Az Arcadian Luxury Hotel képezi szállásunkat itt a Himalájában. Nagyon kellemes hely, jó kajával. Miután ki lettek osztva a szobák, nem sok kellett, hogy álomra hajtsam fejemet. Kaptam 3 helyi hálótársat, de csak a helyhiánynak köszönhetően.
Nem igazán zavart a dolog, mert 1 pillanat alatt elaludtam, a kb. 30 órásra nyúlt utazásnak köszönhetően.
Reggel 11:50 körül sikerült ébredni helyi idő szerint. A reggeliről ezzel sikerült lemaradni, de legalább kialudtam magam. 1 órától volt ebéd, amire nem lehetett panasz, egyre jobban ízlik az itteni konyha.
Ahogy először kinéztem, gyönyörű látvány tárult a szemem elé. Mesés, mindenhol nálunk sokkal magasabb hegyek, pedig így is 2400 méteren vagyunk a tengerszint felett.
Ebéd utáni programnak gondoltam, hogy egy kis netezés jó lesz, de napközben nincs villany, így a világháló sem elérhető. Eldöntöttük hát, hogy ezek után felmegyünk a hegyre, de nem voltunk ezzel egyedül, mindenki, aki velünk együtt érkezett, azaz a Dánok, Britek, Hollandok, Csehek is ezen a véleményen voltak. 4 gépfegyveres emberke társaságában nekivágtunk az első napi szakaszunk utolsó 6 km-ének. Már az elején érezni lehetett, hogy nem lesz játék, de ahogy haladtunk egyre feljebb, úgy lett egyre meredekebb és járhatatlanabb az általuk csak Jeep track-nek nevezett út.
Tehát mi így 2400 méterről indultunk, 5 km-t sétáltunk hegynek felfelé, 520 méter környéki szintet teljesítve, már amennyire hinni lehet ilyen tempónál a GPS adatainak. Több helyen haladtuk meg a 23%-os meredekséget.
A csapat egyik része már 4 km-nél visszafordult, mi a kommandósokat meg tudtuk győzni, hogy jöjjenek velünk ketten és mehessünk tovább…. Így is még 1 km vissza volt a teljesítendő emelkedőből, 2900 méterig jutottunk fel kb és állítólag a pálya csúcsa 3200 lesz ezen a szakaszon…
Miután vissza fordultunk, lefelében nem kicsit fájt a lábam a fékezéstől, szerintem biciklivel sem lesz egyszerűbb a dolog. Nagyon hamar lemegy itt a Nap sajnos, és a szállásra vezető út felét már majdnem teljesen sötétben tettük meg, ami miatt le is szúrták őrzőinket.
Miután vissza fordultunk, lefelében nem kicsit fájt a lábam a fékezéstől, szerintem biciklivel sem lesz egyszerűbb a dolog. Nagyon hamar lemegy itt a Nap sajnos, és a szállásra vezető út felét már majdnem teljesen sötétben tettük meg, ami miatt le is szúrták őrzőinket.
Mire visszaértünk, már volt áram, így a fényképeket, videókat letöltöttem és az élményeket gyorsan karakterekbe jegyeztem. A vacsora megint nagyon jó volt, mostanra megérkeztek a versenyzők, tehát elvileg mindenki itt van, aki vállalkozott erre az útra…
Nagyon tetszik a beszámoló!
VálaszTörlésNagyon jó a képek, és biztosan egy felejthetetlen élményben van részed!
Viszont 1 dolgon nagyon csodálkozom...
Hogy ízlik a koszt.
Pont 2 világjáró bringás blogján olvastam (akik Mo.-ról elkerekeztek Kőrösi Csoma Sándor sírjához) hogy egyszerűen az indiai/keleti kaját nem tudják megszokni. Ők hasfájásról, meg borzasztóan erős ételekről beszéltek, te meg itt hogy milyen finom, és milyen jó!
Hogy lehet ez? Lehet, hogy ők nem éppen szállodai kajákat kaptak, ti meg "fullos" ellátásban részesültök??