Nagy izgalommal vártam már ezt a napot. Félelem, izgalom, tisztelet együtt éltek bennem. Félelem a csapattársamtól Dósa Esztitől, aztán tisztelet pont a háromszoros magyar bajnok felé, és izgalom a 4 egymást követő maraton miatt.
Mivel a szerda reggel fél 7-kor kezdődő rajtszám átvétel miatt nagyon korán kellett volna indulni Kaposvárról, ezért Budapesten éjszakáztunk egy gyönyörű panorámájú 10. emeleti lakásban. Ezúton is köszönet érte!
Mivel a szerda reggel fél 7-kor kezdődő rajtszám átvétel miatt nagyon korán kellett volna indulni Kaposvárról, ezért Budapesten éjszakáztunk egy gyönyörű panorámájú 10. emeleti lakásban. Ezúton is köszönet érte!
Augusztus 17-én reggel fél 6-kor indultunk el a fővárosból a rajt helyszínéül szolgáló Nagymarosra, ahol már nagy volt a készülődés, sürgés-forgás.
Most is korábban érkeztem, mint ahogy megkezdődött volna a pajzs alakú rajtszámok kiosztása, de a kedves rózsaszín hajú lány most nem küldött el sehova, mint legutóbb... Kivártam hogy mindent kipakoljanak, és elsőként vettem át a 112-es rajtszámot! 
Eszti később meg akart fojtani, menekültem is előle emiatt. Lényeg, hogy a 112-es számnak sok értelemben jelentősége van. A legfőbb, hogy mindketten november 2-án születtünk, tehát ha a csapatnévben ez nem szerepelt, legalább itt láthatta mindenki. Köszönet érte, hogy a 3 kívánság csapata ezt is lehetővé tette számomra, hogy a kívánt szám tündököljön a kis pinkym kormányán. 
Lassan minden összeállt és a rántottám is megérkezett. Mivel már nem sok idő volt a rajtig, nagyon kellett magamat csipkedni, hogy ne késsem le az első magyar négy napos MTB verseny indulását. 
Nagy nehezen megtaláltuk egymást Esztivel, ráböktünk a térképre, hogy merre legyen a napi frissítés, fogadtuk mindenkitől a jókívánságokat és a mezőny kellős közepére beálltunk a többi „birka” közé.
A pulzusom a szokásos módon emelkedett, és már az utolsó percekben, álló helyben is 130 fölé került.
Eljött hát az idő, 2011 augusztus 17-én, 9:00-kor felhangzott a FIREEEEE!!!!!!!! és 156 biciklis együtt indult útnak az 1. Trans Hungaria Maraton 377 km-esre kiírt távjának. Egy nyugis felvezetést követően Nagymaroson végig gurulva, befordultunk az első kövesútra, ahol egy kellemes mászás mutatta meg, hogy lesznek még érdekességek a 4 nap folyamán. 180 méter szintet kellett megtenni az első, 6 km-es emelkedőn, ahol Esztivel együtt haladtunk. Kiértünk egy mezőre, ahol a traktor út mindkét oldalról több mint 40 cm mély vízmosás formájában kísérte utunkat. Izgalmas és szép volt itt tekerni. Már ez első „csúcson” elgondolkodtam rajta, hogy de jó is lenne megállni fényképezni…
Eljött hát az idő, 2011 augusztus 17-én, 9:00-kor felhangzott a FIREEEEE!!!!!!!! és 156 biciklis együtt indult útnak az 1. Trans Hungaria Maraton 377 km-esre kiírt távjának. Egy nyugis felvezetést követően Nagymaroson végig gurulva, befordultunk az első kövesútra, ahol egy kellemes mászás mutatta meg, hogy lesznek még érdekességek a 4 nap folyamán. 180 méter szintet kellett megtenni az első, 6 km-es emelkedőn, ahol Esztivel együtt haladtunk. Kiértünk egy mezőre, ahol a traktor út mindkét oldalról több mint 40 cm mély vízmosás formájában kísérte utunkat. Izgalmas és szép volt itt tekerni. Már ez első „csúcson” elgondolkodtam rajta, hogy de jó is lenne megállni fényképezni…
 | |
| Se-Hun nem fogjuk elhagyni egymást (elvileg) |
Nem, nem álltam meg, élveztem a lejtőzést, aminek eredményét drága csapattársam a következő meredek emelkedőn dolgozta le. Hiába, jó csapatnak bizonyultunk már az elejétől, összetartottunk emelkedőn és egyenesben.
 | |
| Utolsó pillanatok a rajt előtt |
 | |
| Hill Climb Nógrád várához Fotó: Primusz Péter |
Meg is érkeztünk az első itatóhoz, ami egy jó tempójú lejtő alján, az árnyékban eldugva volt, így csak megemlítettük, hogy „Itt kellett volna leöblíteni az első 22 km porát…”
Egy gél azért segített a bajomon – amivel kirántottam egy másikat - , viszont egy váratlan meredekségű várdomb hamar meglepetést okozott. 16%-os aszfalt, majd egy éles balossal kavicsos útra fordultunk, onnan pedig megtámadtuk Nógrád várát a drótlovakkal. Sikertelenül. A 38%-os dombot képtelenség volt megmászni.
Egy gél azért segített a bajomon – amivel kirántottam egy másikat - , viszont egy váratlan meredekségű várdomb hamar meglepetést okozott. 16%-os aszfalt, majd egy éles balossal kavicsos útra fordultunk, onnan pedig megtámadtuk Nógrád várát a drótlovakkal. Sikertelenül. A 38%-os dombot képtelenség volt megmászni.
A magasból viszont le is kellett menni, ami nagyobb élmény volt.
Innen bőszen száguldottunk a hullámvasúton a napraforgó földek „árnyékában”, továbbra is mesés kilátással. Olyan gyorsan telik az idő, ha élvezi az ember, hogy észre sem vettük, hogy megint magunk mögött hagytunk 18 km-t. Bánki tói itatóhoz érkeztem egyedül, Eszti látótávolságon belül követett. Festői környezet - és állítólag isteni ízek - fogadtak minket, de természetesen ezt az etető helyet is elmulasztottam. A tavat követően egy keskeny fahídon evickéltünk át, és Esztivel megkezdődött a traccs party. 43 km-nél láttunk neki az első komolyabb hegynek. 120 méter szint, átlag 21% meredekséggel. Szerencsénkre erdőben vezetett az út, így nem főttünk meg. Isteni egynyomos, ahogy a nagykönyvben írva vagyon. Tovább folytattuk az emelkedést egészen 455 méteres magasságig, és ismét egy mezőre értünk ki. A holtpontom ezután jött, fejembe vettem, hogy Szécsénke – a következő frissítő állomás – már itt kell hogy legyen. Hát nem volt. Végre lefele jött, de rövid volt az örömöm, mert ismét irányt váltottunk és támadtuk a Napot.
 |
| Az első tankolás |
 | |
| Se-Hun senki, mehetünk |
Végül 57 km környékén megérkeztünk Szécsénkére, ahol a SE-HUN organizátor csapata várt minket. 2 óra 45 perc után igazán jól esett a kiszolgálás, camel bag töltés, kulacs csere, és banán betömése a szervezetembe. Mikor mindketten végeztünk, „kézen fogva” vágtunk neki a következő süvegcukornak.
 | |
| Alattomos "dombocska" Szécsénke után |
Folyamatos vízhűtéssel tekertem, mivel a zsákom eresztette a vizet és a hátamon végigfolyva a cipőmben kötött ki a frissítésre szánt folyadék mennyiség. Elég gyorsan, 14 km alatt elfolyt, aminek nem kellett volna, így Szandán ismét töltöttem.
 | |
| A táj magáért beszél |
Eszti egy picit elmaradt a technikás lefelén, de a hosszú aszfaltos mászáson megjelent a horizonton a kék sisak, tudtam, hogy darálás lesz. Csak azért is voltam olyan hiú, hogy középtányéron tekerjem ki, az egész dombot, és végig dumáltunk innentől, egészen a Kutasón kirakott édességes asztalig. Én itt is megálltam egy pillanatra, Eszti pedig robogott tovább.
 | |
| Kutasón ismét együtt a csapat |
 | |
| A hegyek bámulatosak voltak végig |
Hamar utol is értem, és megkezdtük az utolsó mászást, ami egy fehérköves emelkedő volt. (Ennek később még szerepe lesz ) Tűzött a Nap és a szememet majdnem kisütötte a visszaverődő fény. A pályán szolgálatot teljesítő személy pedig nagy megnyugvással közölte, hogy 2 km a szakasz vége. 2 km-el később még mindig kúsztam az ég felé, a Hollókői várat pedig sehol nem láttam. 545 méter magasan jártunk és semmi vár formát nem láttam a közelben sem. Egy Eszti nélküli lejtőzés következett, mielőtt a hátam közepére sem kívánt emelkedőt megláttam.
És egyszer csak… 2,5 km mászás után, a domb mögül kivillant 413 méteres magasságban a várva várt vár, amire a rajt óta vártam. Egy kedves kis letöréssel jutottunk le a vár falához, onnan pedig a turista út lépcsője mellett haladva kezdtük meg a célterület irányába való süllyedést.
NAGGGGGGYON JÓÓÓÓ lejtőzés volt!!!! Aztán kifordultam az útra, macskakő, pici parasztházak, nem lehetek már messze. Egyre több ember és ismerős hangok. Még ismerősebb hajszín, a pózolás sajnos elmaradt, de nem hagyhattam már magamat.
Visszajött a kedvem és szinte szárnyaltam a célkapu felé, ami először 100, majd kicsit később 400 méterre volt.
 | |
| Hollókő jelképe, holló a "kőn" |
 |
| 400 méter a célig Fotó: Barsi Zsuzsi |
 |
| Már nincs messze a cél Fotó: Barsi Zsuzsi |
Visszajött a kedvem és szinte szárnyaltam a célkapu felé, ami először 100, majd kicsit később 400 méterre volt.
Nem érdekelt, a „Hajrá Gergő, már nincs messze a cél!” felkiáltás éltetett, majd meghallottam Ádám hangját és ahogy átsuhantam a chip szőnyegen, felkiáltott, hogy „Megérkezett az első női versenyző, Isten hozott Hollókőn, Eszti!”
Mint kiderült, felcseréltük a rajtszámokat, de sebaj, 1,5 perccel később a csapat HUN fele is feltűnt.
 | |
| Se-Hun? Dehogyis, Hollókőn! |
Teljesítettük, megvan az első szakasz. Nyilatkozat, nyújtás, majd a festői panorámájú kempingben „műkaja” – Eszti szava járása – után masszázs, amit kicsit elnyújtottak a lányok, és vissza a célterületre megenni a palóc langallót és lemosni a paripákat.
 |
| Ezt mindig is utáltam |
 | |
| Minden percét élveztük, köszönjük lányok |
Visszamentünk a táborba és 7 órakor már a vacsoránál tolongtunk, ahol két púpos tányérnyi eledelt sikerült elpusztítani, majd a porciózott 4 túrógombócot feltuningoltam 6 darabos adagra és magamba tömtem. Megkaptuk a holnapi szakasz ismertetését is…
 | |
| Vájuhoooooz!!!! |
Jobb elfelejteni. Eredményhirdetés következett, ahol a szakasz eredmény alapján a kategória elsőket szólították, és egy csinos hollókői népviseletbe bújtatott lánytól megkaptuk a pezsgőt és a puszikat, majd pózolás és siránkozás, hogy még egyszer kéne…
 | |
| 1. szakasz eredményhirdetése, pózolunk, mint a nagyok |
Majd’ elfelejtettem a szakasz legjobb részét, azt az 1 km-es szakaszt, ahol a vasúti sínek között, illetve miután már az összteló sem segített, a töltés szélén próbáltunk evickélni. Ezúton is köszönet a szervezőknek, a vesekő pusztító szakaszért.
Ja, és a szakasz számokban…és mozgóképen
98,78 km-en keresztül tekertem, vagy éppen cibáltam fel a bicajt a hegyre, 2270 métert tettem meg felfelé, 2043 métert a gravitáció hatásának irányába, 194-es max pulzus, 169-es átlag, 62,2 km/óra legnagyobb sebesség, 5:13:02 a biciklivel szoros kapcsolatban.
 |
| A napi szakasz szintrajza |
 | |
| Hollókői táborunk... |
 |
| ... mesés panorámával bírt |
A tábor hamar elcsendesült, egy darabig még néztük a Kaposvári mester által készített THM bulvár híreket és 11 óra környékén a sátor mélyén, álomba szenderültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése