Tour of the Himalayas - A végső búcsú

Utolsó pillanatok

Ez a pillanat is eljött, mikor a Tour of the Himalayas versenyről már csak múlt időben beszélek.

A műhelyként is szolgáló folyosó

A fő ebédlő

Szeptember 28-án reggel még bepakoltuk a maradék apróságokat, majd 10:30-ra megérkeztek értünk kísérőink és  kijelentkeztünk a Marriott hotelből, ami 1 héten keresztül biztosította számunkra a luxus körülmények közti életet, teljes biztonsággal párosítva. Igen, szomorú pillanat volt ez, mikor utoljára néztünk az óriás akváriumra, mikor leadtuk a mágneskártyákat és mikor utoljára köszönhettünk az ajtóban álló személyzetnek. Fura, nem gondoltam, hogy mikor eljön ez a nap, akkor majd nem akarok hazamenni. Pedig így van.

Ha kötél van, minden megoldható :)

Ez alatt a két hét alatt olyan életre szóló élményekkel gazdagodtam, amik arra sarkallnak, hogy amennyiben lehetőség adódik rá, legközelebb is igent mondjak egy ilyen lehetőségre, mint ez az utazás volt. Sajnos az a röpke 13 km, amit tekeréssel tölthettünk, kicsit kevés, de mégis örökre megmarad emlékeimben és legalább elmondhatom, hogy tekertem a Himalájában.

A konténerek mögött az
amerikai nagykövetség

Helyi virágos

                                                  

Az európaiak még tanulhatnak

Érdekes volt, ahogy a biciklik a tetőn kerültek lekötözésre, majd az a zsúfolt forgalom ki a reptérre és az autópályára vezető úton a piac, ami a 2 x 2 sávos útból 1-1 sávot teljesen elfoglalt, és lépésben lehetett haladni az árusok között… Furcsa kultúra ami itt van. A pompa és gazdagság tökéletesen megfér a nyomorúságos szegénységgel.

Helyi személy szállítás

... és a teherszállítás díszes
igáslovai

Hihetetlen kontrasztok országa Pakisztán.

A kontrasztra egy példa

Sztráda piac

Piac másik szemszögből

Kedvem lett volna kiszállni

... egy Pest control-on még túlestünk...

Ismeretséggel minden elérhető, Amar vezetésével pedig mindig biztonságban érzi magát az ember. Mikor megérkeztünk a reptérre és bementünk a váróba, egy kis eligazítást követően előkerültek a még itt maradt bringák is, aztán idegtépő lassúsággal megtörtént a becsekkolás is, és már mehettünk az átvilágításra, ahol a világon semmivel nem foglalkoztak… Sebaj, így legalább hamarabb megvoltunk.

Amar, alias Sylvester Stallone és a magyarok

Útlevél ellenőrzés, pecsételés, majd még egy kis shoppingolás, hogy minél kevesebb helyi valutánk maradjon, és már mentünk is a gép felé. Megint a vicces kis minibusz, ahol Viktor beverte a fejét a tetőbe, aztán valószínűleg a verseny egyik szponzora – aki az Airblue-nál nagyember – közben járására átültettek minket egy helyre, a 9. sorban kaptunk helyet. Egész pontosan, talán 10-15 perces késéssel indultunk és csak repültünk és repültünk…

A kényelem papírjai

Eléggé keményen betartatták a szabályokat a légi kísérők és nem engedték, hogy bármi legyen nálam az ülésben.

Most már tuti, hogy jönnek a biciklik is velünk

Maxi Viktor és Mini Busz

Igaz, a vészkijárat mellett ültem, talán ez lehetett az ok. Sebaj, a hosszú repülési időt el kellett ütni valahogy. Kezdtük az „Amerikából jöttem” klasszikus játékkal, aztán hogy ne nézzenek annyira hülyének minket a mutogatás miatt, átálltunk a rímekkel való szó körbeírásra, ami mondjuk az elmúlt hosszú napokat követően  már eléggé nehezen ment, viszont a fejre helyezett párnák látványa megbotránkoztató volt a gépen jelenlévő emberek között.

A két professzor

Egy kis alvás, aztán ismételt étkezés, aztán már le is szálltunk egy tankolásra Isztambulban… Eszti és Viktor hisztérikusan le akartak szállni a gépről, de nem kaptak rá engedélyt… Folytattuk hamarosan az utat Nagy-Britannia irányába, ahol pakisztáni idő szerinti éjjel 1 órakor le is tette a pilóta a gépet.

Hajnalhasadás

Kiszállás, biciklik elő vadászása, majd egy gyors kézipoggyász pakolást követően, 2 órakor el is értük azt a bizonyos kék folyosót… Siettünk, hogy megfelelő helyet találjunk az éjszakázásra.

Európai földön

Muszáj volt még egyet netezni, aztán az értékek biztonságba helyezését követően alvás. Nagyon kényelmes volt a hullámos széksoron aludni, így pár órát követően már ébredtem is, de rengeteg időm volt még vissza a koppenhágai járat indulásáig, ráadásul Viktoron kívül még mindenki aludt…

Dani alszik, bocsi Roni, Viktor szörfözik

Eszti és a nagy dobozok

Hidd el nekem, hogy jól áll ;)

Helyi idő szerint 8:30-kor búcsút vettem A CSAPATTÓL és Esztit élő szótárként használva elindultunk a csomagfeladás és checkolás irányába. Volt egy kis kalamajka, mivel a check pultnál még alá tudtam nyúlni a csomagomnak, ami így 30 kg-t mutatott, miután rajtam még kb. 6 kg ruha lógott… Viszont a bicikli már extra méretű csomagnak számított, így át kellett vinni egy másik szalaghoz, ahol esélyem sem volt segíteni. Így a 34 kg-os súly kicsit kiverte a biztosítékot a személyzetnél…

Teljes menetfelszerelés

Szerencsémre minden ráfizetés nélkül tovább engedtek, így egy hatalmas, köszönetet mondó öleléssel búcsúztam Esztitől is. Nem volt más dolgom, csak átmenni még pár biztonsági ellenőrzésen és várni, hogy kiírják, melyik kapuhoz kell menni az Easy Jet koppenhágai járatára. Persze nem utolsó sorban ébren kellett tartanom magamat, ami nem volt egyszerű dolog.

Legközelebb ilyennel utazom

10:20 perckor már el is emelkedett a gép velem és a kis Gary-vel a gyomrában, Manchester aszfaltjáról. Megvártam még, hogy elhagyjuk Anglia partvonalát, aztán már csak arra ébredtem, hogy újra gurulunk a kifutón. Ez már Dánia volt… Szakadó eső, igazi Skandináv időjárás…

Bye- bye London, akarom mondani England

Érdekességként csak annyi, hogy Iszlamabadban még 33°C-os hőségben szálltunk fel a gépre, aztán Isztambulban már csak 23 °C volt, Angliában 13°C, Koppenhágában pedig kőkemény 7°C fogadott. Nagyon élveztem…

Vasútállomás a reptér alatt... logikus

Helyi idő szerint dél körül járt, mikor felszálltam a vonatra, elhelyezkedtem a hatalmas csomagjaimmal és au Öresund öblön keresztül ívelő hídon átrobogott vonatom Svédország területére.

Mesés idő fogadott Dániában

16:34-kor történetem keretbe foglaltatott… Ott álltam, ahol szeptember 16-án, 10 óra 20 perckor. A varbergi vasútállomás peronján. Felöltözve, mint egy eszkimó a legnagyobb hóviharban… Közel 30°C-al volt hidegebb, mint mikor elindultam a Közel-keletről.

Picit nehéz volt a visszarázódás, de mindenképpen megért ennyi nehézséget ez az út. Mint már írtam, szívfájdalom, hogy nem teljesülhetett az, amiért mentünk, de még így is megérte egy nagyon jó társasággal eltölteni 2 hetet, ami rengeteg izgalmat, kalandot, szépséget tartogatott számomra.

Újra itthon

Köszönöm szépen a lehetőséget Dósa Esztinek, hogy megbízott bennem és engem hívott, hogy erősítsem a magyar különítményt ezen a nemzetközi versenyen.

Az utolsó közös kép Pakisztánban

Köszönöm a szervezőknek, hogy mindent megtettek a kényelmünk, a biztonságunk érdekében, hogy minden kívánságunkat lesték, hogy mindenben a kedvünkre akartak tenni.

Köszönöm Khurram Khan

Köszönöm főnökömnek, aki a villámcsapásként érkező kijelentésemre - augusztus 30-a környékén - , miszerint 2 hétre távozom szeptember 16-án, bólintott és zöld utat adott.

És persze hatalmas köszönet a varbergi vérellátó azon dolgozóinak, akik 1 nap alatt megcsinálták a vércsoportos papírjaimat.

Külön bekezdés jár azon kedves ismerőseimnek és mindenkinek, akik figyelemmel kísérték a blogomat és velünk együtt, vagy talán értünk aggódtak ezalatt a 2 hét alatt. Köszönöm szépen mindenkinek!

Vårgårda CK MTB 2012

A 2012-es szezonból még 3 verseny volt vissza a mai napot megelőzően. A Västgöta kupa 13. fordulójának Vårgårda adott otthont. Tavaly versenyeztem először ezen a pályán, és bizony eléggé vegyes érzelmekkel jöttem el.  

Idén, a múlt hétvégét követően beindult a matekozás, hogy mi is lesz a bajnokság végeredménye. 19 ponttal vezettem a 2. helyen álló előtt, és 221 pontos előnyöm volt a harmadikkal szemben.  Muszáj biztosítani a pozíciómat, így nem hagyhattam ki ezt a versenyt. Mindenképpen jó döntésnek bizonyult megint korán kelni és ismételten megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek…

Indulás...

No de ne rohanjunk ennyire előre. A múlt szombati versenyt követően ugye megjelent egy repedés a hátsó lengővilla, teleszkóp alatti részén. Bíztam benne, hogy a biztosításom ér valamit, de mikor felhívtam őket, közölték, hogy nem közúti baleset áldozata vagyok, így nem fizetnek semmit. Ezzel rögtön le is mondhattam a váz vásárlásról, a szponzor reménye is elszállt, mikor csütörtökön még mindig nem jeleztek vissza, hogy bizalmat szavaznak-e nekem a 2013-as évadra. Maradt a hegesztés. Éppencsak az egész biciklit kellett szétszedni hozzá, akkor viszont már adjunk egy kis szeretetet a picikémnek, kapott új fogaskoszorút, láncot és közép tányért elöl… A szereléssel éppen készen lettem pénteken lefekvés előtt, de nem 32-es, hanem 34 fogú hátsó sort kaptam, így kiderült, hogy a váltóm előfeszítő csavarja rövid…

Nem is volt nagy műtét :)

Szombat reggel tehát utazás, kérdezősködés csavar után, persze senki nem hord magával ilyen dolgokat…  Végül is csak a legkönnyebb fokozat volt használhatatlan hátul, nem érdekes, pályabejárásnál nem fog kelleni. A klubtól kölcsönkapott GoPro kamerával akartam felderíteni a terepet, de 1 perc után lemerült. Na, jól kezdődik ez a nap is…

A Nap legalább sütött, így a tavalyi dagonyának nyoma sem volt. Ez az a pálya, ami csak emelkedőből áll és egyetlen lejtőből, illetve pontosabban egy sípályából, de az már majdnem a kör vége. Picit változtattak a nyomvonalon tavalyhoz képest, a rajt továbbra is a szlalom domb legaljáról indult, és a nagyon felázott füves emelkedőről tértünk csak rá kicsit murvásabb talajú sima részre, ami rögtön egy jobb kanyart követően az erdőben folytatódott. Gyökér, gyökér hátán és iszonyatosan csúszós sziklák mindenhol. Sík rész szinte sehol nem volt, de azt sem értettem, hogy hogyan tudunk mindig csak felfelé haladni. Nagyon oda kellett figyelni, nehogy valahol elengedjük az első kereket, mert nagy borulás lenne belőle. Tudtam, hogy nem hibázhatok. Az első hosszú erdei nyomot követően kiértünk egy összekötő döngölt kavics útra. Itt nagyon jó lehetőség nyílott az előzésre, széles, enyhén lejtős szakasz volt, aminek az alján egy nagyon szűken vehető 180°-os balkanyar, ami nem csak hogy füves, de még a belső íven keményen emelkedett is.  Innen egy hosszú, közel 1 km-es emelkedő következett, ami döngölt úton kezdődött, majd egy enyhe jobb ívvel bevitt az erdőbe.

A fák gyökereiről teljesen le van mosva a föld ezen a szakaszon, nehéz az előre jutás. Mikor már azt hittem, hogy felértem a csúcsra, még egy kicsit emelkedett, majd egy technikás, dinamizmust igénylő rész következett, ahol nehezen észrevehető, eldugott nyilak jelölték a pályát. Nem emlékeztem rá, hogy itt egy elég kellemes lejtő jön, ami elég becsapós terepet tartogatott. Pihenni itt sem lehetett, és rögtön erre elindult a pálya a sídomb teteje felé. A végére egyre meredekebbé váló kaptató egy rövid beton útra vezetett, ami a helyi adótoronyhoz vitt, innen kifordulva máris a szlalom pálya volt előttem. Valóban, a mezőnyt is szlalomban vitték le rajta. Újdonság, hogy beletettek még egy kis trükkös erdei kerülőt, aztán ismét vissza a fűre és a 180°-os egymást követő kanyarok közé, ahol könnyű volt hibázni. 

Az utolsó kanyart most is ki lehetett egyenesíteni, volt építve egy ugrató a „kemény gyerekeknek”, aminek az igénybe vételével legalább 15 mp-et lehetett spórolni. Elsőre megint gondolkodást okozott, de miután bátorságomat összegyűjtöttem, elfelejtettem az élet nehézségeit, vissza tekertem a rávezető szakaszra és a féket elengedve adtam át magam a szárnyalás élményének. Ismét 6 méter körüli repülést produkáltam, landolást követően szememet kinyitottam és gurultam tovább a pályán. Többen próbálkoztak az ugratóval, de megfutamodtak mindnyájan. Egy letörést követően ismét megindultunk fölfelé, méghozzá a sílift alatti meredek emelkedőn. A domb felénél kellett elfordulni a sífutó ösvényre, ami kavicsos, nem túl technikás rész volt, leszámítva a nagy jobbos ívet, ami folyamatos sodrós lejtésével és az alján lévő éles kanyarral feladta a leckét. Nehéz volt megtalálni rajta a féktávot. Innen már csak a felázott füves részt kellett teljesíteni, hogy ismét a rajthoz érjünk és kezdhessük a kört elölről. 5,7 km volt egy kör, talán a leghosszabb az idény folyamán.

Az év ugratója

A többiek versenye közben még párszor visszamentem az ugratóra, hiba nélkül sikerült is mindig az ugrás. Végre sikerült egy másik váltóból csavart szereznem, így 5 perccel a rajt előtt már készen is volt a bicikli a versenyre…

A picik is nagyon keményen terhelik a pedált

A lehető legrosszabb megoldást választották, hogy a 15-16 évesekkel együtt indítottak minket, a mögöttük lévő sorból, de időkülönbség nélkül. 11:54-kor rajtoltunk, és egyszerűen lehetetlenség volt előre jutni. Ők vívták a saját csatájukat, és mi meg a szenvedő alanyai voltunk ennek. Iszonyatosan beragadtam, majdnem utolsóként álltam a sorban, aztán az erdei szakaszon sikerült kicsit előrébb jutnom, de nem eléggé. Benny, Jens és John is elmentek, Olof pedig megint a kerekemen. Elidegeskedtem a dolgot és az egyik jobb kanyar helyett folytattam tovább egyenesen az utat. Ekkor el is ment mellettem. Nem volt más lehetőség, próbáltam tapadni, ami elég rosszul sikerült. A sídomb tetején bő 20 mp volt a hátrányom. Aztán én megugrottam. A dombon már ott is voltam rajta, de a következő előzésnél már megint jobban jött ki neki a lépés és elhúzott. Folyamatosan nyúlott el, nem tudtam tartani a lépést, az XX-Force sem segített. A kör felénél döntöttem úgy, hogy nincs mese, támadás. A lekörözések szerencsére jól sikerültek, a meredek gyökeres dombot megint elrontotta, és én rájöttem. Már csak 2 ember volt közöttünk másik kategóriából, akiknek az előzése nem jött be, de legalább a toronyhoz vezető utat meg tudtam nyomni, és mire az aszfaltra értünk, már ott voltam mellette. Itt még mozgósítottam az utolsó energiákat és próbáltam meglógni. Ismét megugrottam az ugratót, ezzel sikerült megfelelő előnyre szert tennem, sőt, még Jens is 10 mp-en belülre került. Mindent megtettem, de sajnos már túl rövid idő volt vissza, így 7 mp-el lecsúszva a dobogóról, a 4. helyen értem célba.

Az éves ezüst nem szállt el...

Benny nyert, amivel 7 ponttal átvette a vezetést a bajnokságban, viszont Jens már nem tudja elvenni tőlem a 2. helyet…

Ja, és hogy miért is számolok ennyire, mert számomra ez volt a bajnokság záró futama, ugyanis egy óriási kihívás vár 4 további lelkes, erős magyar biciklissel karöltve megyünk a Himalája meghódítására, de az már egy másik történet.

Dynamitracet 2012

A büszke harcos hulla fáradtan már a rajt előtt...

A dupla hétvége második napja göteborgi ébredéssel kezdődött és szédüléssel. Azért ébredés után 20 perccel már két lábra emelkedtem, és mire összepakoltunk mindent, már meg is jöttek a csapattársak, akik tegnap jelentkeztek be, hogy utazzunk együtt Uddevalla-ba.

...ezt a boldogságot kora reggel...

Fél 8 után nem sokkal be is raktuk a bicikliket és elindultunk észak irányába. 100 km autózást követően megérkeztünk a verseny helyszínére, ahol egy eléggé meglepő méretű dombról gurultunk le egy parkolóba. Kipakoltunk, mire sikerült összeszedni magamat, a többiek már rég eltűntek és kimentek a pályára. Elégg OFF voltam, nem aludtam jól, valószínűleg a tegnap este is belejátszott, hogy nem voltam a legjobb állapotban. 4 versennyel a szezon vége előtt 2 pontosra olvadt, az első verseny óta tartó előnyöm a kategóriában 2. helyen álló Bennyvel szemben.

A 2. korcsoport rajtja... legalább az első 20 méter lejtő

Felcaplattunk a rajthoz és el is mentem egy körre, de elég rövidnek tűnt, aztán mint kiderült, a 6 évesek pályáján tekertem végig. Ez legalább nem okozott nagy problémát. Ezt követően észrevettem, hogy a mi útvonalunk azon az ominózus dombon való feljutással kezdődik.

"Pózolj a fotósnak"

Innen befordulás az erdőbe, ahol nemsokára már egy enduro ösvényen találtam magam, 2 kisebb sártócsán való áthaladást követően kavicsozott, elég sima, gyors szakaszra értem, kisebb ugratókkal és kellemes mandínerekkel tarkítva. Ezt  követően egy kisebb triálozás, majd erős gyökeres rész, ami után egy elég hosszú, köves, 11%-os lejtő jött, aminek az aljában egy 180°-os kanyar várt, amit ha megfelelő ívben és talajfogással sikerült megkezdeni, akkor jó tempóban lehetett elfordulni. Gyors visszaváltást követően ismét egy sziklás dombon kellett megindulni, ami mikor kiegyenesedett, a pálya legnagyobb sártengerébe értem, amit a sziklákon egyensúlyozva nagyjából száraz kerekekkel meg lehetett úszni - főleg a tegnapi naphoz képest. Ezt követte egy - a tegnapihoz hasonló - mászás, ami rossz nyomon teljesíthetetlen volt. Sikeresen túlküzdöttem magam rajta, majd ismét lefelé indulthattam. Izgalmas, élvezetes lejtőn találtam magam, aminek az alján egy igazi, szűk "S" sikán következett. További tengerszint felé közeledést egy sodrós jobb kanyar szakította meg és indított meg egy emelkedőn, ami valamiért nagyon szívta az erőmet, pedig száraz volt a talaj.

Kilátás az uddevallai hídra

Kiértem egy tisztásra, majd egy völgy szerű árok, mély "szakadékkal" a külső íven. Semmi gond, odafigyeléssel teljesíthető volt, még a tetején váró 13%-os kis csúccsal együtt is. A legizgalmasabb lejtőzés következett 20%-os meredekséggel, aminek az alján egy dózerúton való átjutást és egy szűk jobb kanyar várt, és vitt tovább a völgy mélyére, hogy egy újabb legelőre érhessek. Már kezdtem reménykedni, hogy vége van a körnek, de még vissza volt egy falmászás, ami a szikla domborulattal nem ért véget, gyökeres, laza talajú mászással folytatódott. Ekkor fordultam a picik pályájára, ami egy lejtővel, jobbos visszafordítóval és a versenyközpontot jelentő parkolóház melletti feljutással vitt ki a városházához. Aszfalton értem végére a körnek.

Bemelegítés (huppsz, elszóltam magam")

Észrevételként csak annyi, hogy  egy gyors, jó nyomvonalú pályán megrendezendő versenyre vártunk. Este kicsit elnéztem a kezdés időpontját és kiderült, hogy már 11:54-kor el fogunk rajtolni. Nagy nehezen előkerítettem a kocsikulcsot, aztán bepakoltam a Nutrixxion extra erőt adó termékeit és elkezdtem feltölteni az energia raktárakat. Mivel a pályabejárás alatt a pulzusomat nem tudtam 150 fölé juttatni, így ébresztő gyanánt lecsúszott egy doboz Monster, majd a rajthoz közeledve megkezdtem a bemelegítést....

Itt még

Taktikai megbeszélés az utolsó percben...

Tisztára beteg vagyok. Legalábbis beijedtem, hogy X-Oxigen hiányában le fogok merevedni az első dombon. Már a rajtra várva benyomtam egy Koffeines gélt is, ha már lúd, legyen kövér.

Töltsünk fel a garatra...

Utolsóként a 11:50-kor induló rajtok közül, 11:54-kor a piros zászló lendítésére megindult a futamunk.

Itt még elöl...

A rajtvonal jobb oldalára helyezkedtem, ami az elég népes mezőny miatt sajnos rossz választásnak bizonyult. Választhattam, hogy fékezek és besorolok, vagy pedig fenn akadok egy nagy karón... Előbbit választottam.

Beszorítva a 435-ös srác mögé...

Az első dombon sikerült jó lendülettel feljutni és meglepődve konstatáltam, hogy Bennyt elhagytam. A bajnokságban mögöttem álló Jens otthagyott, de ettől függetlenül nem kellett elkeserednem a pozícióm miatt. A pálya első, enduro ösvényes részén sikerült kicsit felfrissíteni a lábaimat és a technikás részen megkezdhettem a felzárkózást. Elég közel hallottam magam mögött érkezni a következőt, és bizony nem is tévedtem.

Menekülés van teljes erőből

Mikor a tisztáson hátranéztem, Olof és Benny is pár mp-re voltak tőlem. A lejtőkön meg tudtam tartani a helyemet, nem hibáztam. Mikor az első kört teljesítettem, már láttam magam előtt a másik kategória versenyzőit, akik megfelelő löketet adtak ahhoz, hogy még egy lapáttal rátegyek, különben is már csak 2 kör van vissza. A hátam mögött változás történt és egy másik mölndali biciklis kezdett kergetni. Az a srác, aki tegnap nagyon elvert. Próbáltam menekülni, de egyre közeledett, viszont ezzel folyamatosan előzgettem, és mivel mindenki tudja, hogy a bajnokság hogyan áll, nem akartak beleszólni, nagyon sportszerűek voltak, szinte lassítás nélkül tudtam elhaladni mind a mi korcsoportunkból, mind pedig  a többi kategóriában versenyző sporttársak mellett.

Ez a domb nagyon nem hiányzott minden körben

John valószínűleg beállt kicsit pihenni, nem akart előzni, majd mikor kiértünk az utolsó kör kezdetéhez, a dombon bepróbálkozott, de láttam még magam előtt elég közel olyat, akit mindenképpen el kell hagynom.

Picit sikerült elnyúlnom tőle...

A dombra felérve már egymás mellett haladtunk, de az erdőbe én értem be kettőnk közül elsőként, az előzéseket megpróbáltam minél lehetetlenebb helyen végre hajtani, de végig mögöttem tudott maradni. Semmi gond, a dózerút előtti lejtőn kamikaze akcióba kezdtem és ereszd el a hajam buli volt, aminek köszönhetően újabb versenytárs mögé kerültem, akivel nem voltam meccsben, így szépen elengedett.

Utolsó kör... MINDENT BELEEEEEE

A nagy sziklás utolsó mászásnál még egy pozíciót tudtam fogni, és John viszont már beakadt... Nem bírtak egymással, mint kiderült, össze is akadtak. Már csak a parkolóház mellett kellett felmászni, még egy gyors sprint, majd célba érkezés, 37 perc 51 mp-el a rajtot követően.

Ennyin múlt a 3. hely :(

4. helyen fejeztem be a versenyt. Egy nagyon fontos 4. helyen...

Boldog vagyok? Döntsd el magad...

Az öröm alapja... Fontos helyezés

185-ös átlag és 192-es max pulzussal sikerült teljesítenem a napi 13,2 km,t, amiben összesen 325 méter szint volt. 38,9 km/órás leggyorsabb belendülést produkáltam. Elégedett vagyok, főleg ha azt nézem, hogy 74 bajnoki ponttal lettem gazdagabb, legnagyobb ellenfelem pedig 17 ponttal kevesebbet vihet haza.

Conny elfáradt ma :D

Anders sem bírta :)

Így most, 3 versennyel a szezon vége előtt 19 ponttal az első helyen állok. Folytatás szombaton, egy erőt próbáló pályán, Vårgårda-ban.