2013. január 1., kedd

2012



Tudom hogy ezzel még tartozom ahhoz, hogy teljesen kerek legyen a 2012-es esztendő hosszú szezonja…

A magyar csapat színeiben az éves díjkiosztón
(KMT Tour of the Himalayas hivatalos csapatmez)
Utolsó bejegyzésem a haza térésről szólt. Hazatérés a messzi keletről, a melegből újra a hideg őszbe. A hideg, svéd őszbe. Még azt sem tudtam, hogy hány óra van, vagy éppen milyen időzónában vagyok, de a bőröndből éppen csak a pakisztáni levegőt engedtem ki, mikor már indultam is szeptember 30-a kora reggel Hallby-be, ahol az év utolsó versenyét rendezték. Idén nem indultam, nem voltam csapattag a váltóban, csak az eredményhirdetés miatt keltem útra. 
2. alkalommal a 2. hely 2012-ben
Västgötacupen senior kategóia

Ahogy azt a Vårgårda-i versenyt követően írtam, a számolásaim helyesnek bizonyultak és bizony Benny remek szereplésének köszönhetően megnyerte az idei bajnokságot a szenior kategóriában.

Volt, mikor félrebillent az azonosító -
Högaliden Racet, Hjo
12 versenyt teljesítettem és az első futamtól kezdve, a 12. célba érésig, az én nevem szerepelt a ranglista első helyén. Rögtön év elején egy győzelemmel kezdtem, majd a térdsérülésemnek köszönhetően az edzések egyre nagyobb nehézséget okoztak és az eredmények is egyre szerényebbek lettek. Sok panaszra nem lehet okom, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam. További 3 alkalommal állhattam a dobogó legalsó fokán és a nagyon fontos hazai versenyen óriási csatában sikerült elsőként átgördülnöm a célvonalon, ezzel 150 pontot begyűjtve. Voltak nehézségek, hullámvölgyek a szezonban, de a legnagyobb csapást talán az jelentette, mikor észrevettem a repedést a vázon.
Volt, mikor üldözött voltam az utolsó pillanatban -
Kattegattsturen etap 1, Varberg

990 pontot sikerült összegyűjtenem, így 2 verseny kihagyásával 138 ponttal maradtam csak le az összesítettben kapható aranyról.
... aztán másnapra megtáltosodtam -
Kattegattsturen etap 2, Varberg

Az év élményét jelentő 2 hetet Pakisztánban kár lett volna kihagyni, így nem bánom, hogy engem csak másodikként szólítottak az összetett dobogójára. 
...és az év legfontosabb győzelme hazai pályán.

A maraton bajnokság ebben az évben rémálom volt számomra, összesen 2 versenyen indultam a most már 7 futamosra duzzadt sorozatból. Pontot viszont csak az egyik megmérettetésen sikerült gyűjtenem. Erre az évre az XCO volt a porondon, és mint mondtam, a térdem egész évben rakoncátlankodott.
A végkimerültség is utol ért...
Ränneslättstouren, Eksjö

Emiatt félve is indultam a zánkai 24 óráson, ahol most már másodszor okozott fejtörést a csapattárs kérdése. Utolsó pillanatban mégsem maradtam egyedül, ugyanis Király Kármen és Seti segítségével lett „csapatom”. Vegyes párosban indultunk és a 3. helyen végeztünk a 24. óra befejeztével. Itt aztán volt minden, a hőségtől, a viharon keresztül, a térdfájásig….
Aztán megjött az édes felüdülés.
Power Big Meet, Västerås

Eredmények tekintetében így nézett ki  2012:


Bockaracet
Kristianstad
XC
1.
Högaliden racet
Hjo
XC
5.
Hökensås racet
Tidaholm
XC
3.
Kattegattstouren etapp 1
Varberg
XC
2.
Kattegattstouren etapp 2

Varberg
XC
1. ,
Összetett 1.
Lida Loop
Stockholm
Maraton
48. az elit kategóriában
Ymerracet
Borås
XC
3.
BCA Racet
Borås
XC
3.
Ränneslättsturen
Eksjö
Maraton
51. az elit kategóriában
Zánka 24 órás
Zánka
XC
3. vegyes duo-ban 
Király Kármennel
Mjölbybiken
Mjölby
XC
4.
Huskvarna Mountain
Jönköping
XC
4.
CK Master MTB Race
Göteborg
XC
5.
Dynamitracet
Uddevalla
XC
4.
Vårgårda CK MTB
Vårgårda
XC
4.
 


Szeretném megköszönni a drukkolást, a kedves szavakat, a segítséget, amik átlendítettek a nehéz döntéseken, és minden akadályon, amit az élet az utamba gördített.
Július végén, újult erővel, Zánkán a 24 órás rajtjánál...
... 1 kör elteltével teljes koncentráció mellett...
... aztán a végére kicsit leeresztettem.

Újévi fogadalmam nincs, csak annyi, hogy a nehézségek ellenére megpróbálok pályán maradni. 

Jöjjön még néhány kép...

Voltak nehézségek, kemény, megpróbáltató emelkedők... -
Ymerracet, Borås (Fotó: Jahn Ekman)














... Problémák, amiken át kellett ugrani...
(Fotó: Leif Fryle)



















... és a sikeres teljesítés után egy kis bohém élvezet...
(Fotó: Christina Fryle)



















....de volt hogy a "baj" mélyen beterített...
(Fotó: Bengt Andersson)














...viszont ezek után egy merész kanyarral a jó útra tértem...
(Fotó: Per Östberg)

















...és a fényes jövőbe tekintek azóta is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése