Varbergs 2 dagars – Trönninge, a revans

A szombat esti láz, vagy inkább egy nehéz nap éjszakáját követően elég fájdalmas reggelre ébredtem, és megállapítottam, hogy a jobb oldalam nem működik. Szerencsére Janne arany kezei tegnap kimasszírozták valamennyire a combomat, de az általa „semmi komoly”-nak titulált bevérzés reggelre megint beton keménységű lett és elég nagy fájdalmakat okozott. Nem volt mese, ma is menni kellett, így a tegnap már bevált főtt sonka, torma párossal vágtam neki a napnak.

Szint és meredekség...

... a pálya rajza

Ma egy merőben más pálya adta fel a leckét. Ha a tegnapit tempó pályának neveztük, akkor ez legyen igazi XC. 4,4 km, 135 méter szinttel, és pihenő rész nélkül. Kemény, lendület nélküli, kövekkel teli 17%-os emelkedők, aztán éles sziklákkal tűzdelt meredek lejtő… Sík rész nem igazán van ezen a pályán. Jó volt, hogy néhány hete már itt is edzettünk, így rá tudtam készülni, hogy hol lehet egy gyorsabb ívet találni, mennyit nyerek azzal, ha egy letörést bevállalok, ha megugrok egy veszélyes sziklát, vagy épp ha nem a kitaposott ösvényen megyek át a fák között… Itt nem csak a lábra, de a fejre is nagy szükség van, és ami a legjobb az egészben, hogy még soha nem mentem egyben teljes versenytávot, főleg nem rögtön egy edzés (verseny) másnapján.

A legkisebbek segítséget is kaptak :)

A délelőtti és délutáni versenyblokk közti szünetben kimentem egy körre, hogy megnézzem hogy dolgozik a hadirokkant jobb oldalam, és jó volt látni, hogy szerda óta mennyit száradtak a sáros részek. Sokat. Sárnak nyoma sem volt, sőt elég sok olyan éles kő is előbújt, amit addig rejtett az aljnövényzet. Egész jól éreztem magam ebben a körben, már csak azzal nem voltam tisztában, hogy a többiekben mennyi maradt a tegnapi futam után. Ők ugye egy sokkal mérsékeltebb tempót nyújtottak, mint amire nekem szükségem volt.

Az első, teljesítendő szakasz, gyönyörű pálya

Picit megint csúszott a program, ha nem is olyan látványosan, mint tegnap. Az előttünk rajtolók közül még a pályán voltak, és mivel a rajt/cél egyenes ugyanaz volt, így nem ronthattunk bele a versenyben lévő kerekesek csoportjába. 14 óra után pár perccel megindultunk, ma már engem szólítottak másodiknak, így elég kedvező starthelyről vághattam neki a 3 körös versenynek, bár egy másik kategória versenyzői mögül… Egy sodrós, salak és beton váltakozásából álló 300 métert követően jött az első domb, ami rögtön kicsit szétszórta a mezőnyt. A domb alján ért utol egy srác a szeniorok közül, de nem láttam értelmét utána sietni, maradtam a saját ritmusomban, így is végig látótávolságon belül volt. Picit beragadtam és harcolnom kellett ezen az első részen, aztán mikor visszaértünk a rallycross pályára, akkor normalizálódott a helyzet és szép libasorban követtük egymást. Innen már picit húzósabb részek következtek, a váltásra és féktávokra nagyon oda kellett figyelni, és bizony a hajtókart sem kellett volna minden kőbe beleverni. Az első igazán embert próbáló dombra kb 1,5 km után érkeztünk, és ahogy azt gondoltam, bizony ha valaki beragad, akkor megáll az egész sor. 

Eléggé ki lett használva a lánc és váltó teljesítő képessége

Szerencsére csak egyet kellett rollereznem, nyeregben tudtam maradni, és a következő lejtőn már megjött a sebesség is. A dupla letörést megugrottam, amivel nyertem pár mp-et, hátrafelé nem nézegettem, így is elég sok mindenre kellett figyelnem.

Felfelé, kilinccsel előre? Van itt Craft (a ruha)

Igazi MTB végig

Az egyik legtréfásabb köve a pályának, az a kb 1 méteres „feltörés”, aminek a bal széléhez nem tudsz menni, mert sziklafal van, középen fel lehet ugrani ha ügyes vagy, legegyszerűbben viszont a jobb szélén lévő természetes „rámpán” lehet feljutni, aminek csak az a baja, hogy kb 8 cm széles, és jobbról 2 méter mély lyuk van. :) Be is ragadtunk, kettővel előttem a srác keresztbe állt. Innen kicsit sürgetőbb lett a helyzet, 5-6 mp-et vesztettem ezzel. Itt volt egy kis sík szakasz, ami szép szlalomozásra adott lehetőséget. Innen egy technikás, gyökeres emelkedőn  kellett megküzdeni  a 19%-os meredekséggel. Itt sikerült előzni egyet, aztán már csak személy tartott fel, de őt csak a hosszú sáros hegymenet után tudtam megelőzni. 

Aztán vissza is álltam mögé, mert a meredeken tartotta a sebességet… Kőkemény 6 km/órával száguldottunk, csak úgy lobogott a hajam… A nyelvem legalábbis valahol a hátsó kerék környékén lógott. Mikor felértünk a legmagasabb pontra, jött a megérdemelt lejtőzés, ami nagyon gyors és élvezetes a rengeteg kanyar és gyökér miatt. 

Nézz az orrod elé

Hamarosan odaértünk a lendület nélküli visszafordítóhoz, amit én jobban kiszámoltam, így szabad utam nyílt. A kör befejezésénél kb 2 méterrel volt előttem a kategóriában vezető göteborgi srác, és látszódott rajta a fáradság. Még egy gyors belső íves előzést hajtottunk végre mind a ketten az első emelkedőn, majd rászóltam hogy tekerjen már, 2 kör még vissza van…

Vigyázz, 15%

Nem túl nagy lelkesedéssel szólt vissza, hogy húzzak melegebb éghajlatra, és előzzem meg. Eleget is tettem a kívánságának, és faképnél hagytam. Teljesen megtört, nem tett jót neki az az első kör. Mire lejöttem a dombról, és újra megláttak, már én voltam az első. Hatalmas éljenzés tört fel, és mindenki a nevemet ordította. Nem csak őket leptem meg, hanem saját magamat is. A második körben nem volt semmi meggondolatlan cselekedetem, a veszélyes helyeket óvatosabban közelítettem meg, nem lett volna semmi értelme egy tegnapihoz hasonló manővernek. 

Erő, izom, Nutellát eszem :D

Frissnek éreztem magam, de a biztonság kedvéért kicsit visszavettem, és nem erőltettem túl magamat. Ez a kör végére pár mp-es lassulást mutatott, de így is távol tudtam tartani az ellenfeleket. Mikor a kör végén rám csöngettek és mindenki dicsért, hatalmas löketet kaptam. Nagyon jó érzés volt, és a fájdalomnak semmi jelét nem éreztem. Hátra pillantva senkit nem láttam, de olyan voltam, mint az agyon tuningolt rizsrakéták, amiket a hangnyomás hajt előre. Ebben a körben ismét visszatértem az összes emelkedőn a nagytányérra. Mikor a pálya legmagasabb pontja felé haladtam, ott visszanézve láttam az üldözőmet. 

Teljes fókusz

A lejtőzésnél picit nagyobb kockázatot vállalva sikerült megtartanom az előnyömet, viszont a közönség kicsit becsapott, mikor azt kiabálták, hogy a második helyen állok. Ekkor rá kellett kapcsolnom, ezért a cél dombot is kiállva tekertem, és magamból mindent kiadva elsőként szeltem át a célvonalat.

Varberg. Crescent made in Varberg

Megnyertem. Megérdemelten megnyertem. Boldog voltam. Nagyon boldog.

Mi lehetne a kép címe?
"Te, szerinted mit evett, hogy ennyire bírta?"

A végére 21 mp-es előnyt szedtem össze, 183-as átlagpulzus és 190-es max pulzussal toltam végig a mai etapot. 405 méter szintet kellett megmászni ma, 38,2 km/órás legnagyobb sebességet értem el. A boldogsághormon szintem fent járt a csillagok között, majdnem, mintha megettem volna egy üveg Nutellát. :D

A számok...

Ezennel bejelenthetem, hogy ennél sokkal jobb szezon kezdetet nem produkálhattam volna, 2 verseny, 2 dobogó, és a tegnapi 2. után, ma egy 1. hely. 188 ponttal vezetem a bajnokságot. Erőt merítettem ebből, és várom a május 1-i következő futamot. Akkor ismét jelentkezem. Remélem jó hírekkel.