Trans Hungaria Maraton 3. nap Bükkszék-Diósgyőr

Bükkszéki kemping, hajnalban

A mai nap reggelén, a verseny főszervezője, Harang, igen korán, hajnali 5 órakor aktivizálta magát és olyan hamisan játszotta el a Jó reggelt Vietnám című dalt a templomtoronyban, hogy képtelenség volt sátorban maradni. Ádám gondoskodott a reggeli tornáról a korán kelőknek, én pedig erőtől duzzadva ébredtem, éreztem, hogy az erő velem van. Egyetlen baj csak az volt, hogy a fejemben nem gyújtották még fel a mécseseket…

Utolsó pillanatok Gergőtől...

...és Eszti telefonos energiafelvétele

Sebaj, a kulacsok kimosása és az izók betárazása után személyiségcserével megindultunk a reggeliző asztal irányába, ami az óvoda lépcsőjét jelentette a mi esetünkben. Későn jövők csak a páholyból élvezhetik, ahogy a többiek tömik magukat. A Merkaptos fiatalok odacsapódtak, jót beszélgettünk és megint sikerült sokat enni.

Nem kell engem félteni, végre valóban beszólítottak minket, és ugye a szokásos időben került sor a rajtra, de 8:50-kor mi még javában sminkeltük magunkat.

Vigyorogj, fotóznak!

Se-Hun sincs nyoma rivalizálásnak

Beszólításra éppen odaértünk, elég előkelő helyről várhattuk a 3. nap rajtját Bükkszéken. Mivel már akkora előnyünk volt, gondoltam maradni kéne még egyet fürdeni, úgyis 9-kor nyit a fürdő, de ugye sportember vagyok, versenyezni jöttem, nem wellness kirándulásra, mint egyesek.
Töredelmesen bevallom, doppingoltam a mai szakaszon, illetve  mindketten. Indító puszival kezdtük a távot. :) Ha Esztinek nem is, de nekem jó löketet adott…

 

8:58-kor felordított a FIREEEEEEE és felvezetéssel megindult a mezőny. 10 km aszfaltos felvezetett résszel kezdtünk, éreztem, hogy remegnek a lábaim a Bükktől való félelmem jeléül, Esztinek törtem az utat, így valóban az élmezőnyben haladhattunk. 

Előttünk a préda :)

Egy közel 5 km hosszú dombbal kezdtünk, ami a mezőny által körbevéve nem volt vészes, a tempó is kényelmesnek mondható. Mikor kiállt előlünk az autó, befordultunk az erdőbe, és döngölt földúton közelítettük meg az első terepen teljesített domb túloldalán, elterülő Szarvaskő faluját, ahova egy meredek utcán törtünk be, elememben éreztem magam, Eszti pedig csak bólogatott. Nagyon jól éreztem magam, a sodrós, kavicsos aszfalt kanyarok a faluban, a lakosság szurkolása olyan plusz erőt adott, amit addig nem éreztem egyik településen sem. A szarvaskői etető állomás, a Szilvásvárad maratonról jól ismert, vasúti híd melletti háznál volt, ami után balra megindultunk a hegyen fel! Mert mindig, mindig menni kell, néha bizony hegyre fel…

Átkeltünk a majdnem kiszáradt patakon, és megkezdődött az Olasz kapuig tartó 20 km-es mászás…  640 méter szintet kellett abszolválni ezen az egyetlen hegyen, és nem tudom az okát, de soha nem éreztem ennyire könnyűnek ezt a hegyet. Igaz, most a szakasz elején volt, de mégis…  Hiába a folyamatos 12% feletti meredekségi mutató, jól éreztem magam. És a kilátás, ami elénk tárult, leírhatatlan. Aki látni szeretné, annak javaslom, hogy jövőre tekerje velünk végig a II. Trans Hungaria Maratont. Eszti megérkezett, mire felértünk a csúcsra, együtt álltunk meg tankolni és banánt majszolni.

Felsőtárkány

A helyi nézők érdeklődő
tekintettel vártak minket

Innen 22 km hosszú lejtőn ereszkedtünk alá Felsőtárkány mesés szépségű frissítő állomásához.  Nagyon élveztem a lefelét, ez meg is látszott az idő eredményemen. Szerencsére ma sikerült elkerülni a nyakon csípő darazsak társaságát, megúsztam újabb bökés nélkül a száguldozást. Továbbra is a Szilvásvárad maraton útvonala volt. Imádom ezt a keskeny egynyomos lejtőt, a nyomvonalba épített kövekkel és egyre meredekebb lejtéssel.  

2 kanyar a frissítőig

Szenvedés, tömés, kudarc

 Felsőtárkányban hiba csúszott a mutatványba, hiába siettem, hogy Frölich Tomiékat utolérjem, a camelbag beöntőnyílásának kupakját 5 percen keresztül nem sikerült leerőszakolni, így fél liter vízzel a hátamon folytattam a szakaszt. Kulacsot cseréltem, de a frissítőket folyamatosan sasoltam, nehogy valami kimaradjon. Utólag értesültem róla, hogy volt nagyon finom pogi is ezen az állomáson, de nekem senki nem szólt róla…  Sebaj. Versenyezni jöttem a Trans Hungáriára, pogit majd később. Kicsit idegesen tekertem tovább innen, de ismerős volt a terep, az egyik kedvenc részem jött az út melletti erdei ösvény, ahol 2 éve kölcsönadtam a pumpámat egy sporttársnak, csak elfelejtette vissza adni. Ha esetleg olvassa ezeket a sorokat, akkor legyen szíves jelentkezni nálam. Köszönöm. :)

Harangvölgyi András, a főszervező

Igen, verseny alatt is ilyenek jártak az eszemben. Annyira jól éreztem magam, mint még soha. Nem tudom mi ütött belém. Szépen emelkedett a pálya, de nem éreztem fáradtságot, tartottam a tempót és még nem is panaszkodtam. 290 méter szintet kellett megmászni, köves, napos emelkedő volt ez, ahol megint sikerült csapatba verődni, és mikor megláttam az Ózdi csapatot kereket szerelni, mintha valaki fenéken billentett volna, csak annyit mondtam, hogy most meg kéne húzni kicsit. Így is tettem. 551 méteres magasságig jutott a mezőny, mielőtt jött egy kellemes lejtőzés, dózerúton, ahol még Budapest irányába mutató nyíl is volt egy transzparensen.

Kiértünk az erdészházhoz, ahol újabb itatás volt. Tényleg egy pohár fért bele, semmi más, sietőssé vált az utam. Innen ismét hegymászás jött, nem volt meredek, de Répáshutánál a rázató, amit eddig csak lefelé érzékeltem, most felfelé kellett megtenni. IV. Béla emléktúra útvonalán haladtunk, szégyen vagy sem, de nem tudom mi volt az a békalencsés, zöldes, sok helyen kiszáradtnak tűnt tó a jobb oldalon. Egy biztos: nagyon tetszett.

Érkezés Bükkszentkeresztre - hol a pumpám?

Itt kezdett meredek lenni, de hirtelen egy technikás, meredek lejtő következett, aztán a hullámvasút folytatódott. Nemsokára felértünk Bükkszentkeresztre, ahol a frissítőpontnál várt „A csapat”. Épp csak egy kis ivás és már mentem is tovább. 10 km volt hátra, Pici lejtőzés a faluban, majd pedig jött a verseny legdurvább emelkedője, egy gyökeres, köves, 41%! meredekségű, megmászhatatlan fal. Nagy nehezen felcibáltam a biciklit, aztán elindultam az erdőbe… Olyan igazi XC érzésem támadt, ahogy az ösvényen haladtam, a nyilak pedig 10 méterenként irányváltásra késztettek. Aztán egyszer csak elfogytak az emelkedők, és csak lefele haladtunk.

Egyre sűrűbb lett az erdő, egyre meredekebb a lejtő és egyre keskenyebb hely a fák között. Nagyon élveztem. A fékem már kevésbé, de sajnos használnom kellett, mert ugye még 1 nap vissza van a versenyből. Mikor az utolsó részéhez érkeztem a DH pályának, már kiabáltak is, hogy óvatosan…
Valóban elég merész lefele volt, a maga 27%-os lejtésével. Kiértem az erdőből, legurultam a városi lejtőn és egy jobbost követően a Diósgyőri várfürdő parkolóján keresztül, be a strand kapuján, kihasználva azt a kis útegyenetlenséget, egy kis ugratás a cél előtt és vidáman átrobogtam az időmérő chip szőnyegen. 

Célban a Se..
Fotó: Barsi Zsuzsi

Tävlingens kung etapp är klar
Fotó: Barsi Zsuzsi

Boldog voltam. Fáradt, de boldog. Rögtönzött svéd interjú a homokozásra felkészült Ádámkával. Ja, és a kellemetlen érzések ellenére megkaptam a napi második dopping érintést.

... és Hun is, meg Seti
Fotó: Barsi Zsuzsi

Igen, megcsináltam!!! Az ózdi csapat együtt haladt át a célvonalon, 10 perccel utánam. Innen már csak Eszti volt vissza. 3 perccel az előttünk lévő duo mögött ért célba. Büszke voltam rá, ez az utolsó DH szakasz nem kedvezett neki, de elmondása alapján élvezte. Hiszen akkor nagy baj nincs.

Madár látta pogi :)

Meg kellett bocsájtanom, nőből van és tudja, hogy mivel is lehet engem levenni a lábamról. Hozott magával pogácsát. A híres felsőtárkányi pogácsa. Tényleg finom volt. 

Tehát 3 perces hátránnyal a 4. páros mögött, lila féktárcsákkal és egyre több jó kedvvel vártuk az esti programot.

Szenvedés nyújtás közben...

Nekem túl hideg volt a víz, így a lubickolást kihagytam, viszont a nyújtás, műkaja, ebéd – ami ma gyümölcsleves volt lekváros fánkkal - masszázs, vacsora kombóba ma beleszólt az az isteni diósgyőri fagyi…  Megérdemeltük. 

... és masszázs alatt

Onnan mentünk vacsizni, ami már nagyon ránk fért. 2 adagot kértünk, egy tésztát pörkölttel és zöldséges rizst is, aztán persze jött egy kis süti is. Vacsora után következett a 3. eredményhirdetés. 

Ma is mi kaptuk a pezsgőt, amiért igazi harc dúlt a pódiumon.

Add már ide azt a pezsgőt!!!

Nesze, megkapod, ha annyira kell :)

Este se filmvetítés, se semmi, díjkiosztót követően elmentünk aludni. Hihetetlen meleg lett estére, gőzkabin lett a sátor.

3. etap szintrajz

A király etap számokban: 98,5 km a rajt és cél kapu között, 2060 méter mászás és 2070 méter negatív szintkülönbség. 60,8 km/óra max sebesség, 159-es átlagpulzus, 181-es max pulzus. Mindezt 4:33:45 alatt.

Még 1 kép Felsőtárkányból

Diósgyőr vára Esztivel és Gombival

Trans Hungaria Maraton 2. nap Hollókő-Bükkszék

Felejthetetlen panoráma
Fotó: Barsi Zsuzsi

Elérkezett a második nap. Hollókő csodálatos kilátású kempingjében volt a terülj-terülj asztalkás reggelink. Életemben nem ettem ennyit reggelire, de tudtam, hogy szükségem lesz az erőre, mivel ma Esztinek kedvező szakasz várt ránk. Tomi barátom mikor meglátta a müzlit előttem, bejelentette, hogy nekik semmi szükségük nincsen rá, mert csak a gyorsak esznek ilyeneket szakasz előtt. Jó beszélgetést követően elkezdtem készülődni, és fél 9 után kezdtünk el gurulni a rajt területre Esztivel.

Kereszteslovagok érkezése
Fotó: Barsi Zsuzsi

Hollókő főteréről – az ófaluból – vártuk a beszólítást, ami az első nap eredményét követően bizakodva vártuk. Hát elfelejtettek minket szólítani, de beálltunk, mert a mögöttünk lévőket már behívták. Valahol a 6. sorban állhattunk, és vártuk a kartács tüzes rajtot. Féltünk is, hogy ha előrébb állnánk, akkor fejbe lőnek minket. 

Várakozás az ágyuszóra

9 órakor eldördült az ágyú, és megszólalt a verseny alkalmával 2. alkalommal a FIRE!

Egy jó kis kaptatóval kezdődött a pálya, a 180 °-os kanyart követően. Próbálkoztunk az előrejutással, nekem sikerült is, Eszti valahol beragadt a tömegbe. Sikerült egész jó helyen kezdeni a napi szakaszt, az első 5 km után még láttam Blazsó Marciékat. 

A végtelen rónaság végén a hegyek
Fotó: Csete Sándor

Nagyon tetszett a mezőn keresztülvágó szakaszok váltakozása. Itt megkezdődött az első komolyabb mászás, ami 250 méteres szinttel bírt. Esztivel együtt haladtunk, kezdtük jól érezni magunkat az emelkedőn. aztán a csúcsot elérve kezdődött az én szakaszom, egy technikás lefelé, ahol nagy sziklák, keskeny erdei ösvények , mély árkok és sodrós oldalazók követték egymást.

Mikor kiértünk az erdőből, egy elég meredek, hatalmas kövekkel „teledobált” rázós lejtmenet következett egészen az első itató pontig, Mátraszőlősig. 

 

Drága csapattársam itt szakadt le, de a megbeszélt „taktika” alapján nem vártam rá, mivel emelkedőn nagy eséllyel utol is fog érni. 18 km-t követően még mindig a Frölich Tomiékkal együtt tekertem, és a Hasznos-i elágazásnál közölték, hogy a mezőny eleje 8 percre van tőlünk.

Hegyre fel, hegyről le
Fotó: Csete Sándor

Pásztón vártak anyáék, semmire nem volt szükségem, csak Esztinek kellett a nagy pumpa. Azért szóltam is, de mentem tovább Tomiékkal, jó lendületben. Innen egy elég érdekes szakasszal folytattuk az ismerkedést a Mátrával, 833 méteres magasságba kellett felkapaszkodni érdekesebbnél- érdekesebb terepen.

Kisebb lejtőzések voltak ebben a 20 km-es szakaszban, de még így sem volt pihentető megmászni a sokszor 18-19%-os meredekségű emelkedőket. Mátraszentistvánon volt még egy frissítő, majd egy pici emelkedés után már a csúcson voltunk. Benéztem a reggeli szintrajz készítéskor Galyatetőt 100 méterrel, így eléggé meglepődtem, mikor megindultunk a völgy irányába. Egy gyönyörű és meredek lejtőn kezdtük az ereszkedést. Egészen 570 méterig süllyedtünk, mikor egy meredek erdei emelkedőn megkezdtem a mászást az ország legmagasabb csúcsára, a Kékesre.
Kicsit féltem, mert hát mégis a Kékesről beszélünk. Aszfalton kezdtük a mászást, majd elmentünk az árnyékba, és egy elég kemény emelkedőn indultunk meg a csúcs irányába. Nagyon tetszett a táj, ismét összeverődtünk egy 3-4 fős csoportba. Át kellett kelni egy fahídon, amihez szégyenszemre leszálltam és mégsem néztem eléggé körbe. Gyönyörű látvány fogadott pedig, de menni kellett. Meredek köves emelkedő jött, aminek a tetején már megint kint voltunk az országúton, bár itt azért említést érdemel a hülyeségem, miszerint nem akartam a vízmosáson keresztül menni, az árok jobb szélén hajtottam át, aminek az alján egy jó vastag faágon megcsúszott az első kerék, így majdnem a 200 méter mély szakadékban találtam magam…

Kilátás a kékesi sípálya tetejéről

Tehát kiértünk az aszfaltra, és a sípálya kezdetéig a szerpentinen tekeregtünk. Több szervező is üdvözölt, szurkolt, de a legnagyobb élmény mégis egy kis gyíkkal való találkozás volt, aki 9,5 km-es sebességgel rohant a magasba. Annyira jó volt látni, hogy az ember által „művivé” tett környezetben is utat tör magának a természet.

Magyarország teljesen új arcát mutatta számomra

Elérkeztünk a sípályához, és elkezdtem visszapakolni a fokozatokat. Középtájon járhattam, mikor az utolsó váltásnál bedobta a láncot a küllők és fogaskoszorú közé a váltóm, így ezzel a lendülettel meg is álltam. Mivel nem tudtam kiszedni, gurulni nem gurult, nem volt más lehetőségem, mint felemelni a hátsó kereket és szaladni. 21%-os meredekségű emelkedőn nem ment olyan vígan a rohangálás, Eszti is utolért egy vonattal.  Kérdeztem, hogy mennyi még a csúcsig, be is jelentette, hogy már csak 1 pukli és ott a kő…

A frissítő előtt felértem a szerelvényre

Ahogy kanyarodott a pálya és beláthatóvá vált, kiderült, hogy még kb 1 km és 300 m szint az az egy „pukli”. Meguntam a sétát, sikerült kiakasztani a láncot és már tekertem is csapattársam után. Az itatóhoz együtt értünk fel, szépen feltankoltam, és mivel Eszti korábban végzett, megint rohanhattam a lány után.

Se-Hun ne fuss egy lány után :)

Miután megkerültük a bűvös 1014 méteres követ, indultunk is lefelé a sípályán. Már mindenki javában fékezett, mikor én még bele váltottam és megelőztem 2-3 embert. A pálya legnagyobb sebességét itt értem el, mielőtt befordultunk az erdőbe a DH pályára. Ez nem hozta a tőle előre, jogosan várt izgalmat, és hamar kiértünk az aszfaltra, ahol majdnem sikerült visszamásznom a hegyre, hiába mutatták a helyes irányt, azaz LEFELE!!!!!

Kékestető a THM legmagasabb pontja 1014 méter

Kékesi lejtőzés kezdete

Szóval innen lejtmenet kezdődött, egy hosszú, széles, nem túl jó minőségű dózerút, egészen addig, amíg csalfa szalagok nem jelentek meg a pálya szélén és kanyarodtam be az erdőbe, egy 18%-os emelkedőre tévedtem harmad magammal.  Egyre koszosabb volt az ösvény, aztán el is fogyott, majd vékony fa, utána vastagabb, végül egy 80 cm törzs átmérőjű feküdt a „pályán”  Sikerült abszolválni a szakaszt, és utólag visszanézve, 2,5 km-es kerülővel, 50 méterrel lejjebb értünk ki a dózerúton. Legalább tettünk bele még egy kis szintet.

Innen hamarosan megjelentek aszfalt foltok is a murva között, aztán egyre jobb lett a talaj, és egyre simább az aszfalt. összeállt egy 5-ös vonat, amiből én voltam a mozdony, szinte végig.

80 km-nél leértünk Recsk-re, ahol egy isteni frissítő várt ránk.

Recsken is tökéletes volt a kiszolgálás

Recski itató felé

Nagyon jól esett, sokat kellett menni a napon. Miután kelet felé elhagytuk a falut, megkerültük a település határában fekvő halastavat, majd tovább folytattuk utunkat Szajla irányába, ahol ismét egy itató várt minket, de itt már nem álltam meg, mielőbb célba akartam érni. Ekkor már a 93 km-es távon jócskán túl voltunk, és ismét mászás következett… Ezután a Terpes melletti kukoricaföldeken  tekertünk el, és beértünk Bükkszékre.

Cél előtti utolsó lejtő Bükkszéken

55 méter a célig
Fotó: Barsi Zsuzsi

Egy utolsó emelkedő, majd egy meredek utca és 90°-os jobbos, majd 50 méter sprint, nehogy valaki megelőzzön, és áthaladtam a célkapun. 98,2 km lett számomra a mai szakasz. 

Egyél csak, megérdemled

Nem sokkal később megérkezett az Eszti is, a nyilatkozatok után már mentünk is nyújtani. Ma jobban fájt, mint tegnap, de muszáj. A bicikliket beadtuk szakértő kezek közé, a Specialized szerelői tökéletes munkát végeztek, a váltóm tökéletes beállításán kívül lánc ápolás és a pedálom zsírzása is megtörtént. Mi elmentünk elfogyasztani a proteinport, majd zuhanyzás, masszázs, amit ma Csehné Győrfi Éva kezei között élhettem végig. Nagyon jól esett. Ezután végre mehettünk enni. Dinnye és bográcsos paprikás krumpli volt az ebéd. 

2. napi eredményhirdetés Veretlenek voltunk, mint a makkok

A délután pedig a legjobban folytatódott, elmentünk a termálfürdőbe,és beültem a gyógyvízbe. Moccanni sem akartam 1,5 órán keresztül. Nagyon jó volt a társaság, ökörködtünk, viccelődtünk, aztán  8 körül irány vacsizni. Kétfogásos vacsora volt ma is, közben eredményhirdetés, ahol ma Salvus vizet kaptunk, amit a polgármester asszony adott át.

Közvélemény kutatás a szombati
hazaútról

Napi szokásos Kaposvári filmes összefoglaló és számolgatás, hogy mennyit is kéne ledolgozni, hogy összetettben jók legyünk… Ezután elvonulás a sátorba és feltöltődés a harmadik napra…

Specialized szerviz csapatnak
minden tisztelet!

2. szakasz szintrajz

A Hollókő-Bükkszék szakasz számokban: 98,2 km távolság, 4:58:04 a pályán töltött idő, 1851 méter emelkedés, 1996 méter lejtőzés, 182-es max pulzus és 157-es átlagpulzus. 63,2 km/óra max sebesség.

Trans Hungaria Maraton 1.nap Nagymaros-Hollókő

Nagy izgalommal vártam már ezt a napot. Félelem, izgalom, tisztelet együtt éltek bennem. Félelem a csapattársamtól Dósa Esztitől, aztán tisztelet pont a háromszoros magyar bajnok felé, és izgalom a 4 egymást követő maraton miatt.

Mivel a szerda reggel fél 7-kor kezdődő rajtszám átvétel miatt nagyon korán kellett volna indulni Kaposvárról, ezért Budapesten éjszakáztunk egy gyönyörű panorámájú 10. emeleti lakásban. Ezúton is köszönet érte!

Augusztus 17-én reggel fél 6-kor indultunk el a fővárosból a rajt helyszínéül szolgáló Nagymarosra, ahol már nagy volt a készülődés, sürgés-forgás.

Most is korábban érkeztem, mint ahogy megkezdődött volna a pajzs alakú rajtszámok kiosztása, de a kedves rózsaszín hajú lány most nem küldött el sehova, mint legutóbb... Kivártam hogy mindent kipakoljanak, és elsőként vettem át a 112-es rajtszámot! 

Eszti később meg akart fojtani, menekültem is előle emiatt. Lényeg, hogy a 112-es számnak sok értelemben jelentősége van.  A legfőbb, hogy mindketten november 2-án születtünk, tehát ha a csapatnévben ez nem szerepelt, legalább itt láthatta mindenki. Köszönet érte, hogy a 3 kívánság csapata ezt is lehetővé tette számomra, hogy a kívánt szám tündököljön a kis pinkym kormányán.

Lassan minden összeállt és a rántottám is megérkezett. Mivel már nem sok idő volt a rajtig, nagyon kellett magamat csipkedni, hogy ne késsem le az első magyar négy napos MTB verseny indulását. 

Nagy nehezen megtaláltuk egymást Esztivel, ráböktünk a térképre, hogy merre legyen a napi frissítés, fogadtuk mindenkitől a jókívánságokat és a mezőny kellős közepére beálltunk a többi „birka” közé. 

A pulzusom a szokásos módon emelkedett, és már az utolsó percekben, álló helyben is 130 fölé került.


Eljött hát az idő, 2011 augusztus 17-én, 9:00-kor felhangzott a FIREEEEE!!!!!!!! és 156 biciklis együtt indult útnak az 1. Trans Hungaria Maraton 377 km-esre kiírt távjának. Egy nyugis felvezetést követően Nagymaroson végig gurulva, befordultunk az első kövesútra, ahol egy kellemes mászás mutatta meg, hogy lesznek még érdekességek a 4 nap folyamán. 180 méter szintet kellett megtenni az első, 6 km-es emelkedőn, ahol Esztivel együtt haladtunk. Kiértünk egy mezőre, ahol a traktor út mindkét oldalról több mint 40 cm mély vízmosás formájában kísérte utunkat. Izgalmas és szép volt itt tekerni. Már ez első „csúcson” elgondolkodtam rajta, hogy de jó is lenne megállni fényképezni…  

Se-Hun nem fogjuk elhagyni egymást (elvileg)

 Nem, nem álltam meg, élveztem a lejtőzést, aminek eredményét drága csapattársam a következő meredek emelkedőn dolgozta le. Hiába, jó csapatnak bizonyultunk már az elejétől, összetartottunk emelkedőn és egyenesben.  

Utolsó pillanatok a rajt előtt

Hill Climb Nógrád várához
Fotó: Primusz Péter

Meg is érkeztünk az első itatóhoz, ami egy jó tempójú lejtő alján, az árnyékban eldugva volt, így csak megemlítettük, hogy „Itt kellett volna leöblíteni az első 22 km porát…”
Egy gél azért segített a bajomon – amivel kirántottam egy másikat - , viszont egy váratlan meredekségű várdomb hamar meglepetést okozott. 16%-os aszfalt, majd egy éles balossal kavicsos útra fordultunk, onnan pedig megtámadtuk Nógrád várát a drótlovakkal. Sikertelenül. A 38%-os dombot képtelenség volt megmászni. 

A magasból viszont le is kellett menni, ami nagyobb élmény volt.

Innen bőszen száguldottunk a hullámvasúton a napraforgó földek „árnyékában”, továbbra is mesés kilátással. Olyan gyorsan telik az idő, ha élvezi az ember, hogy észre sem vettük, hogy megint magunk mögött hagytunk 18 km-t. Bánki tói itatóhoz érkeztem egyedül, Eszti látótávolságon belül követett. Festői környezet - és állítólag isteni ízek - fogadtak minket, de természetesen ezt az etető helyet is elmulasztottam. A tavat követően egy keskeny fahídon evickéltünk át, és Esztivel megkezdődött a traccs party. 43 km-nél láttunk neki az első komolyabb hegynek. 120 méter szint, átlag 21% meredekséggel. Szerencsénkre erdőben vezetett az út, így nem főttünk meg. Isteni egynyomos, ahogy a nagykönyvben írva vagyon. Tovább folytattuk az emelkedést egészen 455 méteres magasságig, és ismét egy mezőre értünk ki. A holtpontom ezután jött, fejembe vettem, hogy Szécsénke – a következő frissítő állomás – már itt kell hogy legyen. Hát nem volt. Végre lefele jött, de rövid volt az örömöm, mert ismét irányt váltottunk és támadtuk a Napot. 

Az első tankolás

Se-Hun senki, mehetünk

Végül 57 km környékén megérkeztünk Szécsénkére, ahol a SE-HUN organizátor csapata várt minket.  2 óra 45 perc után igazán jól esett a kiszolgálás, camel bag töltés, kulacs csere, és banán betömése a szervezetembe. Mikor mindketten végeztünk, „kézen fogva” vágtunk neki a következő süvegcukornak. 

Alattomos "dombocska" Szécsénke után

Folyamatos vízhűtéssel tekertem, mivel a zsákom eresztette a vizet és a hátamon végigfolyva a cipőmben kötött ki a frissítésre szánt folyadék mennyiség. Elég gyorsan, 14 km alatt elfolyt, aminek nem kellett volna, így Szandán ismét töltöttem.

A táj magáért beszél

Eszti egy picit elmaradt a technikás lefelén, de a hosszú aszfaltos mászáson megjelent a horizonton a kék sisak, tudtam, hogy darálás lesz. Csak azért is voltam olyan hiú, hogy középtányéron tekerjem ki, az egész dombot, és végig dumáltunk innentől, egészen a Kutasón kirakott édességes asztalig. Én itt is megálltam egy pillanatra, Eszti pedig robogott tovább.

Kutasón ismét együtt a csapat

A hegyek bámulatosak voltak végig

Hamar utol is értem, és megkezdtük az utolsó mászást, ami egy fehérköves emelkedő volt. (Ennek később még szerepe lesz ) Tűzött a Nap és a szememet majdnem kisütötte a visszaverődő fény. A pályán szolgálatot teljesítő személy pedig nagy megnyugvással közölte, hogy 2 km a szakasz vége. 2 km-el később még mindig kúsztam az ég felé, a Hollókői várat pedig sehol nem láttam. 545 méter magasan jártunk és semmi vár formát nem láttam a közelben sem. Egy Eszti nélküli lejtőzés következett, mielőtt a hátam közepére sem kívánt emelkedőt megláttam.

És egyszer csak…  2,5 km mászás után, a domb mögül kivillant 413 méteres magasságban a várva várt vár, amire a rajt óta vártam.  Egy kedves kis letöréssel jutottunk le a vár falához, onnan pedig a turista út lépcsője mellett haladva kezdtük meg a célterület irányába való süllyedést.

Hollókő jelképe, holló a "kőn" 

NAGGGGGGYON JÓÓÓÓ lejtőzés volt!!!! Aztán kifordultam az útra, macskakő, pici parasztházak, nem lehetek már messze. Egyre több ember és ismerős hangok. Még ismerősebb hajszín, a pózolás sajnos elmaradt, de nem hagyhattam már magamat.

400 méter a célig
Fotó: Barsi Zsuzsi

Már nincs messze a cél
Fotó: Barsi Zsuzsi

Visszajött a kedvem és szinte szárnyaltam a célkapu felé, ami először 100, majd kicsit később 400 méterre volt.

Nem érdekelt, a „Hajrá Gergő, már nincs messze a cél!” felkiáltás éltetett, majd meghallottam Ádám hangját és ahogy átsuhantam a chip szőnyegen, felkiáltott, hogy „Megérkezett az első női versenyző, Isten hozott Hollókőn, Eszti!”

Mint kiderült, felcseréltük a rajtszámokat, de sebaj, 1,5 perccel később a csapat HUN fele is feltűnt.

Se-Hun? Dehogyis, Hollókőn!

Teljesítettük, megvan az első szakasz. Nyilatkozat, nyújtás, majd a festői panorámájú kempingben „műkaja” – Eszti szava járása – után masszázs, amit kicsit elnyújtottak a lányok, és vissza a célterületre megenni a palóc langallót és lemosni a paripákat.

Ezt mindig is utáltam

Minden percét élveztük, köszönjük lányok

Visszamentünk a táborba és 7 órakor már a vacsoránál tolongtunk, ahol két púpos tányérnyi eledelt sikerült elpusztítani, majd a porciózott 4 túrógombócot feltuningoltam 6 darabos adagra és magamba tömtem. Megkaptuk a holnapi szakasz ismertetését is…

Vájuhoooooz!!!!

Jobb elfelejteni.  Eredményhirdetés következett, ahol a szakasz eredmény alapján a kategória elsőket szólították, és egy csinos hollókői népviseletbe bújtatott lánytól megkaptuk a pezsgőt és a puszikat, majd pózolás és siránkozás, hogy még egyszer kéne…

1. szakasz eredményhirdetése, pózolunk, mint a nagyok

Majd’ elfelejtettem a szakasz legjobb részét, azt az 1 km-es szakaszt, ahol a vasúti sínek között, illetve miután már az összteló sem segített, a töltés szélén próbáltunk evickélni. Ezúton is köszönet a szervezőknek, a vesekő pusztító szakaszért.

Ja, és a szakasz számokban…és mozgóképen
98,78 km-en keresztül tekertem, vagy éppen cibáltam fel a bicajt a hegyre, 2270 métert tettem meg felfelé, 2043 métert a gravitáció hatásának irányába, 194-es max pulzus, 169-es átlag, 62,2 km/óra legnagyobb sebesség, 5:13:02 a biciklivel szoros kapcsolatban.

A napi szakasz szintrajza

Hollókői táborunk...

... mesés panorámával bírt

A tábor hamar elcsendesült, egy darabig még néztük a Kaposvári mester által készített THM bulvár híreket és 11 óra környékén a sátor mélyén, álomba szenderültem.