2011. október 08.
Azaz éppen 1 héttel a kupában számító utolsó verseny után, került megrendezésre, a levezető éjszakai verseny, aminek tétje már nem volt részemről, viszont jó bulinak tartottam, hogy még egy éjszakai versenyt teljesíthetek ebben az évben.
Azaz éppen 1 héttel a kupában számító utolsó verseny után, került megrendezésre, a levezető éjszakai verseny, aminek tétje már nem volt részemről, viszont jó bulinak tartottam, hogy még egy éjszakai versenyt teljesíthetek ebben az évben.
A dolog annyiból volt még izgalmasabb, hogy egy kedves ismerősöm is velem tartott, és ráadásul Ő, magyar földről érkezett hozzám látogatóba.
A történet tehát valahol ott kezdődik ezzel a viadallal kapcsolatban, mikor 1 éve a klubban pár srác megemlítette, hogy lesz ez a verseny. Picit fáztam tőle, ráadásul akkor még jó lámpám sem volt, de most, hogy még tapasztalatot is sikerült szereznem az éjszakai versenyzésben, sokkal bátrabban álltam rajthoz.
A történet tehát valahol ott kezdődik ezzel a viadallal kapcsolatban, mikor 1 éve a klubban pár srác megemlítette, hogy lesz ez a verseny. Picit fáztam tőle, ráadásul akkor még jó lámpám sem volt, de most, hogy még tapasztalatot is sikerült szereznem az éjszakai versenyzésben, sokkal bátrabban álltam rajthoz.
 | |
| A fényem az éjszakában |
Sajnos a svéd ősz csúnyán bemutatkozott, erős szél, hideg és eső tette kellemetlenné az élményt. Ráhangolódás miatt, már pénteken felmentünk Göteborgba, igaz semmit nem láttunk a városból, viszont köszönetet kell mondanom a lakásért, amit kaptunk erre az éjszakára. Csak mi ketten, mint a vár ura és úrnője, elég hamar sikerült elpilledni. A reggel sem túl korán ért minket, de bizakodón néztünk a nap elé, aminek a végén, a verseny tette fel a koronát. Fél 12 volt, mire kidugtuk orrunkat a lakás melegéből, és lépésenként konstatáltuk egyre kisebb meggyőződéssel, hogy szerencsénk van az idővel.
Városnézés volt tervben, mivel meg szerettem volna mutatni Göteborgot kedves vendégemnek, és persze saját magam is szerettem volna szemügyre venni végre, 4 éves itt tartózkodásom után Svédország 2. legnagyobb városát. Rövid séta – ami ráadásul nem is volt tervezve, csak persze ahol jobbra kellett volna menni, ott homlokegyenest a másik irányba indultam, mert jó helyismerettel rendelkezem – után a központi állomáson felszálltunk a villamosra, ami kivitt minket Saltholmen hajóállomásra.
Jó volt az üvegkalitkából végignézni mindent ami érdekes, a belvároson vitt minket keresztül, és még nem is fáztunk. Egy 2 órás körre mentünk el a vízibusszal, az időjárás viszontagságait leszámítva gyönyörű élménnyel lettünk gazdagabbak (azt hiszem beszélhetek többes számban).
Onnan villamossal vissza a főpályaudvarra, ahol összefutottunk a klubból Peter Larssonnal, aki a fülembe tette a Nightmare Classic „bogarát” tavaly. Innen még gyorsan vissza buszoztunk a lakáshoz, felöltöttem a harci díszt, és indultunk is ki a pályára.
 | |
| Ullevi, ami néha MX pálya, néha a bőrt rúgják benne, de atlétikai múltja is ismert |
 | |
| A vízibusz |
Jó volt az üvegkalitkából végignézni mindent ami érdekes, a belvároson vitt minket keresztül, és még nem is fáztunk. Egy 2 órás körre mentünk el a vízibusszal, az időjárás viszontagságait leszámítva gyönyörű élménnyel lettünk gazdagabbak (azt hiszem beszélhetek többes számban).
 |
| Göteborgi szigetvilág |
 |
| ... egy nagyobb sziget kikötője |
Skatås-ban volt a verseny, bőven időben odaértünk, még az első rajtig is volt több, mint 1 óra. Mivel sikerült kellőképpen átfagynom már napközben, így hiába vettem fel még 43 réteg ruhát, továbbra is fáztam. A város egyik legmagasabb pontja volt a verseny helyszíne.
Kísérőmet az autóban hagytam, én pedig elindultam a pályabejárásra. Felázott, laza talajú füves részről indultunk, és az első métertől egy enyhe emelkedőn haladtunk. Kb. 100 méter után értem be az első erdei részre, ahol hatalmas sár várt. Gyökerek, lehullott faágak, éles sziklák voltak a mély sárban. Még csak most értem oda, mégis már ki volt járva az első enyhébb lefele, ami külön adrenalin bombaként szolgált a sötétben. Miután a vízelvezető árok sunyi mélyedésén keresztül vágtam, 90°-os jobb kanyarral egy döngölt kavicsos futó útra érkeztem, ami ismét emelkedett. Egy kis könnyítésként, hogy feljebb lehessen kapcsolni, jött egy kis lejtő, de utána 40 méter szintet jelentő domb várt rám, amin még egy lovardát is megkerültünk, és nem csak a szint jelentette a nehézséget, hanem hogy a kerék több centire belemélyedt a laza talajba. Egy erdei lovagló ösvény vezetett rá a pálya legmagasabb pontjára, ahonnan egy nagyon technikás, meredek, 30-40 cm mély sárral borított köves lejtő következett. Elsőre kicsit bátortalanul mentem rá - aztán mikor másodjára visszatértem, teljes gázon, szemet becsukva, a nyomokkal nem törődve vágtattam le rajta – és bizony majdnem meggyűlt a bajom vele, akárcsak az 5-6 előttem, a sárban fekvő biciklis társamnak. Valamennyire ismerős volt a nyomvonal, mivel áprilisban itt edzőtáboroztunk, és Åsa vezetett már itt engem. Egy kisebb hullámvasútra hasonlító, széles futó ösvényen vezetett keresztül a pálya, a következő erdei részig, ahol ha óvatosan mentem, akkor rögtön elsüllyedtem a sárban. Már csak a pálya utolsó pár száz métere volt hátra, ami egy mély árkon való átkelésből, 50 méter aszfaltból és egy pár sikánból állt, amivel vissza is értem a rajthoz. Hát ebből a körből kell majd megtenni a versenyen 4-et. A pálya teljes hossza kb. 4 km volt, ami nem hosszú, a 65 méter szint nem sok, de a 0°C-hoz közeli hőmérséklet, a viharos szél és a mélyen felázott talaj kemény feltételeknek bizonyultak. Próbáltam valamennyire felmelegíteni magamat, de nem igazán sikerült. Csak vártam és vártam a beszólítást.
 |
| A pálya |
19:30-ra volt meghirdetve a rajt, szépen be is álltunk, de a rövidtávosok közül még 2-3 sporttárs volt kint a pályán, akiket meg kellett várni, mielőtt elengedtek volna minket. Kellemetlen élmény volt dzseki nélkül ott állni a metsző szélben, de sajnos 10 perccel csúszott el a rajt, így hiába is kentem be magamat dupla adag izom melegítővel, semmit nem értem el vele. Majd’ odafagytam a biciklire, mire végre megszólalt a rajtfelkiáltás!
Az év egyik legjobb rajtját követtem el, ami talán a fotósként jelenlévő kedves barátomnak való bizonyítás miatt is volt. 60 méterrel a rajt után már méterekkel vezettem az egész mezőny előtt. Ezt a pozíciót meg is őriztem egészen az első meredek rész tetejéig, aztán megbosszulta magát a gyors kezdés és bemerevedett a lábam. Mire kicsit oldódott volna, azt vettem észre, hogy a 3. vagy 4. pozícióba csúsztam vissza. A technikás rész ismét kedvezett, vissza tudtam kapaszkodni egy helyet, aztán a gyors szakasz a halálomat jelentette. Ismét…
Mire vége lett az első körnek, már a 4. helyen voltam. A 3. kör jelentette az igazi izgalmat a versenyen, mivel az első erdős szakaszt követően kicsúszott a kormányra szerelt lámpa kábele az akksiból, a SIGMA kevésbé szórt fénye pedig a vizes környezetben igen kevésnek bizonyult. Meg is álltam egyszer, hogy visszarakjam, de hamarosan ismét kicsúszott, így jelentősen vesztettem a tempómból. Kellemetlen, idegőrlő kör volt, és tudtam, hogy még egy vissza van. Néhány ismerős állt a pálya szélén, akik kedvesen informáltak róla, hogy jön-e mögöttem valaki, de a 3. körben elvesztett 4. helyet már nem tudtam visszaszerezni, így a verseny végén egy nagy sprinttel meg kellett elégednem az 5. pozícióval. Büszke nem vagyok, sőt úgy érzem, hogy csalódást okoztam. Nem csak magamnak, de barátomnak is, aki végig fagyoskodta a pálya szélén az egész versenyt. Az eredményhirdetésre várni kellett majdnem fél órát, utána gyors öltözködés, a bicikliről 8 kg sár lecsutakolása, így már csak 4 kg felesleggel bírt szegénykém, aztán átfagyva beülni az autóba és gyorsan vissza a lakásba. Gyors, forró zuhanyzás mentett meg a fagyhaláltól.
Mire vége lett az első körnek, már a 4. helyen voltam. A 3. kör jelentette az igazi izgalmat a versenyen, mivel az első erdős szakaszt követően kicsúszott a kormányra szerelt lámpa kábele az akksiból, a SIGMA kevésbé szórt fénye pedig a vizes környezetben igen kevésnek bizonyult. Meg is álltam egyszer, hogy visszarakjam, de hamarosan ismét kicsúszott, így jelentősen vesztettem a tempómból. Kellemetlen, idegőrlő kör volt, és tudtam, hogy még egy vissza van. Néhány ismerős állt a pálya szélén, akik kedvesen informáltak róla, hogy jön-e mögöttem valaki, de a 3. körben elvesztett 4. helyet már nem tudtam visszaszerezni, így a verseny végén egy nagy sprinttel meg kellett elégednem az 5. pozícióval. Büszke nem vagyok, sőt úgy érzem, hogy csalódást okoztam. Nem csak magamnak, de barátomnak is, aki végig fagyoskodta a pálya szélén az egész versenyt. Az eredményhirdetésre várni kellett majdnem fél órát, utána gyors öltözködés, a bicikliről 8 kg sár lecsutakolása, így már csak 4 kg felesleggel bírt szegénykém, aztán átfagyva beülni az autóba és gyorsan vissza a lakásba. Gyors, forró zuhanyzás mentett meg a fagyhaláltól.
 | |
| A rémült arc csak a kép kedvéért telepedett rám |
 | |
| Liseberg nyuszi :) |
 | |
| Ilyen magas sem sűrűn vagyok |
 | |
| Európa legnagyobb fa hullámvasútja |
A 2011-es szezon ezzel lezárult, egy összesítéssel még tartozom, de azt már most elárulhatom, eddigi legsikeresebb szezonomon vagyok túl, 21 versennyel, rengeteg izgalommal, sok pozitív és néhány negatív élménnyel fűszerezve.
Szeretném megköszönni, hogy figyelemmel kísérted az egész évet, örömmel tölt el, hogy több mint 3000 alkalommal nyitottátok meg a blogomat. Ez arra sarkall, hogy a 2012-es évben is megosszam eredményeimet, élményeimet. Örömmel venném, ha éppen kedved van, akkor kommentelnéd azt a bejegyzést, amelyik tetszett, vagy amiben nem értettél valamit. Építő kritikákra mindig szükség van.
 |
| Horváth Gergő - VarbergsMTB, Sverige |
Köszönöm szépen a figyelmet, találkozunk 2012-ben.
Horváth Gergő
