Horváth Gergő: CK Master, Mountainbike Race

Most már nem sok van vissza a szezonból...

A Bockstensturen kihagyását követően, amibe drága klubom 99%-os részt köszönhet magának, volt egy nagyon nehéz hetem, aminek a zárásaként aludni szerettem volna, de ehelyett a Västgöta kupa következő állomására utaztam szombat reggel.

Liseberg...

Szerencsére nem kellett messzire menni, Göteborgban, Skatås-ban jelölték ki a pályát. Érdekes, hogy a verseny helyszíne helyett a Liseberg felé vettem az irányt... Biztos az emlékek miatt.

Semmi gond, nagy nehezen még parkolóhelyet is találtam nem messze a versenyközponttól. Tavaly már írtam erről a helyszínről, méghozzá az év utolsó versenyét jelentő Nightmare Classic-ról készült bejegyzésben. Most legalább világosban láthattam, hol is járunk.

Rajtszám átvételt követően elindultam a nagy ellenfelekkel a pályabejárásra.

Az első nyom...

Hatalmas szél volt, ami szerencsére az erőben nem annyira érződött, viszont a sár annál inkább. Már az első pár 100 métert követően levontam a következtetést, hogy nem lesz egyszerű dolgom a mai napon.


A "kedvenc" sziklás emelkedőm


Pályabejárás

A nagy letörés

Kövek és sár minden mennyiségben, jól fog jönni a sárgumi. Mivel a kempingben volt a rajtközpont, a különböző tereptárgyak kerülgetése után értünk be a fák közé, ahol rögtön az elején, a rövidebb nyomválasztás érdekében egy kellemes kis letörést kellett abszolválni. Egy elég tempós rész teljesítése után jött a MTB jellege a pályának, miszerint a 10%-nál meredekebb fel és lejárók, amik természetesen nem arról voltak híresek, hogy a köveket szabályosan helyezték el rajtuk…

Hamarosan egy döngölt földútra értünk, ami összekötötte a két erdős szakaszt. Itt jött a legmeglepőbb és legváratlanabb helyen lévő, 17%-os sziklamászás, ahol mint utólag kiderült, több helyes nyom is van…

Brudarebacken

3 nyíl, halálfej... :)

A rövid pálya ezután vált el a mi általunk teljesítendő kb. 5,5 km-es nyomvonaltól. Innen már én mentem elöl, és próbáltam memorizálni a gyökereket és a sziklákon elterülő sártócsák legszárazabb, és legsekélyebb pontjait. Kidőlt fák mandíneres kerülgetése és a vállam elakad a fába, vagy odaverem a hajtóművem izgalmas kérdéseit megválaszolandó fontos kérdések merültek fel, míg el nem értünk egy 3 lefelé mutató nyilas részhez.

A gyökeres utolsó lejtő

Hittem azt, hogy attól kell félni, hogy majd 3 méter mély szakadék van a kanyar külső ívén, aztán megláttam, hogy amin én csordogálok lefelé, az a „Gyávák útja”, az igazi kemény gyerekek a halálfejes úton közlekednek… Na, itt sikerült összeszednem a hétvége egyetlen sérülését… Elindultam vissza gyalog a dombon, hogy legurulhassak a szakadékba. Kicsit félve, de probléma mentesen sikerült megoldani, majd másodjára kicsit túl nagy lelkesedéssel, pont egy sziklán landoltam első kerékkel, ami egy csúnya hang kiadásával köszönte meg a törődést.

Innen egy jobb-bal-jobb kombináció vezetett ki az újabb sóder útra, ami egy – Brudare backen nevű – szlalom pálya melletti szervizútra vitt. Kellemes 13-15% közti emelkedés, nyílegyenes szembe szélben, a felázott úton. Amikor azt hittem hogy végre felértünk, mert már egyenesen tempóztunk, akkor egy hirtelen jobb kanyarral megindultunk még feljebb. Itt rosszabb minőségű úton kellett haladni, de legalább csak 14%-ig emelkedett a meredekségi ráta. A kilátás pazar volt, rá lehetett látni az egész városra. Sokáig nem gyönyörködhettem a tájban, mert máris megindultam lefelé, egy 19% meredekségű, a közepén 90°-os bal kanyarral megspékelt lejtőn. Hogy még szebb legyen minden, a kanyar külső ívén hatalmas sár volt. Innen egy kisebb gyökeres emelkedőt követően már csak lefelé vitt a pálya, de mégis a legvégére jutott a legtechnikásabb rész. Rengeteg szikla és gyökér, és mind nedves… Nagyon csúszott, de azért lejutottam rajta hiba nélkül, bár nem túl gyorsan.

Volt aki próbálkozott más stílussal, de lassabb volt

Ez az átka annak, ha csak a verseny napján megyek oda, mert a futam előtt 1 körnél többet nem akarok menni, mert tartalékolom az erőmet. Ennyi idő alatt viszont nem lehet memorizálni egy pályát, pontosabban képtelenség megtalálni elsőre a helyes nyomot. Innen még egy fatörzsön átugrós lejtő volt vissza, és máris az erdő széli lovas ösvényen voltam, ahol már a célegyenessel párhuzamosan haladtam a visszafordító jobb kanyarig, hogy megkezdhessem az újabb kört, vagy beérjek a célba.


...de ügyesebbek is voltak... Nehéz volt nem látni :)

Mikor visszaértünk, fáztam, mint egy kutya, viharos, hideg szél fújt, még az orvosi sátrat is elvitte.

Fagyosan vártam a rajtot

A klubból utolsóként álltam rajthoz, 12:40-kor kezdetét vette a versengés. Csapattársam vitte el a rajtot és tartotta is pozícióját a felvezető körben, ami nagy segítség volt nekem, hogy nem kellett a széllel vívnom. Hamar a 3. helyen találtam magam, majd sikerült visszajönni másodiknak, de nem tartott sokáig a boldogság, mert az IKHP-s fiúk elmentek mellettem amikor kiértünk a sík részre.

Ahol a „felnőtt” pályára értünk, rosszul helyeztem a testsúlyt és elpörgött a kerék a nedves sziklán, ami miatt le kellett lépnem. Ez nem lett volna baj, megakasztottam az egész sort, viszont a másik lábam is kicsúszott alólam, így elkezdtem rollerezni, aminek köszönhetően sajnos – nem tudom hogyan – beakadt a lábam a váz és a kerék közé… Újabb időveszteség, kezdtem már idegeskedni, ami nem jó ilyenkor. Mölndali kollega folyamatosan a nyakamban lihegett, de nem sikerült elmennie, sőt a nagy letörésnél egész szép előnyt tudtam összeszedni.

Jeeeee.... Fullgáz!

Mikor kiértünk a sípályához, elkezdett közeledni, majd a domb árnyékából kiérve, már előttem volt, így sokat spórolt nekem, hogy nem kellett a széllel vívnom. Szép taktikusan maradtam is mögötte a dombon, majd a második felvonásnál hirtelen indulattól vezérelve beelőztem. Nem tudott jönni velem, de sajnos a gyökeres csúszós lefelén bepánikoltam és túl lassan ereszkedtem le, így eléggé megközelített. A célegyenesre már az ő vezetésével fordultam rá, és ismételten jó hasznát vettem annak, hogy fogta a szelet. Eddig, a kezdő kanyarkombinációt a kavicsos úton vettem, ő viszont megmutatta, hogy egészen szűken, a füvön is lehet fordulni, jó pár métert rövidítve ezzel. A fák közé viszont én értem be elsőként, jobb ívben fordultam…

A hátsó gyökeresen tempózva...

A második kör, mintha csak az elsőnek az ismétlése lett volna, annyi kivétellel, hogy most nem akadt be a lábam és nem kellett lelépnem sehol, de mégis korábban megelőzött. A taktika ugyanaz volt. Kivártam a Brudare backen második szakaszát, ott dobbantottam és megint nyugodtan várhattam a körváltást. Annyi előnyt sikerült összeszednem, hogy nem ért utol a célegyenesben sem, de bosszantó távolság volt még csak kettőnk között…

Utolsó kör első része

Kolompoltak, utolsó kör következett. Egész jól álltam, nem voltam fenyegetve hátulról, jó ritmusban kaptam el minden akadályt. A letörésig nem is volt probléma, ám a nagy domb közepén utolértek és nem tudtam elég gyorsan ritmust váltani. Picit fenn is tartottak a leereszkedésnél, de Olof továbbra sem volt mögöttem. Innen már kitartottam a célig és újabb pontokkal gazdagodtam.

A mai fejezetnek vége...

Az XX-Force jó teljesítményt nyújtott, szerencsére elszámolta magát mindenki és nem a 7., hanem a 6. helyen fejeztem be a versenyt, Benny csak az 5. lett, így a 9 pontos előnyömből még 2 pontocskát sikerült megőriznem. Jens faragott elég sokat a 3. helyével, de a többiek veszélytelenek voltak számomra.

A segítőim

A 16,5 km-es össztávot 57 perc 32 mp alatt teljesítettem, 192-es max és 185-ös átlagpulzussal. 380 méter szint volt a pályában, de érzem minden centijét…

Åsa elég meggyőző fölénnyel nyert a nők között

A SOMIT kis közösségéből Kántor Zsolti kis családjával kijött nekem drukkolni, amit utólag is köszönök nekik. verseny utáni mosásnál viszont nagy elkeseredettség lett rajtam úrrá, mikor észrevettem, hogy a hátsó teleszkóp alatt el van repedve a vázam….