Mjölbybiken 2012

Airride Voyager - a német rendőröknek nem tetszett

Mjölbybiken, története során először szerepel a Västgöta kupában, és talán a leg északabbi futama is a sorozatnak, tőlünk kb 320 km-re észak-keletre fekszik Varbergtől. 2012.08.18-án neki is vágtunk.

Hajrá svéd nyár (itt én nagykabátban voltam)

Volt navigátorom...

Miután péntek éjjel megérkeztem Magyarországról, egy 26 órás autóutat követően és néhány óra alvás után végig dolgoztam a napot, nem volt egyszerű szombaton 5 órakor felkelni. Nem is voltam ébren sokáig, szerencsémre nem nekem kellett vezetnem, így az autóban szundítottam még 2 órát, szegény bicikli viszont biztosan felébredt és mindennek elmondott, hogy kint kellett utaznia a szakadó esőben. Mikor 9 óra után megérkeztünk és továbbra is szakadt az eső, a kedvem teljesen elment az egész versenytől. Átvettük a rajtszámokat, és elindultam 10 perccel a hivatalos edzés vége előtt bejárni a pályát. 

Az ugrató

Egy hosszú, murvás emelkedővel indítottak a szervezők, akik annyiban átszabták a 3 évvel ezelőtti vonalvezetést, hogy a rajt-cél területet bevitték az erdő közepére. Nem kellett sokat várni az első erdei szakaszra, bár ez még csak a sártól és gyökerektől volt MTB pályának nevezhető. Hamarosan azonban egy kellemes nedves gyökerekkel telepakolt 7%-os emelkedőnél találtam magamat, aminek a tetején éles bal kanyarral pár méterrel arrébb már gurulhattam is lefelé.  Innen már 11%-os dombon jutottam fel oda, ahol az előbb jártam, de hamarosan a murvás út másik oldalán lévő erdőbe hajtottam be, ami már több izgalmat tartogatott. Először is egy erősen sziklás, 15%-os emelkedőt, majd egy 3 lefelé mutató nyíllal jelölt lejtőt. 

A nagy letörés előtt

Ezen is túl...

Nem mindenkinek sikerült

Tudni kell a svédekről, hogy ezeket a jeleket nem azért rakják ki, mert volt nekik elfekvőben, hanem valós veszélyt jelentenek. Ezen időjárási körülmények között főleg. 2 nyomvonal közül lehetett választani, egyik rosszabb volt mint a másik. :) Szlalomozás a sziklák és gyökerek között a felázott talajon, majd hirtelen eltűnt az út és az addigi 17%-os lejtő egy néhány méter magas közel függőleges letöréssé változott. Ilyenkor szem becsuk és „uccu neki”. Persze nem túl gyorsan, mert egy talán 3 méter széles, fahánccsal felszórt útra érkeztem, amin el kellett fordulni, hogy a hirtelen negatív irányba megtett utat egy hosszú alattomos emelkedőn vissza dolgozzam.  Szerencsére talán 200 métert kellet ezen a talajon haladni, majd bejutottam ismét az erdőbe, ahol egy 25%-os hátsókerékre ülős lejtőn jutottam le a gödör mélyére csak azért, hogy utána ismét fel kelljen kapaszkodni egy sziklás emelkedőn, ami a távolság előre haladásával egyre meredekebb lett, a csúcsra már 21%-kal értem fel. Itt kezdett elegem lenni az egészből.

Sziklakert egy része

Eddig csak 3 nyilas lejtők voltak, most viszont egy hatalmas táblát pillantottam meg, amin egy halálfej volt és a kiírás: „Gyilkos gödör”. Meg is tudtam hamar hogy miért, egy 90°-os kanyarral nehezített 18%-os gyökeres lejtő után rögtön következett a gyilkos rész, ami 20 méter után gyökerekkel teli, 25%-os emelkedőt jelentett. A lendület miatt középtányéron kitekerhető volt, de érezni lehetett a lábakban, hogy kezd megjelenni a tejsav. Itt még egy erősebb lejtő következett, aztán kiértünk a célterület mezejére, ahol egy kis ugratót barkácsoltak össze nekünk, persze hosszabb kerülővel kiegészítve, ha valaki nem merné meglépni az ugrást. Gyors, murvás összekötő szakasz következett a pályán, ami kicsit megtörte a technikás részek sokaságát. Később viszont meglett a böjtje, egy igazi, természetes sziklakertbe vezetett az út, mind felfelé, mind lefelé meg kellett dolgozni a nyeregben maradásért, amit persze nehezített a nyálkás felület.

...és a sziklakert folytatása

Nehezen találtam a helyes nyomot, viszont az esést megúsztam. Triál versenyt rendeznének itt, az is elég izgalommal kecsegtetne, főleg mikor a 2 méter magas függőleges falú sziklára kellett feljutni lendület nélkül, tetején egy 20 cm-re kiálló gyökérrel nehezítve a helyzetet. Ha ez is megvolt, jött egy mély gödör, amire a ráfordulást éles sziklák akadályozták, majd újabb faháncsos emelkedő, amiről a lejutás egy 3,5 méter magas szikla letöréssel volt megoldva. Innen már csak egy rövidebb erdei szakaszon kellett végig tempózni, hogy megérkezzek a rajthoz és újra kezdhessem a kört.

Teljes nyugalom verseny előtt

Összességében nem sokat változott a pálya, azt leszámítva, hogy a versenyközpont máshova került. Sajnos a nevezési határidőből kicsúsztam, így helyszínen kellett neveznem, aminek az a hátulütője, hogy 2. sorból kell rajtolni. 

Első kanyar, belső ív - takarásban :(

Eljött hát az idő, beálltam a rajthoz, és 13:00-kor eldördült a startpisztoly. Jól elkaptam a rajtot, 2. helyen fordultam az első kanyarban, aztán ez hamar változott és a lábaim képtelenek voltak felvenni a fordulatot, hamarosan az 5. helyen találtam magam, ami nem volt jó érzés. A technikás részen visszaszereztem a 4. helyet, de amikor kiértünk a hosszú, sáros füves emelkedőhöz, nem tapadtam rendesen és újra elvesztettem egy pozíciót. Ez meg is maradt a második körig, amikor is a füves emelkedőn ügyesen „kacsázva” probléma mentesen jutottam fel és előztem meg sporttársamat, aki persze a sík részen rám közelített és a sziklakertben elkövetett hibámat követően meg is előzött. Rossz nyomot választottam és a lendület elfogyta után ráestem egy sziklára, a könyökömön szép nyomokat hagyva ezzel. Ez legkevésbé sem érdekelt ott a helyszínen, csak az lebegett a szemem előtt, hogy nagyon hátul vagyok. Utolsó körre csengettek, utolsó támadásra alkalmas 4,5 km-re… 

Még bármi lehet...

Itt még jó helyen

A technikás lejtőn közelítettem, majd újra a hosszú meredek domb lett a barátom, és mivel ő megint nem tudta kitekerni, max fordulatra kapcsoltam és megfelelő mennyiségű előnyt gyűjtöttem össze, a sziklakert is tökéletesen lett abszolválva és a tempós részen összeszorítottam a fogaimat, hogy ne veszítsem el a helyemet.

Magányosan...

Végül a 4. helyen értem célba, nagy szomorúságomra Benny nyert, így sok pontot faragott le a hátrányából.









Nem stimmelt semmi, fáradt voltam, erőtlen, kedvtelen… 13,5 km-es távon 46:38 alatt értem végig, 194-es max és 184-es átlagpulzussal. 306 méter szintet kellett leküzdeni. 

Közel a végéhez

Elégedett nem lehetek, nem is vagyok, várjuk a holnapi folytatást.