 |
A csapat 3/5-e az új mezekben |
Szeretném megköszönni a magyar csapat nevében is, hogy már egy egész ország aggódott értünk, pakisztáni tartózkodásunk miatt!
 |
Jövőre ugyanitt! |
Most meg is ragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, sajnos a blogomban szereplő információk felfújódtak az újságírók által, nem, nem voltunk közvetlen életveszélyben, és igen, csak a hirtelen pánik volt az, ami miatt taláűn félreérthetően fogalmaztam. Tehát köszönjük jól vagyunk, és most a segítségeteket szeretnénk kérni, az itt élő gyerekek nevében.
 |
Lányok 100 méteres váltófutása |
Mint azt már korábban írtam, ez az egész verseny, egy karitatív jellegű esemény.
 |
Távolugrás (mezitláb) |
A Kaghan völgyi iskola megsegítésére létrejött alapítvány, a veresennyel próbálja felhívni a figyelmet az itteni, szegény sorban élő gyerekekre. Az alapítványi pénzek a gyerekek étkeztetésére, oktatására mennek.
 |
Csak egy fényképet szeretnénk (és nem tudják megnézni később) |
 |
Gyerekdalokat énekeltek nekünk |
A sportnap amin voltunk, az ott felajánlott nyeremények, amit a legjobbak kaptak... Megható volt látni, hogy ők, nem egy okostelefonnak, vagy egy lapotopnak örülnek, hanem egy tollaslabda készletnek, vagy akár csak 1 db teniszlabdának. Teljesen más értékrend szerint működik ez a világ. Mielőtt ide eljutottam, én is általánosítottam. Azt hiszem, hogy ez óriási hiba volt. Nem mindenki rossz ember, aki ezen a vidéken él.
 |
Mi sem maradhattunk ki a sorból |
 |
A "nagy" ajándékokkal |
Ahogy a gyerekek jöttek oda hozzánk, csak hogy hozzánk érhessenek, hogy egy közös fotó készülhessen rólunk, velünk, az európai versenyzőkkel. Mi, a versenyzők, a hősök megtestesített másai vagyunk az ő szemükben. Mikor végre velünk focizhattak, vagy velünk húzhattá a kötelet. Hihetetlen látvány volt, ahogy az öröm, boldogság kiült az arcukra.
 |
Zsonglőrködés kavicsokkal |
 |
Kötélhúzás papucsban, vagy ami van |
Az pedig, ahogy a futóversenyen küzdöttek, ahogy cipő nélkül futottak a salakon, vagy kötélhúzásnál a papucs lefordult a lábukról és a bőrük érintkezett a forró köves talajjal... Hihetetlen látvány volt. És boldogok.
Ahogy a "városokat" láttuk, ahol ezek az emberek élnek. Nem azért sírnak, hogy nincs internet, mert még villany sincsen sok helyen, de nem kéregetnek, sőt, mikor a Pai nevű kis falucskában, 3000 méterrel a tengerszint felett, a helyi lakosok 15 percen keresztül nem akartak elengedni minket, mert minden telefonnal fényképek tucatját kell készíteni a külföldiekkel, emellett pedig a helyi boltban, frissen vásárolt chipsből, vagy innivalóból osztozkodni akartak velünk, pedig elhihetitek, hogy nem veti fel őket a pénz. Ezt ott lehetett észrevenni, mikor vásároltunk ebben a helyi kisboltban és a 100 rúpiából nem tudtak vissza adni, pedig átszámolva ez kb. 250 forint.
 |
Bolt Pai-ban |
 |
Pai (3000 méteren) |
Nem is tudom mit írhatnék még ahogy az itteni "átlagpolgárok" élnek. Nem, ők nem szélsőséges banditák, nem azok, akiket a civilizált nyugat minden rossz szülőjeként titulál. Ők azok az emberek, akik élni szeretnének. Élni abban a környezetben amit a sors szánt nekik. Abban, amiben mi egyetlen napot sem bírnánk ki, TV és internet nélkül...
 |
A helyi nagy bevásárló központ |
Most segíthetünk a gyerekeknek, ugyanis a versenyre készített egyedi bringás mezekből minden méretből több készült, hogy ha valamelyik versenyző szeretne még vásárolni, akkor az ezekből befolyt összeget a gyerekek étkeztetésére és oktatására fordíthassák, hogy egy élhetőbb jövőt adhassanak kezükbe. Minden gyerek beszél angolul. Ők már képesek lehetnek arra, hogy ha egy kis segítséget kapnak, akkor megállják helyüket a nagyvilágban.
 |
Mezek kiosztása (Sok maradt, tudsz venni) |
Ezeknek a mezeknek az ára most még csak 55 Euro. 2 napotok van rá, hogy kérjetek, hogy az árát átutaljátok, vagy egy általunk megbízott személynek adjátok. Csütörtök este után már drágábban, a megmaradt darabokat ebay-ről tudjátok megszerezni. Nagyon szép kivitelezésű mezekről beszélünk, és igazán egyedi ajándék lehet annak aki szereti a sportot. Azzal nem is számolva, hogy tekerés közben az az érzés tölthet el, hogy SEGÍTETTEM!
 |
Mezünk hátulja |
Magyar, Szlovák, Cseh, Angol, Skót, Holland, Dán, Pakisztán, World United, SUI Southern Gas Company Limited, Leader jersey, illetve ország nélküli, fekete design-al az, ami vásárolható. Még van XS-S-M-L-XL méretben.
 |
Minden nemzet együtt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése