Horváth Gergő: 1:a May Loppet 2012

Idén, másodjára is rajthoz álltam, most azonban teljesen edzés nélkül.

Mesés idő, és komoly lakókocsi parkoló fogadott.

Kvänum adott helyet a viadalnak, immár 3. alkalommal voltam itt, és a statisztika pozitív irányba billent az időjárást tekintve, eddigi legmelegebb versenyem elé néztem ezen a területen.

Tavaly ez volt a szezon nyitó futama, de most már 100 ponttal a zsebemben érkezhettem. Igaz, hogy a verseny előtti napon dőlt el, hogy én is indulok.

Hosszú hétvége volt minden tekintetben, a SOMIT táborban töltöttem az elmúlt 3 napot, és ott nincs idő aludni. Fél 9 körül indultam észak felé, és persze, ahogy közeledtem, úgy pánikoltam egyre jobban, hogy nem érek oda időben. A rajt előtt legkésőbb 1 órával lehet intézni a helyszíni nevezést. 12:30-ra volt meghírdetve a rajt, 11:20-kor már be is fizettem az emelt nevezési díjat, majd próbáltam nem mindenkivel leállni beszélgetni, hogy legyen egy kis időm a pályán is. Ennyire száraz, még tavaly sem volt a nyomvonal.

A 2 héttel ezelőtti forgatókönyvet követtem, miszerint rajt előtt banán, gél és X-Oxygen.

Igen, a fekete-fehér ruhában, az első csoport végén, én vagyok

"Hagyjál békén! Nem itt a helyem..."

Az első megdöbbenés akkor jött, amikor a kategória rajtbeosztását megláttam. 30 fő sorakozott fel a rajthoz, 4 sorba, és az utónevezésnek köszönhetően a leghátsó helyről kellett várnom a 12:30-as sípszót, ami persze 10 perccel tolódott ismét. 3 versenyző állt velem egy sorban, teljesen mindegy volt, hova akarok helyezkedni. Végül a bal szélet választottam.

Felvezetőkör visszafordító

Közel 20 méteres hátránnyal nekivágni egy 2 körös versenynek, nem a legideálisabb, főleg, hogy a rajtot követően egy 3 méter széles útra kellett volna besorolni. Befelé húztam, reméltem, hogy a többieknek van hátul is szemük, de tévedtem, így a kormányom mindkét végével fennakadtam 1-1 ülésen... Szerencsémre nem estem el, de a többiek haladtak, amíg én megpróbáltam biciklin maradni.

A 800 méteres felvezetőkör egy gyors, köves úton vezetett, az utolsó 300 méteren csatlakozott be a pályára. Az első, már nem ívnek nevezhető hajlat, egy 180°-os balos visszafordító volt, ahol már a 14. hely környékén érkeztem, majd a belső nyomon való tumultust kikerülve, nagyíven törtem előre...

Mire kiértünk a focipályára, éreztem, hogy jobb helyen vagyok, de sajnos nem láttam az elejét, és hiába voltak körben a pályán a klubból, nem tudták megmondani, hányadik helyen állok.

Az első kis erdei szakaszon még közelebb kerültem az előttem lévőhöz, akit egy rázós lejtőzés során sikerült megelőzni, igaz, hogy túl sokat vállaltam be, aminek köszönhetően a lehető legrosszabb nyomon estem be a domb alján lévő sáros árokban abszolválandó bal kanyarba. Semmi gond, nem kapott el a versenytárs.

Volt, akinek nem sikerült "keréken" feljutnia

A következő emelkedő egy igazán sziklás, technikás felfele volt, de sebaj, jól választottam meg a kapaszkodó utamat, így nem vesztettem pozíciót, és még a csiki-csukis erdei ösvényen is álltam a "sarat", bár nem sokáig, mert az örök gyengeségem, a lapos rész megint kibabrált velem. Itt elment a srác, de kétségbe esni nem kell.

Azok a gyökerek komoly ellenállást jelentettek...

Újabb lejtőzést követően a víztoronyhoz értünk vissza, majd következett "A NAGY SZIKLA", ami pálya legjobb része. Egy kb 1 méteres letörés, aminek szemből nekimentem, viszont Jens talált egy jobb nyomot, jobbra kisívben... Megelőzött. Sajnos.

A nagy szikla...

...valaki így oldotta meg...

... én is így...

... ez pedig a rövidebb út volt.


Itt már Jens mögött

A gödör

Innentől kezdődött a tapadás, de minél inkább akar az ember, annál kevésbé megy neki... Szerencsémre mikor utolérte az előtte levő sport társat, az visszafogta és vissza tudtam szívni magamat. Sikeresen ugrottam át mindkettőjüket, miután rossz nyomot használtak a "gödörbe" való beugrásnál.

Ezt a kört még be tudtam fejezni előttük, az utolsó körömnek Jens előtt vághattam neki, de a nagy siettségben majdnem elvétettem az erdőbe való kishídon való befordulást. Szép csúsztatással helyeztem a biciklit a fák közé, de megint, mikor a "sima" részhez értünk, Jens elment mellettem. Nem volt szabad hagyni hogy elhúzzon, így a vákuumot bekapcsolva ott zörögtem a fülébe a váltómmal (cserére érett az első váltóm, és nagyon csúnya hangja van).

Vadászat a fehér Pitpro-ra

Ebben a körben már én is a belső ívet választottam a letörésnél, és nem engedtem el egészen a technikás, kanyargós sík gyökeres részig, ami hasznosnak bizonyult, mivel kicsit visszavett, így mikor a parkoló közelébe értünk, azaz kb 700 méter volt vissza a pályából, visszamásztam a hátsó kerekére.

Emelie a parkoló melletti süvegcukrok egyikén

Az utolsó dombon kellett megint eldönteni mindeni, ő a belső ívet választotta, én viszont bevállaltam a külső, rázós részt. Blokkolt.

Itt még nem volt a közelemben senki

Mivel ő is lendületet vesztett ezzel, mindent vagy semmit alapon maradtam kívül és mindent beleadva elmentem neki. Nem fékezve a focipályához vezető kanyarban sem, ami a csövön kifért, tekertem. A kapu mögött megláttam egy Kvänum-os srácot, akit a célvonalig sikerült is utolérni, pedig nagy volt a lemaradásom.

Nem őszinte a mosolyom

Ezzel a hajrával, az 5. helyen sikerült beérni. Elégedett nem lehetek, de ami pozitív, hogy a térdem legalább nem fájdult meg annyira, hogy ne bírjam a versenyt.
10,33 km volt a versenytáv, 32:13 alatt értem végig, 1:15-el az első helyezett mögött, mp-re azonos idővel a 6. helyezettel. 182-es átlagpulzus, és 200-as max.