Május 15-e egyet jelentett ismét egy hajnali indulással.
Fél 6-kor sikerült elindulnunk Varbergből, miután a gyerekeket és az utolsó pár cipőt is bepakoltuk az autóba.
5 személ, 5 bicikli, csak hogy teljes legyen a kép ( és a telítettség).
Az úti cél Skövde, ahol a 2011-es szezon első maratonját rendezték. Vegyes érzelmekkel tele érkeztünk meg.
A múlt szombati boka sérülésem még mindig nem akar javulni, ezért, Janne ( a klubbunkban tekerő sport orvos) megnézte a bokámat, a válasza ez volt:
"Ne rinyálj, csak tekerj! Ha fáj, hát szorítsd össze a fogaidat és tekerj keményebben, hogy előbb célba érj."
Ezeket a jó tanácsokat követően derűsen néztem a 75 km elébe... Mivel korán a helyszínen voltunk, ráértem még fotózni a gyerekek futamán is.
Persze, mint időmilliomos, sikerült majdnem elkésni. 10:40-re készültem el mindennel, -Ja, megjegyzem, hogy ma sikerült otthon hagyni a kesztyűmet, viszont sisak legalább volt nálam. Köszönet Fredrik Edin-nek a kölcsön kesztyűért! - és indultam le a rajthoz.
A mezőny a Skövde Arena parkolójában gyülekezett, idén is a 2-es rajt depóból várhattam a 11 órás startot.
Ilyen melegben itt még nem versenyeztem. Napsütésben, váltakozó felhőzet alatt vártuk, hogy indulhassunk.
11 órakor megszólalt a duda, és kezdetét vette a Svéd maraton bajnokság.
A második "sor" kb 50 méteres hátrányt jelent a rajtnál, ami nem tűnik soknak, pedig az. Elég jól sikerült elkapnom a rajtot, úttalan utakon verekedtem fel magam a mezőny elejébe 150-200 méter megtétele után. Megkezdődött a kapaszkodás a város legmagasabb pontja, a Billinge hegy csúcsára. Ahogy haladtunk, egyre meredekebb lett az út. aztán az aszfaltos rész utolsó szakasza elég nehezen volt tartható a nagy menők között, ekkor döntöttem úgy, hogy nem éri meg kifullasztani magamat az első dombon, mert még sok vissza van. Mikor befordultunk az erdőbe, sikerült megkapaszkodnom az eddig megszerzett helyemen, és csak a helytelen útvonal megválasztásának számlájára írható beragadásoknak köszönhetően vesztettem pár helyet a csúcsig. Itt egy kicsit átvariálták a pályát tavalyhoz képest, de sebaj. Elég sok kavicsos döngölt út volt az elején, de találtak szerencsére szép ösvényeket is. A lejtőkön sem használtam ki az előnyömet, beálltam egy csoportba, akikkel nagyjából sikerült lépést tartani.
15 km után jött egy kisebb törés, mikor hátulról rám köszöntek. Markust az a CK Masterből, az XC versenyekről ismert sporttárs. Onnantól rágógumi módjára tapadtam rá, ami jó stratégiának tűnt,uur ugyanis sikerült behozni az elengedett vonatokat.
Mikor elértünk az első energiadepóhoz, akkor azt éreztem, hogy elég, hagyjanak békén, mit keresek én itt. Magamhoz vettem egy izó italt, de csak gyors öblítésre volt lehetőség, mivel már kezdődött is a verseny legmeredekebb emelkedője. Itt sikerült picit ellépnek a csoporttól. Nem mentem túl sokat, csak amire szükség volt ahhoz, hogy kipörgessem a lábaimat. Azt tudni kell, hogy ilyen hosszú távot még nem mentem idén, versenyen...
A domb tetején ismét utolértek és folytattam az utazást. Az erdőben kicsit idegesítő volt, hogy szinte megálltunk, mert semmi technikájuk nem volt az elöl haladóknak...
Nem sokára visszaértünk a célterületre, ahol túl nagy tempóban érkeztünk, ezért nem volt időm beállni frissíteni. Egy jó gyökeres rész következett, ahol nagyon sokan álltak a pálya szélén. Jól esett végre egy kis biztatás. Nemsokára pálya szétválás, itt láttam, hogy nem is 81, hanem csak 75km vár rám.
Itt egy kis aktív pihenő következett, majdnem a következő itató állomásig. Jól éreztem magam, és a legnagyobb élmény következett, versenyben megelőztem a kis kedvencemet, Emmy Thelberg-et, 49 km után. 1 km-el később elkezdett szakadni az eső.
Elég sok "singel track" következett, volt olyan ösvény, ami 2-3 km hosszú, nagyon ritmusos volt. Tetszett, kezdett megjönni a kedvem. 63 km környékén kezdett elállni az eső, végre kiláttam a párásodó szemüvegből is. Emmy 68 km-nél utolért és innentől hogy a szégyent elkerüljem, tapadtam... Jó is volt, de az utolsó 3 km-en éreztem, hogy teljesen kifogy belőlem az üzemanyag. A lábaim elnehezettek, nem segített az sem, ha visszakapcsoltam. Utolsó km-es tábla jött, mikor belassultam, Emmy pedig elhúzott. A célom az volt, hogy senki ne előzzön meg a hátralévő részen. Ezt sikerült is elérnem...
3:18:11 alatt értem be a célba, a GPS végül 72 km-t mutatott, 52,7 km/órás legnagyobb sebességet értem el, 175-ös átlagpulzus mellett 188-as max pulzusszámom volt.
Az év leghosszabb távja volt, amit MTB-n töltöttem. Pozitívan állok a következő versenyekhez, mert ez a 27. hely, amit megcsíptem, eddigi legjobb maraton eredményem Svédországban. Úgy tűnik, hogy mégis sokat ér, ha helyén vannak a gondolatok a fejemben.
Képek jönnek hamarosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése