Eddig nem tapasztalt dolog volt számomra, hogy egyetlen versennyel a szezon vége előtt, még esélyem legyen megnyerni a bajnokságot. Aki azt mondja, hogy nem kell ezzel foglalkozni, nem kell emiatt idegeskedni, az vagy:
- .. hazudik,
- ... már sokadik bajnokságát futja eredményesen és már fel sem veszi a győzelem súlyát,
- ... még soha nem volt ilyen helyzetben, hogy belenyalhasson a fagyis pohárba
Tehát a lényeg az, hogy idén egyetlen futamot hagytam ki ebben a sorozatban, azt is csak egy másik verseny miatt, ami a Lida Loop volt Stockholmban.
Kicsit összefoglalva a dolgokat...
Egészen a fent említett hétvégéig, vezettem a XCO bajnokság tabelláját, annak ellenére is, hogy a Vårgårda-i szombat nem úgy sült el, ahogy szerettem volna, és az év legrosszabb eredményét értem el, azzal a bizonyos 5. helyemmel. Másnap a mezőny Uddevala-ba ment tovább, de nélkülem, mert nekem maratonozni támadt kedvem.
Itt a legnagyobb ellenfelem, Jonas Andersson a 2. helyével - amiért 88 pont jár - átvette a vezetést. Erre kicsit később eszméltem rá, de még épp idejében ahhoz, hogy kihasználjam az adott lehetőséget, és Mölndalban megmutassam mit is tudok.
Hát tudjuk, hogy mi is sikerült... Egy döntetlen első hely.
Itt kezd érdekessé válni a helyzet. Az eredménylistán a következő szerepelt:
![]() | |
Az XCE eredménylista |
Telt- múlt az idő, eljött az utolsó verseny, amikor ismét ránéztem az összetett eredményekre.
A nevem mellett nem állt egyetlen pont sem. Elkezdtem telefonálgatni, sikerült elérni azt, hogy megkaptam a választ, miszerint: "Ja bocs, elfelejtettük beírni..."
Majd másnap megjelent 88 pont... Hoppá. Ez még mindig nem az, aminek ott szerepelni kéne.
![]() | |
A kép illusztráció :) |
Elkezdtem számolgatni... 9 verseny után így álltunk, a 3 lehetőséget felvázolva:
Jonas Gergő
ha 88 pontot kapok ha 100 pontot kapok ha nem kapok pontot 709 648 660 560
Pont levonások a következő képet mutatnak, mivel a 2 legrosszabb versenyt vonják le:
-(59+65) -69 -69 -0
585 579 591 560
Amennyiben nem kaptam volna egyetlen pontot sem, és a győzelemre hajtok, akkor ezek az eredmények jöhettek szóba:
Jonas Gergő
Legjobb 4. ez 74 pont Legrosszabb 1. ez 100 pont
Legjobb 7. ez 62 pont Legrosszabb 2. ez 88 pont
Legjobb 10.ez 55 pont Legrosszabb 3. ez 80 pont
Utolsó esetben pontegyenlőség jönne ki, mivel kevesebb pontot vonnak le tőle.
Amennyiben 100 pontot kapok:
Jonas Gergő
Legjobb 2. ez 88 pont Legrosszabb 1. ez 100 pontLegjobb 3. ez 80 pont Legrosszabb 2. ez 88 pont
Legjobb 4. ez 74 pont Legrosszabb 3. ez 80 pont
Legjobb 5. ez 69 pont Legrosszabb 4. ez 74 pont
Legjobb 3. ez 80 pont Legrosszabb 4. ez 74 pont PONTEGYENLŐSÉG
Legjobb 4. ez 74 pont Legrosszabb 5. ez 69 pont
Legjobb 4. ez 74 pont Legrosszabb 6. ez 65 pont
Jonas Gergő
Legjobb 2. ez 88 pont Legrosszabb 1. ez 100 pont
Legjobb 3. ez 80 pont Legrosszabb 2. ez 88 pont
Legjobb 4. ez 74 pont Legrosszabb 3. ez 80 pont PONTEGYENLŐSÉG
Legjobb 5. ez 69 pont Legrosszabb 3. ez 80 pont
Pontegyenlőség esetén, abban az esetben, ha döntetlen első hellyel megkapom a 100 pontot az XCE futamért, azonos mennyiségű 1., ugyanannyi 2., megegyező számú 3., 4 db 4. helyezéssel rendelkeztünk volna, így az egyel több 5. pozícióm segíthetett volna a bajnoki címhez.
![]() |
0,1 mp a különbség, ez volt a legszorosabb befutó Kép: All om Cykel |
A feketeleves most érkezik.
Kihozták, hogy a mölndali 2. helyem azért lett az, ami, mert hiába mutatkozott az eredménylistán azonos idő a tized másodperceknél, SZÁZAD MÁSODPERCRE mérték az időt, ott pedig 3, igen, 0,03 másodperccel alul maradtam.
Itt esett le az állam.
Tudni illik, kézi, stopperes időmérés volt ezen a versenyen, nem fotocella, vagy chip.
Igen, Superman jellegű emberek dolgoztak az időmérő kocsiban, amit egy sűrű sövény választott el a rajt helyszínétől.
Az a bizonyos sövény a háttérben... |
A kérdések szaporodtak bennem, és tétlenül álltam a bírák döntése előtt.
Ami mért adat, az mért adat....
0,03 mp.
Ez talán az év szlogenje is lehetne.
Első XCO-ban töltött évem, 0,03 mp-en múlott, így sajnos csak a bajnokság 2. helyével büszkélkedhetek papíron.
Remélem valamennyire átérezhető a csalódottságom. Amennyiben kérdés merül fel benned, nyugodtan kommentelj.
Itt még mit sem sejtve... |
az a fontos hogy megcsináltad, és tudod az igazságot :)
VálaszTörléslehet csalódottság, de akkor is az élen vagy és ez a fontos :)
Nem picit akadtam ki... Elég nagy törés volt ez egy fiatal pályafutásnak...
Törlés