Hjo lett volna…

Kisváros a Vättern partján

Folytassuk szorosan azután, ahol abbahagytam az előző posztban. Szép színes foltjaimmal együtt át tettük székhelyünket Hjo gyönyörű kis városába. Itt a kempingben éjszakáztunk, bár este még elmentünk egyet pizzázni. Én a kebab mellett döntöttem, ami pedig megfelelő méretűnek bizonyult…

Kacsa hotel :)

... és a mi szállásunk

Reggel gyors reggeli és kipakolás után mentünk a pályára, ami 10-15 km-re volt a szállástól. Itt már nyertem, és estem is elég komolyat, győzelmem óta viszont nem volt említésre érdemes eredményem  itt. Szerencsére idén sikerült a fenti parkolóban megállni, sok-sok méter szintet megspórolva ezzel.

Kívülről nézve sokkal kellemesebb a pálya

Mint egy mesében

Szokásos pályabejárással kezdtem, ami annyiban változott idénre, hogy beraktak egy 860 méter hosszú start kört. Ez után bizony a szokásos csillió gyökér és kő következett 4200 méteren keresztül. Az első erdei szakasz élvezhető lefele volt, igaz hogy nagyon rázós, de a technikai tudás jól jött. Ezt pedig egy szintén rázós emelkedő követte, majd a pálya felső része felé vettem az irányt. Nincs gond, tudtam hogy nem lesz sima menet, de arra nem emlékeztem hogy ennyire rá-á-á-á-á-á-á-z-óóóóó-s-s-s-s itt a talaj… :D

Még mindig nem értem a lényegét...

A felső egyenes a supercrossból ismert mosódeszkára hasonlított… Tévedtem, van még egy kis érdekesség és újdonság a korábbi évekhez képest. Építettek 3 ugrót és 2 sziklakertet. Elsőre picit meglepő volt, aztán vissza gurultam kétszer hogy kipróbáljam, mi a helyes átkelés. Elég rosszul volt kiképezve a hossz, a fel és lehajtó, de ha elborult aggyal mentem neki, akkor minden ugorható volt. Innen még egy kis enyhe lejtő, majd a nyomvonal vissza tért a rajtkör széles döngölt útjára. Mikor az egyetlen sima rész véget ért, beértem az alsó erdőbe. Izgalmas volt eléggé, természetes kő tömeg… Millió kő, igazi tenger… Helyes út nincs, csak próbálj átkelni valahogyan… Megoldottam, még ha nem is a legideálisabb nyomon. Rá kellett jönnöm, hogy lefele sokkal könnyebb áthaladni a sziklákon, mint emelkedőn. Kis hullámvasútozás után kiderült, hogy a pálya legmélyebb része kikerült az idei nyomból, amivel 20-30 méter szintet levágtak, és talán a legnehezebb rész is elveszett. Betettek helyette egy iszonyatosan unalmas emelkedőt, ami sima füves domb volt, beépített rázatóval… Mintha csak traktor nyomban kellett volna tekerni…  Összességében nem volt rossz a pálya és az éjszakai eső sem rontott rajta.

164 mögött, 120-tól jobbra, takarásban

Itt már a 120-as előtt

Itt még semmi baj nem volt

12:30-kor rajtoltunk, addigra az idő is megemberelte magát és a Nap is előbújt. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól sikerült elkapnom a rajtot. Ugyan eléggé hátulról kellett nekivágnom a futamnak, de így is hamar vezető helyre kerültem, a felvezető kör nagyon jól telt, aztán mielőtt az első erdei részre ért a mezőny,  1-2 emberke elém került. A hiba ezután jött, mert ugye lefele minden gurul, na de mi a helyzet az emelkedővel? Mire felértem az ugratókhoz, addigra a 8. helyen találtam magam. Alig maradt töltet a lábamban… Hiába az X-Ride és bármi más, semmi pozitív nem jutott eszembe és sajnos a tegnapi esés is túl élénken világított a gondolataim között, emiatt sok helyen gyök kettővel közlekedtem… Igaz, legalább használtam a fejemet… Mert az elsők közül bizony volt aki a sziklás lejtőn feküdt kiterülve. Sovány vigasz, de így egyel előrébb kerültem. Nem nagy dicsőség, de minden pont számít a tegnapi eseményeket követően… Stabilan tartottam a helyemet, és a kör végére sikerült vissza tölteni egy kis energiát a hajtóművembe, amivel egy kis gyorsítást tudtam eszközölni. Használt a dolog, előztem. Fáradtak a többiek… 4 kört kellett megtenni, ami kicsivel 17,5 km felett volt. Az utolsó körre ismét elszállt az erőm és bevillant az is, hogy 4 éve az utolsó körben törtem össze magam, tegnap az utolsó körben eresztette el a Rocket Ron a levegőt, szóval az utolsó körökkel nincs szerencsém. Nagyon megerőltető volt a két egymást követő nap. Egy elég komoly ellenfelem sajnos az utolsó füves emelkedő előtt megelőzött, amire nem tudtam érdemben válaszolni. Nagyon jól tudta hol kell támadnia. A végső sprinten is alul maradtam, az a pár másodperc elválasztott az 5. pozíciótól.

Az emelkedés nem túl nagy, de legalább más is próbálkozott

A sziklakert (és az erőm) végén
Foto: Lotti Strömberg

Szóval összegezve a mai napot, kevés voltam, elfogytam, féltem, gyenge voltam és fájt még az élet is…  6. helyen zártam, ez a tegnapi 10. hellyel együtt katasztrofális hétvégének mondható… Jobban jártam volna ha inkább maradtam volna a jó meleg ágyikóban…

Új tapasztalat, hogy hiába gyorsabb a földön való haladás, viszont a levegőben sokkal simább. J A 17,88 km-hez több mint 1 órára volt szükség, ami árulkodó jel a pálya milyenségét és a kondimat illetően. A legnagyobb sebesség is csak 43,3 km/óra volt, 190-es max pulzus és 179-es átlag jellemezte az 506 méter szinttel rendelkező versenyt.

Célegyenesben, teljesen kikészülve
Foto: Lotti Strömberg