Hölgyeim és Uraim, drága gyerekek!
 |
| Ugyan nem popcorn, de ünneplésre való |
Remélem mindenkinek jobban telt a nyári szünet mint nekem,
de örömmel jelentem, hogy még pár alkalommal hallani fogtok rólam…
1000 éve jelentkeztem utoljára, be fogom pótolni az
elmaradásomat, de most boldogan jelentem, hogy popcorn az ölbe, kényelmes póz
felvétele a kanapén….. Naaaaaa. Nem úgy gondoltam.
Indul az újkori mozi. Remélem már vártátok hogy új hírt
halljatok rólam.
 |
| Van mikor a sellő nagyobb, mint a hajó :D |
Talán úgy kezdhetném a történetet, hogy idézek…
„A fejem zúg meg fáj
Megint volt egy szétesés
Göröngyös út a táj
Ha kérdeznéd, hogy vagyok
Elmondhatnám…”
 |
| Ezt sosem jó látni... |
Nem volt tehát teljesen zökkenőmentes az elmúlt időszak, de
amíg nem állok neki DH-zni, addig túlélem. :)
Szeptember 8-át írtunk aznap reggel, mikor hosszú idő után ismét útra keltem
csapattársaimmal, hajnalok hajnalán. Szerencsére csak Göteborgig kellett
tespedni az autóban, de hajnali 8 órás indulás teljesen szétszedte az akksimat.
Hétvégén ilyen korán kibújni az ágyból, és csak azért, hogy megint elfáradjak?
Hát mi van velem? Jobb volt az év közben rutinná vált lustaság, az édesség, és
edzés mentes életmód. Hagyjatok már békén a hülye versenyeitekkel. Tudom hogy
fárasztó ez a pálya, semmi kedvem nincs hozzá.
 |
| Ezt szívesebben választottam volna :) |
Valami ilyen előítélettel indultam neki az egész hétvégének,
ráadásul tudtam, hogy meghalok, vasárnap meg még duplázhatok is, mert akkor egy
még borzasztóbb pálya vár rám.
 |
| A bicikli ott van bent :D |
 |
| Szállítani így is lehet... |
A „nagy lelkesedés” ellenére valóban felmentem a csapattal a
nagyvárosba, hogy Skatås-ban forduljak pár kört a biciklivel, amin utoljára
június 30-án ültem, majd lekerült a szabadság idejére Magyarországba, hogy
végül az autó hátuljába beépítve kivárhassa, hogy darabokra szedve kamionnal
kijöhessen vissza északra. Klassz.
 |
| ... bár a kedvenc szállító eszközöm ez... |
A pályáról tudtam hogy nehéz, technikás, kövekkel és
gyökerekkel teli, helyenként piszkosul gyors lejtők, erőt követelő sík részek
és egy igazán nehéz domb is van rajta…
Elindultam ki egy próba körre. Ami nagyon meglepett, hogy végre teljesen
száraz, talán egy fél méter átmérőjű kis sárfolt volt összesen, ebből adódóan a
technikás részek kevésbé voltak nehezek, a 21%-os sídombra felvezető szervizút
pedig nem ragaszkodott annyira a kerekeimhez, mint tavaly. Ez megnyugtató volt,
főleg annak tudatában, hogy az erőm a tavalyihoz képest egyenesen nulla.
 |
| Fiaink nagy lendületben... |
Az első sziklás dombot majdnem sikerült megmászni, épp csak
a legtetején nem volt jó a nyomválasztás. Sebaj, ezzel még nem vesztem el a
versenyt. Biciklin ülve kicsit kitisztult a fejem és nem csak arra gondoltam
hogy… na mindegy. A technikás részen nem volt semmi bajom, szépen haladtam, és
tempósan tudtam venni az akadályokat. Rengeteget jelent, hogy száraz
minden.
 |
| Az első sziklás emelkedő... |
A murvás egyenes szakaszokon nem
forgott a lábam – de hát úgyis csak edzés van, nem kell kihajtani magamat –,tehát
hoztam a szokásos formámat. Ismét visszakanyarodott a pálya az erdőbe, egyre
jobban tetszett a nyomvonal és nagyra értékeltem az össztelós bringát is.
Lefelék nem okoztak nehézséget, az emelkedők viszont fájtak. A nagy letörés,
amitől tavaly annyira megriadtam, most már közel sem volt annyira ijesztő. No
para, egy rövid erdős szakasz, kis murvás mandineres kanyarokkal tűzdelt nyom után kiértem az egyenesre, ahol megint
padlógázzal lehetett volna nyomni, és ez rá is vezetett a Brudarebacken nevű
gyilkos dombhoz. Alulról nem is tűnik nagynak, aztán ahogy halad felfelé az
ember, rájön hogy hiszen ez meredek… Mikor hátranézel, hirtelen előjön a
tériszonyod, és remegve szorítod a kormányt, nehogy le ess a nyeregből. Jó,
kicsit elkapattam magam, de lényeg, hogy a 20 % feletti meredekség nem
megszokott. Kivéve Pakisztánban… Mikor felértem, jól kifújtam magam, és eszembe
jutott hogy még nincs vége. Még egy bő 60-70 méter szint vár rám, csak ott nem
lesz lendület az elején, mert egy visszafordító jobbos visz az emelkedőre.
Ennek a talaja vízmosásos, és bár csak 17%-os meredekség, mégis sokkal
rosszabbul esik, mint az első rész. A látvány a tetőről viszont kárpótolja az
embert mindenért, főleg, hogy délelőtt még szélcsend volt. Innen egy isteni
lejtőzés következett és persze jó fej vagyok, mit érdekel engem a 3 lefelé
mutató nyíl… Tóóóóóód neki!!!! Ja, huppsz, fééééééééék, a fenébe…. 90°-os bal
kanyar, sodrós, meredek, jajajjjjj, mi lesz most?!
 |
| Jól ment a nagyobbaknak is... |
 |
| ... és akik majd nagyok lesznek |
Semmi. Király vagyok, nem tudok hibázni. Simán bevettem a
kanyart. Nagy ám az ego… De ha valami igaz, akkor minek tagadni? Jó vagyok és
kész.
Utolsó erdős szakasz következett, ahol főleg a sziklák
voltak többségben. Először fölfele, aztán pedig süllyedő üzemmódban is. Nagyon
élvezem ezt a részt, jókat lehet előzni, és jó akcióképeket lehet itt lőni.
Sokan hibáznak, vagy csak egyszerűen az egyszerűbb utat választják, ami valljuk
be sokkal lassabb. Ha tehát okos vagy, akkor itt sokat tudsz hozni. Mikor a
sziklakerten leértem, volt még egy kisebb letörés, aztán egy rönk ugrás, egy
balkanyar, ami már a célegyenesre rávezető kanyar előtti egyenesre vitt rá.
Az 1 kör alatt sikerült teljesen meghalnom, de reméltem hogy
majd a versenyig sikerül regenerálódni, ha már úgyis a fél nap visszavan még
addig. Végig drukkoltam a gyerekek versenyeit, ahol a klub csemetéi jó
eredményeket értek el…
Délben rajtoltunk el mi, persze a szokásos szertartást most
is be kellett tartanom előtte, Magnézium, X-Oxygen, Nutrixxion koffein gél,
aztán usgyi.
 |
| Agy eldurrant, pulzus 7000, tempó 8 km/óra |
Ugyan elég hátulról kellett indulnom, de a rajtot sikerült
jól elkapni. Kategória elsőként fordultam be az erdőbe. Nagy volt a tömeg és
nehéz volt a helyezkedés, de egész jól vettem az akadályokat. A sziklás
mászásnál beragadtam mások mögé, így vesztettem egy pozíciót, viszont még
mindig az első helyért csatáztam. Kerék a keréken döntögettünk, én az elég
agresszív stílusommal mindenen át, ő pedig csak kihasználta azt az egyetlen
előnyét, hogy előttem van. Körbetekerni nem tudtam, így kicsit higgadtabbra
vettem a figurát és kivártam. Nem is lett volna semmi baj, ha kb 1,5 km után
nem hallok egy nagy pisszenést…. Ja. Defekt. Hátsó. Köszi. Lehet hogy mégsem
kellett volna megugranom azt az éles sziklát. Persze ilyenkor jön rá az ember,
hogy mennyire ki van szolgáltatva a levegőnek… Levegő elmegy, bicikli nem gurul…
Próbáltam észre sem venni, hogy mi is történt, de mikor a küllők pattogását és
a felni kemény ütéseit hallod, akkor kicsit magadba szállsz.
Félrehúzódtam a
pálya szélére, ami persze nem ment zökkenőmentesen. Az első kerék beakadt
valamibe, a hátulját próbáltam tehermentesíteni, így teljes testsúlyom a
kormány felett volt, aminek köszönhetően egy szép kormány feletti átfordulást
mutattam be. A bicikli csak azért nem esett a fejemre, mert a hátsó váltót
megfogta valami gyökér, és nem engedte fél méternél messzebbre elemelkedni.
 |
| Másodjára már nem a táskámat kértem |
Szép. Igaz hogy a világon semmi kedvem nem volt a
versenyhez, de azért azt nem gondoltam, hogy 1,5 km után fel kell adnom a
küzdelmet, miközben a műugrás művészetébe is bele kóstolok, gyök kettes
sebességgel. Mint valami amatőr.
 |
| Conny hozzá sem nyúlt az enyémhez, nem szegtünk szabályt |
Mikor elkezdtem XCO-zni, megfogadtam, hogy ha defektet
kapok, akkor hagyom a francba, mert akkora az időveszteség, hogy esélytelen a
verseny hátralevő részében azt behozni…
Ennek megfelelően cselekedtem és elindultam szépen lassan kifelé az
erdőből. Fura volt, mert versenyen soha nem kaptam még defektet, illetve
tavaly, a
24 óráson, Zánkán. Érdekes hogy ott is pont akkor, mikor sietnem
kellett volna…
Mikor már teljes csend lett körülöttem, akkor jöttem rá, hogy
muszáj folytatni, nem adhatom fel, mert ez számít a bajnokságban. Csúnya dolgot
tettem. Felültem és elindultam a technikai zóna felé. Már „csak” 4 km volt
vissza a körből. Szinte negatív sebességgel haladtam, mert ugyan tudtam hogy
sietnem kell ha nem akarok kört kapni, de azért a pénztárca beleszólt a
dolgokba, nem akartam szétverni a felnimet. Nyeregből kiállva, kormányra
nehezkedve, hátsó kereket tehermentesítve mentem végig, nagyon pihentető volt…
A nagy dombon le kellett szállnom így is, mert nem bírtam haladni a lapos
gumival. 21 perc alatt értem körbe, a technikai zónában leparkoltam, és
elmentem kávézni.
 |
| A nap harmadik rajtja... |
Illetve elsétáltam a táskámért, amiben volt egy belső, meg a
kis pumpám, aztán szépen visszasétáltam, kicseréltem az eldurrant belsőt, addigra
eldurrant az én agyam is… Miközben szépen szerelek, elhúz mellettem a
bajnokságban előttem álló muksó. A szemetemet magam mögött hagyva kavicsokat
szórva megkezdtem a második körömet… Szépen tudtam haladni, teljesen légüres
térben tekertem, senki nem zavart a saját tempómban. A pályabírók ujjongva
vették tudomásul hogy nem adtam fel, a közönség is éljenzett, aztán mikor a
kedvenc sziklás lefelémhez értem, közölték, hogy most sokkal jobban néz ki a
tempó és a légköri állapotom is. Épp mire ezt kimondta, újabb kígyó szólalt meg…
Egy pillanat alatt eltűnt a levegő az első kerékből… Nem voltam nagyon ideges.
A világért sem. Hogy az a jó…………….
 |
| Végre a célban, elegendő levegővel |
Most előre nem tudtam nehezkedni, így maradt az óvatos duhaj
szindróma, és még az előzőnél is lassabban haladtam előre. Volt még vissza egy
kis lejtőzés, aztán az alján egy balkanyar, amibe nem akart betapadni az eleje,
így persze itt is bemutattam egy hasast. Mára már kezdtem unni az akrobatikát.
Elengedtem pár emberkét, akik közben utolértek, aztán szép lassan begurultam a
technikai zónába. Most már nagyobb volt a probléma, mert nem volt több belsőm.
Kiszaladtam a klubtársakhoz, és feltettem a nagy kérdést, hogy ki tudna kisegíteni egy 26”-os első kerékkel.
Szerencsére hamar jött a válasz, bevittem a szerviz zónába a kapott biciklit,
kiszereltem a kereket, betettem az enyémbe és már az esélytelenek nyugalmával, teljesen
szétszakadt aggyal megkezdtem a 3. kört. Annyira elegem volt már, hogy semmi
nem érdekelt. Ilyen lágyan még nem mentem idén. Problémamentes köröm volt, az
utolsó km-en még előzni is sikerült egyet. Feldobott a dolog, de tudtam, hogy
ez édes kevés a sikerhez. A célt átvitték a rajt túloldalára idén, így kicsit
hosszabb sprintet kellett futni, illetve gurulni, mint tavaly. Ez már csak a
magam megnyugtatására volt, hiszen fényévekre voltam mindenkitől.
 |
| Kikészülve, lehiggadástól távoli állapotban |
A célban elmaradt a nagy csapkodás, mert úgysem lett volna
értelme, de azért a gőz kijött belőlem… :D
Kántor Zsoltiék idén is ott voltak hogy szurkoljanak. Az
eredménylistát elnézve kiderült hogy ketten végeztek mögöttem, ami már nem
tudott érdekelni, olyan szinten el voltam kenődve. Persze, értem én hogy ha
egyszer kimondom hogy nem érdekel a verseny, akkor miért vagyok ott és miért
csinálom, de ha már ott vagyok, akkor ne a defekt vessen véget a száguldásnak.
Nem a saját hibámból jutottam erre a végre, hacsak az nem az én hibám, hogy
Tubeless Ready gumikkal mi a fenének használok tej helyett belsőt…
Majd változtatok rajta előbb-utóbb… Bár szerintem majd csak
jövőre. Amennyiben lesz még jövőre…
A verseny számokban így néz ki… 3 kör, ami 15,6 km-es távot
jelentett, 1:08:01 telt el a rajttól a célig, amiben az állásidő 11 perc volt…
A lassú haladást ne is számoljuk… Ott lehettem volna az elején, csak ebben a
sportban sajnos nem számít a HA szócska…
373 méter szint, 21%-os legmeredekebb emelkedő, 15%-os lejtő, 192-es max és
184-es átlagpulzus… Azt hiszem ebben volt egy kis adrenalin is.
A vicc, hogy este az eredménylistán a srácnak, aki 20
perccel később rajtolt el, a nettó ideje szerepelt. Érdekes. Erre majd holnap
rákérdezek, mivel holnap úgyis újra verseny van…
 |
| Mai állapotomra ugyanez jellemző |
