Vårgårda CK MTB 2012

A 2012-es szezonból még 3 verseny volt vissza a mai napot megelőzően. A Västgöta kupa 13. fordulójának Vårgårda adott otthont. Tavaly versenyeztem először ezen a pályán, és bizony eléggé vegyes érzelmekkel jöttem el.  

Idén, a múlt hétvégét követően beindult a matekozás, hogy mi is lesz a bajnokság végeredménye. 19 ponttal vezettem a 2. helyen álló előtt, és 221 pontos előnyöm volt a harmadikkal szemben.  Muszáj biztosítani a pozíciómat, így nem hagyhattam ki ezt a versenyt. Mindenképpen jó döntésnek bizonyult megint korán kelni és ismételten megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek…

Indulás...

No de ne rohanjunk ennyire előre. A múlt szombati versenyt követően ugye megjelent egy repedés a hátsó lengővilla, teleszkóp alatti részén. Bíztam benne, hogy a biztosításom ér valamit, de mikor felhívtam őket, közölték, hogy nem közúti baleset áldozata vagyok, így nem fizetnek semmit. Ezzel rögtön le is mondhattam a váz vásárlásról, a szponzor reménye is elszállt, mikor csütörtökön még mindig nem jeleztek vissza, hogy bizalmat szavaznak-e nekem a 2013-as évadra. Maradt a hegesztés. Éppencsak az egész biciklit kellett szétszedni hozzá, akkor viszont már adjunk egy kis szeretetet a picikémnek, kapott új fogaskoszorút, láncot és közép tányért elöl… A szereléssel éppen készen lettem pénteken lefekvés előtt, de nem 32-es, hanem 34 fogú hátsó sort kaptam, így kiderült, hogy a váltóm előfeszítő csavarja rövid…

Nem is volt nagy műtét :)

Szombat reggel tehát utazás, kérdezősködés csavar után, persze senki nem hord magával ilyen dolgokat…  Végül is csak a legkönnyebb fokozat volt használhatatlan hátul, nem érdekes, pályabejárásnál nem fog kelleni. A klubtól kölcsönkapott GoPro kamerával akartam felderíteni a terepet, de 1 perc után lemerült. Na, jól kezdődik ez a nap is…

A Nap legalább sütött, így a tavalyi dagonyának nyoma sem volt. Ez az a pálya, ami csak emelkedőből áll és egyetlen lejtőből, illetve pontosabban egy sípályából, de az már majdnem a kör vége. Picit változtattak a nyomvonalon tavalyhoz képest, a rajt továbbra is a szlalom domb legaljáról indult, és a nagyon felázott füves emelkedőről tértünk csak rá kicsit murvásabb talajú sima részre, ami rögtön egy jobb kanyart követően az erdőben folytatódott. Gyökér, gyökér hátán és iszonyatosan csúszós sziklák mindenhol. Sík rész szinte sehol nem volt, de azt sem értettem, hogy hogyan tudunk mindig csak felfelé haladni. Nagyon oda kellett figyelni, nehogy valahol elengedjük az első kereket, mert nagy borulás lenne belőle. Tudtam, hogy nem hibázhatok. Az első hosszú erdei nyomot követően kiértünk egy összekötő döngölt kavics útra. Itt nagyon jó lehetőség nyílott az előzésre, széles, enyhén lejtős szakasz volt, aminek az alján egy nagyon szűken vehető 180°-os balkanyar, ami nem csak hogy füves, de még a belső íven keményen emelkedett is.  Innen egy hosszú, közel 1 km-es emelkedő következett, ami döngölt úton kezdődött, majd egy enyhe jobb ívvel bevitt az erdőbe.

A fák gyökereiről teljesen le van mosva a föld ezen a szakaszon, nehéz az előre jutás. Mikor már azt hittem, hogy felértem a csúcsra, még egy kicsit emelkedett, majd egy technikás, dinamizmust igénylő rész következett, ahol nehezen észrevehető, eldugott nyilak jelölték a pályát. Nem emlékeztem rá, hogy itt egy elég kellemes lejtő jön, ami elég becsapós terepet tartogatott. Pihenni itt sem lehetett, és rögtön erre elindult a pálya a sídomb teteje felé. A végére egyre meredekebbé váló kaptató egy rövid beton útra vezetett, ami a helyi adótoronyhoz vitt, innen kifordulva máris a szlalom pálya volt előttem. Valóban, a mezőnyt is szlalomban vitték le rajta. Újdonság, hogy beletettek még egy kis trükkös erdei kerülőt, aztán ismét vissza a fűre és a 180°-os egymást követő kanyarok közé, ahol könnyű volt hibázni. 

Az utolsó kanyart most is ki lehetett egyenesíteni, volt építve egy ugrató a „kemény gyerekeknek”, aminek az igénybe vételével legalább 15 mp-et lehetett spórolni. Elsőre megint gondolkodást okozott, de miután bátorságomat összegyűjtöttem, elfelejtettem az élet nehézségeit, vissza tekertem a rávezető szakaszra és a féket elengedve adtam át magam a szárnyalás élményének. Ismét 6 méter körüli repülést produkáltam, landolást követően szememet kinyitottam és gurultam tovább a pályán. Többen próbálkoztak az ugratóval, de megfutamodtak mindnyájan. Egy letörést követően ismét megindultunk fölfelé, méghozzá a sílift alatti meredek emelkedőn. A domb felénél kellett elfordulni a sífutó ösvényre, ami kavicsos, nem túl technikás rész volt, leszámítva a nagy jobbos ívet, ami folyamatos sodrós lejtésével és az alján lévő éles kanyarral feladta a leckét. Nehéz volt megtalálni rajta a féktávot. Innen már csak a felázott füves részt kellett teljesíteni, hogy ismét a rajthoz érjünk és kezdhessük a kört elölről. 5,7 km volt egy kör, talán a leghosszabb az idény folyamán.

Az év ugratója

A többiek versenye közben még párszor visszamentem az ugratóra, hiba nélkül sikerült is mindig az ugrás. Végre sikerült egy másik váltóból csavart szereznem, így 5 perccel a rajt előtt már készen is volt a bicikli a versenyre…

A picik is nagyon keményen terhelik a pedált

A lehető legrosszabb megoldást választották, hogy a 15-16 évesekkel együtt indítottak minket, a mögöttük lévő sorból, de időkülönbség nélkül. 11:54-kor rajtoltunk, és egyszerűen lehetetlenség volt előre jutni. Ők vívták a saját csatájukat, és mi meg a szenvedő alanyai voltunk ennek. Iszonyatosan beragadtam, majdnem utolsóként álltam a sorban, aztán az erdei szakaszon sikerült kicsit előrébb jutnom, de nem eléggé. Benny, Jens és John is elmentek, Olof pedig megint a kerekemen. Elidegeskedtem a dolgot és az egyik jobb kanyar helyett folytattam tovább egyenesen az utat. Ekkor el is ment mellettem. Nem volt más lehetőség, próbáltam tapadni, ami elég rosszul sikerült. A sídomb tetején bő 20 mp volt a hátrányom. Aztán én megugrottam. A dombon már ott is voltam rajta, de a következő előzésnél már megint jobban jött ki neki a lépés és elhúzott. Folyamatosan nyúlott el, nem tudtam tartani a lépést, az XX-Force sem segített. A kör felénél döntöttem úgy, hogy nincs mese, támadás. A lekörözések szerencsére jól sikerültek, a meredek gyökeres dombot megint elrontotta, és én rájöttem. Már csak 2 ember volt közöttünk másik kategóriából, akiknek az előzése nem jött be, de legalább a toronyhoz vezető utat meg tudtam nyomni, és mire az aszfaltra értünk, már ott voltam mellette. Itt még mozgósítottam az utolsó energiákat és próbáltam meglógni. Ismét megugrottam az ugratót, ezzel sikerült megfelelő előnyre szert tennem, sőt, még Jens is 10 mp-en belülre került. Mindent megtettem, de sajnos már túl rövid idő volt vissza, így 7 mp-el lecsúszva a dobogóról, a 4. helyen értem célba.

Az éves ezüst nem szállt el...

Benny nyert, amivel 7 ponttal átvette a vezetést a bajnokságban, viszont Jens már nem tudja elvenni tőlem a 2. helyet…

Ja, és hogy miért is számolok ennyire, mert számomra ez volt a bajnokság záró futama, ugyanis egy óriási kihívás vár 4 további lelkes, erős magyar biciklissel karöltve megyünk a Himalája meghódítására, de az már egy másik történet.