2011. június 19., vasárnap

Lida Loop

Vågårda és Stockholm, két egymást követő napon volt, tehát ez a kis várakozás a bejegyzések között, nem tükrözi a pihenőidőt, amit eltölthettem az XC és a maraton verseny között. Nem, csak egy kis gondolkodási időre szorultam, átrágni magamat néhány dolgon, amik miatt közel kerültem egy olyan döntéshez, amit valószínűleg megbántam volna.
Igen, a szezon lerövidítéséről, illetve a teljes kiszállásról van szó...
Talán sikerült észhez térnem, és ha a motivációm nem is a megfelelő a folytatáshoz, talán még nincs minden jó eredmény veszve.

Visszatérve a Svéd Maraton bajnokság 2. állomásához.
Lida Loop, a svéd fővárostól 20 km-re délre, egy tó partján, gyönyörű - talán a szezon legszebb - helyen kerül megrendezésre.
Vågårdából még szombaton indultunk is tovább, este 7 óra után nem sokkal érkeztünk meg, újra megnéztem magamnak az első dombot, ami Szilvásvárad után picinek tűnik, de éppen elég arra, hogy a lábad megérezze. 28°C volt még este is, és ami a csodálatos ebben a vidékben, az az éjszakai "sötétség".
Éjféli kép

Idén is megtelt a parkoló
Reggelre sikerült előkeverednie egy nagy fekete felhőnek, aminek köszönhetően hatalmas zápor jött. Szerencsére olyan száraz volt minden, hogy csak a port verte el.
Készülődést az utolsó pillanatra hagytam, nem éreztem megfelelő motivációt a mai napi versenyzésre.

Továbbra is a kettes depóból indulok, be is tettem a biciklit, és 11:00-kor eldörrent a start pisztoly.
Az év legjobb rajtját sikerült produkálnom, valahogy a 100. hely környékéről indulva, 150 métert követően, ahol ráfordultunk a dombra, már a 15. hely környékén voltam.
Bal oldal, fehér sisak, fekete karmelegítő - 66-ostól balra rögtön
Hihetetlennek tűnt, hogy ennyire elöl vagyok. :)
A mezőny második felének meggyűlt a baja a sípályával

Boldogságom nem tartott sokáig, ugyanis az első kör, egy igen gyors döngölt úton indult, és a 38-40 közötti tempót nem tudtam tartani túl sokáig. Nem túl meglepő, hogy Alexandra Engen (2010-es kanadai aranyérmes, U23 VB-n) 8 km után elsuhant mellettem.
Próbáltam a legjobbat kihozni és fogaimat összeszorítva nem tudomást venni arról, hogy hihetetlen tempóban lapátolom a szenet és a készlet fogytán van...
18 km után megérkezett kedves csapattársam, Åsa Erlandsson is, de tarthatatlan állapotnak tűnt, ezért még rádobtam amit tudtam és maradtam közvetlenül mögötte, aztán szerencsére megérkeztünk a triál pályára, ami elég sokáig váratott magára. A verseny élvezetes része vette kezdetét, végre eljött az én időm, amit kamatoztatni tudtam, hiszen sorra előztem az embereket. Åsa is sorra került, egy darabig jött velem, de aztán leszakadt. Vissza is értünk a versenyközpontba, ahol már közel 1 perccel volt mögöttem.
A második kulacsomra még nem volt szükség, így gyorsan folytattam a versenyt a második körrel, ami elnevezése ellenére nem egyezett meg az elsővel. Itt már kicsit több volt a technikás rész, de hosszú, nagyon gyors összekötő szakaszok zavarták az élvezetet.
30 km-nél volt a Nagyhalál című fejezet kezdete, itt teljesen elvesztettem a fonalat. Lábaim nem pörögtek, a fejem valahol a pálya mellett járt. Nagyon mellette. Ennek következménye az addig tartott vonat elengedése volt és a 35 km/órás sebességről, 18-ra való visszalassulás.
Åsa meg is érkezett, próbált húzni egy darabig, de 2-3 km-nél több nem volt bennem, elengedtem, ráadásul egy technikás részen. Nem jött ki a ritmus sehol. Még egy lány húzott el mellettem játszi könnyedséggel.
Alig vártam a következő energiadepót, de hiába is vettem magamhoz bármit, semmit nem javult az állapotom. A kör vége, az első sídomb tetején vezetett vissza a központba, legurulás, aminek a végén a 90°-os kanyarba keresztben érkeztem, egy elfékezés miatt.

Felvettem a kulacsomat, és már csak 21 km volt vissza a napi távból. 21 keserves km. Sokan mentek el mellettem, senkire nem tudtam tapadni. Mikor megláttam az 5 km-es táblát, kezdtem örülni, de ez sem segített az életben maradásomban. 2 km volt vissza, mikor visszaértünk Lida közelébe, a tó partjára. Utolsó km már a strand melletti erdőben, erős lejtőzéssel kezdődött, aztán a strandról jött még egy 800 méter hosszú szerpentines mászás.
Még egy utolsó hajrára volt erőm, de ahogy célba értem, mindenem fájt, elégedett nem voltam, nem volt az a megnyugvás, ami ilyenkor, verseny után kellene hogy legyen...

Egyik eredménylista alapján 57, a másik szerint 65. helyen értem célba az elit kategóriában.
Trans Hungária Maraton révbe ért...
Az eddigi legrosszabb eredményem. 2:53:40 alatt tekertem le a 65 km-t. 170-es átlag és 188-as max pulzussal.
A klub elitjeinek nem jött össze ez a nap Åsa Erlandsson és én

Most egy hosszú pihenő következik. Fejben kell feltöltődni elsősorban, remélem sikerül.

2011. június 12., vasárnap

Vårgårda CK MTB

Újabb verseny, csak azért, mert olyan régen volt már, hogy felöltöttem a harci mezt.

A Västgötacupen sorozat következő állomása volt soron. Ismét reggeli indulás, bár szerencsére csak 130 km-re kellett utazni, így nem volt szükség autóba ülni 7 óra előtt.

Picit késve ugyan, de még bőven időben megérkeztünk- igen, a többes azért, mert anya és apa is velem tartottak- a pályára. Bicikli összerakása után, már fel is vettem a tundrabugyit, 12 °C volt és tiszta víz minden. Megkerestem, hogy hol is van a rajt, és már indultam is egy tesztkörre. A rajtvonal egy füves szlalompálya legalján volt felfestve, ami nagy örömömre át volt teljesen ázva. Felnit majdnem ellepő vízben tekertem fel az első kanyarig. Egy apró lejtőt követően jött egy szép, éles kavicsokkal leszórt domb, majd be az erdőbe, ami mint egy mosódeszka, tele gyökerekkel, amik minden irányba szerte ágaztak. Vizesen igazi élmény volt. Még jó hogy nem cseréltem le a sárgumit. Hamar megköszöntem magamnak. Kellemesnek nem mindenhol volt nevezhető a pálya technikásságának a nívója, de minden letörést és utamba álló függőleges sziklafalat leküzdöttem a biciklin maradva. Azt nem értettem, hogy lejtő sehol nem volt, a dombok viszont egymást követték.
Hamar rájöttem, hogy hol is van elásva az a bizonyos csont... Visszaértem egy kis lejtőzés után visszaértem a rajtot követő kis lejtőhöz, de egy 180°-os kanyart követően megkezdődött egy 40 méteres szintű, 20%-os mászás, amit egy isteni kb 100 méter hosszú, 3 méter széles, 20 cm mély sártenger követett.
"Találj utat magadnak" -lehetett volna a kiírás... Találtam. Innen még további technikás emelkedés, egészen a pálya csúcsáig, ami 150 méteren volt. Jeladó torony most is ezt jelezte. :) Ezután gyönyörű kilátás tárult a szemem elé, fent voltam a szlalompálya tetején, aminek a meredekségére jellemző, hogy szlalomban hozták le a mezőnyt. Aztán az utolsó kanyar előtt két lehetőséget adtak a szervezők: Lehetett folytatni a kanyargós részen, vagy pedig le lehetett ugrani egyenesen...

A legtöbben nem mertek leugrani...
Elsőre nem mertem, aztán megnéztem alulról is. 1-1,2 méter lehetett a szintkülönbség.
Picit hosszabbra sikerült az első próbálkozás :)
Visszatekertem és 180 körüli pulzussal neki gurultam. Igen fura érzés volt, mikor megszűnt a talaj alattam.
Hittem, hogy vége a körnek, de egy kis lejtmenetet követően egy 4 méter magas letörés, majd agy 180 fokos bal kanyar, és a sílift alatt fel a dombra. Utána egy technikás, sodrós, sáros lejtő, majd egy teljesen felázott füves "domb alja", amit követően visszafordultunk a rajt dombra.
Taktikai megbeszélés


Jött az elitek futama, aztán már minket szólítottak a rajthoz. Első sorba sikerült állni.
11:24-kor eldörrent a startpisztoly, újból észre kellett vennem, hogy nagyon szivacs a talaj... Nem erőltettem túlzottan, a 2. helyet őriztem a rajt után, szépen szélárnyékban haladtam. A kör első harmada így telt, közben már előzgettük a 2 perccel előttünk indulók utolsó versenyzőit.
A visszafordító előtti lejtőn még ketten utolértek, de nagyon jó lendülettel sikerült megtapadnom az emelkedős 180°-osban, így rögtön az élen találtam magam. Hiba volt... Mire felértem a domb tetejére, elolvadt az előnyöm, hiába oldottam meg szépen a meredek, sáros emelkedőt. A domb tetején elkaptak. Megpillantottam a sídombot. Egy egész egyenessel le voltam maradva, de az ugratót bevállaltam, ezzel visszaszereztem a vezetést. A letörésnél még pár mp-et sikerült összeszednem, aztán a lift alatti dombon félre váltottam és újból a 2. helyre estem vissza. A következő kör közel sem kezdődött ilyen vidáman, rögtön az elején elment egy IKHP-s srác, akit még a pálya első harmadában a csapattársa is követett. Aztán még valaki... A hosszú sáros részen teljesen szét voltam már esve, nem találtam jó nyomot, teljesen keresztben tudtam csak átkelni. Hátranéztem és ott teljesen megtörtem. A csapattársam volt mögöttem. Nem tudtam újítani, semmi tartalékom nem volt.
Megelőzött.


Próbáltam a nyomában maradni, de itt is ellenem volt a "lekörözött" sporttárs. 25-30 mp-es hátrányom lett egy pillanat alatt. Felértünk a szlalompályához. 2 egyenesnyi előnye volt. Az ugratót ismét bevállaltam. Közeledtem.
Utolsó dombon utolértem. Tapadtam.
Jött a célegyenes. Mindent vagy semmit alapon teljes hajrá.

És bejött. 1 mp.

5. hely.

Próbáltam magamhoz térni, nagyon elfáradtam.

Biciklimosás, zuhanyzás, pakolás és irány tovább Stockholm irányába.
 Annyi erőm azért még maradt, hogy meghódítsam Lida várát...

2011. június 6., hétfő

Kattegatstouren 1-2

Csak hogy bebizonytsam, elég őrült vagyok...

Tehát Szilvásvárad után irány vissza a vikingek földjére. Fáradtságnak köszönhetően 27 órásra nyúlott az út.
Szerdán éjfélkor értem haza és sikerült csütörtök reggel 7-re odaállítanom a munkába. Kiderült, hogy munkaszüneti nap van. Sebaj, bosszúból végig dolgoztam a napot.

Na ennyit a mese részéről.
Kattegatstouren. A legközelebbi versenyem ebben az évben!
A versenyközpont 2 km-re van a lakásomtól. Olcsó volt eljutni. :)
A kategóriám rajtja délután 4 órakor volt, de reggel már kimentem, hogy mehessek egy kört az új pályán. Amióta átszabták a vonalvezetést, még nem tekertem itt.
Rögtön az első tesztkörön sikerült megmutatnom, milyen menő srác vagyok. Van egy szép letörés, kb 80 cm-s sziklaperemről kell leugrani, hogy megspóroljak 12 métert. Na, hát én lebukfenceztem.
Ezzel viszont letudtam a napi esést.

Végig szurkoltam a napot, aztán eljött az idő.


Ez volt a terv, hogy csak a hátamat lássák

Fél perccel a 15-16 éves korcsoport után rajtoltunk el, jól megszokott módon, a jobbszélről indultam. Egész jó rajtot sikerült venni, a visszafordító-pályára rávezető kanyarban már a 3. helyen tekertem. Elég hamar utolértük az előttünk rajtolók leszakadt versenyzőit, aztán oda is értünk a letöréshez. Vérben forgó szemekkel és azzal a tudattal, hogy: "Előrébb akarok menni!"... Bevállaltam a letörést, nagy meglepetést okozva ezzel és rögtön a második helyen találtam magam.
Innentől csak tapadnom kellett, nem volt megerőltető a tempó, de kivártam. A második körben viszont nem akartam tovább várni és előztem. Szerencsére jó ütemben, és nem tudott válaszolni rá. Rögtön sikerült egy pár mp-es előnyt kiharcolni, aztán hibát követett el mögöttem a srác, és elesett.
 Innentől 10 mp körüli rés volt köztem és a második között. Ugyanabban a ritmusban teltek a körök, a pálya teljes hosszában kiabálták a nevem, drukkoltak. Jól esett nagyon. Utolsó körre kolompoltak, folytattam a jól megszokott íveken. A letörést az 5. körben is használtam. A kör felső részénél voltam, mikor a semmiből beesett mögém a 105-ös versenyző. Nem tudom honnan jött, mivel semmi hibát nem követtem el.

A "nagy sziklamászás" után nem sokkal meg is előzött, én tapadtam, de jó szokásához képest megint blokkolt engem az egyik kanyarban, így kialakítva egy kis helyet kettőnk között. Az utolsó hosszú egyenesben próbáltam közelebb jönni, de még mindig volt köztünk egy kevés hely. Jött az utolsó lejtő, majd a 180°-os bal és 130°-os jobbos, egy 50 méteres hajrá és a célvonal, amin 3 mp-el a 105-ös után gurultam át.
Célbaérést követően csalódott voltam, de a torokfájás és a köhögés ellenére nem olyan rossz ez az eredmény.

Egy laza levezető tekerés következett este, aztán amikor hazaértem, újra előjött a szörnyű érzés, amit valószínűleg a terheléses aszmám okozott. Nem volt túl erős roham, de nem találtam a gyógyszeremet, így anélkül kellett lefeküdnöm. Az éjszaka nagyon rosszul telt, nem sikerült kipihenni magam.

Eljött a második napja a versenynek. Korábban, 9-kor kezdődött a mai nap, aminek az érdekessége az, hogy megfordított pályán teker a mezőny. Van aki ezt az irányt jobban szereti, én valamiért nem. Talán mert ez már a második nap, fáradtabb vagyok, és egy kisebb mászással kezdődik a futam.

Tehát a mai napon kicsit korábban, 14:00-kor került sor a mi rajtunkra. Hihetetlen rosszul indultam, lecsúszott a lábam a pedálról és szinte az egész mezőny elment, mire észbe kaptam. Mire felértem a pályára, már a 3. helyen voltam. 105-ös elöl, aztán a domb tetejére már én voltam mögötte. Innentől csak idegesítettem az előttem levőt, és ő is engem, a szokásos blokkolásaival. Meg is untam a 2. körben és a hosszú lejtő előtti részen rákapcsoltam és otthagytam.
 Ő nem tudott válaszolni, viszont ketten, akik mögöttem voltak, jöttek velem. A tegnapi letörés, ma magas akadálynak tűnt és nem lett volna értelme kockáztatni a nagytányéromat, azért a 2-3 mp-ért. A többiek sem használták.
Ahogy visszaértem az újabb kör kezdetéhez, 3 sporttárssal a nyakamban, a szokásos nyomon vettem az első dombot, így a 2 közvetlenül mögöttem érkező támadt is jobbról. Egy támadást sikerült a dombtetőn visszaverni, de így is a 2. helyre kerültem. Megpróbált megszökni az első, de hamar hibázott, így ketten is elmentünk neki, de engem is megelőztek, tehát maradt a 2. pozíció.
Utolsó kör tehát 2. pozícióból indult, néztem hátra, nem láttam sehol a 105-öst, viszont a pálya új részén, a csapattársam már ott lihegett mögöttem.
Tartottam a ritmust, próbáltam a technikás helyeken egy kis előnyt kidolgozni, de sajnos a gyors részeken ismét rámtapadt és támadása sikeresnek bizonyult. Hamar összejöttünk hárman, mint a gonoszok. Egymás kerekén haladtunk, utolsó szikla következett, amin csak egy ideális nyom van. Mindhárman azon haladtunk, majd rakéta bekapcs, de mire egymás mellé értünk, már a célvonal meg is szakította a rohamot. Azonos idővel fejeztük be a versenyt, mind a hárman.
 Sorrendben végülis a 3. helyre csúsztam ma vissza, de az összetett eredmény alapján megszereztem a győzelmet.

Emelie (jobb oldalon) is kategóriagyőztesként zárt

15 mp-es előnyt hajtottam össze a hétvégén. Klubtársam nagyon boldog volt, hogy beteg voltam, így végre meg tudott előzni. :) Sikerélmény neki is kell.
Ami pedig a díjazást illeti: a győztesnek egy 3kg-os zsák krumpli jár. :))

Szombaton 193-as átlagpulzus, vasárnap 200-as max pulzus, azt hiszem elég teljesítménydús versenyhétvégén vagyok túl.

Még egy duplahétvége áll előttem, majd egy kis pihi...

2011. június 2., csütörtök

Szilvásvárad maraton

Kezdem kicsit távolabbról a verseny krónikáját, ugyanis ez volt az idei szezonban az első olyan maraton, amit maratoni utazás előzött meg.
Szerdán hajnalban indultunk Varbergből, miután mindent háromszor ellenőriztem, nehogy valami otthon maradjon. Sisak, cipő, kesztyű és persze a kicsi Gary is megvan, pipa, slusszkulcs elfordít és megindult a "szekér" dél felé. Első megálló Trelleborgban volt, ahol felszálltunk a kompra és 6 óra kelemes ringatózás után kikötöttünk Rostockban. Így már két lábbal, illetve négy kerékkel az öreg kontinensen gurulhattunk Csehország, majd Szlovákia irányába.
Elég gyorsan Kaposvárra ért a különítmény, 25 óra 10 perces autózást követően lehorgonyoztunk az itthoni otthon előtt.

Nem sok időm volt, péntekre ugyanis sikerült betábláznom még egy kellemes miskolci színház látogatást, bájos társaságban.
Ajánlom mindenkinek, ha van lehetősége nézze meg a Hotel Menthol című zenés darabot...

Szóval visszatérve Szilvásmarcira...
Tavaly volt alkalmam első ízben találkozni vele, megtetszett. így idén is a start kapu alatt volt a helyem.
Időjárásra nem lehetett panasz, bár az időjósok ijesztgettek még szombaton. Miskolcról 7 óra körül indultam Szilvásvárad irányába, érkezést követően rajtszám átvétel, régi-új ismerősök üdvözlése. Elrepült a rajtig az idő, 9:40 körül beszólítás után beálltam én is a rajthoz. Nagyon jó helyre sikerült állnom, bal széle, harmadik sor. :)

10:01-kor elindult az első Magyar maratonom a 2011-es évben. Elég nyugisnak tűnő kezdés után, 3 km-t követően Dósa Eszti beköszönt és elment mellettem. Ezekszerint vagy én vagyok rosszabb állapotban, mint tavaly, vagy pedig ő lett erősebb. :) 

Sebaj, töretlen lelkesedéssel folytattam az első mászást, igaz, sikerült megunni a 6. km-nél. J 9 km aszfalt után bekavarodtunk az erdőbe.Ugyan nem teljesen egybefüggő, de 20 km-es mászást követően jött az első igazi lejtmenet. Sajnos nem élvezhettem ki megfelelően, voltak előttem és nem tudtam megfelelő ütemben előzgetni. Ezzel együtt még mindig szeretem ezt a részt.
Picit fáj, hogy Svédországban nem tudok ilyen dombokra készülni, de erre van a verseny, hogy az elmaradt edzéseket bepótoljam. :P
Csalt az emlékezetem és csak a felénél ugrott be, hogy máris az Ördög oldalon tekerek. A szárazság is belejátszott biztosan, de első alkalommal sikerült kitekerni ezt a meredeket, eddig háromszor már megbuktam. Ahogy felértünk, jött egy kis pihenő, de máris következett egy meredek köves domboldal, amit Dobógókő követett, a széles meredek füves, nézővel teli lankájával. Valami biztosan nincsen teljesen a helyén, mert az ezt követő hosszú lejtőzésen sem értem el a megfelelő sebességet. Technikás részen nem volt semmi probléma, folyamatosan előzgettem a többieket, de ez kevésnek bizonyult még mindig.
Meg kell említenem azt is, hogy elkövettem az egyik legnagyobb hibát verseny előtt, méghozzá azt, hogy elvittem a hátsó teleszkópomat szervizbe. Nem volt időm kipróbálni, csak visszaraktam és… persze hogy valami nem működött. Majdnem elpattogtam a tempós részeken.

A frissítő állomásokat kihasználtam, valamit mindig hoztam magamnak. 1-1 banán, kis csoki, izó jól jött. A kiszolgálásra nem lehet panasz, főleg a pálya második részén a frissítőpontokon álló lányok szinte a számba adták a harapni valót.

A 70 és 117 km-es pálya elválásánál, a „sziklakertben” sikerült jópár embert magam mögé utasítani, igazán elememben voltam. szépen koptak a km-ek, Szarvaskőhöz érve már biztos voltam benne, hogy itt volt a tavalyi nagy „csónakázás”. Idén megúsztam száraz lábbal, és a frissítő után már tele hassal. J

„25 km a célig”
Ez a felirat igéző volt. Reménykedni tudtam csak abban, hogy jól számolok és már időben is látható a a vége. Erre megkaptam az egyik legnagyobb pofont, mikor jött egy hosszú –óráknak tűnő-  percekig tartó emelkedő. Valahogy lefele nem akart hajlani a pálya vezetése, mindig csak a csúcs felé haladtam. Mikor kiértem végre a kőbányától levezető aszfalt útra és az utolsó frissítő állomáson tankoltam, megkezdődött az utolsó mászás. Vagy inkább vánszorgás. J

Fel a katonasírokhoz.
A pálya egyetlen olyan emelkedője volt, amin úgy döntöttem, hogy leszállok és tolom… Azt megértem, hogy tavaly nem tudtam kitekerni, na de idén sem? Ezen a száraz pályán? Mi van velem? Hol az erőm? Mikor? Hol? Miért? és emellett Miért nem?... Ez ugye nem a legjobb, ha ilyeneken jár az eszem.
Mikor felértem, és megláttam az 5 km-es kaput, rákapcsoltam és örömbiciklizésbe kezdtem. 5 km lejtő. Idén szerencsére nem vétettem el és nem estem fejre, de a tempó most sem volt meg. 2 km, aztán 1 km és megláttam a síneket. A szokásos kis figura nem maradhatott el, de az ugrás meghúzásánál a jobb vádlim görcsbe rándult. Fájt, de innen már nem érdekelt. Parkoló, aztán befordultam a stadionba és a „Cél nagy sebességű megközelítése” fedőnevű akcióba kezdtem. Vegyes érzelmekkel haladtam át a célvonalon, 6:14:54-es idővel.

Soha nem látott ismerősök üdvözöltek. Jó volt végre arcot és hangot is kötni a nevekhez, akikkel az utolsó magyar versenyem óta kommunikálok.
Dósa Esztivel közösen elfogyasztott babgulyást követően picit más szemmel láttam a világot.  Később tudtam meg az eredményt.

Nem, nem vagyok elégedett. 6 óra volt a célom, nem jött össze. Felnőttben 11. helyen értem célba, 1:11-en múlott a 10. hely. Igen, az utolsó dombon, a kérdések helyett a pedált kellett volna nyomni.
A hosszútáv összetettben elért 37. pozíció nem hangzik annyira rossznak, a 81 sikeresen teljesítő biciklis között, de új célok lebegnek a szemem előtt…
Számokban: 195-ös max pulzus, 166-os átlag pulzus, 3164 méter szint, eszméletlen lassú, 64 km/h max sebesség.
Rá kellett jönnöm, hogy ha verseny van, akkor csakis az járhat a fejemben, semmi másnak nincs helye.

Egy szó, mint száz… Magyarországot elhagyva, egy mozgalmas, izgalmakkal, gyönyörrel és csalódással teli hetet követően megpróbálom kipihenni magam és június 4-én egy XC versennyel folytatom.