A nagy visszatérés - Vårgårda CK MTB

Ha be akarom tartani a kronológiai sorrendet, akkor meg kell említenem a verseny előzményeit is. Április 22-én vette kezdetét a 2017-esVästgötacupen elnevezésű sorozat, amiben oly’ sok éven keresztül küzdöttem, kisebb-nagyobb sikerrel.

A legendás banda nyelvnyújtogató tagja perfekt beszél magyarul

Sajnos - ahogy azt már írtam – nem tudtam részt venni a hazai pályán rendezett megmérettetésen egy megfázás/ torokfájás kombó miatt… Kiütött teljesen, így ki kellett hagynom a május 1-i versenyt is, ami miatt annyira nem voltam elkeseredve, mivel nem tartozott a szerencsés helyszíneim közé.

A tombolás elkerülhetetlen...

Na de elég a múltból. Miután végre meggyógyultam, elkezdtem az edzéseket, amiket természetesen nem tudtam ott folytatni ahol kiestem a sorból. Egyre fogyatkozott a hátralevő idő május 14-ig és az erőnlétem közel sem volt versenyképes állapotban.

Corvette Brothers

Az utolsó hét duplán be volt táblázva, minden napra volt valami fontos programom, a hétvégén pedig 4 különböző elfoglaltság közül válogathattam, de már nem tudtam visszafogni magamat és eldöntöttem hogy az év első igazi autóstalálkozója mellé a Vårgårda-ban megrendezendő versenyt favorizálom. Féltem és hülye gondolataim voltak, miszerint utolsó utánitól is kört fogok kapni, de talán érthető hogy 2,5 év kihagyás után az önbizalmam messzire szállt…

Végre a haverokkal

Szerdán egy legendás banda koncertjén vettem részt, ami lehet hogy eléggé felpörgetett és elhitette velem, hogy MEG TUDOM CSINÁLNI! Ha a 60+ korosztályú öregek le tudták nyomni az 1 óra 45 perces koncertjüket, rengeteg nyelv nyújtogatással, akkor nekem sem lehet akadály a 3 kör teljesítése.

Rod-osok is megérkeztek

Ez a látvány kárpótolt az időjárásért

Eljött hát a szombat, amit korán indítottunk, mivel hajnali 9 órára Göteborgban kellett lennünk, hogy találkozzunk a többi Corvette pajtással… A szokásos tavaszi találkozónk kezdődött itt és ugyan hideg volt, meg felhős, de az autók látványa melengette lelkemet, arról nem is beszélve, hogy volt mellettem valaki, akivel imádjuk egymást és aki mindenben támogat és segített visszatalálni az útra… Egy 20 Corvette-ből álló karavánnal élveztük az utat Borås-ig, ahol szokás szerint megint őszi idő fogadott minket. Ettől függetlenül jó volt látni a sok féltett kincset együtt, a hosszú téli félév után.

Talán ők is a versenyre indultak? :)

Családlátogatással köthettük össze ezt a találkozót és Linn apukájánál állítottuk fel a főhadiszállásunkat a versenyig. 45 percnyi autózásra voltunk a pályától, az eső pedig rendíthetetlenül esett. A verseny napjára is ugyanilyen időt jósoltak, ahhoz pedig nem éreztem elég elszántnak magamat, hogy kora reggel elutazzak a pályához, 9:25-ig megtegyek 1-2 edzőkört, aztán üljek az autóban a délután 5 órakor esedékes rajtomig…
Ezért egy gyors ebéd után beültünk az autóba és célba vettük Vårgårda-t. Szerencsénkre elállt az eső, felöltöttem a harci díszt és már indultam is a teljesen átszabott pályára…

A régi szerpentin helyett egy kicsit keményebb lejtő

volt idén

Már az első rész is hosszabb volt, sokkal technikásabb, érdekesebb, csupasz sziklákon való mászások és rengeteg gyökér, sok új ösvény, ami már az edzések után is eléggé ki volt járva… Folyamatos, 20 méter szintkülönbségű hullámvasút jellemezte az első 1,5 km-t. Itt érkeztem meg egy 10-12 púpból álló pump-trackhez, aztán ismét egy elég rázós erdei ösvény, amit egy pár száz méteres pihenőt kínáló murvás lejtő követett, ami után az igazi mászások kezdődtek… 18% körüli meredekségű, elég hosszú mászás következett, ami rengeteg gyökérrel nehezítette a dolgomat, majd egy erdei szakaszon való „lazítás” után a pálya legmagasabb pontjára való kaptatót követően a teljesen átszabott lejtőzés következett…
 

Az a bizonyos sodrós jobbos az ugrató előtt (nem is meredek)

Szó sem róla, sokkal élvezetesebb lett, mint a régi volt, bár a nagy ugrót hiányoltam… Fatörzsekkel épített lejtmenet  végén egy hajtűkanyar azonnal a 28% meredekségű sípályára vezetett… Igen-igen… A 31%-os single-trck lejtőzés után irány fölfelé ismét… A lesiklópálya közepéig kellett vissza kapaszkodni, aztán ismét az erdőben voltam, ahol egy nagyon rázós és a kis 26”-osnak nem igazán kedvező lefelében lehetett részem, egy szűk, sodrós, 20%-os jobbkanyarral lezárva, majd egy lendületes ugrással ismét a sípályára kerültem, ahonnan a kör legmélyebb része felé vettem az irányt és egy vizes árkon átkeléssel a célvonal irányába kezdtem meg a kapaszkodást… A célban Linn várt, elmentem még egy Start-körre, ami pedig a pálya legmagasabb részére vitt fel egy átlagosan 13%-os aszfaltos emelkedőn, majd az átszabott sípályán való ereszkedéssel kapcsolódott az ugrató után a pálya kezdetéhez…

Már nem voltam kommunikatív állapotban

Miután kipróbáltam a kérdéses részeket ismét, összepakoltunk és elindultunk vissza a főhadiszállásra, ahol finom vacsora és kellemes beszélgetés volt a feltöltődés alapja…  Mivel eldöntöttem, hogy nem indulunk korán a helyszínre, így nyugodtan hosszúra nyújthattuk az estét.

Vigyázz....

Kész....

Rajt!!!!

Már reggel érezhető volt az idegesség, ami egy adrenalinnal dúsított naphoz vezetett. Végig csak a verseny járt a fejemben, majd elvetettem azt az ötletemet is, hogy odaérjünk az elit futamra, miután kiderült hogy eső áztatja a pályát… Végül délután 4-re értünk Vårgåda-ba, ahol addigra kisütött a Nap és nagyon kellemes idő volt. Átvettem a 2017-es szezonra, személyre kiosztott rajtszámomat. Idén a 311-es számmal közeledő figurát kell keresnetek, az leszek én. Tőlem szokatlan módon bemelegítettem, bár nem vittem azért túlzásba a dolgot, aztán rajt előtt 20 perccel megkezdődött a beszólítás. Mondhatom hogy az idegesség úrrá lett rajtam… Szerencsémre Linn minden kívánságomat leste és eszembe juttatta hogy innom is kéne, meg ne felejtsem el a „tuning” szereket. A korábbról bevált segédeszközöket most is magammal vittem és nem hagyhattam ki a rajt előtt.

CÉÉÉÉL!!!!!! Vagyis, majd 3 kör múlva...

17:00-kor elrajtoltak a 15-16 éves fiúk és lányok, majd 1 perccel később, a 3. sorból vártam a startpisztoly eldörrenését. Az adrenalin tombolt bennem, a pulzusom a rajt pillanatában 160 fölött volt, már el is felejtettem ezt az érzést… Egész jól sikerült elkapnom a rajtot és szerencsémre a bal szélre húzódtam, ahol számomra felfoghatatlan okból senki más nem volt, így elég hamar sikerült jó pozícióba kerülnöm. Ez volt az egyetlen kijárt nyom, az egyenes többi részét magas fű borította…
 

Startkörön zuhanórepülésben

Sebaj, ez nekem csak jó volt, mikor a start körre fordultunk, a 2. pozícióban tekerhettem, majd mire felértünk a víztoronyhoz, vezettem a kategóriámat. Annyira meglepődtem, hogy csak pislogtam hátra, hátha valaki el akar menni mellettem, de sajnos senki nem vállalkozott erre, egészen addig, amíg be nem gurultunk az erdőbe. A technikás lefelével meggyűlt a baja pár lánynak és mielőtt az ugróhoz értünk, a pálya egyik legviccesebb, kifelé sodrós, 20%-nál meredekebb kanyarja azonnali leugrásra késztetett, hogy a földön fekvő embereket ki tudjam kerülni. Az első kör meg is kezdődött ezzel, nagy meglepetést okozva, mikor 2 km után az első helyen robogtam, egészen a pump-track előtti részig. Nem voltam egészen tisztában az erőnlétemmel és féltem tőle túl keményen kezdek, ezért picit visszacsavartam az alapjáratot. 6 pozíciót vesztettem a kör második felében, nyolcadikként kezdtem meg a verseny második körét… Többeket megviccelt a pálya, így sikerült sok embert megelőznöm, kategóriámban egy 5. pozíciót szereztem meg és nagyon messze magam előtt láttam a következő áldozatot… Az utolsó kört elszántan, minden mindegy alapon kezdtem meg, csak arra koncentráltam, hogy a hosszú mászásig ne előzzön meg senki, ott már bíztam a technikai tudásomban és tudtam hogy nem tudnak megfogni az utolsó 1,5-2 km-en…

Fölfelé fáj.... A többieknek is.

... lefelé félek :D :D :D

"Még nem haltál bele, most már ne add fel!"- ordította Linn a fülembe

Készülődés a felszállásra...

Nagyon élveztem, jól éreztem magamat a 3. körben, nem hibáztam, sikerült ellazulnom és megőrizni a pozíciómat. Nem kockáztattam feleslegesen, mindenből csak a szükséges mennyiséget adtam bele, bár a szalag másik oldaláról érkező szurkolás hozzádobott 2 lóerőt a mászásokhoz. Linn a sípálya megmászásánál futott mellettem és ordított a fülembe folyamatosan. Mikor felpillantottam, megláttam a 4. helyen tekerő sporttársat és muszáj voltam rákapcsolni. Utolsó alkalommal is teljesítettem a DH szekciót és leértem a vizesárokhoz, rádobtam még az utolsó lapát szenet is a tűzre és egy sprinttel értem célba.

MEGCSINÁLTAM!!!! I am back... ;)

Elmondhatatlan boldogság volt mikor beértem, Linn és a csapattársak ott vártak a célvonalon túl és mindenki gratulált, ölelgetett… 5. helyen fejeztem be az első versenyemet, 2,5 év kihagyást követően. Ez leírhatatlan, egyáltalán nem számítottam erre az eredményre, főleg nem ezen a pályán…

Szintrajz... hogy ez milyen sík volt...

Kérem a hosszú sípszó előtt hagyjon üzenetet :D

A 21 fős mezőny nagy részét sikerült magam mögé utasítanom, 53:21 alatt teljesítenem a távot, végül 14 mp-el maradtam el a 4. helytől és 3 perc 1 mp-et kaptam az elsőtől. 44,3 km/óra volt a max zuhanó sebességem, az utazó átlagom pedig 15,1 km/óra, ami persze nem egy őrült magas szám, de figyelembe véve a 444 méter szintet és az elmúlt időszakot, én elégedett vagyok. Elég kiegyenlített a pulzusgörbém, 181-es átlagpulzusomat egy 188-as csúccsal pótoltam ki, különben csak egy egyenes vonal lenne.

Versenyre csak stílusosan...