetlenül azt hiszem ez elég jó teljesítmény.

Crescent, Nutrixxion, Brighthelmet, köszönöm
Folytatás 1 hét múlva Huskvarna hegyei között.
A pályán még test-test elleni küzdelem folyt, itt pedig
jó pajtásként beszélgettünk. Tanuljatok!