Mjölby biken 2014, avagy összecsuklott a csukló

Svédország nemzeti ünnepe, június 6. Kinek van kedve ilyenkor versenyezni. Persze hogy megint a 4 kerék járt a fejemben, de szerencsémre nem kellett hajnalban indulni, mivel a rajt csak 13:20-kor volt esedékes. Így azért már jobban lehetett bírni a széria legmesszebb rendezett versenyére az utazást.

Úton... útfélen

Mivel a múlt hétvégi nagy esésem után még mindig képtelen vagyok terhelni a jobb csuklómat, így az utóbbi időben a legjobb barátom a csuklórögzítő volt. 1 alkalommal voltam kint tekerni, de a legkisebb ütések is nagy fájdalmat okoztak, a Mjölby-i pálya pedig nem az az aszfaltozott autópálya…

3 piros nyíl lefelé? Minek? :D

Szóval minden extra kelléket vittem magammal, és érkezésünket követően nem bíztam semmit a véletlenre, rögtön egy kis fájdalomcsillapító krém bedörzsölésével kezdtem, aztán jöhetett a rögzítő, a végén pedig a kesztyű összetartotta a csomagot. Innentől már le sem vettem. Meglepő, de porzott a pálya, amin tavaly iszapbirkózást rendeztek. A próbakör egész kellemesen telt, igaz hogy nem versenytempót produkáltam, vigyáztam és tartalékoltam a versenyre. Az egyik kedvenc részemet, a nagy domb tetejét levágták, és egy sík részt tettek a helyére, ami a halálom. Viszont nagyon klassz, magas falú kanyarokat építettek a lefelébe. A pálya második fele nem változott, azt az egyet leszámítva, hogy a helyből felugrás arra a két méteres sziklára lemaradt. A rajt előtti készülődéssel megint sikerült elkésnem. Persze a bajnokságban a vezető pozícióm miatt elsőként szólítottak be, de mivel 11 kategória rajtolt egyszerre, elég nagy tumultus volt, és mi elég hátulról indultunk.

Vigyázz, kész... Szakadék!!! :P

Miután eldörrent a startpisztoly, az idei szokásomhoz képest megint vittem a rajtot. Nem tartott sokáig a dolog, egy kis figyelmetlenség miatt bebújtak mellém az egyik kanyarban. A második pozíciót szépen tartottam és tapadtam a Ducati-val versenyző bivaly erős srácra. Egészen az első komolyabb emelkedőig együtt mentünk, de ő jobban jött ki egy előzésből, én pedig beragadtam, és csak a nagy letörést követő frissítő szakaszon tudtam utána eredni. Itt egy enyhén technikás, de elég széles szerpentin következett lefelé, majd a kedvenc meredek dombom, amit sajnos lerövidítettek és a felénél beraktak egy sík részt, amivel megkerültem a „buckát” és a másik oldalról lett megtámadva a csúcs. Onnan ismét erdős részre értem,  és a legmeredekebb völgybe, aminek az ellen oldala a halálfejes kaptató. Még egy kis csiki-csuki után a kör erőt követelő felén túl voltam, és jött a hátsó rész, a sziklakertek világa, egy hosszabb döngölt földutat követően. A sunyi, gyökeres szekcióban hirtelen 2 pozíciót is vesztettem, és a jönköpingiek vonatába álltam be leghátra. 

Egy darabig csak a hátamat látták.

A sziklákon ugyan ott voltam a hátsó kerekükön, de aztán teljesen elvesztettem a ritmust és szépen lassan elbúcsúztam a fiúktól. A pálya, számomra legkellemetlenebb szakasza következett. Szinte teljesen sík, de sok nagy, gömbölyű kővel az útban.

Nem éppen őszinte mosoly...

A másik szembetűnő idei változás a pályán, hogy a startkörön kellett menni a következő körre. A csuklómat már az első kör is eléggé lefárasztotta, és még 2 vissza volt. A frissítő zóna egyenesében újabb hellyel csúsztam vissza, de a hosszú dombon megtoroltam a veszteséget és okos előzésekkel egy kis előnyt sikerült kovácsolnom a kategóriámban következő bringással szemben.  Innentől egy nyugis köröm volt, csak a többi kategória versenyzőinek előzgetése bizonyult bonyolult feladatnak. 

A sziklakert a tetejéről nézve

Beragadtam néhány kolléga mögött, de aztán megoldottam a nehézségeket. Az utolsó körre kanyarodva is ugyanez a probléma jelentkezett. A kör feléhez érve viszont pozíciót veszítettem ismét. Semmit nem tudtam tenni ellene, nem volt elég tempóm. Mikor minden veszni látszott, jött a technikás szakasz, ahol ismét felzárkóztam, bár ez nem tartott sokáig, a síkra kiérve újra távolodni kezdtem… A nagy letöréshez közeledve beszúrt mellém valaki. Nagyon nagy volt a forgalom az utolsó részen, így teljesen egymásra zárkóztunk, viszont már nem volt időm és energiám előzni.

Itt már a következő verseny tartalékát használtam

A múlt hétvégi sérülés semmiképpen nem használt, alig bírtam tartani a kormányt a futam felétől. További regenerációra van szükség, talán egyszer még rendesen működni fog a kezem.

Nem a Crescent fáradt el már megint...

A 15 km-es távot 49:03 alatt tudtam magam mögött, egy 6. helyet sikerült elcsípni ezzel, de ha egy picit több marad bennem a végére, akkor 6 mp-el előttem beérő 4. helyezettet is elkaphattam volna, bár a második hely is csak 1 percre volt…  193-as max és 184-es átlag pulzussal tekertem végig, 278 méter szintet kellett teljesíteni.

Az eredmény

Tanulság, hogy a sport nem a HA és a VOLNA szavakból építkezik.

Nekem miért nincs ilyen frissítésem?
Lenne értelme sietni...

Mint a hullámvasút

Göteborg…

Életkép a Göta csatornáról este

Göteborg város Svédország nyugati partvidékén, Västra Götaland megyében. Stockholmtól, Oslótól és Koppenhágától nagyjából egyenlő távolságra található. Népessége 549 839 fő (2010. dec 31.) (agglomerációval együtt 872 000), ezzel Stockholm után az ország második legnagyobb városa, Skandináviában az ötödik, az Európai Unióban pedig az 55. legnépesebb. Västra Götaland megye székhelye.

Göteborg szépségei...

A várost II. Gusztáv Adolf svéd király alapította 1621-ben. Karakterét a tenger (a Kattegat) közelsége jelentősen befolyásolja, a Göta-folyó torkolatánál fekszik, és Skandinávia legforgalmasabb kikötőjét tudhatja magáénak.

A koronát már felpróbáltam :)

Számos nemzetközi sportversenynek ad helyszínt: itt rendezték többek között az 1973-as vívó-világbajnokságot, az 1977-es birkózó-világbajnokságot, az 1981-es birkózó-Európa-bajnokságot, az 1985-ös műkorcsolya Európa-bajnokságot, az 1991-es amatőr ökölvívó-Európa-bajnokságot, az 1991-es uszonyos- és búvárúszó Európa-bajnokságot, az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokság több mérkőzését (köztük a döntőt), az 1997-es rövidpályás úszó-világbajnokságot, a 2006-os atlétikai Európa-bajnokságot, valamint a 2006-os női kézilabda Európa-bajnokság mérkőzéseinek egy részét.

Ez is Göteborg

Ééééés ami a legfontosabb, itt rendezik a Västgöta kupa sorozat 11. versenyét is, a CK Master MTB Race-t. Ha elég volt a történelem órából, akkor írnék pár szót a versenyről is.

Amikor a rádiótorony teteje csak lóg a levegőben...

2014 szeptember 21-ét írtunk aznap, mikor még mindig nem tértem magamhoz a múlt hétvégi csalódásból. Hét közben meg szervizeltem az első kerekemet, szegényem most már a második nagy pofont kapta ebben a szezonban. Aztán búcsút vettem a Rocket Ron-tól is, és a Bontrager Revolt Super X vette át a feladatát.

Új kapcsolat teremtő a földdel

Vasárnap reggel 8-kor elindultunk a városba, amiről 2 szó jut eszembe: vidámpark és repülőtér. :D
Mikor odaértünk, ködös, hűvös idő volt, fáztam, egyedül voltam, éhes voltam és minden bajom volt. Tavaly ezen a versenyen a balszerencse kísért végig, 2 defekt 3 kör alatt…

Az ifjonc titánok

Útánpótlásból nincs hiány...

Rajtszám átvétel után ki is mentem a pályára, és éppen csak az éjjeli pára volt a talajon. Mindentől függetlenül valahogy nehéznek tűnt a pálya… Jobban ki volt járva, több kő volt az útban, nagyobbak lettek a gyökerek és a meredek sziklafalat is csak a negyedik próbálkozásra sikerült megmászni. Nem találtam meg az egyensúlyt, nagyon béna voltam. Ha csak most kezdtem volna a szakágban való ténykedést, akkor megértem, de ennyi rutinnal a hátam mögött… Felfoghatatlan.

Lényeg hogy letudtam a kötelező pályabejárást, utána pedig csak majszoltam a harapnivalómat, átvettem a laptop billentyűzetemet J és próbáltam túltenni magamat azon, hogy iszonyatosan utálom, mikor 10-12 °C-ban dézsából öntik a vizet a pályára. 10 óra körül jött a zápor, ami vagy 1 órán keresztül áztatta az erdőt.  Elkezdtem felkészíteni magamat a versenyre, ami utolsó információm szerint 11:50-kor kezdődött…. volna. Felöltöztem, felraktam a rajtszámot és kimentem melegíteni. Mindenki meg is lepődött hogy mi a frász karikát csinálok. Mint kiderült, el kellett volna olvasnom a PM-et, amiben világosan leírták hogy 13:04-kor rajtolunk…

A leghűségesebb néző

Több mint 1 órás várakozás következett, de legalább elállt az eső és felvillantak a napsugarak is, igaz nem túl hosszú ideig. A hideg ellenére a rövidnadrágos indulást választottam, ami a várakozás idejére rossz ötletnek bizonyult, utána viszont áldott dolog volt. Svédülök?

Rajt utáni első erdei szakaszon

Szóval 13:04-kor eldörrent a startpisztoly és a nagy lendületben olyan luftot tekertem, hogy bal lábbal már csak a füvet találtam el… Mindenki otthagyott a rajtnál… Utoljára talán Kvänumban volt ilyen rossz kezdésem. Elég hosszú volt a körre vezető köves rész, próbáltam felzárkózni, de mikor beértünk az erdőbe és épp az egyik klubtársamat láttam természet ellenes pozícióban - kerekekkel a égnek-  feküdni a dagonyában, akkor megint inamba szállt a bátorság. Az első fél körben úgy közlekedtem, mint egy rokkant béka… Attól féltem, hogy az esőtől túlzottan csúszóssá váltak a tereptárgyak. Fél kör kellett hozzá hogy rájöjjek, az aggodalmam teljesen alaptalan, az új Bontrager nagyon jól tapad, a hátsó 2.3-as Rocket Ron pedig mindenre rásimul a kényelmes 1,7-es nyomással. Mire a nagy mászáshoz értem, teljesen le voltam már lassulva. Nem tudtam újítani, pedig szükség lett volna rá… Mintha valaki húzott volna vissza. A klub egyik legidősebb versenyzője is elhagyott… Hiába próbáltam kiállva előrébb jutni, semmire nem jutottam…

A legizgalmasabb szekció

Csak óvatosan (ÉBRESZTŐŐŐŐ)

A leereszkedés már végre jobban ment, és a következő gyökeres részen sem volt már annyira rossz a formám. Kezdtem ráérezni a pályára végre. Mire a 2. körre értem, javulás mutatkozott, bár előzési nehézségek léptek fel, nem tudtam ugyanolyan könnyen átugrani a másik kategória versenyzőit, mint az előttem lévők. A Brudarebacken meredek oldalán előre tekintve láttam az dobogót magam előtt, de hiába próbáltam meg mindent az utolsó körben, képtelen voltam felérni a többiekre. Hiába közelítettem, így is sajnos csak az 5. pozícióban haladtam át a célvonalon. 2 mp-re húztam be a 4-et, és a 2. helyezettől is csak 30 mp-re voltam, de ez úgysem számít. 

Volt aki még óvatosabb volt :D

Miután Jens ledefektelt az első körben és később kiderült hogy feladta a versenyt, már nem is állt vissza, így végre szerzett még egy nullás versenyt, amivel a végső elszámolásban nem kell levonásra számítania. Én meg képtelen voltam összeszedni magamat… Ezzel nem jutottam közelebb a végső győzelemhez. A célban hihetetlen fáradt voltam és alig kaptam levegőt. Kiadtam ami bennem volt, talán az első kör ha jobban sikerült volna…

Kicsit jobban néz ki...

Második körben már jóval stabilabb mozgással

Ilyen a sport. Nincs „ha”, nincs „mi lett volna”, csak a puszta, száraz tények vannak. 53:43-as versenyidő, 361 méter szint a kb 16 km-es távon, 182-es átlag és 190-es max pulzus. Csak hogy a száraz tények tömegét tovább növeljem.

Henrik ma csak sofőr és szemlélődő volt

Ami pozitív volt, az a meleg vizes fürdési lehetőség. Eredményhirdetés után indultunk is haza. Egész úton csak matekoztam és azt találgattam, hogy hogyan tudom megszerezni az év végi győzelmet. 

Utolsó köröm, teljes magabiztossággal...

... drága klubtársam kevésbé találta meg a helyes utat

Tulajdonképpen már csak matematikai esélyem van rá.  

Mára egy 5. hely jutott

Már csak 1 verseny van vissza. Október 3, Vista Mountain.

Liseberg, Észak legnagyobb vidámparkja

Hjo lett volna…

Kisváros a Vättern partján

Folytassuk szorosan azután, ahol abbahagytam az előző posztban. Szép színes foltjaimmal együtt át tettük székhelyünket Hjo gyönyörű kis városába. Itt a kempingben éjszakáztunk, bár este még elmentünk egyet pizzázni. Én a kebab mellett döntöttem, ami pedig megfelelő méretűnek bizonyult…

Kacsa hotel :)

... és a mi szállásunk

Reggel gyors reggeli és kipakolás után mentünk a pályára, ami 10-15 km-re volt a szállástól. Itt már nyertem, és estem is elég komolyat, győzelmem óta viszont nem volt említésre érdemes eredményem  itt. Szerencsére idén sikerült a fenti parkolóban megállni, sok-sok méter szintet megspórolva ezzel.

Kívülről nézve sokkal kellemesebb a pálya

Mint egy mesében

Szokásos pályabejárással kezdtem, ami annyiban változott idénre, hogy beraktak egy 860 méter hosszú start kört. Ez után bizony a szokásos csillió gyökér és kő következett 4200 méteren keresztül. Az első erdei szakasz élvezhető lefele volt, igaz hogy nagyon rázós, de a technikai tudás jól jött. Ezt pedig egy szintén rázós emelkedő követte, majd a pálya felső része felé vettem az irányt. Nincs gond, tudtam hogy nem lesz sima menet, de arra nem emlékeztem hogy ennyire rá-á-á-á-á-á-á-z-óóóóó-s-s-s-s itt a talaj… :D

Még mindig nem értem a lényegét...

A felső egyenes a supercrossból ismert mosódeszkára hasonlított… Tévedtem, van még egy kis érdekesség és újdonság a korábbi évekhez képest. Építettek 3 ugrót és 2 sziklakertet. Elsőre picit meglepő volt, aztán vissza gurultam kétszer hogy kipróbáljam, mi a helyes átkelés. Elég rosszul volt kiképezve a hossz, a fel és lehajtó, de ha elborult aggyal mentem neki, akkor minden ugorható volt. Innen még egy kis enyhe lejtő, majd a nyomvonal vissza tért a rajtkör széles döngölt útjára. Mikor az egyetlen sima rész véget ért, beértem az alsó erdőbe. Izgalmas volt eléggé, természetes kő tömeg… Millió kő, igazi tenger… Helyes út nincs, csak próbálj átkelni valahogyan… Megoldottam, még ha nem is a legideálisabb nyomon. Rá kellett jönnöm, hogy lefele sokkal könnyebb áthaladni a sziklákon, mint emelkedőn. Kis hullámvasútozás után kiderült, hogy a pálya legmélyebb része kikerült az idei nyomból, amivel 20-30 méter szintet levágtak, és talán a legnehezebb rész is elveszett. Betettek helyette egy iszonyatosan unalmas emelkedőt, ami sima füves domb volt, beépített rázatóval… Mintha csak traktor nyomban kellett volna tekerni…  Összességében nem volt rossz a pálya és az éjszakai eső sem rontott rajta.

164 mögött, 120-tól jobbra, takarásban

Itt már a 120-as előtt

Itt még semmi baj nem volt

12:30-kor rajtoltunk, addigra az idő is megemberelte magát és a Nap is előbújt. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól sikerült elkapnom a rajtot. Ugyan eléggé hátulról kellett nekivágnom a futamnak, de így is hamar vezető helyre kerültem, a felvezető kör nagyon jól telt, aztán mielőtt az első erdei részre ért a mezőny,  1-2 emberke elém került. A hiba ezután jött, mert ugye lefele minden gurul, na de mi a helyzet az emelkedővel? Mire felértem az ugratókhoz, addigra a 8. helyen találtam magam. Alig maradt töltet a lábamban… Hiába az X-Ride és bármi más, semmi pozitív nem jutott eszembe és sajnos a tegnapi esés is túl élénken világított a gondolataim között, emiatt sok helyen gyök kettővel közlekedtem… Igaz, legalább használtam a fejemet… Mert az elsők közül bizony volt aki a sziklás lejtőn feküdt kiterülve. Sovány vigasz, de így egyel előrébb kerültem. Nem nagy dicsőség, de minden pont számít a tegnapi eseményeket követően… Stabilan tartottam a helyemet, és a kör végére sikerült vissza tölteni egy kis energiát a hajtóművembe, amivel egy kis gyorsítást tudtam eszközölni. Használt a dolog, előztem. Fáradtak a többiek… 4 kört kellett megtenni, ami kicsivel 17,5 km felett volt. Az utolsó körre ismét elszállt az erőm és bevillant az is, hogy 4 éve az utolsó körben törtem össze magam, tegnap az utolsó körben eresztette el a Rocket Ron a levegőt, szóval az utolsó körökkel nincs szerencsém. Nagyon megerőltető volt a két egymást követő nap. Egy elég komoly ellenfelem sajnos az utolsó füves emelkedő előtt megelőzött, amire nem tudtam érdemben válaszolni. Nagyon jól tudta hol kell támadnia. A végső sprinten is alul maradtam, az a pár másodperc elválasztott az 5. pozíciótól.

Az emelkedés nem túl nagy, de legalább más is próbálkozott

A sziklakert (és az erőm) végén
Foto: Lotti Strömberg

Szóval összegezve a mai napot, kevés voltam, elfogytam, féltem, gyenge voltam és fájt még az élet is…  6. helyen zártam, ez a tegnapi 10. hellyel együtt katasztrofális hétvégének mondható… Jobban jártam volna ha inkább maradtam volna a jó meleg ágyikóban…

Új tapasztalat, hogy hiába gyorsabb a földön való haladás, viszont a levegőben sokkal simább. J A 17,88 km-hez több mint 1 órára volt szükség, ami árulkodó jel a pálya milyenségét és a kondimat illetően. A legnagyobb sebesség is csak 43,3 km/óra volt, 190-es max pulzus és 179-es átlag jellemezte az 506 méter szinttel rendelkező versenyt.

Célegyenesben, teljesen kikészülve
Foto: Lotti Strömberg