2014. szeptember 28., vasárnap

Hjo lett volna…



Kisváros a Vättern partján

Folytassuk szorosan azután, ahol abbahagytam az előző posztban. Szép színes foltjaimmal együtt át tettük székhelyünket Hjo gyönyörű kis városába. Itt a kempingben éjszakáztunk, bár este még elmentünk egyet pizzázni. Én a kebab mellett döntöttem, ami pedig megfelelő méretűnek bizonyult…
Kacsa hotel :)

... és a mi szállásunk

Reggel gyors reggeli és kipakolás után mentünk a pályára, ami 10-15 km-re volt a szállástól. Itt már nyertem, és estem is elég komolyat, győzelmem óta viszont nem volt említésre érdemes eredményem  itt. Szerencsére idén sikerült a fenti parkolóban megállni, sok-sok méter szintet megspórolva ezzel.
Kívülről nézve sokkal kellemesebb a pálya

Mint egy mesében

Szokásos pályabejárással kezdtem, ami annyiban változott idénre, hogy beraktak egy 860 méter hosszú start kört. Ez után bizony a szokásos csillió gyökér és kő következett 4200 méteren keresztül. Az első erdei szakasz élvezhető lefele volt, igaz hogy nagyon rázós, de a technikai tudás jól jött. Ezt pedig egy szintén rázós emelkedő követte, majd a pálya felső része felé vettem az irányt. Nincs gond, tudtam hogy nem lesz sima menet, de arra nem emlékeztem hogy ennyire rá-á-á-á-á-á-á-z-óóóóó-s-s-s-s itt a talaj… :D
Még mindig nem értem a lényegét...

A felső egyenes a supercrossból ismert mosódeszkára hasonlított… Tévedtem, van még egy kis érdekesség és újdonság a korábbi évekhez képest. Építettek 3 ugrót és 2 sziklakertet. Elsőre picit meglepő volt, aztán vissza gurultam kétszer hogy kipróbáljam, mi a helyes átkelés. Elég rosszul volt kiképezve a hossz, a fel és lehajtó, de ha elborult aggyal mentem neki, akkor minden ugorható volt. Innen még egy kis enyhe lejtő, majd a nyomvonal vissza tért a rajtkör széles döngölt útjára. Mikor az egyetlen sima rész véget ért, beértem az alsó erdőbe. Izgalmas volt eléggé, természetes kő tömeg… Millió kő, igazi tenger… Helyes út nincs, csak próbálj átkelni valahogyan… Megoldottam, még ha nem is a legideálisabb nyomon. Rá kellett jönnöm, hogy lefele sokkal könnyebb áthaladni a sziklákon, mint emelkedőn. Kis hullámvasútozás után kiderült, hogy a pálya legmélyebb része kikerült az idei nyomból, amivel 20-30 méter szintet levágtak, és talán a legnehezebb rész is elveszett. Betettek helyette egy iszonyatosan unalmas emelkedőt, ami sima füves domb volt, beépített rázatóval… Mintha csak traktor nyomban kellett volna tekerni…  Összességében nem volt rossz a pálya és az éjszakai eső sem rontott rajta.
164 mögött, 120-tól jobbra, takarásban

Itt már a 120-as előtt

Itt még semmi baj nem volt

12:30-kor rajtoltunk, addigra az idő is megemberelte magát és a Nap is előbújt. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól sikerült elkapnom a rajtot. Ugyan eléggé hátulról kellett nekivágnom a futamnak, de így is hamar vezető helyre kerültem, a felvezető kör nagyon jól telt, aztán mielőtt az első erdei részre ért a mezőny,  1-2 emberke elém került. A hiba ezután jött, mert ugye lefele minden gurul, na de mi a helyzet az emelkedővel? Mire felértem az ugratókhoz, addigra a 8. helyen találtam magam. Alig maradt töltet a lábamban… Hiába az X-Ride és bármi más, semmi pozitív nem jutott eszembe és sajnos a tegnapi esés is túl élénken világított a gondolataim között, emiatt sok helyen gyök kettővel közlekedtem… Igaz, legalább használtam a fejemet… Mert az elsők közül bizony volt aki a sziklás lejtőn feküdt kiterülve. Sovány vigasz, de így egyel előrébb kerültem. Nem nagy dicsőség, de minden pont számít a tegnapi eseményeket követően… Stabilan tartottam a helyemet, és a kör végére sikerült vissza tölteni egy kis energiát a hajtóművembe, amivel egy kis gyorsítást tudtam eszközölni. Használt a dolog, előztem. Fáradtak a többiek… 4 kört kellett megtenni, ami kicsivel 17,5 km felett volt. Az utolsó körre ismét elszállt az erőm és bevillant az is, hogy 4 éve az utolsó körben törtem össze magam, tegnap az utolsó körben eresztette el a Rocket Ron a levegőt, szóval az utolsó körökkel nincs szerencsém. Nagyon megerőltető volt a két egymást követő nap. Egy elég komoly ellenfelem sajnos az utolsó füves emelkedő előtt megelőzött, amire nem tudtam érdemben válaszolni. Nagyon jól tudta hol kell támadnia. A végső sprinten is alul maradtam, az a pár másodperc elválasztott az 5. pozíciótól.
Az emelkedés nem túl nagy, de legalább más is próbálkozott

A sziklakert (és az erőm) végén
Foto: Lotti Strömberg

Szóval összegezve a mai napot, kevés voltam, elfogytam, féltem, gyenge voltam és fájt még az élet is…  6. helyen zártam, ez a tegnapi 10. hellyel együtt katasztrofális hétvégének mondható… Jobban jártam volna ha inkább maradtam volna a jó meleg ágyikóban…
Új tapasztalat, hogy hiába gyorsabb a földön való haladás, viszont a levegőben sokkal simább. J A 17,88 km-hez több mint 1 órára volt szükség, ami árulkodó jel a pálya milyenségét és a kondimat illetően. A legnagyobb sebesség is csak 43,3 km/óra volt, 190-es max pulzus és 179-es átlag jellemezte az 506 méter szinttel rendelkező versenyt.
Célegyenesben, teljesen kikészülve
Foto: Lotti Strömberg

2014. szeptember 16., kedd

Rocket Ron monnyon le

A VB-ről visszatérve a valóságba, az egész hétvégét versenyzéssel töltöttem.

Egy régi visszatérő


Kicsit sűrű lett a program a nyári szünet után, így az utóbbi két napban két versenyen is küzdöttem az elemekkel.
Ezzel nem lehetett olyan vidámság o.O

Szombaton Huskvarna adott helyet a szezon következő futamának. A szokásos hajnali ébredés hétvégén, aminek hamarosan vége lesz fél évre... (Már nagyon várom)
Kevésbé megszokott, hogy úgy éreztem mikor felkeltem, hogy ólomcsizma van rajtam... 20 perces nyújtással kezdtem a napot, hajnalban.
Ahhoz képest hogy 20 fokot mondtak és napsütést, a Napot csak képen láttuk, de legalább nem esett. Alaposan átszabták a pályát, ami az első körben rosszul esett, aztán végül is megtetszett az új nyomvonal, ami 230 méter szintet tartalmazott cirka 4 km-es távon... Technikás, meredek lejtők, nagy letörések és sok A-B út a sziklás lefeléken. Az emelkedők szintén meredekek voltak. Minden emelkedő meredek volt. Széles, lehetett előzni, nem csak ösvény. Tetszett. Nem bonyolították túl a dolgot, a sípályán leereszkedve a DH ösvényen találtuk magunkat, emellett nem távolították el a természetes akadályokat sem, a kidőlt fát ott hagyták, lehetett kerülő utat választani, vagy a 40 centis fatörzsről leugrani, de csak okosan, mert egy sodrós balkanyar következett azonnal.
Nem megszokott tőlem, hogy 2 teszt kört is mentem, de muszáj volt a letöréseket megpróbálni.
Start kör utáni első ösvény

13:42-kor rajtoltunk el, 7 kategória volt egyszerre a pályán. Nehéz volt jó pozícióba keveredni a felvezető körön, nagy helyezkedés ment, hogy a technikás részeken minél kevesebb ellenféltől legyünk zavartatva. Persze a rossz rajthelyet magamnak is köszönhetem, mert nem 13:38-kor kellett volna eszeveszett tempóban elkezdeni megszabadulni a meleg ruhától, hogy 3 perccel a rajt előtt álljak be középre... Na mindegy, egész szépen tisztázódott minden pozíció , mire az első domb aljára értünk. 4. helyen voltam itt, de mire a 22%-os mászáson túl voltunk, már a 2. helyen jártam, Jens hátsó kerekét vadul támadva... A farönknél valaki esett, így a pályabírók a kerülő útra küldték a mezőnyt. Innen jött a következő csúnya mászás, ahol szintén jól teljesítettem. Innen egy technikás részre értem, ahol egymás után 2 helyen is lehetett útvonalat választani, persze hogy a legmeredekebb megoldást választottam mindkét esetben. Jött a DH pálya, a maga ugratóival és mandíneres kanyarjaival. Aztán a gyenge pontom, a sík következett. Itt utol is értek, és el is mentek...
Mire visszaértem a következő körhöz, már 20 méteres hátrányom volt a domb alján, aztán mire felértem, már a javamra volt a 20 méter. 

A kilátásban nem tudtunk gyönyörködni verseny közben

Az egyik letörés

Jiihhhhááááá :D
Aztán az utolsó körben is ugyanez a forgatókönyv volt, de itt jött az, amivel nem számoltam...
A legnagyobb letöréshez érkezve rosszul tettem a kereket a sziklákra és ez sajnos a nagy sietségben megbosszulta magát. Ugyanúgy jártam, mint Varbergben a szezon nyitón. A Schwalbe elengedte a felni peremét, a tej fröcskölt mindenfelé, én pedig a gép hirtelen megállása miatt azonnal repültem át a kormányon. Sikerült magamat hamar összekapni, de elég csúnyán megütöttem magam.Mikor visszaültem, akkor tudatosult bennem hogy defektem van, és nagyon messze a másik kerék.
Gyalogos forgalom a pályán... :(

Sajnos itt vége volt mindennek. A fennmaradó 3-3,5 km-en toltam, majd óvatosan gurultam tovább. Sok minden végig futott a fejemben, nagyon el voltam keseredve. Több mint 1 perccel később jelentek meg a többiek, és szép lassan elmentek mellettem. Az utolsó 300 méterre cserélhettem volna le a defektes kerekemet, de semmi értelme nem lett volna.
Élvezetes volt a pálya

Csalódott vagyok, mert erős voltam, élveztem a pályát, élveztem a versenyzést. Számolni már nem is merek, hogy mi újság van a bajnoksággal...

Van aki rosszabbul járt
A nap számokban: 3 kör, 12,61 km-es táv, 54:55-ös verseny idő,  43,5 km/óra max sebesség, 178-as átlag és 190-es legnagyobb pulzus, 674 méter szint...
Kezdem nem szeretni a Schwalbe-t...

Holnap Hjo, ma pedig jobb lett volna az általános iskolás pajtásokkal nosztalgiázni a 15  éves osztálytalálkozón.

2014. szeptember 12., péntek

A lejtők uralkodói, DH VB Hafjell

Egy hosszúra nyúlott éjszaka után elérkezett az a szakág, amihez igazán kevés közöm van... Egyszer próbáltam, az sem a sikerességről szólt, annál inkább az adrenalin bombáról, amit kaptam.
Kilátás a szobából

Vendég- és lakóházak mindenfele


Eko-házak
Szóval vasárnap reggel gyorsan kipakoltunk a lakásból, és megindultunk a rajt irányába. Lifttel mentünk fel, nem kellett sétálni végre. :)
781 méteres magasságban szálltunk ki pár perc elteltével, és még csak el sem fáradtunk. :) 
A köztes csúcson, a rajt fölött

1994-es olimpia fáklya vivője a hegyoldalban

Az olimpiai bobpálya

Lassan megindultunk a rajt irányába, de azon az úton, ahol múlt héten az egyik csapattársam eltörte mindkét csuklóját és a jobb kulcscsontját. Egy fekete Rollercoaster nevű ösvényre értünk ki, amit az indulók bemelegítő pályának használtak... Ezek nem normálisak :D
A bemelegítésre használt ösvény

Jönnek a nagyok

Játszani pedig jó

Chill, vagy mit is mondanak erre?

Az edzésnek épp a végére értünk oda, így hamarosan már a juniorok versenyébe nyerhettünk bepillantást. Junior lányból csak 3 volt, aztán jöttek a fiúk. A Monster Jumps nevű szakasszal kezdődött a pálya, ahol 3 óriási ugrató követte egymást. 15-20 méteres ugrások voltak ezek. Már attól tele lett a gatyó, hogy csak néztem...
Azt hiszem nem élném túl, ha ilyen barátnőm lenne

Monster jump...

No para... maradok a földön

Hajrá Magyarok!!!

Ugrás a semmibe

Craaaaaaaaazzzzzyyyyyyyyyy

Onnan egy erdős szakasz következett, ami az Olympic Forests nevet kapta, itt a technikájukat is megmutathatták a világ legjobbjai. Itt többen is elvétették a ritmust és a vasat eldobták a fák közé. Innentől már bemutattam a pályát tegnap, eddig mentünk fel az elit XC futamok előtt. 
Ez nem a leggyorsabb megoldás volt

Úton átkelés... Be kéne vezetni a városban

Felránt és máris ott az 15 méteres ugrás

Teleszkópok kihasználva

Hafjell Express

Az összekötő szakasz után a Hafjell Expresszre szállhattunk fel, ahol széles, döngölt földút volt, hatalmas kanyarokkal és nagy ugrókkal. Az egyik legnagyobb élmény az út feletti átugrás volt, ami nem kiépített ugratón történt, csak egy rántás, és máris a levegőben voltak.
Jiihááááááááá

Egyszerű volt a terep :D

Meredek? Ne viccelj :P

Szintkülönbség alig egy embernyi

A legnehezebb rész, a Rock Jungle következett, ahova két visszafordító után értek be. A kifeszített kötél most tényleg nagy szolgálatot tett ebben  a tömegben. Leírhatatlan az élmény... Egyszerűen hihetetlen az a hangzavar és üdvrivalgás, amivel fogadták a kerekeseket. A láncfűrésztől elkezdve, a biciklivázig, a kapán keresztül, a PVC csőig, minden, amivel hangot lehet kiadni, az jelen volt. Az embert magával ragadja az élmény. Arról nem is beszélve, hogy a pálya brutális volt ezen a részen. Mászófalnak is megtette volna ha pár fokkal meredekebb és a másik irányban haladnak.  Minden tiszteletem azoké, akik ilyen helyeken jutnak le napról-napra. 
Taxi indul az erdőbe

A leglassabb kanyarok egyike
Itt csak utas vagy...


A közönségnek is meggyűlt a baja a terepviszonyokkal


A Taxi Forestbe érkeztünk, aminek egy fák nélküli bevezető szakaszán 180°-os kanyarok után a névadó rész jött, mivel a meredekség miatt csak utaztál a géppel.
Igen, 40° a meredekség

No Brakes.. Itt érték el a legnagyobb sebességet, 85 km/óra... Igen, terepen. Egyszerűen hihetetlen, főleg hogy az alján be tudták venni a kanyarokat. :D
Ereszd el a hajam (meg a fékkart)

És még mindig nem fékez...

Ezzel be is értek a Rock Garden-be, aminek a második fele a Cross Country mezőny pályájával párhuzamos szakasz. Nem azt mondom hogy egyszerű, de ahhoz képest, amit feljebb láttam, ahhoz képest teljesíthetőnek tűnik, bár ha hozzá veszem azt, hogy ekkor már közel 3 perce teljes koncentráció mellett száguldottak lefelé.
Rock Garden egyik nyomvonal

Ha elfogy az út, haladj úttalan...

XC pálya előtti szakasz

Ahol nézők állnak, ott tegnap még Schurter-ék csapattak

Már csak a Final Countdown volt hátra, ami egy lankásabb részből, egy 20 méteres ugróból és egy kisebb ugróból állt, utána pedig teljes gázzal vett jobb kanyar, majd a cél lejtő.
Nyuszi hopp

Itt volt az ominózus lábtörés

Izgalom a lányok versenyén

Rachel Atherton pokoli tempója nem volt elég

Miután lesétáltam, újra liftre ültem és a top 40 ridert is elkezdtem nézni a pályán, miközben lassan csorogtam lefelé, hogy a top 10-et már a nagy kivetítőn nézhessem. Hihetetlen tömeg volt lent, és az erdőből még mindig hallatszott a jókedv és a kacagás.Óriási drámák, esések, és nagyon durva sérülések jellemezték a versenyt, és persze egy csodaszép látvány, mikor megláttam Őt az egyik fának támaszkodva a Rock Jungle-ben.
A liftről jó kilátás nyílt a pályára

Hafjell Express, út feletti ugró
Keresztes Peti már versenyen kívül
Rock Jungle használat közben...

... szinte mindenki keresztül jött...
... pedig nem volt egyszerű

Viccet félre téve, bár szerintem én sokkal jobban féltem a pálya szélén, mint azok, akik versenyeztek.. Szóval eddig nem hittem el azt, hogy ez ennyire durva sport. MAX RESPECT.
Végül a világbajnoki ezüst érmes a kórházban ünnepelte a második helyét, mivel az utolsó ugrón a lábát törte. Bár a lánc nélkül 4. helyen zárt amerikai srác sem kutya...
Nem csoda hogy ezen az XCO-sok sokkot kaptak

Ugrás a szabadságba

Ragasztóval kenték szerintem a gumikat
hogy meg tudták tartani ezt a kanyart

Sajnos ezzel vége is lett a VB-nek és a hétvégénknek. Nagyon jól éreztem magam, nagyon örülök hogy láthattam a nagyokat érinthető közelségből. Jó volt együtt bulizni a legnagyobbakkal. 
Van akinek jól áll a hasalás

A kivetítő fontos szerepet játszott

Itt már csak a top 10 van vissza

A pálya rajza















Köszönöm ezt a hétvégét magamnak és hogy ilyen spontán életet élek, azt megint magamnak. :D
A védjegyemmé vált

Ő nem tudom sajnos hogy kicsida

Norvégia a hidak és alagutak országa, ez már biztos