Vårgårda CK MTB 2012

A 2012-es szezonból még 3 verseny volt vissza a mai napot megelőzően. A Västgöta kupa 13. fordulójának Vårgårda adott otthont. Tavaly versenyeztem először ezen a pályán, és bizony eléggé vegyes érzelmekkel jöttem el.  

Idén, a múlt hétvégét követően beindult a matekozás, hogy mi is lesz a bajnokság végeredménye. 19 ponttal vezettem a 2. helyen álló előtt, és 221 pontos előnyöm volt a harmadikkal szemben.  Muszáj biztosítani a pozíciómat, így nem hagyhattam ki ezt a versenyt. Mindenképpen jó döntésnek bizonyult megint korán kelni és ismételten megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek…

Indulás...

No de ne rohanjunk ennyire előre. A múlt szombati versenyt követően ugye megjelent egy repedés a hátsó lengővilla, teleszkóp alatti részén. Bíztam benne, hogy a biztosításom ér valamit, de mikor felhívtam őket, közölték, hogy nem közúti baleset áldozata vagyok, így nem fizetnek semmit. Ezzel rögtön le is mondhattam a váz vásárlásról, a szponzor reménye is elszállt, mikor csütörtökön még mindig nem jeleztek vissza, hogy bizalmat szavaznak-e nekem a 2013-as évadra. Maradt a hegesztés. Éppencsak az egész biciklit kellett szétszedni hozzá, akkor viszont már adjunk egy kis szeretetet a picikémnek, kapott új fogaskoszorút, láncot és közép tányért elöl… A szereléssel éppen készen lettem pénteken lefekvés előtt, de nem 32-es, hanem 34 fogú hátsó sort kaptam, így kiderült, hogy a váltóm előfeszítő csavarja rövid…

Nem is volt nagy műtét :)

Szombat reggel tehát utazás, kérdezősködés csavar után, persze senki nem hord magával ilyen dolgokat…  Végül is csak a legkönnyebb fokozat volt használhatatlan hátul, nem érdekes, pályabejárásnál nem fog kelleni. A klubtól kölcsönkapott GoPro kamerával akartam felderíteni a terepet, de 1 perc után lemerült. Na, jól kezdődik ez a nap is…

A Nap legalább sütött, így a tavalyi dagonyának nyoma sem volt. Ez az a pálya, ami csak emelkedőből áll és egyetlen lejtőből, illetve pontosabban egy sípályából, de az már majdnem a kör vége. Picit változtattak a nyomvonalon tavalyhoz képest, a rajt továbbra is a szlalom domb legaljáról indult, és a nagyon felázott füves emelkedőről tértünk csak rá kicsit murvásabb talajú sima részre, ami rögtön egy jobb kanyart követően az erdőben folytatódott. Gyökér, gyökér hátán és iszonyatosan csúszós sziklák mindenhol. Sík rész szinte sehol nem volt, de azt sem értettem, hogy hogyan tudunk mindig csak felfelé haladni. Nagyon oda kellett figyelni, nehogy valahol elengedjük az első kereket, mert nagy borulás lenne belőle. Tudtam, hogy nem hibázhatok. Az első hosszú erdei nyomot követően kiértünk egy összekötő döngölt kavics útra. Itt nagyon jó lehetőség nyílott az előzésre, széles, enyhén lejtős szakasz volt, aminek az alján egy nagyon szűken vehető 180°-os balkanyar, ami nem csak hogy füves, de még a belső íven keményen emelkedett is.  Innen egy hosszú, közel 1 km-es emelkedő következett, ami döngölt úton kezdődött, majd egy enyhe jobb ívvel bevitt az erdőbe.

A fák gyökereiről teljesen le van mosva a föld ezen a szakaszon, nehéz az előre jutás. Mikor már azt hittem, hogy felértem a csúcsra, még egy kicsit emelkedett, majd egy technikás, dinamizmust igénylő rész következett, ahol nehezen észrevehető, eldugott nyilak jelölték a pályát. Nem emlékeztem rá, hogy itt egy elég kellemes lejtő jön, ami elég becsapós terepet tartogatott. Pihenni itt sem lehetett, és rögtön erre elindult a pálya a sídomb teteje felé. A végére egyre meredekebbé váló kaptató egy rövid beton útra vezetett, ami a helyi adótoronyhoz vitt, innen kifordulva máris a szlalom pálya volt előttem. Valóban, a mezőnyt is szlalomban vitték le rajta. Újdonság, hogy beletettek még egy kis trükkös erdei kerülőt, aztán ismét vissza a fűre és a 180°-os egymást követő kanyarok közé, ahol könnyű volt hibázni. 

Az utolsó kanyart most is ki lehetett egyenesíteni, volt építve egy ugrató a „kemény gyerekeknek”, aminek az igénybe vételével legalább 15 mp-et lehetett spórolni. Elsőre megint gondolkodást okozott, de miután bátorságomat összegyűjtöttem, elfelejtettem az élet nehézségeit, vissza tekertem a rávezető szakaszra és a féket elengedve adtam át magam a szárnyalás élményének. Ismét 6 méter körüli repülést produkáltam, landolást követően szememet kinyitottam és gurultam tovább a pályán. Többen próbálkoztak az ugratóval, de megfutamodtak mindnyájan. Egy letörést követően ismét megindultunk fölfelé, méghozzá a sílift alatti meredek emelkedőn. A domb felénél kellett elfordulni a sífutó ösvényre, ami kavicsos, nem túl technikás rész volt, leszámítva a nagy jobbos ívet, ami folyamatos sodrós lejtésével és az alján lévő éles kanyarral feladta a leckét. Nehéz volt megtalálni rajta a féktávot. Innen már csak a felázott füves részt kellett teljesíteni, hogy ismét a rajthoz érjünk és kezdhessük a kört elölről. 5,7 km volt egy kör, talán a leghosszabb az idény folyamán.

Az év ugratója

A többiek versenye közben még párszor visszamentem az ugratóra, hiba nélkül sikerült is mindig az ugrás. Végre sikerült egy másik váltóból csavart szereznem, így 5 perccel a rajt előtt már készen is volt a bicikli a versenyre…

A picik is nagyon keményen terhelik a pedált

A lehető legrosszabb megoldást választották, hogy a 15-16 évesekkel együtt indítottak minket, a mögöttük lévő sorból, de időkülönbség nélkül. 11:54-kor rajtoltunk, és egyszerűen lehetetlenség volt előre jutni. Ők vívták a saját csatájukat, és mi meg a szenvedő alanyai voltunk ennek. Iszonyatosan beragadtam, majdnem utolsóként álltam a sorban, aztán az erdei szakaszon sikerült kicsit előrébb jutnom, de nem eléggé. Benny, Jens és John is elmentek, Olof pedig megint a kerekemen. Elidegeskedtem a dolgot és az egyik jobb kanyar helyett folytattam tovább egyenesen az utat. Ekkor el is ment mellettem. Nem volt más lehetőség, próbáltam tapadni, ami elég rosszul sikerült. A sídomb tetején bő 20 mp volt a hátrányom. Aztán én megugrottam. A dombon már ott is voltam rajta, de a következő előzésnél már megint jobban jött ki neki a lépés és elhúzott. Folyamatosan nyúlott el, nem tudtam tartani a lépést, az XX-Force sem segített. A kör felénél döntöttem úgy, hogy nincs mese, támadás. A lekörözések szerencsére jól sikerültek, a meredek gyökeres dombot megint elrontotta, és én rájöttem. Már csak 2 ember volt közöttünk másik kategóriából, akiknek az előzése nem jött be, de legalább a toronyhoz vezető utat meg tudtam nyomni, és mire az aszfaltra értünk, már ott voltam mellette. Itt még mozgósítottam az utolsó energiákat és próbáltam meglógni. Ismét megugrottam az ugratót, ezzel sikerült megfelelő előnyre szert tennem, sőt, még Jens is 10 mp-en belülre került. Mindent megtettem, de sajnos már túl rövid idő volt vissza, így 7 mp-el lecsúszva a dobogóról, a 4. helyen értem célba.

Az éves ezüst nem szállt el...

Benny nyert, amivel 7 ponttal átvette a vezetést a bajnokságban, viszont Jens már nem tudja elvenni tőlem a 2. helyet…

Ja, és hogy miért is számolok ennyire, mert számomra ez volt a bajnokság záró futama, ugyanis egy óriási kihívás vár 4 további lelkes, erős magyar biciklissel karöltve megyünk a Himalája meghódítására, de az már egy másik történet.

Dynamitracet 2012

A büszke harcos hulla fáradtan már a rajt előtt...

A dupla hétvége második napja göteborgi ébredéssel kezdődött és szédüléssel. Azért ébredés után 20 perccel már két lábra emelkedtem, és mire összepakoltunk mindent, már meg is jöttek a csapattársak, akik tegnap jelentkeztek be, hogy utazzunk együtt Uddevalla-ba.

...ezt a boldogságot kora reggel...

Fél 8 után nem sokkal be is raktuk a bicikliket és elindultunk észak irányába. 100 km autózást követően megérkeztünk a verseny helyszínére, ahol egy eléggé meglepő méretű dombról gurultunk le egy parkolóba. Kipakoltunk, mire sikerült összeszedni magamat, a többiek már rég eltűntek és kimentek a pályára. Elégg OFF voltam, nem aludtam jól, valószínűleg a tegnap este is belejátszott, hogy nem voltam a legjobb állapotban. 4 versennyel a szezon vége előtt 2 pontosra olvadt, az első verseny óta tartó előnyöm a kategóriában 2. helyen álló Bennyvel szemben.

A 2. korcsoport rajtja... legalább az első 20 méter lejtő

Felcaplattunk a rajthoz és el is mentem egy körre, de elég rövidnek tűnt, aztán mint kiderült, a 6 évesek pályáján tekertem végig. Ez legalább nem okozott nagy problémát. Ezt követően észrevettem, hogy a mi útvonalunk azon az ominózus dombon való feljutással kezdődik.

"Pózolj a fotósnak"

Innen befordulás az erdőbe, ahol nemsokára már egy enduro ösvényen találtam magam, 2 kisebb sártócsán való áthaladást követően kavicsozott, elég sima, gyors szakaszra értem, kisebb ugratókkal és kellemes mandínerekkel tarkítva. Ezt  követően egy kisebb triálozás, majd erős gyökeres rész, ami után egy elég hosszú, köves, 11%-os lejtő jött, aminek az aljában egy 180°-os kanyar várt, amit ha megfelelő ívben és talajfogással sikerült megkezdeni, akkor jó tempóban lehetett elfordulni. Gyors visszaváltást követően ismét egy sziklás dombon kellett megindulni, ami mikor kiegyenesedett, a pálya legnagyobb sártengerébe értem, amit a sziklákon egyensúlyozva nagyjából száraz kerekekkel meg lehetett úszni - főleg a tegnapi naphoz képest. Ezt követte egy - a tegnapihoz hasonló - mászás, ami rossz nyomon teljesíthetetlen volt. Sikeresen túlküzdöttem magam rajta, majd ismét lefelé indulthattam. Izgalmas, élvezetes lejtőn találtam magam, aminek az alján egy igazi, szűk "S" sikán következett. További tengerszint felé közeledést egy sodrós jobb kanyar szakította meg és indított meg egy emelkedőn, ami valamiért nagyon szívta az erőmet, pedig száraz volt a talaj.

Kilátás az uddevallai hídra

Kiértem egy tisztásra, majd egy völgy szerű árok, mély "szakadékkal" a külső íven. Semmi gond, odafigyeléssel teljesíthető volt, még a tetején váró 13%-os kis csúccsal együtt is. A legizgalmasabb lejtőzés következett 20%-os meredekséggel, aminek az alján egy dózerúton való átjutást és egy szűk jobb kanyar várt, és vitt tovább a völgy mélyére, hogy egy újabb legelőre érhessek. Már kezdtem reménykedni, hogy vége van a körnek, de még vissza volt egy falmászás, ami a szikla domborulattal nem ért véget, gyökeres, laza talajú mászással folytatódott. Ekkor fordultam a picik pályájára, ami egy lejtővel, jobbos visszafordítóval és a versenyközpontot jelentő parkolóház melletti feljutással vitt ki a városházához. Aszfalton értem végére a körnek.

Bemelegítés (huppsz, elszóltam magam")

Észrevételként csak annyi, hogy  egy gyors, jó nyomvonalú pályán megrendezendő versenyre vártunk. Este kicsit elnéztem a kezdés időpontját és kiderült, hogy már 11:54-kor el fogunk rajtolni. Nagy nehezen előkerítettem a kocsikulcsot, aztán bepakoltam a Nutrixxion extra erőt adó termékeit és elkezdtem feltölteni az energia raktárakat. Mivel a pályabejárás alatt a pulzusomat nem tudtam 150 fölé juttatni, így ébresztő gyanánt lecsúszott egy doboz Monster, majd a rajthoz közeledve megkezdtem a bemelegítést....

Itt még

Taktikai megbeszélés az utolsó percben...

Tisztára beteg vagyok. Legalábbis beijedtem, hogy X-Oxigen hiányában le fogok merevedni az első dombon. Már a rajtra várva benyomtam egy Koffeines gélt is, ha már lúd, legyen kövér.

Töltsünk fel a garatra...

Utolsóként a 11:50-kor induló rajtok közül, 11:54-kor a piros zászló lendítésére megindult a futamunk.

Itt még elöl...

A rajtvonal jobb oldalára helyezkedtem, ami az elég népes mezőny miatt sajnos rossz választásnak bizonyult. Választhattam, hogy fékezek és besorolok, vagy pedig fenn akadok egy nagy karón... Előbbit választottam.

Beszorítva a 435-ös srác mögé...

Az első dombon sikerült jó lendülettel feljutni és meglepődve konstatáltam, hogy Bennyt elhagytam. A bajnokságban mögöttem álló Jens otthagyott, de ettől függetlenül nem kellett elkeserednem a pozícióm miatt. A pálya első, enduro ösvényes részén sikerült kicsit felfrissíteni a lábaimat és a technikás részen megkezdhettem a felzárkózást. Elég közel hallottam magam mögött érkezni a következőt, és bizony nem is tévedtem.

Menekülés van teljes erőből

Mikor a tisztáson hátranéztem, Olof és Benny is pár mp-re voltak tőlem. A lejtőkön meg tudtam tartani a helyemet, nem hibáztam. Mikor az első kört teljesítettem, már láttam magam előtt a másik kategória versenyzőit, akik megfelelő löketet adtak ahhoz, hogy még egy lapáttal rátegyek, különben is már csak 2 kör van vissza. A hátam mögött változás történt és egy másik mölndali biciklis kezdett kergetni. Az a srác, aki tegnap nagyon elvert. Próbáltam menekülni, de egyre közeledett, viszont ezzel folyamatosan előzgettem, és mivel mindenki tudja, hogy a bajnokság hogyan áll, nem akartak beleszólni, nagyon sportszerűek voltak, szinte lassítás nélkül tudtam elhaladni mind a mi korcsoportunkból, mind pedig  a többi kategóriában versenyző sporttársak mellett.

Ez a domb nagyon nem hiányzott minden körben

John valószínűleg beállt kicsit pihenni, nem akart előzni, majd mikor kiértünk az utolsó kör kezdetéhez, a dombon bepróbálkozott, de láttam még magam előtt elég közel olyat, akit mindenképpen el kell hagynom.

Picit sikerült elnyúlnom tőle...

A dombra felérve már egymás mellett haladtunk, de az erdőbe én értem be kettőnk közül elsőként, az előzéseket megpróbáltam minél lehetetlenebb helyen végre hajtani, de végig mögöttem tudott maradni. Semmi gond, a dózerút előtti lejtőn kamikaze akcióba kezdtem és ereszd el a hajam buli volt, aminek köszönhetően újabb versenytárs mögé kerültem, akivel nem voltam meccsben, így szépen elengedett.

Utolsó kör... MINDENT BELEEEEEE

A nagy sziklás utolsó mászásnál még egy pozíciót tudtam fogni, és John viszont már beakadt... Nem bírtak egymással, mint kiderült, össze is akadtak. Már csak a parkolóház mellett kellett felmászni, még egy gyors sprint, majd célba érkezés, 37 perc 51 mp-el a rajtot követően.

Ennyin múlt a 3. hely :(

4. helyen fejeztem be a versenyt. Egy nagyon fontos 4. helyen...

Boldog vagyok? Döntsd el magad...

Az öröm alapja... Fontos helyezés

185-ös átlag és 192-es max pulzussal sikerült teljesítenem a napi 13,2 km,t, amiben összesen 325 méter szint volt. 38,9 km/órás leggyorsabb belendülést produkáltam. Elégedett vagyok, főleg ha azt nézem, hogy 74 bajnoki ponttal lettem gazdagabb, legnagyobb ellenfelem pedig 17 ponttal kevesebbet vihet haza.

Conny elfáradt ma :D

Anders sem bírta :)

Így most, 3 versennyel a szezon vége előtt 19 ponttal az első helyen állok. Folytatás szombaton, egy erőt próbáló pályán, Vårgårda-ban.

CK Master, Mountainbike Race

Most már nem sok van vissza  a szezonból... 

A Bockstensturen kihagyását követően, amibe drága klubom 99%-os részt köszönhet magának, volt egy nagyon nehéz hetem, aminek a zárásaként aludni szerettem volna, de ehelyett a Västgöta kupa következő állomására utaztam szombat reggel.

Liseberg...

Szerencsére nem kellett messzire menni, Göteborgban, Skatås-ban jelölték ki a pályát. Érdekes, hogy a verseny helyszíne helyett a Liseberg felé vettem az irányt... Biztos az emlékek miatt.

Semmi gond, nagy nehezen még parkolóhelyet is találtam nem messze a versenyközponttól. Tavaly már írtam erről a helyszínről, méghozzá az év utolsó versenyét jelentő Nightmare Classic-ról készült bejegyzésben. Most legalább világosban láthattam, hol is járunk.

Rajtszám átvételt követően elindultam a nagy ellenfelekkel a pályabejárásra.

Az első nyom...

Hatalmas szél volt, ami szerencsére az erőben nem annyira érződött, viszont a sár annál inkább. Már az első pár 100 métert követően levontam a következtetést, hogy nem lesz egyszerű dolgom a mai napon. 

A "kedvenc" sziklás emelkedőm

Pályabejárás

 

A nagy letörés

Kövek és sár minden mennyiségben, jól fog jönni a sárgumi. Mivel a kempingben volt a rajtközpont, a különböző tereptárgyak kerülgetése után értünk be a fák közé, ahol rögtön az elején, a rövidebb nyomválasztás érdekében egy kellemes kis letörést kellett abszolválni. Egy elég tempós rész teljesítése után jött a MTB jellege a pályának, miszerint a 10%-nál meredekebb fel és lejárók, amik természetesen nem arról voltak híresek, hogy a köveket szabályosan helyezték el rajtuk… 

Hamarosan egy döngölt földútra értünk, ami összekötötte a két erdős szakaszt. Itt jött a legmeglepőbb és legváratlanabb helyen lévő, 17%-os sziklamászás, ahol mint utólag kiderült, több helyes nyom is van…

Brudarebacken

3 nyíl, halálfej... :)

A rövid pálya ezután vált el a mi általunk teljesítendő kb. 5,5 km-es nyomvonaltól. Innen már én mentem elöl, és próbáltam memorizálni a gyökereket és a sziklákon elterülő sártócsák legszárazabb, és legsekélyebb pontjait. Kidőlt fák mandíneres kerülgetése és a vállam elakad a fába, vagy odaverem a hajtóművem izgalmas kérdéseit megválaszolandó fontos kérdések merültek fel, míg el nem értünk egy 3 lefelé mutató nyilas részhez.

A gyökeres utolsó lejtő

Hittem azt, hogy attól kell félni, hogy majd 3 méter mély szakadék van a kanyar külső ívén, aztán megláttam, hogy amin én csordogálok lefelé, az a „Gyávák útja”, az igazi kemény gyerekek a halálfejes úton közlekednek…  Na, itt sikerült összeszednem a hétvége egyetlen sérülését… Elindultam vissza gyalog a dombon, hogy legurulhassak a szakadékba. Kicsit félve, de probléma mentesen sikerült megoldani, majd másodjára kicsit túl nagy lelkesedéssel, pont egy sziklán landoltam első kerékkel, ami egy csúnya hang kiadásával köszönte meg a törődést.

Innen egy jobb-bal-jobb kombináció vezetett ki az újabb sóder útra, ami egy – Brudare backen nevű – szlalom pálya melletti szervizútra vitt. Kellemes 13-15% közti emelkedés, nyílegyenes szembe szélben, a felázott úton. Amikor azt hittem hogy végre felértünk, mert már egyenesen tempóztunk, akkor egy hirtelen jobb kanyarral megindultunk még feljebb. Itt rosszabb minőségű úton kellett haladni, de legalább csak 14%-ig emelkedett a meredekségi ráta. A kilátás pazar volt, rá lehetett látni az egész városra. Sokáig nem gyönyörködhettem a tájban, mert máris megindultam lefelé, egy 19% meredekségű, a közepén 90°-os bal kanyarral megspékelt lejtőn. Hogy még szebb legyen minden, a kanyar külső ívén hatalmas sár volt. Innen egy kisebb gyökeres emelkedőt követően már csak lefelé vitt a pálya, de mégis a legvégére jutott a legtechnikásabb rész. Rengeteg szikla és gyökér, és mind nedves… Nagyon csúszott, de azért lejutottam rajta hiba nélkül, bár nem túl gyorsan.

Volt aki próbálkozott más stílussal, de lassabb volt

Ez az átka annak, ha csak a verseny napján megyek oda, mert a futam előtt 1 körnél többet nem akarok menni, mert tartalékolom az erőmet. Ennyi idő alatt viszont nem lehet memorizálni egy pályát, pontosabban képtelenség megtalálni elsőre a helyes nyomot. Innen még egy fatörzsön átugrós lejtő volt vissza, és máris az erdő széli lovas ösvényen voltam, ahol már a célegyenessel párhuzamosan haladtam a visszafordító jobb kanyarig, hogy megkezdhessem az újabb kört, vagy beérjek a célba.

...de ügyesebbek is voltak... Nehéz volt nem látni :)

Mikor visszaértünk, fáztam, mint egy kutya, viharos, hideg szél fújt, még az orvosi sátrat is elvitte.

Fagyosan vártam a rajtot

A klubból utolsóként álltam rajthoz, 12:40-kor kezdetét vette a versengés. Csapattársam vitte el a rajtot és tartotta is pozícióját a felvezető körben, ami nagy segítség volt nekem, hogy nem kellett a széllel vívnom. Hamar a 3. helyen találtam magam, majd sikerült visszajönni másodiknak, de nem tartott sokáig a boldogság, mert az IKHP-s fiúk elmentek mellettem amikor kiértünk a sík részre.

Ahol a „felnőtt” pályára értünk, rosszul helyeztem a testsúlyt és elpörgött a kerék a nedves sziklán, ami miatt le kellett lépnem. Ez nem lett volna baj, megakasztottam az egész sort, viszont a másik lábam is kicsúszott alólam, így elkezdtem rollerezni, aminek köszönhetően sajnos – nem tudom hogyan – beakadt a lábam a váz és a kerék közé… Újabb időveszteség, kezdtem már idegeskedni, ami nem jó ilyenkor. Mölndali kollega folyamatosan a nyakamban lihegett, de nem sikerült elmennie, sőt a nagy letörésnél egész szép előnyt tudtam összeszedni.

Jeeeee.... Fullgáz!

Mikor kiértünk a sípályához, elkezdett közeledni, majd a domb árnyékából kiérve, már előttem volt, így sokat spórolt nekem, hogy nem kellett a széllel vívnom. Szép taktikusan maradtam is mögötte a dombon, majd a második felvonásnál hirtelen indulattól vezérelve beelőztem. Nem tudott jönni velem, de sajnos a gyökeres csúszós lefelén bepánikoltam és túl lassan ereszkedtem le, így eléggé megközelített. A célegyenesre már az ő vezetésével fordultam rá, és ismételten jó hasznát vettem annak, hogy fogta a szelet. Eddig, a kezdő kanyarkombinációt a kavicsos úton vettem, ő viszont megmutatta, hogy egészen szűken, a füvön is lehet fordulni, jó pár métert rövidítve ezzel. A fák közé viszont én értem be elsőként, jobb ívben fordultam…

A hátsó gyökeresen tempózva...

A második kör, mintha csak az elsőnek az ismétlése lett volna, annyi kivétellel, hogy most nem akadt be a lábam és nem kellett lelépnem sehol, de mégis korábban megelőzött. A taktika ugyanaz volt. Kivártam a Brudare backen második szakaszát, ott dobbantottam és megint nyugodtan várhattam a körváltást. Annyi előnyt sikerült összeszednem, hogy nem ért utol a célegyenesben sem, de bosszantó távolság volt még csak kettőnk között… 

Utolsó kör első része

Kolompoltak, utolsó kör következett. Egész jól álltam, nem voltam fenyegetve hátulról, jó ritmusban kaptam el minden akadályt. A letörésig nem is volt probléma, ám a nagy domb közepén utolértek és nem tudtam elég gyorsan ritmust váltani. Picit fenn is tartottak a leereszkedésnél, de Olof továbbra sem volt mögöttem. Innen már kitartottam a célig és újabb pontokkal gazdagodtam.  

A mai fejezetnek vége...

Az XX-Force jó teljesítményt nyújtott, szerencsére elszámolta magát mindenki és nem a 7., hanem a 6. helyen fejeztem be a versenyt, Benny csak az 5. lett, így a 9 pontos előnyömből még 2 pontocskát sikerült megőriznem. Jens faragott elég sokat a 3. helyével, de a többiek veszélytelenek voltak számomra. 

A segítőim

A 16,5 km-es össztávot 57 perc 32 mp alatt teljesítettem, 192-es max és 185-ös átlagpulzussal. 380 méter szint volt a pályában, de érzem minden centijét…

Åsa elég meggyőző fölénnyel nyert a nők között

A SOMIT kis közösségéből Kántor Zsolti kis családjával kijött nekem drukkolni, amit utólag is köszönök nekik. verseny utáni mosásnál viszont nagy elkeseredettség lett rajtam úrrá, mikor észrevettem, hogy a hátsó teleszkóp alatt el van repedve a vázam….

Köszönöm a segítséget

Zsolt végre egy jó biciklit hajthatott

Gyalogosan sokkal nehezebb...

Hogyan tovább? Holnap ismét verseny, meg azon kívül még 3 a szezonban.

Magamba roskadtam.

... a szomorú valóság... :(