2017. május 10., szerda

Varbergs MTB Meeting - Ember tervez



Tartozom egy rövid beszámolóval a nagy visszatérésnek számító versenyről, ami a saját pályánkon került megrendezésre.
Darázsfészek...

Április 22-én kezdődött meg a szezon, Varbergben, a Västgötacupen első versenyével. Nagy volt az izgalom és az adrenalin csak úgy áradt bennem. 2 év kihagyás után ismét megmérettetésre készültem…

Rajt utáni első akadály
Volna…

Volt mikor nem adta ki
Ha a természet nem szól közbe, akkor mindez meg is valósulhatott volna, de hiába küzdöttem az univerzum erőivel szemben alul maradtam és egy akkora maflást kaptam, hogy padlóra kerültem. Szó szerint… Ugyan próbáltam a szerdai edzés után dacolni a tényekkel, de sajnos a 4 fokos levegőt teljes torokból zihálva szívni igazán szívásnak bizonyult.
A legkisebbek is képviselték magukat...
Csütörtökön reggel már köhögéssel keltem, pénteken már beszélni sem tudtam és fájt a nyelés, péntek estére pedig már lázam is lett, így sajnos le kellett fújnom a visszatérést.

Új, dupla bucka
Természetesen megjelentem a verseny napján és a szalag külső oldaláról néztem végig a futamokat… Fontos feladatot kaptam, az utolsó körre való csengetés és a cél-zászló lengetése volt a munkaköröm. 
A csirkék nem repültek...

Egy megerőltető nap volt, a verseny igazán jól sikerült, 400 feletti bringás állt rajthoz. Nem történt nagyobb baleset, de ahogy célba ért az utolsó harcos, azonnal letettem a kolompot és a zászlót és már indultam is haza.
A régi letörés, amit még mindig nem vállaltam be

Semmi nincs veszve, áprilisban elmaradt a debütálás, de 1 hét betegeskedés után ismét nyeregbe szálltam és már van annyi erőm hogy teljesíteni tudjak egy versenyt. Meglátjuk hogy mire lesz elég az elegendőnek nem nevezhető felkészülést követően az energiám, de az biztos, hogy teszek egy próbát a május 14-i versenyen Vårgårda-ban, a szezon egyik legnehezebb pályáján…

Lehet hogy így, de mindenképpen végigcsinálom...

2017. április 20., csütörtök

3... 2... 1...



… hogy is tartja a mondás? Jobb később, mint soha? 

A fekete bárányok...

Ehhez tartottam magam, de nem is húzom tovább.

Sok minden történt, Ők is... majd mesélek ;)
Ismételten köszöntelek a blogomon, ami ugye a kerékpáros pályafutásomat kísérte figyelemmel éveken keresztül, aztán 2015 februárban megírtam, hogy ennyi volt, elfáradtam és szögre akasztottam a sisakot…

Nem is lehet nemet mondani... Szerelem+DH
Az elmúlt 2 év történéseiről hamarosan kicsit bővebben fogok írni, viszont most sokkal fontosabb dolgot szeretnék elmondani…

Volt mikor teljesen leeresztettünk
Igen, viszketni kezdett a tenyerem és nem tudtam tovább tartani a lovat a garázsban, április 22-én, azaz most szombaton, megkezdem a 2017-es szezont!!!
Igen, 2 teljes év kihagyása után újra rajthoz állok… Hazai pálya, rajtam iszonyatos mennyiségű rozsda, de nem tudok tovább távol maradni, elfogyott az igazolás…

Palacsinta... Finom és édes
Nem, nem lesz ez egy teljes év, nem is váltok kategóriát, muszáj lesz betartani a lépcsőfokokat.
Nehéz lesz megtartani a nyugalmamat a várható eredmények ismeretében, de innen szép nyerni, az esélytelenek teljes nyugalmával szállhatok ringbe.

Pozitív kedélyállapot lett a jellemző ismét
Ami biztos: 27 fő nevezett a szenior kategória küzdelmére, tele ismeretlen nevekkel. A versenytáv 4x3,5 km lesz, a FIRE!!!! pedig 14:15 perckor fog felcsendülni… 3 perces intervallumon belül 6 kategória 105 versenyzője fogja lenyomni a pedált. Izgalmas lesz.
7 fokot és napsütést jósolnak az okosok.

Egy öklöt legalább szorítsatok össze értem, drukkoljatok a visszatérő nagy öregnek, aki valaha tényleg nagy volt, az álmai pedig továbbra is nagyok!
Az utóbbi időben a pulzusgörbém érdekes képet mutat <3

2015. szeptember 24., csütörtök

Egy verseny a szalag másik oldaláról – Bocktensturen 2015

A versenyközpont


Az egész tavaly szeptember végén kezdődött.
A legrövidebb táv két utolsója, féltávnál

Bockstensturen, Svédország egyik legnagyobb és legrégebbi maraton versenye, ahol 3 távon lehet küzdeni. 30, 50 és 100 km. Az egyetlen olyan verseny az országban, ahol tenger, fenyő és lombhullató erdő, és a világörökség részét képező látványosság is szerepel a pálya útvonalán.
Az 50 km-es verseny 20 km-t követően

A 30 km-es táv egy egyszerű, bárki által, akármilyen biciklivel teljesíthető nyomvonalon halad, verseny kategória egedül 13-14 éves korosztályban van. A nagyobbaknak csak egy hobbi verseny, ami értékelés nélküli, csak időmérés van.
Ez már a sűrűje (32 km után)

50 km-es távot eddig két alkalommal tekertem, először 2007-ben, ez volt az első maratonom, amiről itt találsz néhány képet. Másodjára pedig 2013-ban, amikor mindenképpen versenyezni akartam, de a hosszú távra nem voltam felkészülve, így maradt ez a sprint. Itt már néhány helyen megjelenik a MTB jelleg is, verseny kategória csak 15-16 éves korosztályban van, a többiek csak az óra ellen küzdenek díjazás nélkül.
A hősök egyike

A hosszú táv. Svédországban ez a leghosszabb pálya, ami ismét 100 km-t ölel fel. Itt megvannak a verseny kategóriák mind női és férfi oldalon is, junior, elit, 30, 40 és 50 éves korosztály, illetve természetesen az amatőrök is összemérhetik erejüket és tudásukat egymással, de ők nem díjért mennek, csak a becsületért. Mindenki emlékérmet kap, akárcsak a másik két távon. Az első 100 hosszútávon célba érkező arany, a 101-300. hely közöttiek ezüst, a többiek pedig bronz éremmel térhetnek haza.
Sokan már itt fék nélkül voltak, pedig még 70 km vissza van

Az idei versenyre át kellett faragni kicsit a pályát, hogy egy 2-3 km-es aszfalt utat ki tudjunk váltani. Aki volt már pálya kijelölés közelében, tudja hogy mennyire összetett dolog új nyomot találni, mikor meg van kötve a kezed a természetvédelmi hatóság által és mindent engedélyeztetni kell, mivel a biciklisek ugye tönkreteszik az erdőt (az erdő irtó gépek nem).
1. depó, mezőny második fele
Voltak, akik kihasználták a nevezési díjat :)

Első depó után
A legizgalmasabb részt tartalmazó Åkulla-i természetvédelmi terület 50 négyzetkilométeren elterülő bükkös,  ami egész évben várja a sportolásra, kikapcsolódásra vágyókat, kirándulókat.
Ez az egy kép jellemzi az egész napot :D

15 km-en keresztül kanyarog a pálya ezen a területen. Na ez a 15 km lett teljesen átszabva. Mikor a második energiadepót elhagyjuk, még mindig a bükkösben tekerünk, de már kifele indulunk belőle. Itt van még pár izgalmas szakasz és a hegyi hajrá is ezen a részen következik. Szerencsére nem mindenbe szóltak bele a környezetvédők, így volt módunk egy kis változtatásra, ami egy izgalmas új ösvénnyel gazdagította az élmények sorát. A következő depóba érve már túl vagyunk a táv felén és a nehezén is. Innentől új kihívás elé néz a mezőny, mégpedig az uralkodó nyugati szelet kell leküzdeni. Elég egyszerű nyomon halad a verseny itt már, de ha bejön az eső, akkor az megadja a pikantériáját a dolognak.
A hosszú táv győztese megkapja a babérkoszorút

Meg is érkezünk Grimeton-ba, ami a világörökség része, és arról híres, hogy innen küldtek először rádiójelet az USA-ba. A tornyok New York irányába állnak, hosszúhullámú jel sugárzására alkalmas. Aki többet szeretne tudni róla, az alábbi linken megtekinthet róla egy kisfilmet.
5 km van már csak vissza az extra frissítő után
Már bőven a hazafelé vezető úton halad a mezőny, túl a dombokon. Egy kis meglepetés vár azonban még mindenkire, és ez az összes kategóriát érinti. 8 km van vissza az utolsó frissítőt követően, mikor az egyenes helyett úgy gondoltuk hogy jobb lenne kideríteni azt, hogy ki tud biciklizni. Épp ennek az érdekében a klub XC pályájára tereltük a mezőnyt. Ez eléggé megkeverte az eredményeket, ha nem is az élmezőnyben, de a hátsóbb traktusban mindenképpen. Egy meglepetés depót is beiktattunk az elcsigázott, fáradt bringásoknak, ahol minden földi jóval szolgált a klub. Sonkatekercs, chips, sajt kockák, kávé, kóla, sütemény, sör, minden amire csak vágyhat egy megfáradt versenyző. Innen már csak a városi kis erdőkön és réteken kellett végig tekerni, hogy az utolsó 5 km-t teljesítsék.
Mikor az utolsó dombra felérsz, eléd tárul a tenger, innen szépen legurulsz és a régi vasút nyomvonalán tekersz be a célig, amit a vár melletti vizesárok felett épített hídon érsz el.
Pillanatkép az XC szekcióról...

4,5 km és egy széles mosoly, a Női Master győztesétől

Volt aki itt már nem élvezte

...4 km

Ő felelős azért, hogy ez az egész elkezdődött immár
lassan 20 éve
Szóval, az idei évben megkaptam a pálya-főnök szerepet, ami azt jelentette, hogy a verseny napján dolgozó embereket kellett valahogy összetartani.  Nagyságrendileg 470 fő volt kint a depókban, kereszteződésekben, kísérő motorokon és felügyelték az esemény zavartalanságát. Egy dologba nem volt csak beleszólásom, mégpedig az időjárásba. A pálya egészen péntek estig jó állapotban volt, aztán éjjel heves záporok áztatták fel, nem kicsit…
A híd, ami megszabadít a "szenvedéstől" :D

100 méterrel a vége előtt már mindenki boldog

Utolsó dagonya a vár mellett

Szombaton 9 órakor kezdtem meg a munkát, sokan már reggel 7-kor ott voltak, hogy kiosszák a rajtszámokat, fogadják az utónevezéseket… Nekem a rajtnál volt feladatom, mivel a mezőny nagy részét ismerem, így a sasszem szerepét játszottam, és segítettem a karámokba való beengedésben. Megvolt ugyan a rajtlista, de mindig vannak, akik szeretnének kicsit előrébb állni a rajtnál. Mindenki nagyon meglepődött hogy a szalag külső felén állok. Aztán bennem is elkezdett mocorogni, hogy hiszen eddig minden évben ott voltam az indulók között, most pedig kívülről szemlélem az eseményeket.
100 km után...

11 órakor rajtolt el a mezőny, 6 és fél percen keresztül vonultak a bringások előtt az első kanyart követően. Minden rendben zajlott, azt leszámítva, hogy 10 órakor leszakadt az ég és 1 perc alatt bőrig áztam. Azzal, hogy a rajt területről elfogytak, nem ért véget a munka. A legkisebb, 0-6 éves korosztály mini versenye kezdődött pár percen belül a versenyközpontban, én pedig nyakamba vettem a pályát miután szárazra cseréltem az öltözékem. Végigjártam a főbb pontokat, és mind a versenyzők, mint a posztokon segítő emberkék elégedettségével találkoztam.
Volt sor a bringamosónál

A versenytáv 30. km-étől már kevésbé voltak vidámak, már nem lehetett megismerni szinte senkit, és az åkullai sár sem könnyítette meg a mezőny dolgát. Soha nem láttam még az utolsókat. Ők ráérnek, kényelmesen eszegetnek a depókban, majd fotózkodnak, pihennek kicsit és 10-15 perccel később indulnak tovább. Nem is értem. :)
A 2 abszolút utolsó, akik 19:30-kor, 8,5 óra után értek célba

A 4. időmérő pontnál Grimetonnál 15 perccel később érkezett az első bringás, mint arra számítottunk. A célban pedig épp 30 perccel később ért be, mint tavaly. A 30 perc viszont nem az extra 5 km-nek köszönhető, ez egészen biztos.
t -40 perc
Bárkivel beszéltem célba érkezés után, mindenki nagyon elégedett volt, örült annak hogy megcsinálta és mindenki a legnehezebb Bockstensturen-nek tartja az eddigi 19-ből. Jövőre jubileumi 20. verseny, mindenkit szeretettel várunk.
2 perc a rajtig...















Az utolsó két bringás, aki a depók lezárása ellenére befejezte a versenyt, jóval a szintidőn túl, este 19:30-kor gurultak be a célterületre, ami addigra már el volt bontva. Hihetetlenül boldogok voltak viszont, mivel megkapták az érmeiket és ígérték, hogy jövőre is jönnek.  Két komolyabb sérülés volt „csak”, egy nyaki és egy térd. Utóbbi igazán csúnya, a srác térdkalácsa 10 darabra tört, miután rátérdelt egy sziklára.
Felvezetés megbeszélése

Ekkor még mindig nem volt vége a napnak, minél több mindent szerettünk volna elpakolni, és bizony fél 10 elmúlott, mikor elhagytuk a versenyközpontot. Elégedett vagyok, minden felmerülő problémát sikerült megoldanom, úgy érzem hogy igazán jó munkát végeztünk.   
Az időmérő szőnyeg védelme... :)

2016 szeptemberének első hétvégéjén kerül megrendezésre a 20. felvonás. Mindenkit szeretettel várunk, aki szereti a kihívást. Írj rám nyugodtan, ha szeretnél jönni. 

Kedvcsinálónak pedig az idei versenyről egy videó: ITT

Jövőre találkozunk

2015. július 9., csütörtök

Újra a pályán




Csingiling…

Pályán. Először.


Nem vesztem el, köszönöm jól vagyok, csak kicsit más irányba terelgetem a mindennapjaimat.
Ahogy az utolsó írásomban is olvashattad, besokalltam és sok külső tényező miatt teljesen elvesztettem a motivációmat. Szokás mondani, hogy széllel szemben nem érdemes…
Döntött kanyar, 80-as tempónál még tartja az autót

Hát nem is tettem, hosszú idő telt el anélkül, hogy két kerékre szálltam volna. Aztán ahogy kijött a jobb idő, ami nem is olyan rég történt meg, elkezdtem kijárni az edzésekre és besegítettem az utánpótlás nevelésben. Ez részemről heti két alkalmat jelentett, nem erőltettem semmit, és bizony a kihagyás látszott mind technikai, mind erőnléti vonalon.

Azon kéne felmenni?!
Aztán a jó idővel ugye az új szerelmem sem maradhatott a garázsban és egy találkozó alkalmával pályára vittem a kicsikét. Hatalmas élmény padlóig nyomni a gázt és nem félni attól, hogy mikor szól be valaki gyorshajtásért.

Innen mindjárt más...
2 hete viszont a régi sablont vettem elő, így egy korai szombat reggel után megindultunk Isaberg irányába, ahol az idei Svéd bajnoki XCO futamot fogják rendezni. Kipróbáltuk a pályát. Kellemes, 20 fok körüli hőmérséklet várt minket, így talán idén először rövid ruhában indultam neki a napnak.



A versenyközpontból egy meredek falú, süvegcukor szerű hegy magasodik elém, szerencsére volt tapasztalata pár csapattársamnak a pálya irányát illetően. Egy 4,2 km hosszú pályát építettek a szervezők. 100 méter szintet kellett legyűrni az első emelkedőn, ami  17-21%-os meredekségű szerpentin. A tetejére nem voltam a legfrissebb, de egy kis pihegő következett, majd egy kis kanyargást követően a tetőről egy óriáscsúszdához hasonló meredek vitt vissza a központba. 50-60 méter szintet nem egészen 100 méteres távon „zuhantunk”. Nagyon élveztem, bár az első körön az előttem lévők nagyon óvatosak voltak, így mire leértem, valami nagyon furcsa szag volt. Aztán kiderült, hogy az égett féktárcsa és fékbetét illata volt érezhető.

Itt kezdődik az élvezet

Kezdjük a gurulást
Jót tett az XTR-nek a vasalás, gyönyörűen harapott utána a síkabb részen, ami egy stadionhoz hasonló szakasz volt. Nagyon élveztem. Nagy mandínerek, ugratók, rövid egyenesek, kisebb-nagyobb letörések, kigyorsítások… Sok helyen úgy éreztem, hogy saját magamat előzgetem. 

Jihhhhháááááááá
Hihetetlen extázis volt a kör végén.

Fel kell tölteni a készleteket
Az első nap végére 1500 méter szintet másztam meg, nagyjából nulla edzéssel. Mondanom sem kell, hogy az esti kebab tál pillanatok alatt lecsúszott, altatóra pedig nem volt szükségem a csapatépítő játékok után.

Szeretem az ilyen képeket

Vacsi
A vasárnap reggel elég álmosan indult, és miután úgy döntöttünk hogy a szállástól úgyis csak 1-2 km-re van a pálya, nem szállunk autóba, hanem bemelegítésként kitekerünk a helyszínre. Éppen 6 km lett a táv, közel 200 méter szinttel. Nem esett jól ezzel kezdeni a napot. :D

Népes csapat

Játszottunk is

Minden hülyeségre rá lehet venni...
A napi program a sprint pálya tesztelése, gyors és védekező ívek kutatása volt. Szeretem a sprintet, de a lábaim nem álltak készen rá. 800 méter körüli pálya, ami nagyon néző barát, minden látható. 

Mindig azok a másnapok...
Élveztem ezt a napot is, annak ellenére hogy hulla fáradtan értem haza.

Az első nap számokban

Játék a bringával


Szóval ne féljetek, lesz itt még bejegyzés, akinek viszont inge, az féljen, mert hamarosan újra találkozunk a pályán.  
Repülni jóóóóó

Még egy kedvenc
 
Látogatónk is lett a nap végére

És Neki is kellett egy kicsit ennie :)