Mindennek megvan a maga ideje…

Az ominózus baleset helyszíne

Meg bizony. A tavalyi évértékelőnek túl sok értelmét nem látom, mivel nem sok verseny volt sűrítve a 2014-es szezonba. Az olimpiai cross széria viadalain indultam csak, 2 futamot kihagyva. Vagy lehet hogy hármat? Olyan rég volt már, hogy nem is emlékszem rá.

Édes egyetlen első hely

A klubunk szervezte az első két megmérettetést, ahol a hazai pálya és közönség előnyeit, a friss tavaszi levegővel összekovácsolva igazán buzgott bennem a bizonyítás, aminek egy csúnya esés sorozat lett az eredménye az első versenyen, de mindennek ellenére egy második hellyel zártam. Másnap sajgó csontokkal megmutattam, hogy engem nem lehet olyan könnyen félre lökni és szép nagy előnnyel sikerült is bezsebelnem a győzelmet.

A nagy ugrók pályája Vårgårda

A folytatás már közel sem volt ennyire rózsás, attól függetlenül, hogy egészen a szabadságig én vezettem a tabellát a kategóriámban. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, bár a dobogó legfelső fokát kerülve mindig ott voltam az élbolyban. Nem vettem komolyan, a versenyek jelentették az egyedüli edzést miután elrajtolt áprilisban a mezőny.

Élvezetes huskvarnai pálya eldöntötte a sorsomat

Élveztem a versenyeket, jól éreztem magam, szerencsére a sárból nem sok jutott tavaly és bár nem volt hőség egyik futamon sem, sokszor szép időben tekerhettünk. Nyárra leáll itt minden, így történt ez a sorozattal is, én is szépen haza gurultam magyar földre eltölteni a megérdemelt szabadságomat. Ugyan velem volt a biciklim, meg a nagy terveim, hogy meglátogatom valamelyik már korábban teljesített kört, Bükk maraton, vagy épp a 24 órás… Ez elmaradt. Bevallom lustaságból. Egyedül a Hungaroring nyílt napjára mentem el, és őszintén szólva nagy élmény volt azon az aszfaltcsíkon tekerni, de fel sem bírom fogni hogy mi késztet embereket arra, hogy 24 órán keresztül körözzenek a betonon. Na mindegy, ez nem az én bajom. Ha jól esik nekik, hát csinálják.

Innen már nem lehetett visszaszerezni az uralmat

Mivel jó idő volt, így inkább autóval közlekedtem és élveztem hogy tépi a hajamat a szél. Aztán eltelt a szabadság, visszajöttem, és idén már nem követtem el azt a hibát, hogy bringa nélkül érkezzem, behajtogattam az autóba a kis fullyt, így nem kellett kihagynom a következő versenyeket… 1 teljes hónap nyári kihagyás egy kis elvonási tüntet produkált, így pár alkalommal  kinéztem a pályánkra, illetve még munkába járásra is használtam a kétkerekűt.

Hjo-ban megtörve (szó szerint)

Majd jött egy brutál szerencsétlen hétvége, ahol egy ismételt gumilefordulásnak köszönhetően vajmi kevés pontot szereztem, de annál több színes foltot… Másnap pedig hiába számomra kedvező pályán versengtünk, nem jött az eredmény. Ezzel estem vissza az összetett 3. helyére, amin már nem tudtam sajnos javítani a későbbiekben sem, így az utolsó versenyre el se mentem.

Göteborg lankái ezúttal defekt nélkül

Szóval semmi fejlődés nem volt látható, ismételten a dobogó utolsó fokára állhattam csak fel az összesítésben. Tudom persze, tenni kell az eredményért, stb, stb… És valahogy nem i igazán érdekel hogy ki mit mond és mennyire gratulál, én elégedetlen vagyok a teljesítményemmel és kész.  Mivel ezt az évet már az elején sem vettem véresen komolyan, sőt, ha megérkezett volna időben az új fék az autómra, akkor bele sem vágok, így azért elég tűrhető a 3. hely.

Mjölbyben fájó csuklóval harcolva az elemekkel

Na jó, ennyit a tavalyi szezonról…

Az egyetlen maraton amit megtartottam...

Idei év ugye nem a naptár szerinti január 1-vel indul, hanem az alapozás szinte közvetlenül azt követően, hogy véget értek a versenyek. Elég lelombozott hangulatban nem találtam a megfelelő érveket az edzésmunka elkezdésére, így amíg a klub közös tréningjei (heti 2) meg nem kezdődtek, semmit nem csináltam. Aztán a közös munka után mindig fellobbant bennem a vágy, hogy most aztán nekiállok, de reggelre kialudtam ezeket a gondolatokat.

Annapurna csúcsa a 6. szakaszon

Nagy vágyam immár 5. éve, hogy végre eljussak és teljesítsem, értékelhető eredménnyel érjek célba a világ legnehezebbnek kikiáltott versenyén, a Yak Attack-on, aminek az útvonala egészen az elképesztő 5500 méteres magasságig halad. Érkezett is ígéret, hogy valahogy megoldjuk, mert azért valljuk be hogy az induláshoz és úthoz szükséges kb 2-2,5 millió Forint nem az az összeg, ami mindenkinek van ott a sufniban.

Meglepődésre adhatott okot mikor megjelentem a versenyen

 Eddig tehát úgy tűnik,  hogy ez csak álom marad. Egy olyan be nem teljesült álom, amit az ember nem szeret hagyni az életében, de ha egyszer nem megy, akkor valahogy el kell fogadni. Még max. 1 hónapot adok arra hogy valami csoda történjen, mert utána már edzeni is késő lesz rá.

Tavaszi napsugárban még bizakodva

Mivel az utóbbi években csak stagnált a teljesítmény, nem jöttek az új, jobb eredmények, a kedvem is alább hagyott és az hogy korán kelhessek majdnem minden hétvégén, hogy kifizethessem a nevezési díjat, hogy összekenjem magam, hogy összetörjem magam, hogy újabb sok pénzt költsek arra hogy a bringát rendbe rakjam….. ezek már nem tesznek boldoggá, nem adnak új erőt, nem szolgálnak új kiderítésre váró kalanddal, így eljött az ideje annak, hogy az évek óta csak szálló szó miszerint idén nem versenyzek, bekövetkezzen.

Minden nehézségen át egész évben

Köszönöm a támogatást és a figyelmet amit évek alatt kaptam. Nélkületek biztos hogy nem húztam volna eddig. Nem mondom hogy végleg kiszállok, mert úgyse tudnám megtenni, de nem akarom ezzel tölteni minden szabadidőmet. Elfáradtam.

...