2011. szeptember 22., csütörtök

Huskvarna Mountain

Huskvarna, a Vättern déli csücskén
A tegnapi 5. helyet követően egy pihentető alvás következett Tominál és Enikőnél Jönköpingben, jó érzés volt, hogy a SOMITosok így összefognak.
A pályától kilátás Huskvarna-ra

Reggelire egy kitűnő magyarossal töltődtem fel. Nem kellett korán indulnom, fél 9 környékén hagytam el a lakást és indultam a verseny helyszínére. Felhős, nyirkos idő volt, de nem esett, ennek pedig örültem.
15 percre volt a pálya, fent a domboldalban, ahova már az aszfaltút is 15%-os volt. Kipakoltam a bicajt az autóból, megkaptam a rajtszámot, de nem tettem fel, mert tervben volt, hogy még pályabejárás után lemosom a tegnapi 4 kg sarat.

Emillel el is indultunk megkeresni a rajtot. Elég késő volt már, ő nem jött ki a pályára. Mentem tehát egyedül. Konstatáltam, hogy a rajtnál szembe szél lesz... Egy elég hosszú egyenes szakaszt követően megindult a pálya egy kisebb emelkedőn, aztán a kavicsos útról lekanyarodva megkezdődött az első gyökeres emelkedő, ami okozott meglepetést. Felmentem rajta simán, de látszott, hogy nem sok kell ahhoz, hogy nehezen járható legyen. Az emelkedő tovább folytatódott, egy hajtűkanyar tovább növelte a nehézséget. Innen még néhány méter szintet teljesíteni kellett, aztán hirtelen megindult a pálya lefelé. Több éles, pirosra festett kő kiállt ezen a lejtőn, de nem lehetett sokáig élvezni a "gurulást", mert ismét megindult a vonalvezetés fölfelé. Nem volt tele nehéz kanyarokkal a pálya, enyhe ívek jellemezték főleg, viszont mielőtt kiértem egy kavicsos útra,  egy lejtős dupla jobbos következett, itt a kavicsok sodrása miatt elég nehéz volt megtalálni az ideális nyomot. Ez az út csak egy kis "S" ívet tartalmazott, onnan ismét az erdőben folytattam a tekerést, egy gyökerekkel teli oldalazós jobb kanyar egy gyökeres emelkedőre vezetett.
Innen az erdőben kanyargott tovább a kijelölt pálya, és végre egy élesebb kanyar, ami egy sziklát került meg, onnan pedig 2 út közül lehetett választani. Volt egy egyszerűbb, és egy nehéz. Már csak presztizsből is a nehéz utat választottam, ami pedig egy szikláról való leugrást jelentett, éles kövek közé való érkezéssel. A leérkezés után egy csúszós S kanyar 2 fa között, ami visszavitt az útra.

Csapattársam, Axel Hansson nem jutott
túl ezen a sziklán

Tovább ereszkedtünk, és keresztül vitt a pálya azon az úton, amin autóval kellett feljönni. Vissza is értem a rajt-cél területre, de nem volt vége a körnek, a céltorony előtt visszafordított a nyom és egy lejtőn vitt tovább. Sodrós, saras, meredek lejtő volt, 90°-os jobbossal az alján, ami egy kavicsos emelkedőn egy jobb ívig tartott, majd pedig egy híd alatt kellett átjutni, ahonnan egy tisztásra érkeztem, ami pedig egy DH pályában folytatódott. Izgalmas volt a nagy mandinerekben a tekerés, aztán ismét megindult felfelé a pálya. A legnehezebb részhez értem, ami egy meredek emelkedés közbeni, lendület nélküli 90°-os bal kanyart jelent, nagyon sáros talajjal. Hosszú volt ez az emelkedő, egy kis egyenes rész volt rajta, amit újra emelkedő követett. Erdei single track, kis technikás sziklás dombbal majd ennek az ellen oldala, egy szép "sziklahasadékban" való leereszkedéssel, innen egy kis hurok és egy utolsó domb, a célegyenesre való ráfordító előtt.
A kép életlensége, az eső intenzitásának köszönhető

Mire visszaértem a körről, már csak pár perc volt vissza az első rajtig, el is hoztam a fényképezőt az autóból, nagyon elsötétedett, és mire a rajtszámomat felraktam, már le is szakadt az ég.


Óriási eső volt, a vízálló dzsekim 2 perc alatt átázott. Viharos szél, dörgés, villámlás kísérte az esőt, a büfé sátrat majdnem elvitte a szél, 10-12 embernek kellett lefognia.




Eljött hát az idő. Az eső szerencsére elállt, a Nap is kisütött, minden felesleges cuccot kipakoltam a zsebeimből és beálltam a beszólításhoz. A bajnokság állása alapján hívtak be minket a rajthoz, így másodiknak szólítottak.
Rajtnál, a tömegben megbújva...
Felhajtottam a gumibogyószörpöt, mármint az X-Oxygent és vártam a percet. 11:50-kor rajt! A legnagyobb meglepetés az volt, hogy 4 kategóriát indítottak egyben, ez kb 60 embert jelentett... Keskenynek bizonyult az első egyenes, és hihetetlen víz állt rajta. Mögöttem volt egy kis elhullás, de szerencsére nem keveredtem bele. Próbáltam minél előrébb verekedni magam, és a legfontosabb, hogy Jonast magam mögött tartsam. Ez egészen jól ment is, folyamatosan törtem előre, az X-Oxigennek sokat köszönhetek, nem merevedtek le a lábaim az első domb megmászása  után sem. A baj csak ott volt, mikor valaki megragadt előttem, onnan szinte lehetetlen volt kijönni a nyeregben maradva.
Itt még elöl...

Semmi gond, bár a technikás részeken sajnos elég óvatosak voltak a többiek, akik előttem haladtak, hiába kiabáltam nekik, hogy nekem sürgős lenne. Mikor kiértünk az útkereszteződéshez, Jonas megelőzött, de a következő emelkedőt elrontotta, így visszafoglaltam a pozíciómat. Kezdett izgalmas lenni a verseny, minden egyes kanyarban cserélgettük a helyezést egymás között. A DH lejtőn sikerült egy kis előnyt összeszedni, de az utána következő felfutást "drága" ellenfelem jobban abszolválta és egészen a következő emelkedőig előttem volt. Itt, a technikás, sáros részen megint én találtam jobb tapadást, és a chipszőnyegen már én haladtam át korábban. Az első kört tehát a 3. pozícióban zártam, a hiba ott volt, hogy a hosszú, szembe szeles egyenesben Jonas kipihente magát, és ahogy beértünk az erdőbe, indexelt és előzött.

Henrik lefele és a futást választotta
Mögötte voltam végig, egészen köves lejtő alján lévő jobbosban elkövetett kamikaze mozdulatig, ahol is a kanyar külső ívén álló fa és a tőle 10 centivel beljebb fekvő éles kő közé tettem be a kerekeket sebességvesztés nélkül, olyan művészien, hogy a kormány és a bal könyököm súrolta a fa kérgét. Ekkor sajnos egy kis lelki botlás volt, és a vakmerőségem alább hagyott, ez viszont azt jelentette, hogy ellépett az ellenség. Na nem nagyon, kb fél perc lett belőle a kedvenc részemig, ami a DH előtti sáros lejtőt jelentette, a 90°-os jobb kanyarral az aljában. Mire a mandinerekhez értünk, megint ott voltam a hátsó kerekén... Ekkor megint túl vastag lett a lila köd és a füves balosban sajnos elment az első kerekem. Csak egy kis bicsaklás lett belőle, de ez elég volt ahhoz, hogy a ledolgozott hátrányt elveszítsem.
...pedig én mindent megtettem...
A hátsó lánckeréksorból már csak 7 fokozat volt használható állapotban, így kicsit nőtt a pedálfordulat.

A kör végére sajnos már megint fél perc fölé nőtt a távolság. Benyomtam az XX-Force gélemet és minden mindegy alapon hajtottam ki az utolsó körre. Nem is volt baj az erővel, szépen haladtam a megfelelő tempóban, bár idegesítő volt, hogy a szemüvegem minden emelkedőn bepárásodott, utána pedig lóbálhattam, hogy lássak is valamit. Nem ennek a számlájára írom, de az ominózus 2 utas részen ismét a nehezebbik vágányt választottam, amit az a fránya "S" kanyar követett. Fékezni minek, így most a változatosság kedvéért a jobb oldali mintának a tapadását vizsgáltam.
Megbukott.
Sajnos fotós megint nem volt, de a lényeg, hogy sajnos elég csúnya esés lett belőle. Rögtön mentem is tovább, de azért időbe telt ez is. Most már a sártól csak 5 használható fokozatom volt hátul, így a gyors részeken majdnem leesett a lábam. :)
Utolsó km-en...

Mondd csak, hogy is volt?
Több hibát már nem követtem el, de ebben a körben is futódomb volt minden emelkedő. A Bontrager cipő nagyon jól vizsgázott, úgy tűnik, ez az a talaj, ami fekszik neki.

Fotózz, szép vagyok és tiszta
Végül a 4. helyen értem célba, picit csalódva, bár amikor megtudtam, hogy Jonas csak 3. lett, így nem túl sok ponttal távolodott, kicsit jobb kedvem lett.




Nagyon élveztem a versenyzést, a körülmények izgalmasak voltak, egy kicsivel több minta kellett volna a hátsó gumira és 3 hibával kevesebb, akkor még jobb is lehetett volna.
Nem, nem mártottam mocsárba,
ilyen volt a pálya
Egy gyors zuhanyzást követően eredményhirdetés következett, ahol vicsorogtunk egy jót egymásra. :)

Biciklimosás után pedig irány haza. Hosszú, sáros, hideg, fárasztó hétvége volt.

A mai nap számok tekintetében így fest: 15,92 km-es versenytáv, amiből gyalogosan kb 5 km telt, 1:03:32-es idővel, 40,9 km/órás max sebesség, 450 méter szint, 195-ös max pulzus és 189-es átlag pulzus, ami  12001 szívverést jelent. :)

Azt hiszi, hogy lenézhet (téved)
Csendélet váltóval


Nem is látszik hogy rózsaszín...
Minek rá 9 fokozat...
Az utolsó futam nagy csatát mutat, a bajnoki cím a tét. Én, vagy ő.  
Lock Ness-nél Nessy, akkor itt mi?

2011. szeptember 15., csütörtök

Hallbyrundan

A múlt heti hatalmas csalódást követően muszáj ismét biciklire ülni, megpróbáltam a héten rápihenni erre a dupla hétvégére, és az időjárásnak is köszönhető, hogy csak egyetlen alkalommal mentem ki edzeni.
Mivel az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégis egyedül kell utaznom, a pénteki utolsó átnézést követően nem is vettem ki a bicajt az autóból.
Már a reggeli időjárás sem volt megnyerő

Persze ha én eltervezem, hogy mikor is akarok indulni, abból úgysincs semmi, de a rekord 10 órás késésemnek a közelében sem jártam. Fél 7-kor akartam indulni, 7-kor már sikerült is. Nem nagy a táv, nincs nagy gond... :)
Mentem is tovább, nem találtam magamnak valót :)

A GPS elég sokat ráhagy az érkezési időre, így megint 23 perccel korábban megérkeztem Axamo-ba, ahol a versenypályát kialakították. Gyors öltözés, meg még 1 réteg, meg még 1... 13 °C-hoz nincs hozzászokva a magyar gyerek. Ráadásul nemrég eshetett, minden vizes volt, nagyon párás levegővel vegyítve.

Miután megtudtam, merre van a pálya, ki is mentem egy körre.
Rajt után egy sífutó pálya nyomvonalán haladtunk, ami enyhén fűvel benőtt homokos utat jelentett, aztán egy kis kanyargós mászás után kiértünk a parkolóhoz, aszfalton tekertünk át a mező másik csücskéhez, ahol egy elég hosszú szakaszon kanyarogtunk ezen a füves részen, egyetlen nyomon. Nagyon rázós volt és tele árkokkal, ugratókkal. Innen egy homok dombon kellett feltekerni, és színt váltottunk, kellemes erdei ösvény következett. Sima talajjal, de közel lévő fákkal. Tempós fel-le, hirtelen kanyarok és lendületes emelkedők váltották egymást. Aztán beértem a technikás részre. Meredek, sáros emelkedő, ahol dróthálóval próbálták a rendezők elősegíteni a feljutást, de nem igazán jött össze. Én feltekertem, de ebben azért segítségemre voltak a jó gumik is. A tetőn egy kis pihenést követően ismét egy meredek, de most már oldalazós rész következett, gyökerekkel tűzdelve. Miután ez is megvolt, egy mély "gödörbe" kellett lenézni, ahonnan ugyanazzal a lendülettel egy meredek domb tetején találtam magam, ahol fékezni kellett, hogy be tudjam venni az éles kanyart, ami felvezetett ennek a kis "hegynek" a csúcsára. A pálya legélvezetesebb része most következett, egy meredek oldalazós, nagyon csúszós domboldal, ahol fel és le egyaránt kellett menni. Majd megindultam lépcsőzetes szerpentinen lefelé, egészen addig, amíg egy szélesebb útra nem értem.
A szánkózó domb, amit rossz irányban használtunk...
Térkép, hogy beazonosítható legyen a leírás
A leg becsapósabb dombhoz értem ezzel, ami szánkózó dombként működik a téli hónapokban, bár most is csúszott annyira, mintha hó fedte volna. Hosszú és meredek, 22-23%-os vastagon sáros emelkedő.

Ezután, egy kis kacskaringót követően jött a frissítő zóna, majd egy gyors lefelét követően, egy 90°-os kanyar, ami hirtelen 12%-os meredekségű volt, tehát ha elfelejtettem visszaváltani - és igen, elfelejtettem - akkor bizony nem volt tovább. :) A pálya utolsó km-éhez érkeztünk, ami gyorsan váltakozó erdei singel track-eket és kavicsos utakat tartogatott a versenyzők számára. A legnagyobb mászás egy erdei szakaszon volt, elég meredek, minden irányban csúszós gyökerek, és csúszós talaj tarkították. Innen már csak le kellett gurulni, át a híd alatt és egy nagyon felázott füves részen keresztül máris az 5,8 km-es kör végére értünk.


Elrajtolt az elit mezőny, a várakozás közben majdnem megfagytam, hideg szél fújt. Ahogy telt az idő, még egy kis kaja, aztán utána lassan megszabadultam a dzsekitől, egy kis bemelegítés, amire a 12°C-ban szükség volt. Beálltunk a rajthoz, lényeg az volt, hogy  Jonas szem előtt legyen folyamatosan...

Verseny nézés... csak a kerekét figyeld :)
11:22-kor rajtoltunk el. 3 kör volt kiírva az 5,8 km-es pályán. Mivel nem volt máshol rendes hely, csak kint a füvön, ezért azt választottam, hogy az elején maradjak. Benny volt az élen, őt fogtam, aztán mögöttem Jonas és csapattársa. A mezőn 2 alkalommal is hatalmasat kellett védenem, mivel az első kerék önálló életre kelt és majdnem esés lett a vége. A mező végén, a homok domb előtti nagy "mocsárig" tartottuk magunkat, aztán Jonas kevésbé mély nyomot választott, így mind kettőnket otthagyott. Bennyt én is, aztán a következő lehetőségnél erőszakosan elment a másik Mariestad-i srác. Hamarosan jött a pálya érdekes, technikás része, ahol az oldalazóban visszakerültem a 2. helyre. Nem volt egyszerű az oldalazós szakasz, mivel másik kategória versenyzőit kellett előzgetni. Elérkeztünk a szánkódombhoz, ahol sajnos megakadtam egy lassabb versenyző mögött. A nagy szaladásban sajnos megelőzött a Johan, de utána rajta tudtam maradni a technikásabb szakaszon, viszont a 2. körben a mező melletti szembe szeles egyenesben elhúzott.
Hullámvasút, Benny előtt még...

Félig hideg volt
A mumusom, a homokdomb volt, ugyanis itt elment mellettem egy hazai versenyző, de olyan sebességgel, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Így hirtelen a 4. helyen találtam magam, aminek nem örültem, pedig a technikás szakaszon tudtam behozni a hátrányomból és közel kerültem az ellenfelekhez. Az  egyenesben megint elfogyott az erőm és a 3. körre a Bennyvel a nyakamban, a 4. pozícióban érkeztem. XX-Force gél benyomva a frissítő zónában, de a nagy sietségben, a mumus előtti lejtő alján, a bal kanyarban valószínűleg a fáradtságnak köszönhetően már nem tudtam kifogni az első kerék tapadásának elvesztését és elcsúsztam. Benny szemfüles módon ki is használta az esetet és megelőzött. A hosszú, homokdombon próbáltam felvenni a sebességét, de már nem tudtam közelebb kerülni. Hiába tudtam megmászni ebben a körben is a ródli dombot, már nem tudtam pozíciót fogni. Próbáltam még mindent beleadni, de már nem volt haszna. Az 5. biciklisként szeltem át a célvonalat. Jonas nyert, ez rengeteg pontot jelentett neki.
XX-Force betárazása...

A bajnokság állásának szempontjából nem örülök ennek az eredménynek.

A mai nap számokban...
17,37 km-re jött ki a 3 kör, 34,3 km/óra max sebesség, 265 méter szint, 197-es max pulzus és 187-es átlag pulzus, mindez 59:47 alatt.
Célbaérés után megfagyva...

Holnap folyt. köv. Huskvarna-ban...

2011. szeptember 10., szombat

Bockstensturen 2011

Hol is kezdjem...
Ja igen, ide megyünk...

A Trans Hungária Maratonon elért sikert követően egy kis kikapcsolódás következett, kemény 2 napon keresztül, amiről egy másik fejezetben olvashattok. Utána Kaposvárról egy hosszú utazás keretein belül visszaértem a hideg Svédországba. Nem volt túl kellemes a közel 25°C-os hőmérséklet csökkenés 24 óra alatt.
Behajóztunk a Skandináv-félszigetre

Mivel kicsit elcsúszott a hazaérkezés, ami péntek éjjel 2 órát jelent, nem volt energiám elmenni még Ludvikába is, pedig új pályán rendezték a Finnmarksturen-t, ahol az eddigi 3 versenyemen balszerencse kísért. 2008-ban közel 40°C-os lázzal tekertem végig a 112 km-t, 2009-ben összetörtem magam, tavaly pedig belekeveredtem egy rajtbalesetbe. Idén tehát kimaradt ez a futam. Így egy héttel több jutott arra, hogy felkészítsem magamat a varbergi Bockstensturen-re.

Trans Hungaria Maraton Svédországban
Mivel a klubunk szervezte a versenyt, egész héten sok munka volt vele. Csütörtökön becsomagoltuk a rajtszámokat, chipeket, hátlapokat, felépült a híd a várárok fölött és ki lett jelölve az egész pálya. Pénteken este felkerült a THM molinó is a cél zónában és jött a pihenés. Egész héten katasztrofális idő volt.

Szeptember 3.
THM energiája
legyen velem

Nem esett reggel, szerencsére a rajt elég későn volt, így nem kellett kapkodnom reggel. Egy nyugodt reggeli, majd a holmik összekészítése, gélek, csoki, izó betárazása.
Tisztán, frissen, várakozással tele

9:55-kor elindultam itthonról és kemény 3 perc gurulás után már meg is érkeztem a rajthoz. Volt még időm dögivel, meg ismerősből is jópár, akik mind biztattak és az élmezőnybe vártak...
Készül a motoros csapat is

A rajt terület, előtérben az egyik támogató autójával
20 perccel a rajt előtt lemerült a fényképezőhöz tartozó összes akksi, így még gyorsan fel kellett szaladnom a No.1-be venni elemeket.
Ahogy visszaértem, már álltam is be a rajthoz, és a hazai pálya előnyéhez hozzá tartozott, hogy a profik közé, az 1-es karámba állhattam.
A vasparipák még pihennek

A klubtársak folyamatosan jöttek
a jókívánságokkal

Meg is lepett a dolog, az első sorból vártam a rajtot. Felhajtottam az X-Oxygent és 2 perc múlva már engedtek is utunkra minket. Megindultak a motorok, majd a startszőnyegen való áthaladás után elindult a mezőny a városközponton keresztül Åkulla irányába. Ennyire a mezőny elején még nem állt módomban haladni. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, hogy mit csinálok itt, de elhitettem magammal, hogy igenis ez az én helyem!
Rajt után

A városon végig kígyózott a több mint 1000 biciklis, megörvendeztette az út két szélén álló tömeget. Én az első sorból hallgathattam a tömeg kiáltozását, drukkolását.
Igen, ott vagyok a második sorban, középen
Én voltam a legjobb varbergi.
Az első 10 km aszfalton telt és bizony a lassú, nyugodt masterstartnak semmi nyoma nem volt. Kb 6 km után engedték el a mezőnyt és így, az első 15 km - amiben már volt dózerút is - 42 km/órás átlaggal(!) telt. Valószínűleg az X-Oxigen hatását érezhettem, mármint hogy nem érzek semmit. Mikor elérkeztünk az első erdei emelkedőhöz, ott bosszulta meg magát a kezdés...

Hömpölygő biciklisek a tömeggel
körbezárva
Hirtelen azt éreztem, hogy nincs tartalék. Ez sajnos eltartott jópár km-en keresztül és szép lassan csorogtak el mellettem a többiek, köztük sajnos a klubtársak is. Az egyenes szakaszon semmire nem mentem, ismét bevillant, hogy minek jöttem én ide. E mellett pedig hihetetlen hibának éreztem ezt a felfogást, mivel mégis hazai pályán voltam.
Mikor kiértünk a hosszútáv nyomvonalára, és az első hegy lábánál tovább biztattak a versenyző társak, erőt vettem magamon és a mászás alatt sikerült megelőzni jópár kollegát. :)
Az emelkedő azonban nem tarthatott örökké, viszont legalább elértem, hogy hátrébb nem kerültem. Nagyon nehezen teltek a méterek, mintha ragasztóval kentek volna be mindent, nagyon szívta le az energiámat a sár. Nehezen gurult a kerék.
Lisa Ström mögött Åkulla-ban

Itt már Lisa előtt (a fénykép miatt)
A BST klasszikussá vált erdei részéhez értem, ahonnan már csak 1 lejtő volt vissza az első Åkulla-i domb megkezdéséhez. Érdekes módon itt megint jó tempóban tudtam közlekedni, és 8-10 kerekes mellett mehettem el. A női mezőnyből sajnos még valaki megelőzött, Lisa Ström volt az, a Falu CK versenyzője. Kicsit mérges voltam, hogy mögé kerültem, mert így a kedvenc gyökeres lejtőmön elég sok időt vesztettem. Mikor kiértünk a bicikliútra, hagytam magam előtt, és nekiálltam táplálkozni. Nem értette senki, szóvá is tették, hogy miért vagyok ennyire hátul. Az első energiadepóban egy izó legurítása és egy banán egyben benyomása sikerült , ezzel legalább  kicsit észhez tértem. A pálya igazi MTB szakasza következett.

Volt, aki pózolt is
Gyors szerviz :)










Åkulla, ahol a táv szintjének jó 50%-a van, pedig csak 20 km a teljes 95 km-ből. Ügyesen bele van építve a hegyek és sífutópálya murvás "alj-talaja". Tavalyhoz képest nem változtattunk a pálya vonalvezetésén, nem is volt baj, egész jól vettem az akadályt. Mikor kiértem az első aszfaltos összekötő szakaszra, utolért egy Varbergs MTB vonat... Épp hogy nem dudáltak, mikor elhaladtak mellettem a srácok. Kapaszkodtam és sikerült beállnom szélárnyékba. Szerencsémre jött az első hegyi "befutó". Végre... Sikerült is elhúznom ismét. A kicsi hazánkban futott versenyeknek sokat köszönhetek hegymeneti képességem fejlődésében.
Åkulla 2 előtt, Angelica mögött
Nem tartott sokáig a boldogság, a domb másik oldalán rosszul mértem fel a féktávot és kb 20 méterrel korábban kezdtem el fékezni. A megszerzett előnyöm azon nyomban el is olvadt. Johnny beállt elém és húzott. Nem is volt baj, szépen bírtam az iramot. Aztán egyszer csak egy mocsáron való átkelés után elkövettem egy komoly hibát. Nem akartam belemenni a 40 cm mély sárba, kimentem a "tócsa" szélére, ami 25-30 cm-el magasabban volt, mint az "út", de pár méter után volt egy hirtelen letörés, amivel a szintkülönbség meg is szűnt. Ráadásnak egy kilógó fatuskó is ott volt az útban. Ez okozta a vesztemet, ugyanis a letörésen túl volt az első kerék, a hátsó viszont a csúszos domboldalon megcsúszott, elakadt a fában, és rögtön megállt a bicikli. Az első kerék pont belement egy gödörbe, nem volt visszaút, átestem a kormányon, a lovamat pedig megkaptam a sisak tetejére... A szemüvegem elrepedt, ahogy a sisak félrebillent a fejemen. Beletelt egy kis időbe, mire talpra álltam. Pozíciót nem vesztettem, de a szélárnyékom elment. Utána túl óvatosan folytattam a versenyt.
Ekkor még 11-12 km volt a kettes számú depóig. Sikerült látótávolságba kerülnöm Johnny-hoz, de végül nem értem utol. Åkulla 2 után a "ződek" miatt ki kellett hagynunk egy mocsaras részt, és közúton folytattuk a versenyt, ahol már megint túlzottan felspanolták a tempót. Nem esett jól ismét, bár legalább egy kis Nutrixxion gélt be tudtam nyomni.
A rajtnál Markus, Åsa és Benny




A következő erdő még levágott ágakkal is tele volt, itt bevillant a hátsó váltó védtelensége... És ekkor megcsillant a remény. A második hegyi hajrá közepénél vissza zárkóztam kedves csapattársamra. Egészen a hosszú dózerút végéig együtt is voltunk, de megint elfogyott a szufla. Nem tudom mi történt, de nagyon rövid időre tudtam csak összeszedni magam.
Öströö birkafarmjánál, meghalva
Öströö-nél megint egy hosszú közúti szakasz következett, ahol anyáék vártak új kulaccsal. Itt már az XX- Force-al töltött flaskát kaptam meg. Nem volt már túl sok vissza, a verseny 70%-án már túl voltunk.
3-as számú itató, Nackestugan

Már csak 2 igazi jó emelkedő és technikás rész volt vissza, miután becsatlakoztunk az 50 km-es pályába, ahonnan a bicikli már magától haza talált volna, annyiszor jártunk ezen az úton. A kedvenc köves lejtőm is itt következett, ami után az eszméletlen sár miatt nyomvonalat változtattak és nem a szántóföldön keresztül mentünk Grimtunet irányába, hanem Grimetonba vezető aszfalton haladt a mezőny. A verseny utolsó előtti energiapótló állomásához értünk, ami azt is jelentette, hogy innen már nem a hegyekkel, hanem a szembe széllel kell megküzdeni. Az utolsó 30 km-t mindig nagyon utáltam.  Annyira el voltam fáradva, hogy még az XX Force sem segített rajtam, ezért még rányomtam egy XX Force zselét is, ami elég hamar bebizonyította, hogy rossz döntés volt. A pulzusom pillanatok alatt 15-el megugrott. Innen csak a hátamról szívtam a vizet, egészen a célig. Próbáltam végig vonatozni, de nem nagyon sikerült, mivel hiába nyomtam a pedált, nem haladtam előre. Teljesen elfogytam. A legutálatosabb szakaszon sem tudtam bent maradni a sorban, a hiba bennem volt, hogy az utolsó helyre álltam be. Így az autópályán átvezető hídra mászhattam fel egyedül... Már csak egyetlen rövid, de annál sárosabb erdei szakasz volt vissza, mielőtt beértünk Varbergbe.
Megtartották az utolsó szántóföldi áthaladást, ahol szerencsénkre elég vastagon volt valami kalászos növény szára eltiporva, így csak 15 cm mélyen süllyedt el a kerék. Az utolsó itatón már semmi kedvem nem volt megállni, megcéloztam az edző pályánkat, ami még soha nem okozott ilyen nehézséget.
Mikor kiértem a toronyházakhoz, már csak egy kutyafuttató, egy birkalegelő és a régi vasútvonalon végigvezető tengerparti út volt vissza.
94500 méter megtétele után

94700 méter után

Gondoltam mese nincs, itt már mindent bele kell adni, a becsületemnek úgyis annyi. Végre megláttam a várat, tudtam, hogy az utolsó km-re értem.
A várárok felett átvezető híd
Befordultam a vár sarkánál, végig a fal tövében, majd egy jobbossal fel a várárkon épített hídra, aztán még egy jobb kanyar, ami ráfordított a Societen parkban lévő célegyenesre. Semmi zászló, vagy ünneplés, szép csendben tekertem be a célba.

Célfotó, a 2011-es Bockstensturen-en


A klubból mindenki dicsért, vigasztalt, de nem tudom a mai napig sem hogy miért.
Maximális elégetetlenség

Végülis 4:14:02-es idővel teljesítettem, a kereken 95 km-es távot.  6. helyen értem be a klubból, összetettben 99. pozíció és az elit kategóriában 25.


"Felejtsetek el....





Hiába érzem rossznak ezt az eredményt, ez a legjobb helyezésem a svéd elit kategóriában a maratonokon. 59,9 km/órás max sebességet sikerült elérni a mai napon, 191-es max és 171-es átlag pulzus. 1162 méter szint és rengeteg sár...
... én ott sem voltam :)
Ádámnak - Macsi méretű kutty is látogató volt a versenyen

Ezzel be is fejeződött a 2011-es Svéd maraton bajnokság, ahol a 7 futamból, csak 4-en tudtam indulni, idő és anyagi feltételek hiánya miatt. 3 pontszerző versenyemen 62 pontot sikerült összegyűjteni, amivel a 48. helyen zártam a szezont.
"Na, mi a helyzet kisgyerek..." Muhaha


Ő az a doktornéni, aki 2009-ben
kiszedte a varrataimat













A jól megérdemelt masszázs, a hidegben...
Azt hiszem, az arckifejezés mindent
elárul












Volt aki már nem bírta kivárni az
ebédet

Utolsó verseny utáni "mosoly"

Åsa boldogan a célban
Maratonozásnak vége erre az évre...

Köszönöm szépen a figyelmet, jövőre ismét visszatérek, bár még nincs vége az évnek, az XC bajnokság még teljesen nyitott, azokkal a versenyekkel még jelentkezem.