Horváth Gergő: október 2013

A tetthely

Úgy tűnik hogy a spontán dolgok egész jól összejönnek az életben.

Egy jó hétvége kezdete

A Vårgårda-i versenyt követően elkönyveltem magamban, hogy majd október 5-én versenyzek legközelebb, bár bele ültették azt a fránya bogarat a fülembe azzal, hogy a rajthoz a beszólítás a SWE-Cup eredménye alapján történt. Ez alapján ott vagyok az elején…. Na itt indultak be a fejemben azok a nagy nehéz fogaskerekek. Nem szokott jó kisülni abból, ha elkezdek gondolkodni, de ez most más téma, ott meg nagy hibát nem követhetek el.

Elértem a konvoj végét

Hihetetlen dolgot tettem. Megszakítottam az edzés mentes időszakomat, ami már nem is emlékszem mióta tartott. Most nem is ez számít. :) Lényeg, hogy emlékezetemben úgy élt, hogy elég könnyen formába jövök ha arról van szó. Jahhhh. Ha előtte volt valami alapom. De most az az alap ugyebár elhasználódott az év során. :D
Innen érdekes csak talpra állni… Nagy lendülettel vetettem bele magamat, aztán hamar le is csüccsentem… Másnap újra próbálkoztam, de a tacskó és a németjuhász esete állt fenn, egyre kevesebbet tudtam teljesíteni…. Jaja… Nem vagyok hozzászokva a sorozat terheléshez.

Vissza a jövőbe...

Végső elkeseredettségemben, miután már a nevezési határidő is lejárt, elmentem egy masszázsra, ami valósággal csodát tett velem. Nem, nem tudtam jobban tekerni, de úgy ellazultam, hogy lefolytam a Corvette üléséről hazafelé tartva. :D

Megérte elmenni

Nevezés elintéződött, izmok lelazítva, már csak át kellett hidalni valamilyen formában azt a röpke 550 km-t, ami elválasztott a rajtvonaltól… A klubból minden autó tele volt, ráadásul mindenki még délelőtt hazaindult, nem akarták megvárni a 14:45-ös rajtomat… Teltek az órák, múltak a napok (ez nem hangzik olyan jól, de mindegy), kölcsön autót nem tudtam intézni, buszon nem tudok biciklit szállítani, a vonat pedig ugyanannyiba kerül oda-vissza, mint az egyetlen kéznél levő megoldás.

Még hogy nincs hely...

Eljött hát a nap. Szeptember 21-én felkeltem és kijelentettem, hogy biciklimosás után betuszkolok mindent a kis sárga benzin temetőmbe, és elindulok. Kicsit szorított az idő, de megoldottam mindent. Nem volt konkretizálva hogy mikor kell Stockholmba érnem, de 12:00-ra Göteborgban kellett lennem, hogy beállhassak – talán az idei utolsó alkalommal – cruisolni a Corvette klub konvojába. Egy szuper délutáni program kerekedett belőle, 23 autó jött össze, mesés hangulat, csak elkövettem egy apró hibát. Beparkoltam egy szűk utcába úgy hogy 6 „dög” állt mögöttem, én meg ugye elég hamar el kellett jöjjek, hogy Dórihoz odaérjek még időben. 495 km-t kellett letekernem minél előbb. Tökéletes időzítéssel meg is érkeztem, csodás vacsora után beszélgetés, egy tál eperrel az élet édesítése, aztán alvás a nagy versenyre.

(alag)Útban a versenyre

Most már tényleg nem regélek tovább, ez volt az előzmény. Most már csak a verseny napja van vissza.

Reggel jött a „…még egy kicsit szeretnék aludni…” kijelentés, aztán Dóri egy mesés arabos tükörtojással lepett meg – hogy egyem az ügyes kezeit. Barátságtalan idő volt. Miután sikerült újra beépíteni a biciklit az autóba, elindultam Täby irányába. Esett az eső végig az úton. 11 óra után nem sokkal megérkeztem és igazi csodálkozó tekinteteket véltem felfedezni, mikor beálltam a parkolóba… Ennél is nagyobb áll leesés csak akkor következett, mikor elkezdtem kibontani a biciklit… No de ez előtt átvettem a rajtszámomat, beszélgettem kicsit a többiekkel, és jó szokásomhoz híven sikerült jól eldumálni az időt.

Kellemes pálya

Hideg volt és még mindig szitált az eső, nem akartam felesleges köröket futni, mivel a parkoló lent a síkon, a versenyközpont pedig fent a dombtetőn volt. Tudtam hogy semmi felesleges erőkifejtést nem szabad tennem, mert szükségem lesz minden erőmre a késő délután kezdődő futam alatt.

Aszfaltozott szakaszok :)

Mikor mindennel elkészültem, felvittem a kajámat a célhoz, és el is indultam egy próbakörre. Nem tudtam semmit a környékről és a pályáról, most jártam itt először. Kellemes vonalvezetése volt a pályának már az első perctől. Viszont mikor az első 90°-os jobb kanyarral bementem az erdőbe, rögtön megfelelő meredekségű ellenállással találkoztam. 15%-os emelkedő következett, ami ráadásul nem is volt betonozva. :) Mikor itt felértem, volt egy kis törés, sziklázással egybekötve, aztán egy visszafordító után az első sziklakerttel kellett szembenéznem. Örültem hogy nem egyedül vagyok kint teszt körön, de aztán rájöttem arra, hogy nagyon is zavarnak a srácok. Lassan mennek, és lassan nem tudom megtalálni a megfelelő nyomot. Mint később kiderült, ezen a részen is választhattam volna jobb útvonalat.

Hooooppsz

Erőteljes lejtőzés után ismét a 15%-os emelkedő következett, majd egy kicsit enyhült a dolog, de továbbra is felfelé haladtam. No para, mikor már semmi rosszra nem számítottam, akkor jött egy hirtelen balos „feltörés”, amit egy jó vastag gyökér nehezített. Ahogy sikerült megkapaszkodni, máris megindult a pálya lefelé, egy jobbos visszafordító segítségével. Szikla minden mennyiségben, figyelni kellett, mert könnyen oda lehetett csapni a hajtókart, és ugye még egy pedál görbítésre nincs szükségem idén. Itt következett egy olyan sziklás fennsík, amiről 3 út is vezetett le… Persze a „chicken way”-t választotta az előttem haladó srác, én meg vakon mentem utána. De hogy minek… Később még visszatértem ide, és bizony volt egy középút, ahol alig 80 cm magas sziklaperemről kellett leugrani, illetve találtam egy nyugodt lecsorgó részt, közvetlen a pályajelző szalag szoros szomszédságában, egy bokorral az út közepén… Erre még visszatérek később.

Itt 3 lehetséges opció van

Innen ismét egy kis lefele vezetett, de csak azért, hogy a pálya legmagasabb pontjára vezető úthoz vigyen… Mikor felértem a rádiótornyokhoz, megkezdődött a legszuperebb rész az egész kör alatt… Egy sípályán kellett végig szlalomozni. 19%-os lejtő szép, főleg hogy ez szlalomban. :) Kis sugarú mandineres kanyarok, majd a szabadulás után egy kellemes kis ugrató, majd irány az erdő ismét. Nagyon gyors, gyökeres, klassz rész volt ez, ahol nagyon kellett figyelni, mert hosszanti gyökérátkelés volt végig. Egy tempós jobb kanyarral kellett véget vetni a száguldozásnak, majd pedig murvás út vezetett vissza a sípálya aljához. Innen most egy párszáz métert felfelé kellett megtenni ahhoz hogy ismét ritmusváltás következzen. Nagyon kemény sodrós balkanyar jött és közben vigyázni kellett arra, hogy ne vigyem el a terep-frizbi pálya következő állomását. Sík sprint a füvön, majd meredek, köves emelkedő vezetett a következő murvás száguldozós szakaszra.

Imádom a finom svéd terepet

Csalafinta féktávok és technikás kigyorsítások következtek, nem volt elég hogy be tudjam venni a kanyart, még megfelelő fokozatra is szükség volt, mert azonnal egy tiprós szakasz következett. A legnehezebb sziklakert is itt jött. Meg is kellett állnom és 2-3 alkalommal visszamenni a legjobb nyomot megtalálva, mert persze sikerült a középrésszel fent akadnom egy méretes „kavicson” elsőre. Újabb murva, majd egy oldalazós sziklamászás várt rám. Itt már a versenyközpont mellett haladt a pálya, ami nem volt túl nehéz, de egy meredek, keskeny leereszkedés megspékelte kicsit. Innen már a rajt/cél domb volt csak vissza. Nagyon tetszett a pálya, 160 méter szint volt ebben a kb. 4.5 km-ben.

Bal alsó számra érdemes figyelni

Innen egy nagyon hosszú várakozás következett, rengeteg időt töltöttem kint a pályán, tanultam a pálya széléről, hogy mik is a helyes utak… Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy mekkora tétje van a versenynek. Próbáltam higgadt maradni. Próbálni nem a külső tényezőkre koncentrálni, amik mostanában rosszul hatottak rám. Kerestem a társaságot és legalább a számat járattam, hogy az ne fázzon. 3 réteg ruhában volt azért annyira farkasordító hideg. 2 óra körül már társaságot is kaptam, Johann, a Brighthelmet atyja megérkezett. Meghozta a vadonatúj világító sisakomat. Rövid beszélgetést követően rövid öltözetre váltottam és elindultam a rajthoz.

Irány a rajthoz

Lent már nem volt ugyan akkora szél, de a rajtprocedúra nagyon elhúzódott. Kb. 60 embert kellett betessékelni a rajthoz. Már rég elfogytak a felfestett sorok, mi meg még sehol nem voltunk. Kategória szerint szólították be a népet, emiatt az elit lányok és mi is az utolsó 2 sorba szorultunk. Szerencsére sikerült egy kis rést kihasználva 1-2 méterrel előrébb vergődni a rajt előtt.

Hegyre fel...

14:46-kor megkezdődött a küzdelem.
Egyetlen lehetőségem volt arra hogy megnyerhessem a bajnokságot. Meg kell nyerni a versenyt. Aki a kategóriánkat megnyeri, az lesz a bajnok.

Felfelé fáj, de élvezem

Ilyen lehetőségek mellett nem volt min gondolkodni. Ahogy eldördült a startpisztoly, azonnal a jobb szélre vágódtam és a szalagot támasztva törtem előre. Mikor a szalag elfogyott, na meg a pálya is, akkor már a derékig érő gazban voltam kénytelen helyet csinálni magamnak, ráadásul a láthatatlan akadályokkal is meg kellett küzdenem, de itt kapcsoltam, hogy egy defekt túl nagy veszteség lenne, így inkább behúzódtam a tömegbe. Folyamatos, alattomos emelkedő volt, amin a bemelegítés nélkül sem merevedtem le a kedvenc kis kék-fehér ampullámnak köszönhetően. Mire a meredekebb részre értünk, már a 10. hely környékén jártam, de még így is sajnos túl sok technikai analfabéta volt előttem, és ezért a biciklizni tudást követelő részeken többször megtorpantam és hiába próbáltam szóban arrébb taszigálni az ellenfeleket, elég sok ütközés következett. A „feltörésnél” volt kellemetlen, ott teljesen kiestem a ritmusból és nem tudtam visszaülni a biciklire… Nem tudtam visszapatentolni a lábam, komolyan mint valami kezdő… Ideges voltam, de nagyon. Annyian voltunk, hogy nem láttam hogy ki hol van. Muszáj voltam 112%-on menni végig, nem volt más lehetőség. Rajt előtt így is lerövidítették a távot minden kategóriának, hogy ne legyen túl későn a célba érkezés. A fennsíkon megpróbáltam a szűk ívet használni, ami nagyon jól működött, csak én mentem ezen, így 3 emberkét sikerült megelőznöm. Mire sikerült feljutni a tornyokhoz, sok új nyomot találtam a sziklák között. Mégis csak a versenykörülmények között lehet igazén jól edzeni. :)

Annyira szép

Fejeket lehúzni :)

Itt mikor hátranéztem, nem is olyan messze volt egy ellenfél, viszont a lejtőzés nagyon jól ment, és csupán annyi hibát követtem el, hogy a gyökerekkel teli erdei szakaszon túl nagy tempót diktáltam, ami miatt örültem a fejemnek, hogy milyen jól átjutottam a csúszós akadályokon. Egyet felejtettem csak el, bevenni a jobb kanyart. Két gyökér közé hajtottam és megcsókoltam a szemben lévő fát… Nem vesztettem túl sokat, ketten előztek csak meg. Mire a sí domb lábához értem, 100 méteres előnyöm lehetett. A sodrós oldalazóban villant be a kép, hogy ha ez az állás marad, akkor meg lehet. Kezdtem lehiggadni… Tudtam a versenyre és a pályára koncentrálni. Végre visszatértem a megfelelő állapotba.

Az utolsó méterek!

A következő meglepetést az okozta, hogy a murvás szakaszon nem tudtam gyors áttételre váltani. A rajtnál sikerült összeszednem egy fél bokrot, ami rácsavarodott a fogaskoszorúra, és az utolsó 4 fokozat használhatatlanná vált. Innen jött a pörgetés, ami nálam nem működő fogalom… Főleg idén. A sziklakertet persze elfelejtettem és a lehető legrosszabb úton másztam keresztül rajta. Mikor visszaértem a pálya elejére, megnyugtatónak tűnt az előnyöm, de 17 perc még vissza volt…

A cél, amivel elértem a célom!

Nem szabad semmit biztosra venni, főleg idén, a defektek után. Teljesen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam a második körben, és annyira jól esett hogy a pálya széléről, az addig soha nem látott emberek is a nevemen szólítottak… Nehézségek nélkül sikerült túljutnom az akadályokon, a tornyoknál felfelé még hátra pillantottam, a 100 méteres előnyöm továbbra sem változott… A lejtőn azonban nem volt előttem senki. Nem zavartak, és a saját tempómban haladhattam lefelé. Hihetetlenül élveztem! Ez a lejtőzés magasiskolája volt :D Mire leértem, akkor ért fel Olof a dombtetőre. Most már hiába is néztem hátra a későbbiekben, sehol nem volt. Megtörtem. Visszaállhattam 100%-os teljesítményre. A célra vezető dombon egy picit elbizonytalanodtam, hogy 2, vagy 3 kör a táv? Nagyon tapsolt mindenki az utolsó dombon. Megkockáztattam hogy jól emlékszem és valóban csak 2 kör…

Merre vagy...

Akartam még inni egyet, csak úgy megszokásból, de a kulacsomat megint sikerült elhagyni valahol. Pár méterrel a célvonal előtt tudatosult bennem, hogy megnyertem. Kéz a magasba, majd gyorsan megfordultam és az órát nézve csak vártam. Johann odajött és szinte sírva ölelt át. 36 mp-et kellett várnunk arra, hogy Olof megérkezzen. A harmadik helyezettre 8 perc 56 mp-et kellett várni. Elég csúnya esést produkált, de ő legalább nem adta fel, mint oly’ sokan a mai napon.

Itt már kimutathattam a fáradtságot

Egyszerűen nem tudtam mit csináljak. Nem tudtam elhinni hogy sikerült, hogy megcsináltam, hogy beérett a gyümölcs, ami annyi nélkülözés és akadály és gáncs ellenére nem pottyant le a fáról. Hihetetlen érzés. Sokáig kételkedtem benne, hogy megéri-e ennyit utazni, ráadásul még le is rövidítették a távot. De igen. Igen, megérte! 2013-ban a Swe-Cup Senior kategóriájának győztese én lettem!

Egy kis balett még pont belefért

Amire annyira régóta vágytam

Megéri? Megéri. Nem is akarom felhándálni senkinek hogy miért és miért nem, és mennyi áldozat és mennyi pénz és mennyi idő van e mögött… Utólag visszagondolva?! Kit érdekel? Elértem a célom, amiért elkezdtem, amiért mindenki elkezdi és nem mindenkinek sikerül, nekem sikerült!!!!

Akkor ennek mind be kell férni oda...

Az eredményhirdetés kicsit csonka lett, mert a 3. helyezett épp a sebeit ápoltatta, így csak ketten álltunk a dobogóra.

Voálá... Lassan 2 személyes versenyre járós
autó lesz, annyira belejövök

Miután mindennel végeztünk, még elmentem kulacsot keresni, mert én ilyen kis kicsinyes vagyok. Volt aki rosszabbul járt és a slusszkulcsát hagyta el… Meglett végül. Sikerült mindent bepaszírozni az autóba és 6 óra előtt nem sokkal nekivágtam az alig 550 km-es távnak hazáig. Hatalmas dugóba kerültem Stockholmban, végig araszoltam az egész várost, aztán a lemenő nappal is meg kellett küzdeni, majd a fáradtság és az utolsó 150 km-en a köd, aminek köszönhetően igazi vakrepülést végeztem. A Corvette orráig nem lehetett ellátni, de szerencsére egyedül voltam az úton és a hangtól még a szarvasok is megriadtak.

Ennyiből üzleti tárgyaláson is lehettem volna

Éjjel fél 1 után értem haza, összességében nagyon jó hétvégém volt. Kb 1200 km autózás, 171 liter benzin, a verseny 9 km-ének kedvéért, ahol 320 méter szintet másztam meg, 38,1 km/óra max tempó (az út során ez kicsit magasabb volt;) ), 179-es átlag és 189-es max pulzus.