Ez az egész egy régi nyaggatásból adódott. Épp a komáromi
NAAF-ről tértem haza, mikor sok nem fogadott hívás, Facebook üzenet és Skype
megkeresés várt. Éjfél után már nem is foglalkoztam vele, nyugtáztam, hogy
Eszti keresett. Fogalmam nem volt róla, hogy egy régi közös vágyam teljesülhet.
Másnap reggel hajnali 8 órakor ő ébresztett, és hallatszott
a hangján, hogy pörgős téma következik. 1 percben elhadarta, hogy van egy
lehetőség eljutni egy maroknyi magyar csapattal egy 3 napos versenyre
Pakisztánba… Mikor nagyon érződött, hogy a kérdőjelek sokasodnak a fejem
fölött, szépen érthetően is elmondta, hogy van egy Tour of the Himalayas nevű verseny,
ahova egy 55 fős csapattal kéne menni, de mindenki visszamondta. Gondolkodási
időm összesen 2 óra volt. Meg is született a döntés, IGEN megyek. Amióta hallottam a Yak Attack nevű versenyről, azóta
vágyam volt eljutni arra a terepre.
Valahol itt kezdődik a sztori…
A versenyig nem egészen 1 hónap volt vissza, mikor
visszaértem Svédországba. Az első akadályt az jelentette, hogy a munkából
elengedjenek, de mikor már a felmondással fenyegetőztem, akkor szabad utat
kaptam az utazásra. Nem is volt gond, de ahogy egyre közeledett a nagy utazás
dátuma, úgy sűrűsödtek a teendők. Miután kiderült, hogy oltásokra már nincs
idő, biztosítást sikerült kötni, nagyjából minden elrendezettnek tűnt, a
repülőjegyet megvettem Manchesterbe, a vízumhoz szükséget dolgokat elküldtem
Esztinek, egy nagy kérdés még vissza volt. Mi a vércsoportom. Nem volt egyszerű
elintézni, de az utazás előtt 2 nappal sikerült kideríteni szerencsére.
És akkor elértünk ahhoz a hétvégéhez, aminek köszönhetően a
boldognak indult párkapcsolatom hogy is mondjam… Ezt most ne keverjük ide.
Szeptember 14-én meg
lett hegesztve az eltört bicikli vázam, majd 15-én este 11-re sikerült egybe
építeni a vasparipát, majd 15-én elmentem még egy XCO bajnoki futamra, ahonnan
a díjkiosztót követően azonnal indultunk haza. Elég korán Varbergbe értünk, de
rengeteg dolog volt vissza addig, hogy lefekhessek pihenni. Tudom, nem az
utolsó pillanatra kellett volna hagyni a pakolást, de így alakult, így nem csak
a versenyen használt ruhák és a bicikli mosása volt vissza, hanem minden holmi
előkészítése is. Még apróbb dolgokat a nagy táskába való bepakolás előtt meg
kellett csinálni, gumi és fékbetét csere – a megrendelt új féktárcsák nem
jöttek meg – és még egy utolsó ellenőrzés. A legnagyobb problémát a súlyhatár
okozta, a nagybőrönd 32 kg, míg a kézipoggyász az Islamabadba tartó gépre csak
7 kg! lehetett. Képtelenség volt ebbe beleférni, így az összekészített holmik
közel fele otthon maradt. 3 óra alvást követően már csak pár órám volt a vonat
indulásáig, ami bizony elég kevésnek bizonyult. :)
Itt is sok minden háttérbe szorult, legnagyobb szomorúságomra a reggeli…
10:21-kor indult a vonatom Koppenhágába, Kastrup repterére,
amit az Öresunds hídon keresztül közelítettünk meg. Nagy élmény volt, szó se
róla. Ez a híd köti össze Svédországot Dániával, jelentősen lerövidítve ezzel a
két ország közötti távolságot. Innen 16:40-kor indult az Easy Jet gép
Manchesterbe, ahova elég pontosan, 2 óra 45 perc repülést követően értünk.
V8-ról ismert barátok fogadtak a kijáratnál, majd átballagtunk a végtelen
hosszúságú folyosókon a 2-es terminálba, ahol vártuk a becsekkolás pillanatát.
Majdnem kudarcba fulladt az egész, mikor kiderült, hogy a biciklik nem velünk
jönnek, hanem egy teherszállító gép fogja hozni őket, de így nem lehet semmi zselé,
láncolaj, vagy folyadék jellegű dolog a táskákban. Nem kis vitát és
feszültséget okozott a félreértés, ami abból adódott, hogy elfelejtették
közölni velünk ezt az apró tényt, hogy a biciklik nem velünk utaznak és a
ruhákat, energia géleket, stb. ne a gépek mellé tegyük. Végül nagy nehezen sikerült megoldani a
dolgot, és a gép eredetileg kiírt indulása előtt 10 perccel már oda is értünk a
biztonsági kapuhoz. Nem volt semmi
probléma innentől, még a menetrögzítőt sem vették észre. Mi voltunk a sok herce-hurca
miatt szinte az utolsók, így nem nagyon törődtek már velünk.
Lényeg a lényeg, a repülőn ülünk és Islamabad felé tartunk…
Érdekesség, hogy 24 órán belül 3 különböző időzónában fogunk tartózkodni….
Hipp-hopp, átrepültünk jónéhány országon, integethettünk az
otthoniaknak, Németország, Csehország és Románia útvonalon értük el köztes
leszálló helyünket Törökországban. Fél
4-kor szálltunk le Isztambul nemzetközi repterén, ahol várt minket az
Isztambuli buli. :)
Ekkorra már jóllakva aludtam is pár órát. Magyar idő szerint 5 körül gyönyörű
napfelkeltét élvezhettünk, majd átrepültünk a Himalája felett, amii már innen
is ijesztő látvány volt. Most kezdem csak felfogni, hogy mibe is fogtam… Helyi
idő szerint 12:00-ra van beígérve a landolás. Reggeli is tetemes mennyiség
volt, most már kezdem jól érezni magam. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése