Varbergs 2 dagars – Trönninge, a revans

A szombat esti láz, vagy inkább egy nehéz nap éjszakáját követően elég fájdalmas reggelre ébredtem, és megállapítottam, hogy a jobb oldalam nem működik. Szerencsére Janne arany kezei tegnap kimasszírozták valamennyire a combomat, de az általa „semmi komoly”-nak titulált bevérzés reggelre megint beton keménységű lett és elég nagy fájdalmakat okozott. Nem volt mese, ma is menni kellett, így a tegnap már bevált főtt sonka, torma párossal vágtam neki a napnak.

Szint és meredekség...

... a pálya rajza

Ma egy merőben más pálya adta fel a leckét. Ha a tegnapit tempó pályának neveztük, akkor ez legyen igazi XC. 4,4 km, 135 méter szinttel, és pihenő rész nélkül. Kemény, lendület nélküli, kövekkel teli 17%-os emelkedők, aztán éles sziklákkal tűzdelt meredek lejtő… Sík rész nem igazán van ezen a pályán. Jó volt, hogy néhány hete már itt is edzettünk, így rá tudtam készülni, hogy hol lehet egy gyorsabb ívet találni, mennyit nyerek azzal, ha egy letörést bevállalok, ha megugrok egy veszélyes sziklát, vagy épp ha nem a kitaposott ösvényen megyek át a fák között… Itt nem csak a lábra, de a fejre is nagy szükség van, és ami a legjobb az egészben, hogy még soha nem mentem egyben teljes versenytávot, főleg nem rögtön egy edzés (verseny) másnapján.

A legkisebbek segítséget is kaptak :)

A délelőtti és délutáni versenyblokk közti szünetben kimentem egy körre, hogy megnézzem hogy dolgozik a hadirokkant jobb oldalam, és jó volt látni, hogy szerda óta mennyit száradtak a sáros részek. Sokat. Sárnak nyoma sem volt, sőt elég sok olyan éles kő is előbújt, amit addig rejtett az aljnövényzet. Egész jól éreztem magam ebben a körben, már csak azzal nem voltam tisztában, hogy a többiekben mennyi maradt a tegnapi futam után. Ők ugye egy sokkal mérsékeltebb tempót nyújtottak, mint amire nekem szükségem volt.

Az első, teljesítendő szakasz, gyönyörű pálya

Picit megint csúszott a program, ha nem is olyan látványosan, mint tegnap. Az előttünk rajtolók közül még a pályán voltak, és mivel a rajt/cél egyenes ugyanaz volt, így nem ronthattunk bele a versenyben lévő kerekesek csoportjába. 14 óra után pár perccel megindultunk, ma már engem szólítottak másodiknak, így elég kedvező starthelyről vághattam neki a 3 körös versenynek, bár egy másik kategória versenyzői mögül… Egy sodrós, salak és beton váltakozásából álló 300 métert követően jött az első domb, ami rögtön kicsit szétszórta a mezőnyt. A domb alján ért utol egy srác a szeniorok közül, de nem láttam értelmét utána sietni, maradtam a saját ritmusomban, így is végig látótávolságon belül volt. Picit beragadtam és harcolnom kellett ezen az első részen, aztán mikor visszaértünk a rallycross pályára, akkor normalizálódott a helyzet és szép libasorban követtük egymást. Innen már picit húzósabb részek következtek, a váltásra és féktávokra nagyon oda kellett figyelni, és bizony a hajtókart sem kellett volna minden kőbe beleverni. Az első igazán embert próbáló dombra kb 1,5 km után érkeztünk, és ahogy azt gondoltam, bizony ha valaki beragad, akkor megáll az egész sor. 

Eléggé ki lett használva a lánc és váltó teljesítő képessége

Szerencsére csak egyet kellett rollereznem, nyeregben tudtam maradni, és a következő lejtőn már megjött a sebesség is. A dupla letörést megugrottam, amivel nyertem pár mp-et, hátrafelé nem nézegettem, így is elég sok mindenre kellett figyelnem.

Felfelé, kilinccsel előre? Van itt Craft (a ruha)

Igazi MTB végig

Az egyik legtréfásabb köve a pályának, az a kb 1 méteres „feltörés”, aminek a bal széléhez nem tudsz menni, mert sziklafal van, középen fel lehet ugrani ha ügyes vagy, legegyszerűbben viszont a jobb szélén lévő természetes „rámpán” lehet feljutni, aminek csak az a baja, hogy kb 8 cm széles, és jobbról 2 méter mély lyuk van. :) Be is ragadtunk, kettővel előttem a srác keresztbe állt. Innen kicsit sürgetőbb lett a helyzet, 5-6 mp-et vesztettem ezzel. Itt volt egy kis sík szakasz, ami szép szlalomozásra adott lehetőséget. Innen egy technikás, gyökeres emelkedőn  kellett megküzdeni  a 19%-os meredekséggel. Itt sikerült előzni egyet, aztán már csak személy tartott fel, de őt csak a hosszú sáros hegymenet után tudtam megelőzni. 

Aztán vissza is álltam mögé, mert a meredeken tartotta a sebességet… Kőkemény 6 km/órával száguldottunk, csak úgy lobogott a hajam… A nyelvem legalábbis valahol a hátsó kerék környékén lógott. Mikor felértünk a legmagasabb pontra, jött a megérdemelt lejtőzés, ami nagyon gyors és élvezetes a rengeteg kanyar és gyökér miatt. 

Nézz az orrod elé

Hamarosan odaértünk a lendület nélküli visszafordítóhoz, amit én jobban kiszámoltam, így szabad utam nyílt. A kör befejezésénél kb 2 méterrel volt előttem a kategóriában vezető göteborgi srác, és látszódott rajta a fáradság. Még egy gyors belső íves előzést hajtottunk végre mind a ketten az első emelkedőn, majd rászóltam hogy tekerjen már, 2 kör még vissza van…

Vigyázz, 15%

Nem túl nagy lelkesedéssel szólt vissza, hogy húzzak melegebb éghajlatra, és előzzem meg. Eleget is tettem a kívánságának, és faképnél hagytam. Teljesen megtört, nem tett jót neki az az első kör. Mire lejöttem a dombról, és újra megláttak, már én voltam az első. Hatalmas éljenzés tört fel, és mindenki a nevemet ordította. Nem csak őket leptem meg, hanem saját magamat is. A második körben nem volt semmi meggondolatlan cselekedetem, a veszélyes helyeket óvatosabban közelítettem meg, nem lett volna semmi értelme egy tegnapihoz hasonló manővernek. 

Erő, izom, Nutellát eszem :D

Frissnek éreztem magam, de a biztonság kedvéért kicsit visszavettem, és nem erőltettem túl magamat. Ez a kör végére pár mp-es lassulást mutatott, de így is távol tudtam tartani az ellenfeleket. Mikor a kör végén rám csöngettek és mindenki dicsért, hatalmas löketet kaptam. Nagyon jó érzés volt, és a fájdalomnak semmi jelét nem éreztem. Hátra pillantva senkit nem láttam, de olyan voltam, mint az agyon tuningolt rizsrakéták, amiket a hangnyomás hajt előre. Ebben a körben ismét visszatértem az összes emelkedőn a nagytányérra. Mikor a pálya legmagasabb pontja felé haladtam, ott visszanézve láttam az üldözőmet. 

Teljes fókusz

A lejtőzésnél picit nagyobb kockázatot vállalva sikerült megtartanom az előnyömet, viszont a közönség kicsit becsapott, mikor azt kiabálták, hogy a második helyen állok. Ekkor rá kellett kapcsolnom, ezért a cél dombot is kiállva tekertem, és magamból mindent kiadva elsőként szeltem át a célvonalat.

Varberg. Crescent made in Varberg

Megnyertem. Megérdemelten megnyertem. Boldog voltam. Nagyon boldog.

Mi lehetne a kép címe?
"Te, szerinted mit evett, hogy ennyire bírta?"

A végére 21 mp-es előnyt szedtem össze, 183-as átlagpulzus és 190-es max pulzussal toltam végig a mai etapot. 405 méter szintet kellett megmászni ma, 38,2 km/órás legnagyobb sebességet értem el. A boldogsághormon szintem fent járt a csillagok között, majdnem, mintha megettem volna egy üveg Nutellát. :D

A számok...

Ezennel bejelenthetem, hogy ennél sokkal jobb szezon kezdetet nem produkálhattam volna, 2 verseny, 2 dobogó, és a tegnapi 2. után, ma egy 1. hely. 188 ponttal vezetem a bajnokságot. Erőt merítettem ebből, és várom a május 1-i következő futamot. Akkor ismét jelentkezem. Remélem jó hírekkel.

Varbergs 2 dagars – City ahol bizonyítani kell

Ezt is megértük…

Nem lehet elég korán kezdeni

Kevesen ugrották meg a hidat

A 2014-es szezon nyitófutama, mint ahogy azt már írtam, hazai földön, tökéletesen ismert pályán került megrendezésre. Az edző pályánkon állt rajthoz közel 180 kerekes, hogy megmérettesse magát.

Az utolsó rajt volt a miénk, 13:45-re volt kiírva, és jó szokásomhoz képest utolsóként értem a rajt területhez. Meglepődve tapasztaltam, hogy mégsem a tavalyi eredmények alapján sorolnak be minket, hanem érkezési sorrendben… Ezt megszívtam. A 3. sorból vártam a rajtot, amit végül elhalasztottak 15 perccel, mert az előző kategóriákból még voltak a pályán. Időközben sikerült egy sorral előrébb túrni magamat, így is vakartam a fejemet, hogy mit csináljak. Tudtam, hogy aki nem elsőnek fordul, az keményen kell hogy dolgozzon, mert különben esélye sincs.

14:00-kor elindult a mezőny, én próbáltam a bal szélre helyezkedni, ami ugyan kerülő volt, de legalább üresen állt. Sikerült a szűkületig a 2. helyre felkapaszkodnom, aztán a füvön még toltam egyet és az első kanyarba már elsőként estem be. Innen kicsit könnyebb dolgom volt, ugyan a szelet is én fogtam, de legalább kipipálhattam, hogy a rajt az enyém lett, és én diktálhatom a tempót. A tervem be is vált, a nyílt szakasz után az első lejtő, sőt még a visszafordító is az én irányításom alatt lett letudva. Aztán hátba vágott egy kolléga. Picit bennem volt az ideg, hogy hol fogom tudni visszavenni a helyemet, de mikor felértünk a síkra, majd befordultunk az első technikás részre, ott végig a hátsó kerekén voltam.   Hátul nem hallottam senkit, így csak egy irányba kellett figyelnem. Hamarosan túl voltunk az első km-en, és megérkeztünk a letöréshez.

Itt még nem volt semmi baj :P

Håkan az egyszerűbb baloldali lejárót választotta, míg én a rést észrevéve a jobb oldalon ugrottam le, ami egy kb 70 cm magas ugrás jelentett. Legalább százszor megugrottam minden baj nélkül, de most nem úgy alakult ahogy kellett volna. 

Ők is dual-ban nyomták, de nem akadtak össze

A landolás pillanatában az első kerékből kiszökött a levegő – tömlő nélkülire váltottam nem rég – és ezzel egy időben kaptam egy kellemes lökést balról. Nem tudom hogy direkt volt-e, vagy csak a bénasága miatt támasztékot látott bennem, de a következmény számomra egy hatalmas bukás lett. Mire felálltam, összeszedtem a kulacsot és magamat, még mindig senki nem ért utol. Felpattantam és folytattam az utat, de 15 méter múlva úgy felborultam, mint a büdös bogár. Mivel levegő nélkül semmi tartása nem volt a guminak, így azonnal kicsúszott, ahogy ráfékeztem a következő szikla előtt.  Mire összeszedtem magamat ismét, addigra viszont már az egész mezőny elhaladt mellettem. Na jó, kis túlzással…

Így terveztem az első körben is...

Mivel semmi tempóm nem volt, a kanyarokban mintha jégen mentem volna, egyenesben is óvatosan, minél kíméletesebben kellett haladnom, hogy ne törjem össze magam még jobban. Elég aggasztóan ütött az első kerék, próbáltam kunyerálni egyet, de aztán mire a technikai zónába értem, nem segített senki, így gyorsan rádugtam egy pumpát és láss csodát, a tej megtette a hatását, és a nyomás bent maradt… Eddigre a 20. pozícióig zuhantam vissza, a 23 indulóból.

Sziklakert az első körben, mindenkitől lemaradva

Csak az lebegett a szemem előtt, hogy hazai pályán nem járathatom le magam, így hiper űrsebességre kapcsoltam és a kicsi Crescent jól vette az akadályokat. 3 köröm volt hátra, és éreztem hogy nagyon le vagyok maradva, nem volt min gondolkodni. Félre tettem a fájdalmat, és félre tettem a gondolatokat, az ésszerű gondolatokat és mindent. Mondhatnám hogy leszállt a lila köd, és semmi nem érdekelt, csak a bosszú és a bizonyítási vágy…

Kapaszkodás magas iskolája

Ne hátra nézz, a jövőd elöl van...

... még eggyel előrébb ;)

Hasznát vettem annak a rengeteg körnek, amit megtettem ezen a pályán, és nagyon jó volt, hogy ismerem, mint a tenyeremet. Szépen lassan elkezdtem felszívni magamat. Vérszagot szimatoltam… Mint kiderült kicsit később, a saját vérem volt, de legalább beindult a gépezet. Olyan helyeken sikerült előznöm, ahol a pályaismeret és az erő együttes jelenlétére volt szükségem. Mindenki hülyének nézett, de ahol nem akartak előzékenyek lenni, ott betettem a kereket és nem volt választás, el kellett hogy engedjenek. Semmi gond, ügyesen megoldottam, a pálya teljes hosszában a nevemet kiabálták, nagyon jó dopping volt. 

A hajsza folytatódik

A Nutrixion XX Force, igazi agydurrantó (by Eszti) volt, mintha madzagon húztak volna, úgy törtem előre, megingás nélkül. A sziklakertben mindig sikerült előnyt szereznem, nagyon élveztem a versenyzést és nem éreztem magamat fáradtnak.

Sziklakert tempósan

Nem a legmegerőltetőbb pálya, szint tekintetében legalábbis, körönként csak 62-63 métert kellett leküzdeni, de alattomos, lassú technikás részek és gyors, sodrós kanyarok váltogatják egymást. Tökéletes volt a talaj, nagyon jól íven lehetett tartani nagy tempónál is. Imádtam. A harmadik körben picit beragadtam pár helyen, így lassabb voltam, mint akartam, de bebizonyítottam, hogy nincs olyan hely, ahol ne férne el még egy biciklis. Ennyire agresszíven még sosem versenyeztem. Köridők tekintetében az elit kategória idejét teljesítettem, 20,5 km/órás átlagot produkálva. 

Elsőre egyszerűnek tűnik, aztán ha nem gondolkozol,
akkor tényleg egyszerű :D

Utolsó kört megkezdve megláttam magam előtt egy bazi nagy, kék pólós embert, de még elég messze volt. Szinte kanyarról-kanyarra láttam hogy közeledik. Folyamatosan csökkent a távolság, a kör felénél sikerült hátba vernem, egy nem éppen baráti kiáltással… Aztán felszólítottam hogy kövessen. Mivel már elég nehezen mozgott, tudtam, hogy ha követni próbál, akkor finoman szólva meg fog dögleni. Mire leértem a focipályához, már nem volt veszélyes közelségben. Tudtam hogy az utolsó km-t még megnyomom, akkor részben boldog lehetek, legalább amiatt, hogy aki az egész versenyemet elrontotta, az mögöttem van. Kiállva tekertem az utolsó, sziklakert előtti dombot, aztán már a közönség hajrázása betolt a célba. Nem, itt most nem a híres rock mozgásra gondolok…   

Utolsó kör hajnalán

Nem tudtam semmit az eredményemről, csak azt, hogy a 12:31-es kör, amit mutatott az óra, az nagyon jó.

Visszatekintés a rajthoz... Onnan hátulról hogyan lépjek meg?

Egy rövid levezetés után viszont teljesen összerogytam. Mikor leszálltam a bicikliről, alig tudtam ráállni a jobb lábamra. Jobb oldalon nem sok glazúr maradt rajtam, alkarom, csípőm, combom, térdem, alsó lábszáram… Majd észrevettem, hogy a sisakon egy 2,5-3 centi mély horpadás van. Mindenki viseljen sisakot biciklizés közben!

Ja, onnan indultam. A piros nyíl alatt vagyok.

Hamarosan kiderült, hogy elég jót hajráztam, ugyanis 31 mp-el a győztes mögött, a 2. helyen értem célba. A 19. helyen célba érőnek – aki még a technikai szünetet megelőzően előttem volt - több mint 7 percet adtam. Érdekes verseny volt, abban az esetben ha ez nem történik, akkor lehet hogy nem hajtok ennyire, de az is lehet hogy ugyanez a tempó megmarad, és agyonverem a mezőnyt. Annak tudatában, hogy vasárnap is verseny vár rám, biztosan nem toltam volna végig 188-189-es átlagpulzuson, 194-es max pulzussal. 40-es max tempó és   20,4 km/órás átlag a pumpálást követően.

Itt még nem sejtették mi vár rájuk a 2. fordulóban

Elégedett voltam a végére. Élveztem. Az első verseny jól sikerült. 

Pulzus görbe, illetve egyenes :D

Kezdődik

Villám tempóval érkezett meg a 2014-es szezon.

Ezt a pózt... :D

A mai napon indul is. Sok változás nem történt, hacsak azt nem nevezzük változásnak, hogy egy évvel öregebb lettem, és a tavaly ilyenkori állapotomhoz képest sokkal jobban vagyok lelkileg és testileg egyaránt.

5 mp a rajtig

A klubom rendezi a szezonnyitót, azaz hazai pályán kerül megrendezésre, ami nagy segítség lehet az "idegenekkel" szemben. Nem merek semmit mondani így az első fordulót megelőzően, mert nem tudom hogy a többiek mit csináltak a télen.

Rajt elkapva

Egy biztos: A húsvét hétfőn megrendezett edzőversenyt elég nagy előnnyel nyertem meg, jó erőben voltam, kedvem volt a harchoz. Remélem mára, illetve egész hétvégére megmaradt valami a veszély faktoromból... Hamarosan kiderül minden.

Nyuszi hopp...

10:00-kor kezdődik a gyerekek versenyével, aztán 13:30-kor rajtolok, a legnépesebb mezőnyben, 4 kör teljesítése lesz a cél, és ami a legfontosabb, hogy mindenkinél gyorsabban jussak túl a verseny távon. Ha minden jól megy, 50 perc körüli időre számíthatok.

Ekkora előny elég lesz a versenyen is

Ja, és amit nem szabad elfelejteni, hogy vasárnapra is maradjon erőm, ugyanis szerintem a szezon legkeményebb XCO pályáján fogunk tekerni. A mai pályát ismerem, szerintem már megtettem rajta 2000-2500 km-t, ha nem többet.

Edzésen jól ment

Szóval kesztyűt és sisakot felvenni, patentokat a pedálba beakasztani, és FIREEEEE!!!!!!!

Én felkészültem. És Te?