Högaliden Racet Hjo

Elérkezett máris a szezon 2. hétvégéje, ami több szempontból is különleges.

Először is, mivel dupla hétvége, tehát mindkét nap verseny volt.
Ezen kívül pedig a tavaszi SOMIT találkozót is most rendezték meg.

Pár gondolat az utóbbi eseményről. Nem a pihenésről szól, részemről péntek este kezdődött, a megszokott jó társaságban. Beszélgetés és az elmúlt hónapokban történtekről. Mivel szombatra fittnek kellett lennem, ezért korán, fél 3-kor le is feküdtem aludni.


Egy hihetetlen hosszú éjszaka után, fél 9-kor elindultam Hjo nevű városka felé. Még pénteken este, fél 12 körül vettem észre, hogy a sisakom otthon maradt. :S

Elmentem egy edző körre, ahol konstatáltam, hogy ez a pálya a legdurvább, amin eddig mentem. Sziklák, gyökerek és sziklák... Ja, meg gyökerek. :D
Folyamatos fel-le, elég hirtelen haragú emelkedők, amik a talajviszonyoknak köszönhetően még kevésbé tűnnek barátinak.

Próbáltam kihasználni a rajtig hátralévő időt, aztán eljött a pillanat, 12:13-kor elindult a mezőny. Volt egy srác, aki nagyon megindult, de így is rajtnál 2-nak sikerült eljönni, nem is erőltettem, pihentem a pozíciómban. Figyeltem, hogy mik is az erősségei és hol gyengébb. Lejtőn gyors volt, de emelkedőn nagyon lassú. Markus, a CK Master csapatából  megelőzött, de a meredek emelkedőt elrontja, így visszaszerzem a 2. helyet. Egy Hallby-s srác megelőzte az addigi elsőt, mentem utána, jött a köves, hosszú emelkedő, amit elrontott, ekkor úgy döntöttem, hogy elég volt.

Előre mentem, és a körből visszalévő 1,5 km-en sikerült akkor előnyt felépítenem, hogy nem láttam már a másodikat a célegyenesben. 
A második körben sorra értem utol a másik kategória versenyzőit, és tovább növeltem az előnyömet.

Mikor a 3. kört kezdtem, rám csöngettek, és itt elszállt a koncentráció, gondoltam látványbiciklizés jön.

Az erdőbe bevezető letöréses jobb kanyar utáni szikla, ami ugratónak is tökéletes volt... Elrontottam. Túl gyorsan érkeztem és hosszú lett az ugrás, kb 1,5 méterrel a landoló oldal után értem földet, első kerékre landoltam, de annyira, hogy ráültem a hátsó kerékre és a gyomromba kaptam az ülést. Éreztem, hogy már nem menthető a helyzet… Megpróbáltam kiakasztani a lábam, de ezzel elrántottam a biciklit jobbra, a pedál viszont nem engedett a fogságból, így a jobb térdemmel sikerült végig radírozni a Hjo-i erdő talaját, a lábfejem pedig aláfordult, nagyon meghúzódott a bokám, azt hittem, nem is fogom tudni folytatni. Jöttek is kérdezni, hogy hogy vagyok, de ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Nem tudtam bepattintani a pedálba a cipőm, semmi erő nem volt a lábamban.
Bal lábas tekeréssel hatalmas fájdalmak közepette folytattam a futamot, 5-600 méter kellett, mire sikerült beakasztani a cipőt.. Nem akartam feladni a versenyt, ha már első helyen voltam. A kör további részében, kicsit más technikával tekerve sikerült nagyjából tehermentesíteni a bokám, és nagy előnnyel megnyertem a versenyt.

Járni alig tudok, de a tekerés megy.

Annyira nem is csúnya

Miután megálltam, csak akkor éreztem, hogy valóban baj van, mindenhova gurulnom kellett, mert különben bal lábon ugráltam. Jó érzés volt, hogy a múlt heti 2. pozíció után most az én nevemet mondták be először, én foglalhattam el a dobogó legfelső fokát!

Természetesen a Trans Hungária Maratonnak kijáró népszerűsítés a mai napon is megvolt.

És hogy legyen egy szép, beállós profil kép is, a SOMIT oldalára