Bockstensturen 2018 - avagy maratoni kihívás

Hosszú tervezgetést követően végre eljutottam ismét egy maratonig.
Nem pont úgy alakultak a dolgok mint azt reméltem, a terv a teljes, 100 km-es távról szólt, de miután kétszer is kint voltam egy közepes szintű edzésmennyiség mellett a 100-as körön, járni nem tudtam, a térdem nem bírta a terhelést, így rá kellett jönnöm hogy ez a fizikum már nem az, mint néhány éve volt. Semmi baj, tökéletes alternatívaként ott volt a 75 km-es táv, ami csak annyiban különbözik, hogy a legnagyobb dombokat nem kell megmászni, mint a nagyoknak.
Linn is elismerte hogy túl nagy falat lenne a 100 ennyi rutinhoz...

Sok év után újra...

2 hétre való cucc megvan

Természetesen túl egyszerű lett volna, ha ezzel minden lezárul, de sikerült még egy kellemes megfázást és gyenge lázat összehozni a verseny előtti utolsó hétre, amivel az edzések elmaradtak a hajrában. A legnagyobb változás viszont nem nálam, hanem Linn esetében következett be, mivel szegényem állapota nem sokat javult, ezért az utolsó pillanatban el kellett eresztenie a célját, ezzel viszont az én feladatom lett "após pajti" támogatása.








Az izgalomtól nem tudtam az ágyban maradni ezen a fontos reggelen. 9 előtt megérkezett Linn, aki teljesen bedugult orral, köhögve lépett a lakásba.
Bruno már átöltözve érkezett, megcsináltam a sportitalt, feltöltöttem a camelbag-et és felraktam a rajtszámot a hátamra. Kicsit kiestem a gyakorlatból, de ennek ellenére egész gyorsan végeztem. Felraktuk az első rajtszámokat is és indultunk le a rajthoz.

Ide kell majd visszaérni...

A klub által üzemeltetett büfé

Irány a rajt!

Utazótársam barátkozik a célterülettel :)

Utolsó információgyűjtés a pályáról

Körülnéztünk kicsit a versenyközpontban, aztán elindultunk a karámokhoz. Elég késő volt már, de pár kép még belefért. 10:45-kor megpróbáltunk beállni a 6-os karámba, de teljesen tele volt. Bruno próbált arrébb helyezkedni, de ott már a közép és lassú tempójú amatőrök sorakoztak, így nem engedtem arra. Pár perccel 11 előtt elkezdtük levenni a hosszú ruhákat, odaadtam Linn-nek, aztán lekentem még egyszer a láncokat, addigra a verseny kategória elrajtolt, nekünk is csak pár perc volt vissza, magnézium és x-oxygen után 140-es pulzussal vártam a rajtot. Tudtam hogy nincs tétje, de mégis feszült voltam.

"Álljatok már be rendesen fiúk!"

Erőtől duzzadva az utolsó kép :D

11:07-kor megindult az amatőr kategória is, mi ugyan az első karámban álltunk, de sajna leghátul, így kb 200-300 bringás lehetett előttünk, így igen lassan hagyhattuk csak el a bekerített részt. A strand sétányon indultunk dél felé, mindkét oldalon rengeteg ember állt, az eső pedig elkezdett szitálni.

Csak előre, be a közepébe...

A horgonynál fordultunk a város felé, Bruno végre felzárkózott és szépen lépegettünk előre, kellemes 29-30 közti tempóban. Ahogy kiértünk a régi vasútvonalhoz, sikerült elég sok embert magunk mögé utasítani, így nem volt akkora forgalom előttünk. Kisebb tócsák voltak, de nem volt vészes, itt azért érezhetően lassult a tempónk, mire kiértünk az első szakaszról, 29.5, a második után pedig 29.2-re csökkent az átlagunk. Mikor megérkeztünk az első kisebb dombhoz, kicsit vissza kellett vennünk a ritmusból. Mikor a középtáv elbúcsúzott, mi balra fordultunk és hamarosan az első igazi emelkedőre értünk. Bruno meglepően jól tartotta a tempót. Åkulla-ig még 2 nagy mászás volt, az utolsónál egy kellemes, technikás lejtőzés után fordultunk a turistaösvényre, ami a nagy parkolóba vezetett, ahonnan egy szánkózódomb választott el minket az első depótól.
Itt a megszokott izó, banán és gifflar (mini fahéjas csiga) után már robogtam is tovább, de észrevettem hogy útitársam megállt tízóraizni. Én is megálltam és akkor már tele tömtem magamat.

A sok kis bringás hangya

A végeláthatatlanul kígyózó sor

Hipp-hopp, megjelent HG...

... majd Bruno is

Innen következett az igazi MTB... Ez a tempónkon is meglátszott, sokat kellett várnom és nem feltétlen csak az emelkedők jelentettek problémát, hanem a technikás részek is. Én lubickoltam, mint hal a vízben, de most voltam először részese annak, hogy itt hátul mennyire nem tudnak az emberek biciklizni. Volt egy sáros emelkedő, ahol nagyon élveztem a dagonyát, de mikor megállt a sor, a mély keréknyomban folytattam az utat, ahol kb 25 cm mély víz állt. Olyan arccal robogtam végig a “várárokban”, mint amilyet egy gyerek vág karácsonykor. Hiába előztem meg kb 20 embert, nem mehettem el, meg kellett várnom hogy Bruno is odaérjen. Mint kiderült, neki sikerült bele esnie az árokba, így olyan sáros lett hogy alig lehetett megismerni. Åkulla 2-ig elég lassan jutottunk el, nekem nagy élményt jelentett ez a rész, de azt hiszem hogy ezzel egyedül voltam a mezőny ezen felében. Mikor a depóhoz értünk, már több mint 2 órája voltunk úton, itt viszont megint megálltunk pihenni, szemüveget törölni és enni. Tisztára, mintha pickniken lettünk volna 1700 társunkkal...

200 méterrel a cél előtt

Kiszolgáltuk magunkat, de az esőre nem lett volna túl nagy szükségünk. Innen egy rövid murvás rész után a következő erdőig aszfalton gurulhattunk, de tempót nem igazán tudtunk menni, viszont jókat beszélgettem a többiekkel. Egy mesés kilátást ígérő szakasz után a 75 km-es pálya leghosszabb emelkedőjéhez értünk, amit egész jó tempóban abszolváltunk. Innen mi jobbra, a leghosszabb táv pedig balra távozott egy lejtőzést követően. Egy összekötő szakasz és egy depó kihagyása után már megéreztük a szembe szelet, ami azt jelentette hogy hazafelé tartunk. Kezdett laposabb lenni a táj, de a mezőny ezen része minden méter szintet Mt. Everestnek élt meg. Kellemes erdei ösvények tarkították az utunkat a korábbi aszfaltos hazafelével ellentétben. Közel 1 órája hagytuk el a második itatót, mikor megérkeztünk a harmadik állomáshoz, ahol egy pár üzenet elküldésére is volt lehetőségem, míg Bruno próbált egy kis energiát lapátolni magába. Jó sokat időztünk itt, viszont könnyű, szembeszeles részek jöttek ezután egészen amíg át nem hajtottunk az autópálya fölött, ezzel megérkezve a helyes oldalra, kb 12-14 km-re a céltól. Mivel nem volt dagonya, ezért ki lett véve még egy közúti szakasz a pályából és egy learatott búzaföldön kellett átkelni, ami azért szívta az erőt az emberből. 10 km volt vissza mikor megérkeztünk a klub XC pályájára, amin ismét meg akartam nyomni a tempót, de mikor hátranéztem, láttam hogy jobb ha nem teszem. Benézett egy görcs após pajtinak, de volt nálam magnézium így hamar megoldódott a dolog.

Megcsináltuk!!!

Mikor begurultunk az utolsó depóba, ismét falatozás következett, aztán szóltam hogy most már jó lenne célba érni. Az utolsó 7 km vette kezdetét, ekkor már 4 órája voltunk úton. Még egy kevés kanyargás az XC pályán, majd egy könnyed városi gurulás után Hästhaga tetején megláttuk a tengert. A friss illatot érezve már tudtuk hogy 2 km múlva átszakítjuk a célszalagot. Egy kis versenyszellem azért maradt még bennünk, 3 emberkét megelőztünk az utolsó métereken. A vár melletti szakasz után várárkon való átkelést követően a célegyenesre fordultunk. Nem voltam csalódott az időmmel, mert tudtam hogy ennél többet nem tudtam volna kihozni após pajtiból, bennem azért még lett volna több is, de beáldoztam ezt a versenyt, hogy beavassam a világomba Brunot. Megkaptuk az emlékérmeket, majd bezabáltam dinnyéből, aztán jöttek a beszélgetések minden ismerőssel.

Büszkén a célban :)

Erre vártam a rajt óta <3

Be kell vallanom hogy jól estek a gratulációk és hiányzott ez a környezet. Nem is tudom hogy bírtam ennyi évet enélkül. Masszázs után elmentünk az “ebédünkért”, szintén egy jót beszélgettünk és kitárgyaltuk a történteket. Linn nagyon mérges volt magára hogy elszalasztotta a célba érkezésünket és csalódott volt hogy nem tudott meggyógyulni a verseny napjára. Majd jövőre lesz lehetősége bizonyítani. Szerencsénk volt az idővel ma, ennyi kis eső nem okozott problémát.

75 km kipipálva

Egy kis büszkeség azért belé is szorult ;)

A számok egy nyugodt versenyt tükröznek, viszont csodálatos élményekkel gazdagodtam, teljesen más szemmel láttam a pályát, mint eddig bármikor.
Az aktív, mozgásban lévő időm 3:59:11 volt, a bruttó időm pedig 4:25:40.
A megtett táv 77 km, ami alatt 970 méter szintet teljesítettem, 19,3 km/óra átlagtempó mellé 50,7 km/óra max sebesség társult. 161-es átlag és 181-es max pulzussal teljesítettem  a napi bringázást.

Jól megérdemelt gyömöszölés

Nem mi lettünk az utolsók :D

Beszámoló minden téren