2012. június 15., péntek

Kattegattstouren 2012

Újabb duplahétvégén vagyok túl, kicsit felemás érzésekkel tekertem.
A legnagyobb szerencse, hogy 2,5 km-re volt a versenyközpont a lakás ajtajától. :)
Lassan, mint Rossi: a szurkolók gépe
Szombaton az első etapot teljesítettük, ami előtt az egyik fődrukkert, anyát el kellett hoznom a reptérről. Anyával együtt megérkezett az új, csodaszép kesztyűm.
Az új szerelmem, sikereim alapköve :)

Az utazgatás miatt lekéstem a gyerekek versenyét, és a hideg szél miatt, napközben haza kellett jönnöm kabátért, meg hosszú, hosszabb és még melegebb ruháért. Időben kiderült, hogy rossz irányban edzettem, és az általunk "helytelen iránynak" tartott kört kellett ma teljesíteni. Hosszú várakozás után eljött a délután 4 óra, amikor is a kategóriám rajtja következett.
A hideg szél ellenére rövidujjú mezben álltam be a sorba másodikként. Nutrixxion gél és egy X-Oxigen csúszott le a torkomon, mielőtt elengedték volna a csoportunkat.
Rajt után
Az első kanyart követően




Jól rajtoltam, bár próbáltak beszorítani az első jobbos ívben a fákhoz, de ennek ellenére 2.-nak jöttem el, és a nagy letörésig ott is voltam, azaz ott átvettem a vezetést.




















Szerencsére a hazai pálya előnyeit ki tudtam használni, és bevállaltam a leugrást a közel 80 centis szikláról, ezzel 5-6 mp-et nyerve.
A letörés.
Visszatérve a pálya alsó szakaszáról
Nem tudtunk elszakadni egymástól
 Csak a Martin jött velem, senki más. Huskvarnai különítmény lemaradt. Az előző kategória versenyzőit elég hamar utolértük, a pálya felfelé haladó részén máris kezdődött az előzgetés, ami nem volt egyszerű művelet vonatban...
Előzés vonattal vonatot, egynyomos pályán

Az ominózus kanyar után
A felső technikás részt teljesítve folyamatosan ástuk be magunkat a mezőny sűrűjébe, de elég jó ütemben sikerült elhagyni a többieket, Martin viszont légypapírként tapadt rám. A célterülethez visszakanyarodó lejtőnél 2 embert előztem meg és nagyon gyorsan értem be a kanyarba... Mivel gyorsan ívre akartam tenni a bicajt - mielőtt a szalagba, a karók
között landolnék .  A hátsó kerék kicsúszott, de valahogy sikerült megfognom, bár elég adrinalindús esemény kerekedett ki belőle.

Lefelé teljes gázzal











A felső nagy szikla
Martin megelőzött, innentől mentem vele... 1 teljes kör volt mögötte, de az ominózus kanyar utáni emelkedőn elakadt és vissza tudtam előzni. Itt el is húztam picit, az előnyt növeltem folyamatosan, és a 3. kör végéig minden jó volt.
Az esés előtti pillanat
 A visszafordító balos, jobbosban, a fánál kicsúszott az első kerék...
Martin előtt ekkor 30 mp-el voltam, de ekkor rájött a hátsó kerekemre. Innentől húztam végig, és ő persze nem akart előzni. Mikor az utolsó körben az utolsó kanyarhoz értünk, akkor a balosból külső íven jött ki, és beszúrt a fa mellé, amivel meg is előzött, válaszolni pedig már nem volt időm.
60 méterrel a cél előtt...
... a befutó előtt 10 méterrel...
... itt már nem volt mit tenni.

Nem volt jó érzés, hogy kb fél mp-el a második helyen értem be. A hátsó váltóm elállítódott az esés után és csak kosztatott végig... Nem akarom erre fogni, a rutinos róka ravaszságának köszönhette, hogy sikerült beetetnie. Ami viszont nagyon pozítív, hogy hihetetlenül örült annak, hogy előttem gurulhatott át a célvonalon, ami azt jelenti, hogy tudja, jobb vagyok mint ő. :)
Most már csak röhögök az egészen

44:13 alatt teljesítettem a 16 km-es távot, 193-as max és 180-as átlagpulzussal.
Zoli is teljesítette a kört
Andi is végig jött










Köszönet a drukkolásért mindenkinek, különösen Mándi Andinak és Varga Zolinak, akik a SOMIT színeit képviselték a mai versenyen.

Vasárnap új nap virradt és új verseny következett, aminek az eredménye összevonva a tegnapi időkkel fogja adni a Kattegattstouren végeredményét, amivel a megszerezhető bajnoki pontok 150%-át fogjuk kapni.
Ezt hívják tökéletes rajtnak

Ma kicsit korábban kezdődött a nap, és mivel 1 körrel rövidebbek voltak az etapok, így már 14:00-kor eljött a rajtunk. 10 perccel előre hozták a versenyünket, de sok vizet nem zavart. A tegnapi menet után az ellenfelek gyanakodva nézték, hogy mik is a csodaszereim. Nem árultam el nekik, hogy a Nutrixxion gél és az X-Oxigen segítenek a teljesítményem emelésében.
Nagyon jó rajtot vettem, kilőttem és az első kanyarban már jó pár méteres előnyöm volt. A jobb szélen másztam az első dombot,  és a hosszú egyenesben már előztem is az előttünk induló kategória versenyzőit. Az első körben 2-3 mp körüli volt az előnyöm, ami szinte teljesen elolvadt a sziklánál való felugrásnál, amit az első körben nem vállaltam be.
Ilyen egyszerű oda feljutni

Martin majdnem megelőzött, de ezzel még elszántabb lettem, A 2. körben végig a nyakamon volt, csak az előzéseknél volt szerencsém, jó ütemben kaptam el mindenkit.
Ma nem vesztettem el a fejemet
 2. körtől már a sziklát használtam. Segített is, a 3. körben kezdett nőni a távolság.
Hol is van a második?
Egyre magabiztosabb volt az előnyöm. Mikor az utolsó körre kolompoltak, addigra már több, mint egy célegyenesnyi előnyöm volt a másodikkal szemben.
Technikás, meredek, szeretem
Az utolsó körben picit lazíthattam, a távolság nem változott. Aztán a hosszú egyenesekben még próbálkozott picit, aztán a technikás részen visszaszereztem azt, amit behozott. A legvégén picit lazíthattam, így is 9 mp-es előnnyel megnyertem a mai napot.
IGEEEN

A mai napi győzelem nagyon fontos volt, összetettben 7 mp-el megnyertem a hazai versenyt. A mai 12,8 km-t 34:38 alatt teljesítettem, 199-es max és 184-es átlagpulzussal.
Mindenki a helyén ;)
 Úgy érzem, hogy a maximumot teljesítettem és nem utolsó sorban 150 bajnoki pontot kaszáltam, a 10 kg krumpli mellett. :)
Nem tudott mit kezdeni velem
A győztes és a győzelem tárgya
Nem volt egyszerű haza jutni

2012. június 1., péntek

Hökensås racet 2012

Tidaholm volt a mai program, 8 órás alvás után, fél 9-kor indultunk a házból. Ahogy kipakoltunk az ajtóból, már mentünk is pályabejárásra.
Gyors pálya, technika nélküli, de annál dombosabb. Sík nincs, csak fel, vagy le...
Az elit mezőny a horhóban
A rajtot sikerült elvinnem, bár fura volt, hogy alig bírtam megforgatni a pedált, de rájöttem, hogy nagytányéron indultam. Első sorból, és egészen a széles sípályáig elöl mentem, ott megelőzött valaki Kvänumból. Egész jól tartottam magam, bár hallottam magam mögött az éhes vadakat.
Ahogy kiértünk a pálya legmagasabb részére, Jens megelőzött, nem is tudtam válaszolni a lépésére. Két erdei szakasszal később a Benny is megelőzött és ügyesen visszafogott a meredek lejtőn.
Az utolsó, és egyben a leggyorsabb lejtő
Tartottam vele a lépést, és az utolsó dombon sikeresen támadtam, sikerült egy 6-8 mp-es előnyt összehozni egy pillanat alatt. Ki is tartott az előnyöm egész körben, bár az első meredek lejtőn egy sport kategóriából visszamaradt csajt le kellett ordítanom a pályáról... Utána a meredek füves dombon Benny megint kicsit közelített, de lefelében sikerült ellépnem. A kör végén még mindig elöl voltam, az XX-Force-t pedig szorgalmasan nyalogattam. Az első emelkedő közepén megelőzött, majd próbált elszakadni, ami nem sikerült neki. Nagyon jól éreztem magam a horhóban.
Itt senki nem tudott megközelíteni

 Az utána következő 180°-os jobbost követő emelkedő közepén elakadt a sziklában az első kerék. Itt volt vége. Úgy tűnt. Innentől "nagytányér-kónusz" volt a program. :)
A bal alsó sarokban lévő kövek közé akadt be az első kerék

Egészen 25 mp-ig sikerült növelni a hátrányom, aztá onnan csak tekertem összeszorított foggal.
A horhó utáni domb
 Az utolsó dombra már csak talán 10 mp maradt meg, és mire felértünk, addigra alig 2 mp-re apadt a hátrányom, de sajnos a célban ez a kis hátrány is azt mutatta, hogy csak a 4. helyen értem célba.
A pálya utolsó emelkedője

Sajnos nem futotta többre a mai napon, hiába éreztem jól magamat a pályán, a térdem miatti edzéshiány erősen érződött...

A versenyt a következő számok jellemezték. 3 kör, ami összesen 16,5 km-es távos jelent, körönként 135 méter szintet kellett mászni. 45:28 alatt teljesítettem a távot, 194-es max pulzussal és 181-es átlagpulzussal.  A pálya legmeredekebb emelkedője 17%-os volt, a legmeredekebb lejtőzés pedig 15%-os. XCO pálya létére a 44,6 km/órás max sebesség sem olyan rossz eredmény azt hiszem.
... el ne felejtsen valamit, csomót kötött rá :)

Sebaj, most majd hosszú pihenő vár rám, ráérek edzeni és regenerálódni.