Vista Mountain

Az év utolsó versenyéhez érkeztünk, ami a Västgöta bajnokságot illeti.
XC, azaz Cross Country versenysorozat, 2 hét után ismét Jönköpingben rendezték az újabb fordulót.
Első alkalommal idén, nem saját autóval mentem, hanem egy csapattársammal indultunk, reggel 6 órakor Varbergből. Akkora köd volt az úton, hogy 60-al is alig tudtunk menni az utunk nagy részén. Mivel elég keveset (kb 4,5 órát) aludtam előző éjszaka, ezért a fejemet majdnem elhagyva bóbiskoltam a hátsó ülésen. Majdnem 3 órásra nyúlott az utazás.

A ködös október...

Megvan a parkoló, de hol a pálya?

Mikor megérkeztünk, jó melegen kellett öltözni, a pálya messze volt az autótól, egy domb tetején. Nem sok kedvünk volt százszor mászkálni fel-le.
 Okos ötletnek bizonyult, hogy legalább az első próbakörre nem vittem magammal a nagy szatyrot, mivel egy 1x1-ben feltekerős domb volt így, hideg "motorral".







Mivel erre a versenyre, a bajnokság 2. helyén állva érkeztem, fent a versenyközpontban mindenki rögtön üdvözölt és az esélyeimről kérdezgetett. Szép udvariasan leszereltem a kíváncsiskodókat azzal, hogy először lássuk a pályát, majd utána nyilatkozom.

Háttérben a Varbergs MTB különítménye

El is indultam kedves csapattársammal...
A rajt után egy "arénában" kellett körbemenni, egy nagy füves terület, amin jó mély, süppedős volt a fű. 4 db 90°-os jobb kanyart jelentett ez, ami után egy gyors "S" kanyarral, két fa között kiértünk egy széles kavicsos útra, ami folyamatosan, alattomos módon emelkedett. Egy enyhe jobbost követően egy hosszú bal ívvel folytatódott a pálya, továbbra is emelkedőn. egészen egy szalagig, ami először nem tudatosult bennem, hogy hasonló, mint a Hallby-i pályán található "csavar".
Arról van szó, hogy érkeztem 30-as tempóval, minden figyelmeztetés nélkül egy 180°-os bal kanyar következett, ami 2 pedálfordulat után 180°-os jobb fordulóban folytatódik. Na most a lényege a dolognak, hogy mikor először haladsz át rajta, akkor persze nem kapcsolsz vissza, és az említett kanyarkombinációban 3-4 méteres szintkülönbség is van, tehát elfogy a lendület és leteszed a lábad. Persze hogy a kanyarban jól ki volt járva a nyom és mély sárban totyogsz. Ja bocs, ez a MTB. :)

Visszatérve a pálya ismertetéséhez.
Ezt a lendület megtörő szösszenetet további kavicsos emelkedő követett. Egészen addig, amíg végre be nem vittek az erdőbe. Mármint a pálya nyomvonala az erdőben folytatódott, be a sártengerbe. :)
Mivel még korán volt, nem túrták fel eszeveszettül a pályát, de ez majd változni fog a jövőben. Végre gyökeres, csúszós, technikás résszel folytatódott a kör. Egy nagy balkanyart követően végre megindultunk lefelé a lejtőn. Itt csak egy balra nyilat láttam, ami után mentem is. Ismét egy "S" következett, ami még csúszott is. Ezt pedig egy hatalmas sártócsa követett.

Axel a süvegcukor tetején

Innen élveztem igazán a dolgot, bár az első körben sajnos elém keveredett néhány lassú biciklis, de miután visszatértem még egy próbakörre, már igazán jó adrenalinbombaként viselkedtek a kanyarok. A szintkülönbségek, a hirtelen dombok és lejtők, kanyarral a közepén... A sártengert követően katlanba vezetett a singel track, rövid, 14%-os emelkedő, aminek a tetején egy kb 110°-os balkanyar, aminek a legaljában volt egy szép mandíner, így tempósan lehetett kilőni  az egyenesbe, ami egy meredek jobbosba torkollott, a következő sprint hosszúságú egyenes szakaszt pedig egy kellemes ugrató tette emlékezetessé (nem, most nem estem el), majd a katlan másik oldala, egy felfutó, aminek pont a tetején fordult jobbra a pálya. Egy kis dimbes-dombos részen való áthaladás után, a híres dugóhúzóra emlékeztető majdnem visszafordító, meredek lejtőn lévő jobb fordulót vettem, az alján pedig egy gyors irányváltás balra. Ismét a természetes "félcső" aljára értem, ahol jó lendülettel lehetett haladni, de szükség is volt rá, mivel a bevezető dombon találtam magamat megint, ami egy igazi süvegcukor volt, és a trükk az egészben, hogy a tetején balra kellett dönteni, mert különben a bokorban kötök ki. Ha nem húzom fel óvatosan a hátsó kereket, akkor a nagytányér új barázdát szántott volna a dombtetőbe. :)

11-12 évesek rajtja

Ugyanaz a 14%-os lejtő következett, amin az elején felmásztam, aztán egy ritmusváltással máris az ég felé törtem, 2 db gyors 90°-os balos társaságában. Innen két hatalmas szikla között kellett átmenni, de erőteljes lassítás után, mert a hely elég szűkösre szabatott. A katlanból kiértem, és az utolsó 90°-os jobbos vezetett rá a kavicsos útra, ami egy hosszú bal ívvel vitt fel a célba vezető 30 méter szintű dombra. Laza talaj, meredek domb, épp olyan, amire nem vágyik az ember a 3,5 km-es kör megtétele után.

Axel a lehető legrosszabb rajtoló, akit ismerek :)

Lassan jöttek a különböző kategória rajtjai. Én csak drukkoltam és fényképeztem a csapat többi tagját.

A mezőny nyalogatja a süvegcukrot (11-12 évesek)

Izgalommal vártam a mi futamunkat, az összes eredményhirdetés megvolt már, és csak a Maxiclass rajtja volt vissza. Betáraztam mindent, felhajtottam az X-Oxygent, elraktam a turbo eledeleket, amik nem biztos, hogy kellenek egy 17,5 km-es távra, a mai versenynek túl nagy tétje volt, amit egyre jobban éreztem. Kicsit negatívan hatott rám, hogy a klubból senki nem maradt ott, mivel későn indítottak minket. Axel és papája, Conny voltak csak jelen, a többiek hazamentek. Sebaj, jobb kedvem lett viszont, mikor érkezett egy sms-em:

"Nem felejtettem el, hogy ma fontos verseny van, hajrá!"

Ez nagyon kellett kicsi lelkemnek. Most utólag is köszönet érte.

Eljött hát az idő, 13:43. Beálltunk a rajthoz, velünk együtt a női és férfi junior, a női és férfi elit és a férfi 30-as (Master 1) kategória. Ők persze mind a Senior versenyzők előtt. A sor legszélére álltam, belső íven, az első kanyarhoz képest. 

Aztán 13:45-kor elrajtolt az igen népes mezőny.

Semmi nem érdekelt, csak hogy a 2 főellenség, a Mariestad-i srácok ne segíthessék egymást. Jonas el is ment, én tapadtam rá, mögöttem pedig a Johan. A lehető legerőszakosabb formámat kellett elővenni, a sportszerűség határain belül, ugyanis hátulról kaptam a kormányt a derekamba, Jonas pedig mindig állóra fékezett. Mikor kiértünk a széles útra, folytatódott a helyezkedés. Megérkeztek az IKHP-s fiúk a segítségemre és beálltak Johan elé, bár Benny kettővel elém került. Nem bántam. Minél hátrébb végez Jonas, annál nagyobb az esélyem a bajnokságra. Az első meglepetés akkor ért, mikor az enyhe jobbos helyett, egy erdős részre vittek be minket, ahol, ahol egymás után 4 db, 180°-os szűk hajtűkanyar követte egymást, nagyon keskeny nyomvonallal, ahol persze tovább próbálkoztak a likvidálásommal. Kaptam a hátsó kerekembe egy teljes oldalirányú lökést, de amikor eldurrant az agyam, akkor a Jonas fékezéseiből is elegem lett, és megkapta ő is a kis "bodicseket"...

Ezután egy kellemesen sodrós jobbos visszafordító következett, amiből visszaértünk a rajtot követő "arénába". Innen már a megszokott nyomon folytatódott a pálya, egészen a legmagasabb pont eléréséig. Ott viszont bejött még egy meredek, sáros, technikás lejtő, aminek az alján egy keskeny árok átkelés következett, és itt hatalmas adrenalin mennyiség szabadult fel bennem, mikor megláttam, hogy a Jonas a pálya szélén áll és a láncát rakja vissza. A már tesztelt nyomvonalra visszavezető 20% körüli meredekségű dombon fölfelé leordítottam mindenkit a pályáról, aki előttem volt, és hihetetlen tempóban haladtam, tudtam, itt az esély, hogy előnyt kovácsoljak magamnak. A sártengeren keresztül az előzés miatt a lehető legrosszabb helyen keltem át, de szerencsére csak látványos volt...

Motodrom, igazi élvezet

Mikor beértünk a "motodromba",  végig a csúszáshatáron vettem a kanyarokat, jó ötlet volt feltenni az új gumikat erre a hétvégére. Ahogy kiértem a hátsó egyenesre, megláttam magam mögött Johant, de a dombon még én jöttem fel előbb, az első kört így a 2. helyen zártam. Itt viszont elkezdtem érezni, hogy a tejsav már a "torkomban" van. Kicsit vissza kellett vennem, amit az ellenfél ki is használt és a sáros "S" emelkedő előtt elment, én meg a nagy sietségben túl gyorsan akartam befordulni és az első kerekem önálló életre kelt. Itt segítettem neki és Jonasnak is... Az egyenes részen - ami még mindig a gyengém - a pálya csúcsán utolért, és jó szokásához képest ismét állóra fékezett. A 3. köröm már kicsit nyugisabban telt, látótávolságba kerültem a Jonashoz a kedvenc szakaszomon. Egyre közelebb került, és az XX-force felhajtása után végre megint leszállt a lila köd. Kell a pozíció, ezen múlik a bajnoki cím. Folyamatosan dolgoztam le a hátrányomat és a pálya szélén nagyon sokan kiabálták a nevemet, ami extra erőt adott. a 4. körben is csak a pozíciómat tartottam, és vérben forgó szemekkel vadásztam a "fehér pólós srácra"... Eljött az utolsó kör, amire teljesen jól éreztem magam és a fáradtság nyoma sem volt felfedezhető, a nyomás viszont egyre nőtt és kívántam, hogy még egy kör legyen... Nem volt, ez volt az utolsó 3,5 km az eredmény megváltoztatására.

Hibát nem követtem el ebben a körben sem, sőt még 3-4 sporttársat meg is előztem. Pálya teteje, beszorulós sziklás árokátkelés, sártenger, motodrom, és a hátsó egyenesben ott volt előttem Jonas. Nem hittem a szememnek. Csak úgy repültem. A pulzusom tovább emelkedett, bár így is 95% felett voltam végig.  Az utolsó dombon, az utolsó körben nagytányéron tekertem fel, és a cél lebegett a szemem előtt, Jonast utolérni. 5-6 tekeréssel mögötte értem célba, ami hirtelen csalódottság volt, de elkezdtem számolgatni, hogy hol is vagyok?

Célban az utolsó versenyen is

Hányadik helyen értem célba? Jonas nagyon elfáradt, azt mondta, hogy ha még 100 méter van, akkor előtte érek célba, és enyém lett volna a 3. hely.

... ne örülj, nincs még vége... HEHE :)

Mikor ezt meghallottam, hatalmas kő zuhant le a szívemről. Ő abban a hitben volt, hogy ezzel magasan nyerte a szezont. Én viszont számolgattam még a versenyt megelőző napokban, amit egy következő fejezetben le fogok írni. 

1 mp-en múlott...

Semmi nem volt még biztos az év végi eredményekkel kapcsolatban. Jonas viszont annyira örült, hogy pezsgőt bontott, amivel engem is meglocsolt, együtt ittunk, én gratuláltam neki (a második helyéhez)... Következett az eredmény hirdetés, ahol kísértetiesen a Huskvarnai verseny dobogója ismétlődött az ő 3 és én 4. helyemmel.

Köszi a segítséget

Még egy kis beszélgetés a barátokkal, sport társakkal, aztán lassan elindultunk biciklit mosni, és megszabadulni a versenyen összeszedett sártól.

Josefine persze megint verhetetlen volt

Végülis 50:30,3 mp-es idővel fejeztem be a versenyt 1 mp-el lemaradva a dobogóról. A pálya adottságai 38,8 km/órás csúcs sebességet tettek lehetővé, 1001 kcal égett el az "erőműben", 195-ös max pulzust értem el, 188-as átlagpulzus mellett. A 17,5 km alatt 494 m szintet kellett teljesíteni.

Páran feladták a kategóriánkban

Pink, pink, pink :)

Este további számolgatás, egy nagy pizza elpusztítása, csokival való raktár feltöltés és reménykedés az itészek pozitív döntésében...

Kilátás a tóra, a pályáról

Holnap még egy levezető, véresen komoly verseny következik.

Kaxholmen, az évad utolsó versenyének helyszíne

 

A szezon viszont ezzel véget ért!

Irodai munka :)