24 órás MTB váltóverseny Zánka

 ...tudod, van az a 24 órás verseny. A sportaktiv.hu-n láttam, elég nagy bulinak tűnik. Elég őrült vagyok én ahhoz, hogy letekerjek egy ilyet... Persze ha egy 6 fős svéd csapat is összejönne, akkor győzelemre esélyesként indulnánk.

Valahogy így kezdődött az egész akkor, amikor február vége felé összeállítottam az idei versenynaptáramat. Olyan távolinak tűnt. Elterveztem, hogy kiket szeretnék a csapatba, mikor, melyik hétvégén, milyen edzéssel készülök majd "A NAGY" versenyre. Aztán a svéd csapat nem jött össze, és az előre beígért magyar 6-os csapat is elkopott.
Végül a verseny előtt 10 nappal, solo debütálásra készültem.
Aztán megtört a jég, a facebookon rám talált egy Varga Tamás nevezetű srác, aki nagyon magabiztos volt. Nem ismertem, így pici tartózkodással fogadtam, de végülis belementem, hogy DUO kategóriában induljunk.

A történet halad előre, így eljött az indulás pillanata, miután minden 3-szor át lett nézve, hogy bent van-e az autóban, elindult kis különítményem (szülők és én) Magyarország irányába, ahonnan kánikulát kiabáltak. Végülis majdnem bejött, mikor szerdán délelőtt 10:05-kor átléptük a Szlovák-Magyar határt, a hőmérő 13 °C-os forróságot mutatott, a fűtést rá kellett adnom és szakadt az eső. Éljen!

A csütörtöki nap még bicikli szereléssel telt, távtartókat kellett esztergálni az új hátsó teleszkópomhoz. Mikor az is elkészült, volt még egy apró feladat, miszerint az első váltókarom még mindig nem vált, így be kellett mennem Gáborhoz a Dream Bike-ba, aki megígérte, hogy pénteken megcsinálja. Már majdnem minden készen volt, csak az új ruhámról hiányoztak a szponzor és klub emlémák, amiket pedig a barcsi érdekeltségű Asadekor készített el nekem pénteken reggel. Ezennel is köszönet a gyors munkájukért.
Tehát pénteken egy gyors barcsi autókázás, majd a bicikli elhozása Gábortól és 11:00-ra irány a KaposTV-s felvétel.
Miután minden megvolt, elindultunk Zánka irányába, így a héten második alkalommal kompozhattam. 
Fél 7-kor már meg is találtuk a helyet a csapatnak, elfoglaltuk a fél kempinget, és kimentem egy körre a pályára, hogy mégis tudjam mire számíthatok. 2 kör lett belőle, a másodikban már a pálya is megvolt. :) Elsőre tetszik.
Elhoztam Tomiékat a vasútállomásról, aztán tovább nőtt a táborunk területe.

Fél 12 után még elmentünk egy éjszakai körre, miután megettem fél kg tésztát, bolognai szósszal, csak a cellák feltöltése érdekében.

Fél 1 körül nyugovóra tértem.
Hajnali 4 körül arra ébredtem, hogy kopog az eső a sátor vásznán... Magamra húztam a hálózsákot, de 7 óra körül még erősebben hallottam. Innen nem volt menekvés, eldöntöttem, hogy úgy kell a sok hülyének, én ki nem dugom az orromat a sátorból...

A bázisunk a pályáról nézve

Aztán győzött a meleg. Fél 8 után nemsokkal előmásztam a barlangból. Nem is volt annyira veszélyes az eső, mint ahogyan bentről hallani lehetett. Na nem kell félreérteni, vizes volt minden, meg fénylett a föld, de nem volt felhőszakadás.
Gondoltam, hogy ha már egyszer felébredtem, akkor át kéne venni a rajtszámokat. Egy kedves lány közölte, hogy még 6 perc van 8-ig, de ha ennyire sürgős, akkor megkapom. Mivel én voltam az abszolút első, így a 20-as számot kaptuk meg, ami a DUO kategória első sorszáma volt. Annamari is ott volt, de most már kezdem összerakni a képet, hogy ő minden versenyen ott van. :)
Reggelire rántotta, úgysem nagyon lesz már lehetőség a komolyabb étkezésre. Aztán végre megismertem személyesen Jókát is, aki gőzerővel dolgozik a Trans Hungaria Maraton szervezésén.
Elrepült a délelőtt és vele együtt a felhők is.

Svéd színekbe öltöztem és egy igen rövid, kb 3 perces bemelegítést követően (nem akartam összekoszolni az új ruhámat) beálltam a rajthoz. A csapatok indultak elölről, majd mi duosok és a még nálunk is őrültebb solosok következtek.

12:00 volt, mikor megszólalt Ádám szájából a FIRE!!!!! felkiáltás és megindult a mezőny. Senki nem vette véresen komolyan a rajtot, én voltam az egyedüli, aki előrébb és előrébb akart kerülni, ami elég szépen sikerült is, még az első hosszú egyenesben, aztán mire befordultunk az erdőbe, egész előkelő helyen voltam. A pálya nagyon csúszott, és a többiek óvatosságát kihasználva lépegettem előre.

Az erdei rész igazi jó dagonyás volt, nem volt gond a Bontrager gumik istenien tartottak. Mikor kiértünk a mezőre, már nem sokan voltak előttem. Utána már csak egy aszfaltos rész, majd az üdülő lábai között áthajtás és a legjobb erdős rész, a pálya egyetlen technikás lejtőjével, ahol ismét sok embert lehetett megelőzni. Innen aszfaltos emelkedő és az utolsó erdő, aminek a végén már a táborban értünk ki. Körbe bicikliztünk a táboron, aztán már csippant is a chip, az óra pedig 14 percet mutatott, ami azt jelenti, hogy 13:18-as körömmel, a 15-ként kezdhettem meg a következő kört. Nem volt erős a kezdés, jól bírtam.
Folyamatosan előzgettem, de a 4. körben, a mezőre felvezető hosszú emelkedőn egyszercsak elment a hátsó teleszkópból a levegő...  Nagyon vártam már, hogy visszaérjek a táborhoz, de tudtam, hogy  még 1 kör vissza van, mert Tominak össze kell szednie magát, hiszen 2 órás etapot terveztünk...

Továbbra is 13 alatti köröket mentem, a pálya elkezdett száradni, de csúszós volt néhány helyen.
5. körben váltottunk, Tomi kiment, én pedig rögtön kerestem a hiba okát, és egy véletlen segítségével bukkantam rá.
Lényeg, hogy sikerült megcsinálni, de jó is volt, mert Tomi is műszaki problémákkal küzdött. Ki is mentem újra, itt még vezettük a DUO csapatok versenyét. 5 kört töltöttem kint, majd ismét cseréltünk, de a lazításban csak az egyik lábam részesült, ugyanis azonnal vissza kellett mennem, mivel Tominak eltört a hátsó váltója. Hamar orvosolták a problémát, így elég volt 3 kört kint töltenem a pályán. Utána volt egy kis szusszanásnyi időm...
1,5 óra pihenés után, folytattam a versenyt, ismét egy gyors 5 körös etapot töltöttem kint, az idő telt, a barátok jöttek, kaptam segítséget Andrástól a nyújtásban, azt hittem, hogy ott rögtön be...(halok) :))






Itt már visszaállt a rend és kb 1,5 órás etapokat teljesítettünk mindketten. Kezdett besötétedni, így a 20:13-kor kezdődő etapomra már lámpákkal felszerelkezve mentem ki, amiket nem kellett még használni, legalábbis az első 3 körben, de utána ránk köszöntött az este. Elég hirtelen lett sötét és jó volt, hogy csak felkapcsoltam a reflektort, nem vesztettünk időt a megállással. Tomi következett, én pedig pihentem egyet, kaptam egy jó kis láb lazítást, meg 20 perc szundi is belefért.

Kezdett fájni a hasam, alig tudtam enni a szervezőktől kapott éjszakai ebédből, de hát így jár, aki csak gélt eszik, izóval öblítve. 22:50-kor hagytam el ismét a váltózónát, és átléptem ebben az etapban a 12 órás versenytávot. 20-as átlagú etap lett belőle, a gyomrom már teljesen készen volt, mindenem fájt.

Egy kis időutazás... 26 perc után nagyon harciasak voltak még

Tomi első etapján...

Első váltás - lowrider biciklivel

Itt az 5. helyen voltunk már, ami nagyon nem esett jól és újra kellett gondolni mit is rontottunk el. Valószínűleg a tapasztalatlanság rovására írható. Nem adjuk fel, még bármi lehet.

Nyújtás még napközben - ritka momentum

Mi a baj?

 A pálya isteni állapotba került, így éjszaka is ugyanolyan - ha nem gyorsabb - köröket mentem, mint az elején.
Végre éjjeli pihenés következett lazító masszázs kíséretében, de egy fél Snickers-en kívül semmi nem ment le, pedig nagyon kellett volna, mert nagyon ordítottak onnan bentről, hogy üres a raktár.

Tomi élesztése

Nem tudtam semmit tenni ellene, próbáltam aludni, megint 20-25 perc lett belőle. Fél 2 után nem sokkal mentem vissza a pályára, teljesen kimerülve. Ez a köreimen is érezhető volt sajnos. 18,6-os átlagom lett ebben az éjszakai etapban, és már csak vizet tudtam magamba imádkozni.

Tomi megint kiment egy 4 körösre, de ő sem volt túl jó állapotban. Itt következett a taktika váltás, hogy kicsit jobban pörögjünk, átálltunk a 3 körös "versenyekre"... Rögtön fel is kúszott 19,5-re az átlagom. Na végre... Még mindig éhes voltam, de legalább már éreztem, hogy valamit tenni kéne. Beszéltem a mentősökkel, akik kekszet és kólát javasoltak, amiből a kóla nem ment, de kekszből is csak minimális mennyiség. Gondoltam jó srác vagyok, hogy 2 kerek töltött keksszel 3 kör menni fog. Ment.

5:43-kor mentem ki a pályára ismét, immár nem vettem hasznát a lámpának szerencsére. Egyre többen lettek a nyomvonalon, ami kicsit nehezítette az előrejutást, mert akik éppen akkor ébredtek, nem volt elég tiszta a fejük ahhoz, hogy gyorsan menjenek.
Úgy tűnik, hogy az éjszakai hajsza és az új stratégia jót tett, ugyanis a pályán töltött idő alatt dobogós helyre kerültünk ismét.
3-3 köröket tekertünk, és folyamatosan tudtam tartani a 19 körüli átlagokat. Érdekes, hogy a testi fáradtság a pulzusomon teljes mértékben követhető volt, hiszen a hajnali "éhezős" etapokon egységesen 145-ös átlagpulzust produkáltam.

Üveges tekintetű zabagép

És végre megtört a jég. Mikor 8:45-kor beértem a csapatsátorhoz, az első szavam az volt, hogy ÉHES VAGYOK!!!!!!
És nekiálltam enni. Ettem és ettem. Olyan jó érzés volt.

Ezután már jó időben, bár egyre erősebb szélben, de ismét 20-as átlag felett tekertem a tökéletes állapotú kanyargós pályán.

Barsi Zsuzsi - a "fő drukker" a pályán

Ebben az etapban egy említésre méltó dolog történt. A legszebb (kék/pink) rajtszámmal induló vegyes duo lány tagja az egyik előzésnél rám kiabált, hogy: Hajrá! Nyomjad neki! Te vagy a kedvenc svéd versenyzőm!!
Gyorsabban mentem innentől, mert ugye egy kedvenc svéd versenyző nem okozhat csalódást... :)

Miután Tomi megjött az utolsó előtti szakaszáról, amire elég nehezen ment ki, ugyanis a fáradtság  úrrá lett a szervezetén. 2 kört ment, aztán elzavartuk egy ébresztő zuhanyzásra, addig megtettem az utolsó előtti pályán töltött 3 körösömet.
Utolsó körömben elkezdett esni az eső, a pálya, mintha felszappanozták volna, borzasztóan csúszóssá vált.

Tomi 10:41-kor kezdte meg az utolsó, rábízott szakaszt, de a sárral nem tudott mit kezdeni és az első 19 perces körét egy 22,5 perces követte, aminek a végén ki is állítottuk, mert elvesztettünk Zsomborékkal szemben 1 kört.

11:23-kor szakadó esőben, ismét svéd színekben elhagytam a váltózónát és nem spóroltam az energiámmal, mert a maradék 40 percet már féllábon is letekerem. Ettől függetlenül nem mentem már bele semmilyen hülyeségbe, mivel a dobogós helyezést nem akartam eldobni egy hülyeség miatt...
15 perces köröket produkáltam és még egy 3. is belefért! 6 és fél perc volt vissza a versenyből, nagyon sokan megálltak, nem akartak még egy kört megélni az extrém körülmények között. Nagyon élveztem az utolsó kört, és kicsit sajnáltam hogy vége, pont most, amikor már jó a gyomrom és visszatért az erőm. Anyától elvettem a zászlókat mikor az épület melletti ugratóhoz értem, és a svéd, illetve a magyar zászlóval a kezemben tettem meg tiszteletkörömet a tábori szurkolók előtt. 24óra 9 perc és 47 mp biciklizés után, a MA-SE HO-VA csapatának első embere (azaz én) áthaladt a célvonalon.

Köszönet a fotóért Káldi Tamásnak

Egy boldog, nehézségekkel, műszaki problémákkal fűszerezett versenyen vagyunk túl, amin a 3. helyezés a férfi duo kategóriában elégedettséggel kell hogy eltöltsön. Ennél több most nem volt bennünk. Jó volt, szép volt, kellemes, nagy buli. Nem is tudom mit lehetne még hozzáfűzni... A szurkolást mindenkinek nagyon szépen köszönöm, mind a pálya mellett, mind pedig otthonról. A Merkampt-os sátor mellett mindig élvezet volt eltekerni, Anna elsőrangú szurkolóvá tette a csapatát, köszönöm a biztatást.

A boldog csapat

Néhány számszerű tény a versenyről:
A pálya 4,7 km hosszú volt, körönként 55 méter szintkülönbséggel. Csapatom 97 kört teljesített, amiből én 55-öt tekertem. Ez 258 biciklin töltött km-t jelent. 13:29:46-ot töltöttem a nyeregben a 24 órából. Az első etapon értem el a maximális pulzusomat, ami 200 szívverést jelentett percenként, a teljes távon 160-as átlag pulzussal mentem végig. 19,1 km/óra volt az átlagsebességem és egy könnyed 35 km/órás maximummal zártam a zánkai 24 órást.
A duo kategória leggyorsabb köre, 12:38 az én nevemhez fűződik, egy apró sikerélménnyel több. :)
Átlagosan 14:56-os köröket teljesítettünk, amin azért még van mit javítani.

Most egy kicsit hosszabb kikapcsolódás és töltődés az I. Trans Hungária Maraton rajtjáig.

Mindenkit megviselt a verseny, a pilótát...

... és a technikát is.

Mivel is zárhatnám ezt a hosszú bejegyzést...

Jövőre ugyanitt!

MCK XC Sprint + XCO Mölndal 2011.07.10-11

Egy hirtelen felindulástól vezérelve, illetve pontosabban nézegettem a Västgöta cupen összetett eredménylistáját egyik este (pénteken) és megdöbbenve láttam, hogy 1 kihagyott verseny után csak a bajnokság 2. helyén állok, 18 pontos lemaradással.

Gondoltam, mese nincs, muszáj tenni ez ellen, beáldozom az éjszakai edzésemet és elmegyek vasárnap Göteborgba. 

Így is lett, vasárnap hajnali 10 óra körül telefonáltam a szervezőknek, hogy meddig lehet nevezni. Kiderült, hogy a futamok kezdete előtt 1 órával még időben vagyok. Dél körül el is indultam Mölndal irányába.

Tökéletesen, időben odaértem, és mint a nevezésnél kiderült, a mai nap, sprint verseny, ami annyit jelentett, hogy 1 időmérő kör a 480 méter hosszú „salak” pályán, majd az eredmények alapján 4 fős csoportokba sorsoltak minket, ahol 2 kört kellett ugyanezen a pályán megtenni.

A dupla akadály

Soha nem voltam még ehhez hasonló megmérettetésen, így apró kiváncsiság azért volt bennem. A legnagyobb ellenfelem is ott volt, csak rá kellett figyelnem. Pár bemelegítő kör és a raklapokból épített akadályokon való tempós átjutás gyakorlását követően megkezdődött az időmérés. 

Mivel utólag neveztem, magas startszámot kaptam, és  majdnem utolsóként mehettem ki az időmérő körömre. A rajtot kicsit elrontottam, a nagy kapkodásban nem sikerült beakasztani a bal lábamat… Utána a dupla ugrató első raklapjának nekivertem a hátsó kereket, de szerencsére defekt nélkül megúsztam az esetet. Mint később kiderült, a köröm  49,6 mp-ig tartott.

Ezzel az Open kategóriában, a legnagyobb ellenfelemmel holtversenyben az 5. lettem, Senior osztályban pedig 1., vele együtt.

Itt kezdett izgalmassá válni a dolog, kieséses versennyel folytatódott a nap. 4 fő indult egyszerre, ebből a 2 legjobb jutott tovább. Az én futamomban csak ketten voltunk, tehát nem volt szükség a sietségre… 

Markus mégis meghúzta, mentem vele. Aztán mikor visszaértünk a körváltáshoz, az ominózus magas akadálynál hiba csúszott a mutatványba. Markus elém vágott, fékeznem kellett, és hiába emeltem a biciklit a megszokott mértékben, kevés volt a lendület és a hátsó kerekem beleakadt a raklap sarkába és emiatt katapultként vágódott fel a bicikli hátulja, én átfordultam, egy rendes szaltót bemutatva, a hátamon, a bicikli alatt landoltam, miután átrepültem a kormányon. A sisakomról pattant tovább a bringa,  és egy 20 méterre lévő villanyoszlop állította meg. Mindenki azt hitte, hogy ott maradok, így vastapssal adták tudtomra, mennyire örülnek, hogy felálltam.

Folytattam a futamot. 

Továbbjutottam a ¼  döntőbe. Nyalogattam a sebeimet a rajtig, aztán hiba nélkül, fájó testtel abszolváltam a 2 kört. Sajnos nem jutottam tovább, 3. lettem. Sebaj, nem volt fontos a pontverseny szempontjából. Megvártam az eredményhirdetést, az orvossal kitisztíttattam a sebeimet és haza autóztam.

A 2. nap, azaz a hétfői verseny már érdekesebb volt, ugyanis reggel 4 óra munka után mentem fel Göteborgba. Rajtszám átvétel után drukkoltam a klubtársaimnak, aztán mentem egy kört a pályán. Meglepődtem hirtelen. Sokkal technikásabb, mint számítottam rá, és az éjszakai eső sem könnyíti a laza talajú pályán való haladást.

Az első meredek lefele 1

Reményekkel telve, fájó vállal álltam rajthoz az utolsó pillanatban, mivel a klubból az egyik kisgyerek (6 éves) elvitte a biciklimet egy körre…

A meredek lefele más stílusban

...és a harmadik stílus

Tehát beálltam a rajthoz és 20 mp múlva már indultunk is. Nem volt célom az elején haladni, ráadásul volt egy srác, aki hazai pályán ment, nem lehetett tartani vele a lépést, így összeálltunk négyen. Már az első körben beálltam a 3. helyre, de meguntam a legkeményebb lefelén a „tökölést” és a kis vonatunk elejére álltam. Szerencsére nem kellett sokáig egyedül mennem, mert a másik kategória tagjait utolértem…

Egyszerű lefelék is voltak :)

A pálya első fele 180°-os kanyarokkal tarkított, folyamatosan fel-le, kigyorsít, majdnem megállásig fékez, majd ismét gyorsít… Nagyon pörgős, élvezetes rész volt.

Majd egy hosszabb összekötő szakasszal vezettek át minket a pálya még technikásabb és még jobban erőt próbáló részére, ahol meredek, sziklás emelkedők és iszonyúan sodrós, oldalazós kanyarokkal tűzdelt lejtők követték egymást.

Folyamatosan előzgettük egymást,  majd hárman maradtunk, meglógtunk az üldözőktől, de továbbra is csak az volt a fontos, hogy ne engedjem el Jonast. Amikor ő megindult, mennem kellett nekem is. A második körben is, a gyors részt követően előre álltam, egy enyhe kis könyöklés-fejelés társaságában, és sikerült 25-30 mp-es előnyt összehoznom, de a nagy sietségben elcsúsztam az egyik jobb kanyarban, majd nem sokkal később Jonas meg is érkezett. Mikor a következő erdőbe értünk, a domb alján ismét vissza vettem a pozíciómat, de megint nagy volt a sietség és nekicsúsztam egy fának, aminek következtében 2 helyet is vesztettem. Sebaj, még a táv fele vissza volt. 

A 3. kör döntőnek bizonyult. Az eleje simán ment, ragadtam a Jonas hátsó kerekére, aztán mikor kiértünk az összekötő szakaszra, mentem az élre… A hiba itt jött. A meredek dombon visszaváltásnál leesett a láncom elöl, amivel nagyon sokat vesztettem. Sikerült a technikás részen vissza kapaszkodnom, de nem voltam hajlandó többet támadni. Jonas minden kanyarban és emelkedőnél blokkolt… Nem volt értelme sietni. Idegesítettem.

Utolsó kör is a megszokott sorrendben kezdődött, de mikor az utolsó emelkedőhöz érkeztünk, Jonas ismét rontott, keresztbe állt előttem, de kikerültem és leléptem… Mindent bele kellett adnom az utolsó km-be. Így 3 helyen értem célba, fontos pontokat elkobozva…

A dobogóra már „Eséskirályként” szólítottak, én pedig boldogan hallgattam az új nevemre.

A főszponzor ajándéka- Liseberg nyuszi :)

Este immár tényleg hulla fáradtan pilledtem el a kanapén. Az a tudat, hogy már csak 12 pont a hátrányom és még 3 verseny vissza van, feltölt és felébreszti a harcost bennem...

SWECUP győztesei - Gratula!