Bockstensturen 2011

Hol is kezdjem...

Ja igen, ide megyünk...

A Trans Hungária Maratonon elért sikert követően egy kis kikapcsolódás következett, kemény 2 napon keresztül, amiről egy másik fejezetben olvashattok. Utána Kaposvárról egy hosszú utazás keretein belül visszaértem a hideg Svédországba. Nem volt túl kellemes a közel 25°C-os hőmérséklet csökkenés 24 óra alatt.

Behajóztunk a Skandináv-félszigetre

Mivel kicsit elcsúszott a hazaérkezés, ami péntek éjjel 2 órát jelent, nem volt energiám elmenni még Ludvikába is, pedig új pályán rendezték a Finnmarksturen-t, ahol az eddigi 3 versenyemen balszerencse kísért. 2008-ban közel 40°C-os lázzal tekertem végig a 112 km-t, 2009-ben összetörtem magam, tavaly pedig belekeveredtem egy rajtbalesetbe. Idén tehát kimaradt ez a futam. Így egy héttel több jutott arra, hogy felkészítsem magamat a varbergi Bockstensturen-re.

Trans Hungaria Maraton Svédországban

Mivel a klubunk szervezte a versenyt, egész héten sok munka volt vele. Csütörtökön becsomagoltuk a rajtszámokat, chipeket, hátlapokat, felépült a híd a várárok fölött és ki lett jelölve az egész pálya. Pénteken este felkerült a THM molinó is a cél zónában és jött a pihenés. Egész héten katasztrofális idő volt.

Szeptember 3.

THM energiája
legyen velem

Nem esett reggel, szerencsére a rajt elég későn volt, így nem kellett kapkodnom reggel. Egy nyugodt reggeli, majd a holmik összekészítése, gélek, csoki, izó betárazása.

Tisztán, frissen, várakozással tele

9:55-kor elindultam itthonról és kemény 3 perc gurulás után már meg is érkeztem a rajthoz. Volt még időm dögivel, meg ismerősből is jópár, akik mind biztattak és az élmezőnybe vártak...

Készül a motoros csapat is

A rajt terület, előtérben az egyik támogató autójával

20 perccel a rajt előtt lemerült a fényképezőhöz tartozó összes akksi, így még gyorsan fel kellett szaladnom a No.1-be venni elemeket.
Ahogy visszaértem, már álltam is be a rajthoz, és a hazai pálya előnyéhez hozzá tartozott, hogy a profik közé, az 1-es karámba állhattam.

A vasparipák még pihennek

A klubtársak folyamatosan jöttek
a jókívánságokkal

Meg is lepett a dolog, az első sorból vártam a rajtot. Felhajtottam az X-Oxygent és 2 perc múlva már engedtek is utunkra minket. Megindultak a motorok, majd a startszőnyegen való áthaladás után elindult a mezőny a városközponton keresztül Åkulla irányába. Ennyire a mezőny elején még nem állt módomban haladni. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, hogy mit csinálok itt, de elhitettem magammal, hogy igenis ez az én helyem!

Rajt után

A városon végig kígyózott a több mint 1000 biciklis, megörvendeztette az út két szélén álló tömeget. Én az első sorból hallgathattam a tömeg kiáltozását, drukkolását.

Igen, ott vagyok a második sorban, középen

Én voltam a legjobb varbergi.
Az első 10 km aszfalton telt és bizony a lassú, nyugodt masterstartnak semmi nyoma nem volt. Kb 6 km után engedték el a mezőnyt és így, az első 15 km - amiben már volt dózerút is - 42 km/órás átlaggal(!) telt. Valószínűleg az X-Oxigen hatását érezhettem, mármint hogy nem érzek semmit. Mikor elérkeztünk az első erdei emelkedőhöz, ott bosszulta meg magát a kezdés...

Hömpölygő biciklisek a tömeggel
körbezárva

Hirtelen azt éreztem, hogy nincs tartalék. Ez sajnos eltartott jópár km-en keresztül és szép lassan csorogtak el mellettem a többiek, köztük sajnos a klubtársak is. Az egyenes szakaszon semmire nem mentem, ismét bevillant, hogy minek jöttem én ide. E mellett pedig hihetetlen hibának éreztem ezt a felfogást, mivel mégis hazai pályán voltam.
Mikor kiértünk a hosszútáv nyomvonalára, és az első hegy lábánál tovább biztattak a versenyző társak, erőt vettem magamon és a mászás alatt sikerült megelőzni jópár kollegát. :)
Az emelkedő azonban nem tarthatott örökké, viszont legalább elértem, hogy hátrébb nem kerültem. Nagyon nehezen teltek a méterek, mintha ragasztóval kentek volna be mindent, nagyon szívta le az energiámat a sár. Nehezen gurult a kerék.

Lisa Ström mögött Åkulla-ban

Itt már Lisa előtt (a fénykép miatt)

A BST klasszikussá vált erdei részéhez értem, ahonnan már csak 1 lejtő volt vissza az első Åkulla-i domb megkezdéséhez. Érdekes módon itt megint jó tempóban tudtam közlekedni, és 8-10 kerekes mellett mehettem el. A női mezőnyből sajnos még valaki megelőzött, Lisa Ström volt az, a Falu CK versenyzője. Kicsit mérges voltam, hogy mögé kerültem, mert így a kedvenc gyökeres lejtőmön elég sok időt vesztettem. Mikor kiértünk a bicikliútra, hagytam magam előtt, és nekiálltam táplálkozni. Nem értette senki, szóvá is tették, hogy miért vagyok ennyire hátul. Az első energiadepóban egy izó legurítása és egy banán egyben benyomása sikerült , ezzel legalább  kicsit észhez tértem. A pálya igazi MTB szakasza következett.

Volt, aki pózolt is

Gyors szerviz :)

Åkulla, ahol a táv szintjének jó 50%-a van, pedig csak 20 km a teljes 95 km-ből. Ügyesen bele van építve a hegyek és sífutópálya murvás "alj-talaja". Tavalyhoz képest nem változtattunk a pálya vonalvezetésén, nem is volt baj, egész jól vettem az akadályt. Mikor kiértem az első aszfaltos összekötő szakaszra, utolért egy Varbergs MTB vonat... Épp hogy nem dudáltak, mikor elhaladtak mellettem a srácok. Kapaszkodtam és sikerült beállnom szélárnyékba. Szerencsémre jött az első hegyi "befutó". Végre... Sikerült is elhúznom ismét. A kicsi hazánkban futott versenyeknek sokat köszönhetek hegymeneti képességem fejlődésében.

Åkulla 2 előtt, Angelica mögött

Nem tartott sokáig a boldogság, a domb másik oldalán rosszul mértem fel a féktávot és kb 20 méterrel korábban kezdtem el fékezni. A megszerzett előnyöm azon nyomban el is olvadt. Johnny beállt elém és húzott. Nem is volt baj, szépen bírtam az iramot. Aztán egyszer csak egy mocsáron való átkelés után elkövettem egy komoly hibát. Nem akartam belemenni a 40 cm mély sárba, kimentem a "tócsa" szélére, ami 25-30 cm-el magasabban volt, mint az "út", de pár méter után volt egy hirtelen letörés, amivel a szintkülönbség meg is szűnt. Ráadásnak egy kilógó fatuskó is ott volt az útban. Ez okozta a vesztemet, ugyanis a letörésen túl volt az első kerék, a hátsó viszont a csúszos domboldalon megcsúszott, elakadt a fában, és rögtön megállt a bicikli. Az első kerék pont belement egy gödörbe, nem volt visszaút, átestem a kormányon, a lovamat pedig megkaptam a sisak tetejére... A szemüvegem elrepedt, ahogy a sisak félrebillent a fejemen. Beletelt egy kis időbe, mire talpra álltam. Pozíciót nem vesztettem, de a szélárnyékom elment. Utána túl óvatosan folytattam a versenyt.
Ekkor még 11-12 km volt a kettes számú depóig. Sikerült látótávolságba kerülnöm Johnny-hoz, de végül nem értem utol. Åkulla 2 után a "ződek" miatt ki kellett hagynunk egy mocsaras részt, és közúton folytattuk a versenyt, ahol már megint túlzottan felspanolták a tempót. Nem esett jól ismét, bár legalább egy kis Nutrixxion gélt be tudtam nyomni.

A rajtnál Markus, Åsa és Benny

A következő erdő még levágott ágakkal is tele volt, itt bevillant a hátsó váltó védtelensége... És ekkor megcsillant a remény. A második hegyi hajrá közepénél vissza zárkóztam kedves csapattársamra. Egészen a hosszú dózerút végéig együtt is voltunk, de megint elfogyott a szufla. Nem tudom mi történt, de nagyon rövid időre tudtam csak összeszedni magam.

Öströö birkafarmjánál, meghalva

Öströö-nél megint egy hosszú közúti szakasz következett, ahol anyáék vártak új kulaccsal. Itt már az XX- Force-al töltött flaskát kaptam meg. Nem volt már túl sok vissza, a verseny 70%-án már túl voltunk.

3-as számú itató, Nackestugan

Már csak 2 igazi jó emelkedő és technikás rész volt vissza, miután becsatlakoztunk az 50 km-es pályába, ahonnan a bicikli már magától haza talált volna, annyiszor jártunk ezen az úton. A kedvenc köves lejtőm is itt következett, ami után az eszméletlen sár miatt nyomvonalat változtattak és nem a szántóföldön keresztül mentünk Grimtunet irányába, hanem Grimetonba vezető aszfalton haladt a mezőny. A verseny utolsó előtti energiapótló állomásához értünk, ami azt is jelentette, hogy innen már nem a hegyekkel, hanem a szembe széllel kell megküzdeni. Az utolsó 30 km-t mindig nagyon utáltam.  Annyira el voltam fáradva, hogy még az XX Force sem segített rajtam, ezért még rányomtam egy XX Force zselét is, ami elég hamar bebizonyította, hogy rossz döntés volt. A pulzusom pillanatok alatt 15-el megugrott. Innen csak a hátamról szívtam a vizet, egészen a célig. Próbáltam végig vonatozni, de nem nagyon sikerült, mivel hiába nyomtam a pedált, nem haladtam előre. Teljesen elfogytam. A legutálatosabb szakaszon sem tudtam bent maradni a sorban, a hiba bennem volt, hogy az utolsó helyre álltam be. Így az autópályán átvezető hídra mászhattam fel egyedül... Már csak egyetlen rövid, de annál sárosabb erdei szakasz volt vissza, mielőtt beértünk Varbergbe.
Megtartották az utolsó szántóföldi áthaladást, ahol szerencsénkre elég vastagon volt valami kalászos növény szára eltiporva, így csak 15 cm mélyen süllyedt el a kerék. Az utolsó itatón már semmi kedvem nem volt megállni, megcéloztam az edző pályánkat, ami még soha nem okozott ilyen nehézséget.
Mikor kiértem a toronyházakhoz, már csak egy kutyafuttató, egy birkalegelő és a régi vasútvonalon végigvezető tengerparti út volt vissza.

94500 méter megtétele után

94700 méter után

Gondoltam mese nincs, itt már mindent bele kell adni, a becsületemnek úgyis annyi. Végre megláttam a várat, tudtam, hogy az utolsó km-re értem.

A várárok felett átvezető híd

Befordultam a vár sarkánál, végig a fal tövében, majd egy jobbossal fel a várárkon épített hídra, aztán még egy jobb kanyar, ami ráfordított a Societen parkban lévő célegyenesre. Semmi zászló, vagy ünneplés, szép csendben tekertem be a célba.

Célfotó, a 2011-es Bockstensturen-en

A klubból mindenki dicsért, vigasztalt, de nem tudom a mai napig sem hogy miért.

Maximális elégetetlenség

Végülis 4:14:02-es idővel teljesítettem, a kereken 95 km-es távot.  6. helyen értem be a klubból, összetettben 99. pozíció és az elit kategóriában 25.

"Felejtsetek el....

Hiába érzem rossznak ezt az eredményt, ez a legjobb helyezésem a svéd elit kategóriában a maratonokon. 59,9 km/órás max sebességet sikerült elérni a mai napon, 191-es max és 171-es átlag pulzus. 1162 méter szint és rengeteg sár...

... én ott sem voltam :)

Ádámnak - Macsi méretű kutty is látogató volt a versenyen

Ezzel be is fejeződött a 2011-es Svéd maraton bajnokság, ahol a 7 futamból, csak 4-en tudtam indulni, idő és anyagi feltételek hiánya miatt. 3 pontszerző versenyemen 62 pontot sikerült összegyűjteni, amivel a 48. helyen zártam a szezont.

"Na, mi a helyzet kisgyerek..." Muhaha

Ő az a doktornéni, aki 2009-ben
kiszedte a varrataimat

A jól megérdemelt masszázs, a hidegben...

Azt hiszem, az arckifejezés mindent
elárul

Volt aki már nem bírta kivárni az
ebédet

Utolsó verseny utáni "mosoly"

Åsa boldogan a célban

Maratonozásnak vége erre az évre...

Köszönöm szépen a figyelmet, jövőre ismét visszatérek, bár még nincs vége az évnek, az XC bajnokság még teljesen nyitott, azokkal a versenyekkel még jelentkezem.