Folytassuk szorosan azután, ahol abbahagytam az előző
posztban. Szép színes foltjaimmal együtt át tettük székhelyünket Hjo gyönyörű
kis városába. Itt a kempingben éjszakáztunk, bár este még elmentünk egyet
pizzázni. Én a kebab mellett döntöttem, ami pedig megfelelő méretűnek
bizonyult…
Reggel gyors reggeli és kipakolás után mentünk a pályára,
ami 10-15 km-re volt a szállástól. Itt már nyertem, és estem is elég komolyat,
győzelmem óta viszont nem volt említésre érdemes eredményem itt. Szerencsére idén sikerült a fenti
parkolóban megállni, sok-sok méter szintet megspórolva ezzel.
Szokásos pályabejárással kezdtem, ami annyiban változott
idénre, hogy beraktak egy 860 méter hosszú start kört. Ez után bizony a
szokásos csillió gyökér és kő következett 4200 méteren keresztül. Az első erdei
szakasz élvezhető lefele volt, igaz hogy nagyon rázós, de a technikai tudás jól
jött. Ezt pedig egy szintén rázós emelkedő követte, majd a pálya felső része
felé vettem az irányt. Nincs gond, tudtam hogy nem lesz sima menet, de arra nem
emlékeztem hogy ennyire rá-á-á-á-á-á-á-z-óóóóó-s-s-s-s itt a talaj… :D
A felső egyenes a supercrossból ismert mosódeszkára
hasonlított… Tévedtem, van még egy kis érdekesség és újdonság a korábbi évekhez
képest. Építettek 3 ugrót és 2 sziklakertet. Elsőre picit meglepő volt, aztán
vissza gurultam kétszer hogy kipróbáljam, mi a helyes átkelés. Elég rosszul
volt kiképezve a hossz, a fel és lehajtó, de ha elborult aggyal mentem neki,
akkor minden ugorható volt. Innen még egy kis enyhe lejtő, majd a nyomvonal
vissza tért a rajtkör széles döngölt útjára. Mikor az egyetlen sima rész véget
ért, beértem az alsó erdőbe. Izgalmas volt eléggé, természetes kő tömeg… Millió
kő, igazi tenger… Helyes út nincs, csak próbálj átkelni valahogyan… Megoldottam,
még ha nem is a legideálisabb nyomon. Rá kellett jönnöm, hogy lefele sokkal
könnyebb áthaladni a sziklákon, mint emelkedőn. Kis hullámvasútozás után
kiderült, hogy a pálya legmélyebb része kikerült az idei nyomból, amivel 20-30
méter szintet levágtak, és talán a legnehezebb rész is elveszett. Betettek
helyette egy iszonyatosan unalmas emelkedőt, ami sima füves domb volt,
beépített rázatóval… Mintha csak traktor nyomban kellett volna tekerni… Összességében nem volt rossz a pálya és az
éjszakai eső sem rontott rajta.
12:30-kor rajtoltunk, addigra az idő is megemberelte magát
és a Nap is előbújt. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól sikerült elkapnom a
rajtot. Ugyan eléggé hátulról kellett nekivágnom a futamnak, de így is hamar
vezető helyre kerültem, a felvezető kör nagyon jól telt, aztán mielőtt az első
erdei részre ért a mezőny, 1-2 emberke
elém került. A hiba ezután jött, mert ugye lefele minden gurul, na de mi a
helyzet az emelkedővel? Mire felértem az ugratókhoz, addigra a 8. helyen
találtam magam. Alig maradt töltet a lábamban… Hiába az X-Ride és bármi más,
semmi pozitív nem jutott eszembe és sajnos a tegnapi esés is túl élénken
világított a gondolataim között, emiatt sok helyen gyök kettővel közlekedtem…
Igaz, legalább használtam a fejemet… Mert az elsők közül bizony volt aki a
sziklás lejtőn feküdt kiterülve. Sovány vigasz, de így egyel előrébb kerültem.
Nem nagy dicsőség, de minden pont számít a tegnapi eseményeket követően…
Stabilan tartottam a helyemet, és a kör végére sikerült vissza tölteni egy kis
energiát a hajtóművembe, amivel egy kis gyorsítást tudtam eszközölni. Használt
a dolog, előztem. Fáradtak a többiek… 4 kört kellett megtenni, ami kicsivel
17,5 km felett volt. Az utolsó körre ismét elszállt az erőm és bevillant az is,
hogy 4 éve az utolsó körben törtem össze magam, tegnap az utolsó körben
eresztette el a Rocket Ron a levegőt, szóval az utolsó körökkel nincs
szerencsém. Nagyon megerőltető volt a két egymást követő nap. Egy elég komoly
ellenfelem sajnos az utolsó füves emelkedő előtt megelőzött, amire nem tudtam
érdemben válaszolni. Nagyon jól tudta hol kell támadnia. A végső sprinten is
alul maradtam, az a pár másodperc elválasztott az 5. pozíciótól.
Az emelkedés nem túl nagy, de legalább más is próbálkozott |
A sziklakert (és az erőm) végén Foto: Lotti Strömberg |
Szóval összegezve a mai napot, kevés voltam, elfogytam,
féltem, gyenge voltam és fájt még az élet is… 6. helyen zártam, ez a tegnapi 10. hellyel
együtt katasztrofális hétvégének mondható… Jobban jártam volna ha inkább
maradtam volna a jó meleg ágyikóban…
Új tapasztalat, hogy hiába gyorsabb a földön való haladás,
viszont a levegőben sokkal simább. J
A 17,88 km-hez több mint 1 órára volt szükség, ami árulkodó jel a pálya
milyenségét és a kondimat illetően. A legnagyobb sebesség is csak 43,3 km/óra
volt, 190-es max pulzus és 179-es átlag jellemezte az 506 méter szinttel
rendelkező versenyt.
Célegyenesben, teljesen kikészülve Foto: Lotti Strömberg |